Tolnai Népújság, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-22 / 144. szám

2006. JÚNIUS 22., CSÜTÖRTÖK 7 PANORÁMA Elbukik a régiós reform? kétharmad Az ellenzék nem támogatja a megyék megszüntetését Egyelőre arról sem sikerült megállapodni, hány évre válasszák meg az önkormányzati képviselőket Az ellenzék a felelősöket keresi a gazdaság állapota miatt „Gyurcsány Ferenc és amnéziá­ban szenvedő kormánya (...) sú­lyos veszélyt jelent Magyar- országra”, hiszen egyrészt pénz­ügyi válságba sodorta az orszá­got, másrészt pedig 2007-ben csökkenni fog a reálbér a meg­szorító intézkedések hatására - jelentette ki Szijjártó Péter szóvi­vő szerdai sajtótájékoztatóján. A politikus szerint Gyurcsány Ferencnek meg kell találnia a fe­lelősöket, akik pénzügyi válság­ba juttatták az országot, és való­di konzultációt kellene folytat­nia a gazdasági élet szereplőivel. ■ MDF: a száznapos programot megszavazó pártok a hibásak. Hozzátette: Kuncze Gábor volt az egyetlen, aki elismerte, hogy megszorítások következnek. Arra a kérdésre, hogy a Fidesz megalakítja-e árnyékkormá­nyát, a szóvivő azt válaszolta: a Fidesz most alkotó ellenzékként próbál segíteni javaslataival. Az MDF bocsánatkérésre szó­lítja fel a Medgyessy-kormány száznapos programját megszava­zó pártokat, mert szerintük ezek az intézkedések juttatták az or­szágot a jelenlegi gazdasági hely­zetbe - erről Karsai Péter MDF- képviselő beszélt. A politikus hangsúlyozta: a száznapos prog­ramot az akkori parlamenti pár­tok közül egyedül az MDF nem szavazta meg. ■ D. Á. Az SZDSZ bizonyos módo­sításokkal támogatja, a Fidesz szerint pedig kevés időt biztosítottak a regionális önkormány­zati rendszert megterem­tő alkotmánymódosítás megvitatására. Dreissiger Ágnes Hiába a kormányzati szándék: úgy tűnik, a rövidre szabott tár­gyalási szakaszban megfenek­lik a régiós reform. Az igazság­ügyi és rendészeti tárca vezető­je tegnap a kabinet elképzelé­seit részletezte a parlamentben, az ellenzék azonban világossá tette: az elképzeléscsomagot a jelenlegi formájában nem támo­gatja. „Az önkormányzati rend­szer reformját célzó javaslat al­kotmányi szintre emeli a régiót, és ezzel megalapozza a közép­szintű közigazgatás átfogó re­formját” - mondta Petrétei Jó­zsef igazságügyi és rendészeti miniszter az alkotmányt módo­sító kétharmados, így az ellen­zék támogatását is igénylő tör­vényjavaslat általános vitájá­ban. A törvényjavaslat az önkor­mányzati rendszer reformjára irányul, miközben megőrzi a je­lenlegi szabályozás alapvető vo­násait - jelentette ki a miniszter. Hozzátette: az előterjesztés elő­írja a regionális önkormányza­tok létrehozását és a megyei ön­kormányzatok egyidejű meg­szüntetését. A 2006-ban meg­választott megyei önkormány­zati képviselők mandátuma a 2009. évi európai parlamenti választás napjáig tartana, és az­zal egy időben kerülne sor első alkalommal a regionális köz­gyűlések megválasztására. A fideszes Kovács Zoltán fel­háborítónak nevezte, hogy az ön- kormányzati rendszert alapjai­ban érintő módosítás tárgyalásá­ra összesen hat napot hagynak az Országgyűlésnek. Az ellenzé­ki politikus a régiók megalkotá­sával kapcsolatban azt mondta: a Fidesz szerint a sürgető átala­kításra vonatkozó indokok nem állják meg a helyüket, az ezer­éves megyerendszert nem lehet néhány nap alatt megszüntetni. A Fidesz javaslata az, hogy kettő plusz négy évre válasszák meg az önkormányzatokat. Fodor Gábor közölte: az SZDSZ bizonyos megszorítások­kal támogatja az alkotmánymó­dosítást. Mint mondta, az igent frakciója a régiók létrehozásá­hoz adja, azt azonban nem tart­ja helyesnek, hogy 2012-ig vá­lasszá kmeg a helyi önkormány­zatokat „Az ezeresztendős me­gyerendszer a KDNP számára önmagában is nagy fontosságú, alapvető érték” - mondta Sala­mon László kereszténydemok­rata képviselő. Dávid Ibolya az MDF vezérszónokaként azt kö­zölte: pártja 16 éve a megye- rendszer mellett állt