Tolnai Népújság, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-01 / 127. szám

Szépségápolás, vagy inkább káros szenvedély? A fiatal lányok polcán manapság számos bőrápoló és sminkter- mék kap helyet. A kozmetikai készítmények modern korunk­ban természetesen elengedhe­tetlenek, de a túlzott szépség- ápolásnak a bőr korai ráncoso- dása és akár bőrrák is lehet a kö­vetkezménye. Néhány iskolá­ban, (mint például a Tamási Béri Balogh Ádám Gimnáziumban), a házirend tartalmazza azt is, hogy az 5-8. osztályig tilos, fel­sőbb osztályoknál pedig csak a szolid smink a megengedett. A lányok elsősorban a menő, már­kás cuccokat szeretik, amelyek­kel kitűnhetnek. A 9. A osztály­ban minden második lány napi rendszerességgel festi magát. Szerintem a smink jó dolog, vi­szont ha túlzásba viszik, az már nem szép. Nekem a szüleim nem engedik meg, hogy minden nap fessem magam, mert szerin­tük a smink nem az iskolába va­ló. Egy buliba, vagy egy randira természetesen illik némi plusz, de akkor sem annyi, hogy úgy kelljen levakarnom magamról. Kristóf Edina 9. A Tamási, Béri Balogh Ádám Gimnázium Scooter Az öt platina és 22 aranylemez­zel büszkélkedő Scooter fennál­lásának tíz éve alatt a legnépsze­rűbb európai zenekarok közé ve- rekedte be magát, és több lemezt adott el, mint bármelyik dance és techno zenekar. Jens Thele producer irányításával a hármas fogat nyolc év alatt kilenc nagyle­mezt, húsznál is több maxit, és egy válogatásalbumot produkált. Ezek egyenként is több mint 500 ezer példányban keltek el. Stier Nikolett, Tamási Béri Balogh Ádám Gimnázium SA7TÓ U TANütÁS TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. JÚNIUS 1., CSÜTÖRTÖK további képek és cikkek: www.toinainepuJsag.hu Elsétáltak a szerkesztőségbe utazás Az újságírói munka mellett a nyomdával is megismerkedtek Élénk a sportélet Tamásiban, a gimnáziumban A tamási Béri Balogh Ádám Gimnáziumban sok délutáni sporttevékenység közül vá­laszthatnak a diákok. A délutá­ni tömegsporton minden diák megtalálhatja a maga számára megfelelő kikapcsolódást: fo­cizhat, kézi labdázhat, kosaraz­hat, röpizhet. Emellett van még foci- és röplabda-sulibajnok- ság. Természetesen a mi osztá­lyunknak, a 9. A-nak is van sa­ját csapata. A focicsapat a fiú­ké, de a röplabdacsapatban lá­nyok is vannak. A bajnoki cím­re az idősebbeknek van na­gyobb esélyük, de mi is küz­dünk, ahogy tudunk! Läufer Bence, Tamási Béri Balogh Ádám Gimnázium Aranyköpések, hogy vidámabb legyen a nap ♦ Ha dolgozni támad kedvem, leülök csendben egy sarokba, és megvárom, amíg elmúlik. ♦ A rest kétszer fárad, a szor­galmas egész életében! ♦ Amit ma megtehetsz, ne ha­laszd holnapra - halaszd a jövő hétre! ♦ Ha a munkavégzés olyan egészséges, miért nem a bete­gekkel csináltatják? ♦ A lustaság fél egészség, de te legyél teljesen egészséges! 4- Dolgozni csak lassan, szé­pen, ahogy a csiga megy a ré­ten, úgy érdemes! Dombóvári és tamási kö­zépiskolások látogattak a múlt héten csütörtökön a Tolnai Népújság szerkesz­tőségébe és a pécsi nyom­dába. A SÉTA program­ban részt vevő tanulók elejétől egészen a végéig megismerhették lapunk készítésének folyamatát. Az elmúlt hét csütörtökén a ta­mási Béri Balogh Ádám Gim­názium, valamint a dombóvári 516. Sz. Ipari Szakképző Inté­zet és Szakközépiskola diákúj­ságírói látogattak el a Tolnai Népújság szerkesztőségébe a SÉTA, azaz Sajtó és tanulás programnak köszönhetően. Mi, tamásiak 18 órakor száll­tunk buszra, majd célba vettük Szekszárdot. Amikor megér­keztünk, Árki Attila, a SÉTA ol­dal szerkesztője, gyártásvezető fogadott bennünket. Neki so­kat köszönhetünk, hiszen az ő válogatása alapján kerültek be cikkeink az újságba. Rövid be­szélgetés után a dombóvári csapat is csatlakozott hozzánk, hogy együtt fedezzük fel a szerkesztőséget. Az épületbe lépve igen nagy hőmérséklet­változáson mehettünk keresz­tül. A körülményekkel mit sem foglalkozva megküzdöttünk pár lépcsővel, majd egy nagy szobában találtuk magunkat. A teremből számtalan ajtó nyílt, melyeken ki-be mászkál­tak a szerkesztőség dolgozói. Rengeteg asztal volt, rajtuk számítógépek. Pontosan úgy, ahogy elképzeltem. Mire végre bepréselte magát a közel 50 ember, Árki Attila tartott ki­sebb előadást az újság felépíté­séről, tartalmáról, valamint ké­szítőiről. Megtudhattuk, ho­gyan