Tolnai Népújság, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-21 / 143. szám

SPORT TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. JÚNIUS 21., SZERDA mMMmMPNNBraMMHfMMMMHMOTraNHNMNNMMi A németek csoportelsőként a 16 között TN-összefoglaló Kedden megkezdődött a cso­portkor utolsó fordulója a világ­bajnokságon. Az A-jelű négyes­ben a két százszázalékos gárda, a vendéglátó Németország és a vébé egyik meglepetéscsapata, Ecuador mérkőzött az első he­lyért. A Nationalelf nem sokáig halogatta a döntést, Miroslav Klose révén már a negyedik percben megszerezte a vezetést, majd még a szünet előtt meg­duplázta előnyét. Ecuador a for­dulás után sem fejtett ki na­gyobb ellenállást, Lukas Po- dolski találata végképp eldön­tötte a csoportelsőség sorsát. A kiesett Lengyelország és Costa Rica tétnélküli mérkőzést vívott, a szurkolók mégsem unatkoz­tak. A közép-amerikai gárda Ronald Gomez révén jutott veze­téshez a játékrész derekán, de a lengyelek a középhátvéd, Bar- tosz Bosacki két találatával vé­gül a maguk javára fordították a találkozót, s így elkerülték azt a szégyent, hogy győzelem és rú­gott gól nélkül utazzanak haza. Az első helyen továbbjutó néme­tek a B-csoport másodikjával meccseinek. Hogy melyik gárda is lesz az ellenfelük, az a lapzár­tánk után, 21 órakor kezdődött Anglia-Svédország mérkőzésen dőlt el. Miroslav Klose (szemben) az első félidőben szerzett két góljával korán eldöntötte a csoportelsőség kérdését. A házigazda százszázalékos maradt Miroslav Klose gyorsan döntött H-csoport Még nem közölt eredmény; Spanyolország-Tunézia 3-1 (0-1). Stuttgart, 52 ezer néző. V: Simon (brazil). Gól: Raúl (71.), Torres (76., 91., utóbbit 11-es- ből), illetve Mnari (8.). Ukrajna-Szaúd-Arábia 4-0 (2-0). Hamburg, 42 ezer néző. V; Poll (angol). Gól: Ruszol (4.), Rebrov (36.), Sevcsenko (48.), Kalinicsenko (84.). A csoport állása a 2. forduló után: 1. Spanyolország 6 (7-1), 2. Ukrajna 3 (4-4), 3. Tunézia 1 (3-5), 4. Szaúd-Arábia 1 (2-6) ponttal. A-csoport Németország-Ecuador 3-0 (2-0). Berlin, 72 ezer néző. V: Ivanov (orosz). Gól: Klose (4., 44.), Podolski (57.). Lengyelország-Costa Rica 2-1 (1-1). Hannover, 43 ezer néző. V: Maidin (szingapúri). Gól: Bo­sacki (33., 66.), illetve R. Go­mez (25.). A csoport végeredménye: 1. Né­metország 9 (8-2), 2. Ecuador 6 (5-3), 3. Lengyelország 3 (2-4), 4. Costa Rica 0 (3-9) ponttal. Az argentinok törleszthetnek a 98-as vereségért Az egyaránt két győzelemmel álló argentin és holland váloga­tott találkozik a C-csoport utol­só fordulójában. A gauchók az 1998-as világbajnokságon el­szenvedett 2-1-es vereségért szeretnének visszavágni. A győztes elsőként lép tovább. C-csoport, 3. forduló: