Tolnai Népújság, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-20 / 142. szám

2006. JUNIUS 20., KEDD jHjHMHMKBIllii 7 PANORÁMA Irányt vált a tátrai tigris Szlovákia Kemény koalíciós tárgyalások előtt az új kormányfő Az igazi harc még előtte van, mert egyelőre bizonytalan, hogyan is tud majd kormányt alakítani az új szociáldemokrata kormányfő, Robert Fico Szétverheti Spanyolországot a katalánok autonómiája Mind a spanyol jobboldali pár­tok, mind a kormányzó szocialis­ta párt képviselőinek többsége úgy gondolja: ha elfogadják a ka­talánok autonómiatervezetét, az Spanyolország széteséséhez ve­zet. A hét végén ugyanis a kata­lán választók több mint 75 szá­zaléka a szélesebb körű autonó­mia mellett voksolt. A tervezetet ugyan még a spanyol alkotmány- bíróságnak is véleményeznie kell, de ez a katalán politikusok szerint már csak formaság. Az autonómiatervezet minden eddiginél szélesebb jogokkal ru­házná fel a leggazdagabb és leg­fejlettebb spanyol tartományt. A katalán parlament rendelkez­ne az adók nagy részével, nagy­részt függetlenítené az igazság­szolgáltatást Madridtól, és fel­hatalmazná a katalán törvény- hozást, hogy saját hatáskörben módosítsa a spanyol jogszabá­lyokat. ■ Farkas Károly Halált kért a legfőbb ügyész az iraki diktátorra A volt iraki diktátor, Szaddám Húszéin és hét tettestársa ellen folytatott perben halálbüntetést kért az iraki legfőbb ügyész. Dzsafar al-Musszavi bizonyítási eljárást záró beszédében azért kérte a legsúlyosabb kiszabható büntetést, mert a diktátor és vádlott-társai legalább 148 síita megkínzásáért és lemészárlá­sáért tehetők felelőssé. A polgá­ri személyeket 1982-ben Dudzsail településen gyilkolták meg, megtorlásul egy az elnöki konvoj elleni merényletért. A mészárlásnak több tucat nő és gyermek is áldozatául esett. Az ügyész kiemelte: a vádlot­tak a merényletet használták fel ürügyül, hogy „megbüntethes­sék” a lázadó síitákat. A vád sze­rint ugyanis a merényletet ép­pen a kormány szervezte meg. „Semmilyen bizonyítékot nem találtunk arra vonatkozólag, hogy a merénylet valóban meg­történt” - emelte ki az ügyész. Az ítélet vélhetően még augusz­tus vége előtt megszületik. A volt iraki elnök és vádlott-társai a per teljes ideje alatt ártaüannak vallot­ták magukat. ■ F. K. Megvalósulhat a szlovák katasztrófakoalíció a po­zsonyi választások után. Elemzők már most uniós szankciókkal fenyegetnek egy ilyen esetben. Europress-összeállítás A hivatalos végeredmény szerint az ellenzéki Irány-Szociál- demokrácia (Smer) nyerte a szombati szlovákiai választáso­kat. A Robert Fico vezette párt a voksok 29,14 százalékát szerez­te meg. Az eredményekről szóló jegyzőkönyvet még vasárnap, az esti órákban átadták a szlovák parlamenti elnöknek, Bugár Bé­lának. Ivan Gasparovic államfő Robert Fico pártelnököt kérte fel a kormányalakításra tegnap. A szavazatok 18,35 százalé­kával második lett az eddigi miniszterelnök, Mikulás Dzu- rinda vezette Szlovák Demok­ratikus és Keresztény Unió- Demokrata Párt (SDKU). Har­madiknak futott be a szélsősé­ges Ján Slota irányította, eddig parlamenten kívüli Szlovák Nemzeti Párt (SNS) 11,73 szá­zalékkal. Alig valamivel ki­sebb, 11,68 százalékos ered­ményt ért el a Magyar Koalíció Pártja (MKP), ami a párt min­denkori legjobb eredményének számít. A Vladimir Meciar volt kormányfő vezette Néppárt- Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) 8,8 százalé­kot, a