és áll ma is. Mint hangsúlyozta: számos olyan megoldás fogadható el, amely sokkal biztosabb meg­oldást jelentene, mint amelyet a kormány javasol. Kiemelte: az MDF támogatni tudja, hogy az önkormányzati és az ország- gyűlési képviselő-választások időpontja váljon szét. Már idén új gázártámogatás a kormány új kompenzációs elem érvényesítését tervezi már a jelenlegi gázár-támo­gatási rendszerben, amelyet az augusztus 1-jén esedé­kes, 30 százalékos gázár­emelésnél érvényesíteni fog - közölte Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. Az új kompen­zációs elemről jövő héten tárgyal a kormány. Bizottság vizsgálja a miskolci szennyezést megkezdte munkáját a mis­kolci, eddig 3651 megbete­gedést okozó vízszennyezést vizsgáló tényfeltáró bizott­ság. A vízellátásért felelős társaság közben kártalaní­tást helyezett kilátásba: 15 nap vízfogyasztásának felét írják jóvá. Három hónap után ukrán kormány a Julia TtMosENKO és Viktor Juscsenko elnök fémjelezte pártok sikeresen megállapod­tak a szocialistákkal. A há­rom hónapig tartó egyezteté­sek után tegnap hivatalosan is formába öntötték a Mi Uk­rajnánk, a Blokk és az Ukraj­nai Szocialista Párt közötti megegyezést. A kormányfő újra Timosenko lesz. @ TOVÁBBI HÍREK: www.reggel.hu Sikeres jövőért pályáztak a régiók rop Már megkezdődött a felkészülés az operatív program soron következő szakaszára Magyarország célba ér A 2004-2006-os ROP- időszak dobogósai az Észak-Magyarországi, az Észak-Alföldi és a Dél- Alföldi Régió. Ebbe a há­rom térségbe érkezett a legnagyobb összegben tá­mogatás, és itt kötötték a legtöbb szerződést. Az Észak-Magyarországi Régió legnagyobb területű és legnépe­sebb megyéje, Borsod-Abaúj- Zemplén, több mint 12 millió fo­rintos, vissza nem térítendő tá­mogatást kötött le a ROP kereté­ben. Ez a megye településeinek átlagosan 35 millió forintos fej­lesztési hozzájárulást jelent, a forrásokból azonban csak azok részesülhetnek közvetlenül, akik sikeres pályázatot nyújtot­tak be a ROP keretében. így 47 településen 72, az érintett térsé­gek felzárkóztatását és a megye fejlődését ösztönző projekt kivi­telezése kezdődhetett meg. A legtöbb támogatott beruházás infrastrukturális fejlesztésekre irányul. Heves megyében Eger városa nyújtotta be a legtöbb pá­lyázatot. A kiemelt, legnagyobb támogatási összeget eredmé­nyező projektek kitünően illesz­kednek abba a térségfejlesztési programba, amelyben Egert és a környező településeket szer­ves egységként határozzák meg. Nógrádban a megyeszék­hely, Salgótarján, oktatási rend­szerének korszerűsítését prefe­rálták a ROP-pályázaton. A me­gye foglalkoztatási stratégiája, valamint a térségi foglalkoztatá­si megállapodások szintén a pá­lyázat segítségével készültek el. Az Észak-Alföldi Régióban Hajdú-Bihar megye 2006. máju­sáig 6,3 milliárd forint támoga­tás nyert el a ROP keretében. Ennek segítségével összesen 34 turisztikai, infrastrukturális és humánerőforrás-fejlesztési pro­jektet valósítanak meg. A leg­több nyertes pályázat útfelújítá­sokra, városrehabilitációra, va­lamint óvodák és iskolák mo­dernizálására irányul. Jász- Nagykun-Szolnok megye 8 mil­liárd forintos vissza nem térí­tendő támogatást nyert el a ROP keretében. Ebből a megye 22 te­lepülésén összesen 34, a kistér­ségek felzárkóztatását segítő, turisztikai, infrastrukturális és képzési-foglalkoztatási prog­ram valósulhat meg. A legtöbb támogatott beruházás ebben a megyében is az infrastrukturá­lis fejlesztésekre irányul, ezek a források közel háromnegyedét kötik le. Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében az úthálózat fejlesztése, a pedagógiai intéz­mények korszerűsítése és a fog­lalkoztatási helyzet javítása ke­rült a pályázatok fókuszába. Az egyik legjelentősebb fejlesztés a Nyírbátor-Penészlek útsza­kasz korszerűsítése volt. A tér­ségben ugyanis 15 ezren ezen a szakaszon érik el Nyírbátort és ezáltal a fő közlekedési utakat. A Dél-Alföldi Régión belül Bács-Kiskun megyében a tu­risztikai fejlesztésre és az úthá­lózat korszerűsítésére fordítot­ták a támogatás összegét. Békés megyében a jelentős idegenfor­galmi vonzerővel rendelkező megyeszékhely, Gyula, városrehabilitációra nyert több mint 900 millió forint ROP- támogatást. Csongrád megyé­ben a szegedi tarjáni városrész rehabilitációját szintén több mint 900 millió forinttal támo­gatta a ROP. Jelentős összeg ju­tott a Szegedi Tudományegye­tem fejlesztésére és a város köz­lekedésének javítására. A legsikeresebb ROP- pályázók példája még nagyobb kedvet hoz a ROP-pályázatok- hoz. A 2007-2013-as uniós tá­mogatási időszakra már meg is kezdődött a felkészülés. Hazánk fejlesztési elképzelései a jövő­ben is jól alkalmazkodnak az európai közösség célkitűzései­hez. Terveinkben, ha lehet, az eddigieknél is nagyobb hang­súlyt kapnak a gazdaság növe­kedését, a foglalkoztatás további bővítését, az esélyegyenlőséget biztosító fejlesztések. Továbbra is arra törekszünk, hogy a ren­delkezésre álló uniós forrásokat olyan célok szolgálatába állít­suk, amelyek közvetlenül javít­ják polgáraink életminőségét. A fejlesztésekkel csökkenek a ma­gyar régiók között ma még meg­lévő jelentős fejlettségi különb­ségek és egyben a régi uniós tagállamok és hazánk között e téren tapasztalható eltérések. Azt kívánjuk előkészíteni, hogy a következő programozási idő­szak pályázatai sikerükben el­érjék és túlszárnyalják a ROP je­lenlegi eredményeit. Az európai uniós vissza nem térítendő támogatásnak köszön­hetően a ROP segítségével nemcsak megyénk kistérségei, hanem a Dél-Dunántúli Régió is további fejlődés előtt áll. Régi­ónkba az eltelt időszakban 14,47 milliárd forint támogatás érkezett. Hasonlóan az országos átlaghoz, nálunk is a turisztikai, az útfejlesztési, a város rehabili­tációs, valamint az oktatás, a képzés és a foglalkoztatás fej­lesztését célzó projektek váltak sikeressé. Az elkövetkező idő­szakban még jobb és még több pályázat készülhet, amelyek si­kerét az átgondolt felkészülés, a térségi és regionális együttmű­ködés fejlesztése garantálhatja. A Dél-Dunántúli Régió regio­nális fejlesztési operatív prog­ramja (DD ROP) a 2007-2013 kö­zötti időszak fejlesztési törekvé­seit fogalmazza meg. Ebben az időszakban hozzávetőlegesen több száz milliárd forint érkez­het a térségbe. Ez a jelentős anyagi erő nemcsak a vállalko­zások, avagy az önkormányzat­ok számára hoz majd érezhető fejlődést, hanem a polgárok szá­mára egyénileg is. A régió lakói új építményekkel, korszerűbb körülményekkel, szebb belvá­rosokkal és nem utolsósorban betöltésre váró munkahelyekkel fognak találkozni. A siker érdekében első lépés­ként a DD ROP készült el, meg­határozva, hogy mire fordítódjon pénz. A dokumentum első válto­zatának március 17-én történő elfogadása után nyárra várható a véglegesítés. Ősszel pedig el­készül az a két évre szóló akció­terv, mely voltaképpen nem más, mint egy megvalósítandó projektlista. Harmadik nagy lé­pésként 2007. január elsejéig a régiónak szervezeti, személyi, stb. szinten fel kell készülnie a ROP-pénzek fogadására. A megjelenés az Európai Unió támo­gatásával az NFT és a ROP kereté­ben valósult meg. A ROP szerződéskötések a magyarországi régiókban cm i];iu[iWí mm 35 szerződés, 6,67 milliárd forint támogatással KOZEP-DUNANTULI REGIO (KOMAROMESZTERGOM, VESZPRÉM, EHER 28 szerződés, 7,71 milliárd forint támogatással DEL-DUNANTULI REGIO (TOLNA, SOMOGY, BARANYA 73 szerződés, 14,47 milliárd forint támogatással KÖZÉP MAGYARORSZAGI REGIO (BUDAPEST ES PEST MEGYE 28 szerződés, 5,27 milliárd forint támogatással 88 szerződés, 19,19 milliárd forint támogatással ESZAK-ALFOLDI REGIO (HAJDU-BIHAR, JÁSZ NAGYKUN-SZOLNOK, SZABOLCS SZATMARBEREG: 90 szerződés, mmm 64 szerződés, DÉL ALFÖLDI REGIO (BACS KISKUN, BÉKÉS, CSONGRÁD 20,52 milliárd forint támogatással 14,76 milliárd forint támogatással

Next

/
Thumbnails
Contents