Hollan­dia-Argentína. Frankfurt, 21 óra. V: Luis Medina Cantalejo (spanyol). A várható kezdőcsa­patok, Hollandia: van der Sar- Kromkamp, Ooijer, Jaliens, de Cler- Landzaat, Sneijder, Co- cu- Kuijt, van Nistelrooy, van Persie. Argentína: Abbondanzi- eri- Burdisso, Ayala, G. Milito, Pablo Sorin- Maxi Rodriguez, Coloccini, Cambiasso, Aimar- Tevez, Cruz. ■ Az első helyről dönt a csoportrangadó d-csoport Jared Borgetti sérülése nem jött rendbe, így nem léphet pályára Portugália számára az első hely, míg a mexikói válogatott­nak a továbbjutás bebiztosítása az elsődleges cél a két csapat szerdai összecsapásán, a D-cso­port utolsó fordulójában. Az érintettek elképzelései a másik szándékainak keresztbe­húzása nélkül is megvalósul­hatnak, amennyiben döntetlen­nel zárul a gelsenkircheni ösz- szecsapás. Az előzetes nyilatko­zatok azt tükrözik, hogy a pont- osztozkodással elégedettek len­nének a csapatok háza táján. „Célunk természetesen az, hogy élen zárjunk a csoport­ban, de nem lesz könnyű meccs a szerdai. Mexikónak nagyon jó csapata van, amelynek kell a pont” - mondta Tiago, az eddig Bravóban bízhatnak a mexikóiak százszázalékos portugálok Ly­onban játszó középpályása. „Kicsit megnehezítettük a sa­ját dolgunkat az Angola elleni döntetlennel, ennek ellenére nem aggódunk a továbbjutás miatt, mert jó csapatunk van” - nyilatkozta bizakodva Salcido, a mexikói válogatott védője. A találkozón mindkét gárda klasszisokat kénytelen nélkü­lözni: a portugáloknál Deco és Pauleta pihenőt kap, a közép­amerikaiaknál a 38 válogatott­beli góljával minden idők leg­eredményesebb mexikói játéko­sának számító Jared Borgetti sérülés miatt marad ki. D-csoport, 3. forduló: Portu- gália-Mexikó. Gelsenkirchen 16 óra. V:Lubos Michel (szlo­vák). A várható kezdőcsapatok, Portugália: Ricardo- Miguel, Carvalho, Meira, Nuno Valen­te- Petit, Maniche- C. Ronaldo, Figo, Simao- Nuno Gomes. Me­xiko: 0. Sanchez- Mendez, Marquez, Osorio, Salcido, Pine­da- Torrado, Nelson Zinha, Par­do- Franco, Bravo. D-csoport, 3. forduló: Angola- Irán. Lipcse 16 óra. V:Mark Shield (ausztrál). A várható kezdőcsapatok, Angola: Ricar­do- Loco, Jamba, Kali, Delga­do- Ze Kalanga, Rui Marques, Figueiredo, Mateus, Mendon- ca- Akwa. Irán: Mirzapur- Ka- ebi, Rezaei, Bahtiarizadeh, Noszrati- Mahdavikia, Karimi, Zandi, Madancsi- Tejmurjan, Hasemian. ■ Elefántcsontpart és Szerbia is szép búcsúban bízik Az Elefántok dübörgése elma­radt a C-csoportban, az afrikai ország válogatottja elvérzett a vb-n, s miután szerda esti rivá­lisa, Szerbia-Montenegró együt­tese is kiesett, immár teher nél­kül akár látványos mérkőzést is játszhat a két gárda a csoport­meccsek zárókörében. C-csoport, 3. forduló: Elefánt- csontpart-Szerbia