kereszténydemokrata KDH 8,3 százalékot kapott. Robert Fico helyzete azonban nem irigylésre méltó, mert szo­ciáldemokrata pártjának egy­előre nincs koalíciós partnere. Márpedig a párt csak a voksok alig egyharmadát szerezte meg, ami még Szlovákiában is kevés a stabil kormányzáshoz. Sem a Dzurinda vezette SDKU, sem a kereszténydemokraták nem hajlandók vele kormányt alakí­tani, így lehetséges partnerként csak az MKP, a Meciar-féle HZDS vagy az ultranacionalista brüsszeli elemzők a szlová­kiai választások utáni leg­rosszabb forgatókönyvnek azt tartanák, ha Robert Fico le- paktálna Ján Slotával. Az SNS 11 százalékos sikere ijesztő, és a párt kormányra kerülése negatív visszhangot váltana ki az Európai Unióban. „Ter­mészetesen a pártok olyan koalíciót kötnek, amilyet akarnak, de ha az SNS is benne lesz, meginog az a bi­SNS jöhet szóba. Bugár Béla, az MKP elnöke már korábban is jelezte, hogy hajlandó koalíciós tárgyalásokra a szociáldemok­ratákkal, de feltételként szabta a gazdasági reformok töretlen folytatását. Az MKP azonban nem köt koalíciót az SNS-sel és viszont, így lehetséges, hogy Fico kihagyja a magyarokat a kormányból, mivel szüksége van az MKP mellett vagy az SNS vagy a HZDS támogatá­sára. Egy Smer-HZDS-SNS koalí­ció azonban valóságos kataszt­rófát jelentene Szlovákiának, és valószínűleg a felvidéki magyar­ságnak is. A Ián Slota vezette SNS ugyanis szélsőséges ma­zalom, amelyet az ország az elmúlt nyolc évben kiharcolt. A többi tagállam és az uniós intézmények is nagyon gyor­san reagálnának” - véli Luc Bemard brüsszeli politoló­gus. A magyar Külügyminisz­térium üdvözölte a magyarok választási sikerét. Polgár Viktor külügyi szóvivő szerint hazánk abban érdekelt, hogy mihamarabb stabil kormány alakuljon szomszédainknál. gyarellenes retorikájáról ismert. A választások előtt Slota több­ször is kijelentette, hogy „meg kell vonni a magyarok többlet­jogait”. Egy koalíció Slota pártjá­val akár komoly retorziókat is kiválthat az Európai Unió részé­ről, hasonlóan az Ausztria ellen bevezetett szankciókhoz azt kö­vetően, hogy lörg Haider pártja bekerült az osztrák kormány- koalícióba. Robert Ficónak ugyanakkor szembe kell néznie saját prog­ramja megvalósításának nehéz­ségeivel is. A szociáldemokraták ugyanis a gazdasági reformok egy részének visszavonását ígér­ték, többek között eltörölnék az egykulcsos adórendszert és ki­terjesztenék a szociális hálót. Ha Fico ragaszkodik intézkedései­hez, akkor hamar irányt válthat a tátrai tigris, és a lengyeleket, magyarokat követve elindulhat a lejtőn lefelé. Szombaton 21 politikai erő versengett a polgárok bizal­máért, de csak hatan érték el az 5 százalékos, parlamentbe jutá­si küszöböt. A régi parlament­be 2002-ben hét párt került, de a négy év alatt úgy megváltoz­tak az erőviszonyok, hogy vé­gül a törvényhozásból már 15 politikai erő távozott, közülük pedig csak 11 vett részt a szom­bati választásokon. BiWiM'M m Már ma megalakulhat az ukrán kormány sajtóértesülések szerint ma aláírja a koalíciós meg­állapodást a Mi Ukrajnánk és a Régiók Pártja, így két és fél hónap után felállhat az ukrán kormány. A meg­állapodás különösen pikáns, mert így a narancsos forra­dalommal elkergetett Viktor lanukovics pártja lesz a for­radalom kirobbantójának, Viktor Juscsenko pártjának a parlamenti szövetségese, lanukovics lesz a parlament elnöke. Neonácik fenyegetik a bevándorlókat Dániában