kezdődik egy-egy napja az újságírónak, a főszerkesztő­nek, miként jutnak hozzá az információkhoz, mi határozza meg, hogy milyen terjedelmű legyen, vagy az oldal épp mely részére kerüljön a mű. A láto­gatás lapzárta idején történt, s így nyomon követhettük az utolsó simításokat is. Termé­szetesen számtalan kérdéssel bombáztuk a szerkesztőket, s meg voltunk elégedve, hogy kérdéseinkre választ is kap­tunk. Ezalatt egy jóképű fotós A tamási csapat tagjai nyomdalátogatásuk alkalmával az elsők között vehették kezükbe a másnapi újságot. Képünkön: Mosberger Renáta, Len­gyel Dorottya, Schiszler Mihály, Bati Péter, Sipos Szabina, Koncz Róbert, Kostyál Mónika, Szarvas Réka, Tóth Gergely, Nuszbaum Adél, Horváth Vanda, Sipos Barbara, Oszkó Klaudia, Tok Patrícia, Thipphavone Nóra, Bartakovics Bettina, Németh Máté, Csörgő Dóra, Papp Anita, Szőts Fanni, Viszti György, Fink Gabriella, Álló Boglárka, Sonkoly Dávid, Gyenge Alexandra, Farkas Dóra, Takács Bettina. Tanár: Szántóné Brettner Éva kapott bennünket lencsevégre. Lapzárta után pedig ismét buszra szálltunk és a pécsi nyomda felé vettük az irányt. Kalandos megérkezésünk al­kalmával kissé eltévedtünk a nagyvárosban, de Árki Attila te­lefonos navigálásával később odataláltunk. Az érdekes látogatás alkal­mával megtudhattuk, hogy egy-egy színes oldal elkészíté­se négy szín alapján történik: cián (kék), bíbor (piros), sárga, fekete. Ezek egymásra nyomá­sával állítható elő a többi szín. és színárnyalat. Ezeket külföld­ről vásárolt hatalmas papírgu­rigákra nyomtatják, majd vág­ják és hajtogatják, olyan formá­ba, ahogy később az olvasó ke­zébe jut. A példányszám he­lyességét egy gép biztosítja, amely számol, és egyforma mennyiségenként elforgatja a már kész újságot, hogy az ott dolgozók könnyebben oszthas­sák szét a falvakba, városokba kerülő példányokat. A Tolnai Népújságon kívül itt nyomtat­ják a Somogy és a Baranya me­gyei napilapot is. Jó volt látni, hogy milyen módszerrel ké­szülnek az újságok. Köszönjük, hogy a szerkesztőség ilyen cso­dás élményt biztosított ne­künk! Bízunk benne, hogy mi, diákok még a közeljövőben visszatérünk a szerkesztőség­be, de nem úgy mint látogatók, hanem, mint dolgozók. Mosberger Renáta, Bartakovics Bettina, 9. A, Tamási, Béri Balogh Ádám Gimnázium, Péntek Mária 11. B, Dombóvár, 516. Sz. Szakképző Iskola és Kollégium Spanyolország Elszomorító, de igazi kihagyhatatlan ibériai élmény a bikaviadal A dombóvári csapat tagjai a nyomdában: Orsós Zsolt, Sütő Tibor, Léka Olivér, Gasparics Zoltán, Schreck Andrea, Lajos Georgina, Besenyei Ágnes, Kovács Károly, Varga Dániel, Péntek Mária, Kovács Virág, Kocsis Milán. (Tanárok: Weber Mária, Herczeg Mária) A tengerpartra és napsü­tésre vágyóknak ideális hely Spanyolország, Ma­laga környéke. A Földközi-tenger rendezett partja, a turistákra épülő gazda­ság, a nagy történelmi múltú vi­dék a legkülönbözőbb érdeklő­dési körű emberek igényeit is kielégíti. Színvonalas, vagy olcsóbb szállások egyaránt várják a nyaralni vágyókat, akik válo­gathatnak, hogy melyik törté­nelmi értékekben gazdag város nevezetességeit tekintik meg, például Granadában az Alhambrát, amely a muzulmán uralom idejéből maradt a spa­nyolokra. Ezenkívül ajánlatos meglátogatni a régészeti múze­umot, a cigányok barlangját és az arab fürdőket. A Földközi-tenger másik olda­lán fekszik Marokkó, ahová szintén érdemes egy egynapos kirándulást tervezni. Ha már elbuszoztunk Gibraltárig, hogy átkelhessünk a túlpartra, ott is megéri körbenézni. Az angol gyarmat híres a szabadon élő majmokról, melyek a „Sziklán” élnek, ahonnán tiszta, szép idő­ben látszik Afrika is. Természetesen, ha Spanyol- országban jár az ember, nem hagyhatja ki a bikaviadalokat. Sok látogató nem bírja végig­nézni, és el se megy, pedig A bikaviadal nem tiszta küzdelem: előre megszúrják az állatot nem tudja, mit hagy ki. Szinte szertartásként folynak ezek a viadalok, amelyeknek a vége mindig ugyanaz, a bikát meg­ölik. A küzdelem nem tiszta: előre megszúrják a bikát, tehát a torreádor már a megsebzett állattal harcol. A küzdelem vé­gén levágják a kimúlt bika fü­lét, ez jelzi a torreádor győzel­mét. Elszomorító, mégis igazi, spanyol élmény. Baksai Bianka Paks, Vak Bottyán Gimnázium Legyen élményekben gazdag a nyaralás

Next

/
Thumbnails
Contents