és Monte­negró. München 21 óra. V: Rodriguez (mexikói). A várható kezdőcsapatok, Elefántcsont­part: Tizie- Eboue, K. Toure, Bo­ka, Meite- Zokora, Yaya Toure, Akaié, Romaric- A. Kone, B. Kone. Szerbia: Jevric- Basta, Gavrancic, Krstajic, Dragutino- vic- Ergic, Duljaj, Stankovic, Vukic- Zigic, Ljuboja. ■ A Reca Kft. 12 éve eredményesen tevékenykedik a magyarországi piacon. Nemzetközi konszern leányvállalataként professzionális szerelés- és rögzítéstechnikai cikkeket értékesít ipari vevők részére. Dinamikus fejlődésünk elősegítésére keresünk üzletkötő-értékesítőt Tolna megye területére (Szekszárd és környéke). Feladatok: kötőelemek, szerszámok, segédanyagok eladása végfel­használók részére, rendszeres vevőlálogatás, új vevők felkutatása, szak- tanácsadás. Ideális pályázónk; legalább középfokú műszaki végzettséggel vagy 2-3 éves műszaki területen szerzett munkatapasztalattal rendelkezik; eladási érzék, határozottság, önállóság jellemzi. Következetes, kedveli a felelősséggel, kihívással járó feladatokat. Az értékesítésben szerzett tapasztalat előnyt jelent. Ajánlatunk: alapfizetés + forgalomarányos jövedelem, megállapodás szerint cégautó vagy saját gépkocsi költségtérítéssel, mobiltelefon, alkalmazotti jogviszony, színvonalas munkakörnyezet, szakmai képzés, nemzetközi háttér. Kérjük, küldje el fényképes-önéletrajzát bizonyítványmásolatokkal a meg­jelenést követő 10 napon belül címünkre: Turcsán János, 7601 Pécs, Pf. 132 E-mail: karrier@reca.hu Céginfó: www.reca.hu SOUTH-CAR KFT. Pécs, Vadász u. 83. Tel: 72/215-970 www.nissan.hu Használtautó kiárusítás UNIÓS árakon! Nissan Príma 1.6 Komfort 2.225E Ft 2000.12. 5 a/íős. 736 km. jól leszerelt. karóméi Nissan Micra 1.01/isid f, JS5E Ft 2003.09 306 Km. ióolyasm, ABS, szervo, kpz. fialtak Nissan Príma 1.6 SIX 885E Ft 1996.11. ezüstmetíl. kim, szervó.centrálz, kU. Opel Astra 1.40-161/ 1.912E Ft 2003.06.k0kesszúrkmelíl,356km: kpiir. szervo, klíma Skoda Pallia Kombi 1.2-12V 1.660E Ft 2003. W.ezüstmetíl,56E km. kpzir. szem. magnó Ford Ka 1.3 1.059E Ft 2000. OS. fekete. Mió, el. szett, alukerék Alfa Romeo 145 1.6 7B0E Ft I996zölömetil. I44C km, kim. szervo, el.szelt, Merek VW Passat Variant 1.S 01 649E Ft 1993. 200.000km, graftmetál Toyota Corolla 1.6 BT 289E Ft 1989 09. piros. 1966km. kp.zár. el. naplénytetó Mitsubishi 1200 4x4 Bis 3.280E+áfa 2002. ffl. 1256 km. zöld/ezüst. klíma. ABS, szervó. sű. Nissan Pickup 2.5TB 1.580E+áfa 1999.03. zöldmetd, 2336 km, szervó, Miósmagnó Mazda 62500 4x4 Pickup 3.090E+áfa 2003.11.36 6 Km, klíma, szervó, elektromos szett Az autók képei, felszereltsége! megtalálhatóak a www.soutbcaf.vezes3.hu weboldalon. Hitel: már 20% önerőtől! NYITRAI AUTÓHÁZ Szekszárd, Ne» u 