Dániában élő bevándorlók és menekültek kaptak az el­múlt hónapokban olyan gya­lázkodó és fenyegető neo­náci leveleket, amelyekben az ország elhagyására szólí­tották fel őket. A levelekhez Adolf Hitler és egykori helyettese, Rudolf Hess fotóit mellékelték. Boeinget vásárol magának Berlusconi a választásokat áprilisban elvesztő olasz exkormányfő magánrepülővel vigasztaló­dik. A milliárdos Silvio Berlusconi várhatóan 30 millió eurót, vagyis 8,27 milliárd forintot fog költeni amerikai magán­gépére. Az Amerika-barát politikus állítólag már fel­vette a kapcsolatot az egye­sült államokbeli Boeing céggel, és meg is rendelt náluk egy gépet. Berlusconi nagyban utazik @ TOVÁBBI HÍREK: www.regoel.hu Brüsszel nem tapsolna a szélsőségeseknek Székely nemzetgyűlés Ditróban autonómia Háromezer ember követelte Székelyföld önrendelkezését Gáztámadást tervezett az al-Kaida New Yorkban Szeptemberig adtak határidőt a román kormánynak a Székely Nemzeti Tanács által szervezett nemzetgyűlés résztvevői, hogy megkezdje a tárgyalásokat Szé­kelyföld önrendelkezéséről. El­lenkező esetben újabb gyűlést hívnak össze, ahol arról dönte­nek, milyen további lépéseket tesznek az autonómia kivívá­sáért. A gyűlésre várták Markó Béla RMDSZ-elnököt is, aki vi­szont távolmaradt, mert meglá­tása szerint az autonómiát nem gyűlésekkel, hanem politikai eszközökkel kell kiharcolni. A < nemzetgyűlésen mintegy há- 1 romezer ember vett részt, akik | egyúttal felújították a székely § székek közötti ősi szerződés ha- Több ezren mentek el Ditróra, de nem annyian, mint azt a szervezők várták gyományát is, a rendezvény vé­gén pedig egy katolikus esperes által megáldott bort ittak egy ál­lítólag ezeréves kehelyből. Hasonló nagygyűlést március 15-én is szervezett már az SZNT, azon 20 ezer ember vett részt. A mostani létszám a mozgalmi tőke kopását jelzi, ezért inkább arra kellene összpontosítaniuk a szervezőknek, hogy a többsé­gi románsággal is elfogadtassák az autonómiatörekvések jogos­ságát. A román sajtó számára vi­szont Gyergyóditró alig jelentett valamit: a Curentult leszámítva - amely rövid tudósításban tag­lalta a történteket - egyetlen lap sem írt az eseményről. ■ Lukács János, Kolozsvár Néhány héttel az Irak ellen meg­indított invázió előtt, 2003 tava­szán az al-Kaida horrorfilmbe illő merényletet tervezett. A ter­rorszervezet ahhoz hasonló mér­ges gázt - hidrogéncianidot - akart ereszteni a New York-i metró- alagút-rendszerbe, mint amilyet a náci haláltáborokban al­kalmaztak. Oszama bin Laden legfőbb helyettese végül 45 nap­pal a tervezett merénylet előtt lefújta az akciót - mindezt a Pulitzer-díjas újságíró, Ron Suskind állítja most megjelenő könyvében. Két volt titkosszol­gálati tisztviselő is megerősítet­te a CNN-nek, hogy az al-Kaida valóban biológiai fegyvert akart bevetni, de Aiman az-Zavahiri is­meretlen okból leállította az ak­ciót. A titkosszolgák szerint az al-Kaida nem határozta meg pontosan a merénylet időpont­ját. „Tisztában vol­tunk a támadás ter­vével, és megtettük a szükséges intézke­déseket” - nyilatkoz­ta Paul Browne, a New York-i rendőrség szóvivője. Az ameri­kai hírszerzés egy 2003-ban el­fogott terrorista laptopjában ta­lált rá a tervekre. Ha a tervek megvalósulnak, a merénylet leg­alább annyi áldozatot követelt volna, mint a 2001. szeptember 11-i terrortámadások. ■ B. B. ■ Egy laptop vezette nyomra a CIA-t.

Next

/
Thumbnails
Contents