8. Te!: 741419-772,528883 Használtautó kínálata: Fiat Fiorino 1.4 3a.. tgk. ro 4906 Ft Ford Escort 1.8 Die. siso 1996 Ft Mercedes 190 Diesel 1.9 <a at 3996 Ft Suz. Swift Sedan 1.34101 1.0996 Ft VWDolf1.8 3a.es 2406 Ft Peugeot 106 1.0 sa st 8296 Ft Fiat Fiorina 1.8 & Tik., ss 250E Ft R. Scenic Kl 1-6-16V sa. m 3.2506 Ft F. Tran.FT350 120L62.44a. tn 2.5006 Ft Renault 19 1.4 3a..vs 1996 Ft Peugeot 307 2.0 HDi 5a.ro 2.1996 Ft Opel Corsa C 1.2 5a.ro 1.4496 Ft Renault 191.4 3a.-ss 4996 Ft Peugeot 405 Oiesel 1.9 ta.s 1 4506 Ft Opel Astra 1.7TDÍ isuzu 5a.-93 799E Ft Volkswagen Bora 1.64a.no 2.1496 Ft Suzuki Wagon R + 1.3 sa.m 1.0996 Ft Opel Mov. 2.2DCÍ 4a. tik.. ■« 2.4506 Ft Ren. Trafic I.BDCi s sl. 4a m 3.9506 Ft Suzuki Swift 1.0 sa..sa 779E Ft VWT4 2.4 4a.,04 9506 Ft Ren. Meg. Seen. 1.5 5a.,ro 3.1996 Ft Renault Scenic 1.9DCÍ sa,w2.199E Ft Suzuki Swift 1.3 Sa.,'93 8996 Ft Ren. Megane I11.4 sa. ro 2.3506 Ft Ren. Espace 2.40 sa.:sz 8996 Ft Renault Clio 1.4 sa.ra 2.099E Ft Ren. Meg. II 1.4-16V saro 2.499E Ft Seat Ibiza 1.2 GLX 1.2 3a. 3496 Ft Opel Astra Kombi 1.6 sa . ro 3996 Ft Penthe Autóház OPEL CHEVROLET SAAB 7630 Pécs, Pécsváradi út 8. Telefon: (72) 539-526; 539-500 Opel Corsa B 1.7 D 5a 1999.1 tulaj, 30 000 km, gyári fényezés 1199 000 Ft Opel Astra Sedan 4a 2000. Classic, friss m szakival 999 000 Ft Opel Astra G Sedan 4a 1999. klíma szervo, légzsák, met kp. zár 1449 000 Ft Opel Astra G Viva 5a 2004. szervo, Izs, metál, 1 tulaj 1999 000 Ft Opel Meriva 1.616V 5a2003. klíma szervo, légzsák, met. 2 399 000 Ft Citroen Jumpy 1.9 Dízel 2001.9 személyes szgk. 2 049000 Ft Daewoo Matiz SE 5a 2001. metál 999 000 Ft Fiat Unó 1.0 5a 1998.1 tulajdonos, gyári fény. 599 000 Ft Rat Punto 12 Din 5a 2004. dklíma ABS, Izs, ea szervo 1799 000 Ft Rat Brava 1.6 SX 5a 2000. aklíma ABS szervok, ea kz 1199 000 Ft Ftonda Civic Sedan 4a 1991. klíma tét ablak, kz, szervo 345000Ft Hyunday Pony 4a 1992 metálfény 319000 Ft Kia Pride 1.4 5a 2000. metálfény, 599 000 Ft Peugeot 3071.9 HD 5a2003. dkíma ABS, Izs, szervo, metál 2499 000 Ft Renault 191.4 5a 1994. metál 279 000 Ft Renault Megan Scenic DCi 5a 2003. dklíma ABS, Izs, ea szervo 2 699 000 Ft Renault Laguna 1.9 DCi 5a 2004.2x. d. klíma xenon, 8 Izs 3 899 000 Ft Renault Espace 1.9 DCi 5a 2003.7 személy, klíma ESP, ABS 3 799 000 Ft Saab 9-5 kombi S3 SE EC01999.2xd.klíma bír, ABS aul 1999 000 Ft Skoda Felicia 1.3 LX 5a 1999.1 tulajdonos 749 000 Ft Suzuki Ignis 1.3 GLX AC 2004. klíma ABS szervo, Izs 1899 000 Ft VW Passat 1.6 Comfort 4a 1998. dkíma ABS Izs ea 1549 000 Ft Fiat Scudo Furgon JTD 2000. szervo, metál, Izs 1170 000 Ft + áfa Mtel 10%-tót akár 120 hónapra! No CASCO! *1296353* *Í

Next

/
Thumbnails
Contents