Tolnai Népújság, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-08 / 106. szám

6 _____________ _______ PANORÁMA 20 06. MÁJUS 8„ HÉTFŐ i——— ESEEKEEESffiEÍ Kuncze: koalíció csak akkor, ha megegyezünk a szabad Demokraták Szö­vetségének országos tanácsa május 28-ára hívta össze a párt országos küldöttgyűlé­sét, amely felhatalmazást adhat a koalíciókötésre az MSZP-vel - jelentette be Kuncze Gábor. Az SZDSZ elnöke szerint az országos tanács tagjai azon a vélemé­nyen vannak, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége ak­kor kössön koalíciós meg­állapodást, ha programjának lényeges elemeit a folyamat­ban lévő tárgyalások során érvényesíteni tudja. A vereséget is vállalja az MSZP a reformokért? lendvai ILDIKÓ, a szocialis­ták parlamenti frakcióveze­tője szerint a reformok érde­kében még egy esetleges vereséget is vállalnia kell az MSZP-nek az önkormányza­ti választásokon. Lendvai egy rádióműsorban arról be­szélt: a legnagyobb érdeksé­relmek az állami és közszfé­rát érhetik, ahol a szerkezet- átalakítás mellett létszám- leépítésre is szükség van. A magyar bíróságokról beszél Lomnici Kínában érdeklődik a magyar bíró­sági modell iránt Kína - Lomnici Zoltán legfőbb bíró hétfőtől hivatalos láto­gatásra indul a távol-keleti országba. Peking megkezdte igazságszolgáltatásának mo­dernizálását, ennek kapcsán a közelmúltban két kínai delegáció is járt az ország­ban - fejtette ki Lomnici. Mint mondta, a független magyar modell egyedülálló a világon, és a kínaiak mellett szakmai körökben több országban is érdeklő­dést keltett. @ további hírek: www.reggel.hu Szili maradna házelnök helyosztó A Fidesznek egyelőre nem sikerült frakcióvezetőt találni Megújulásra lenne szükség a jobboldal talpon maradásához Továbbra is nagy a hall­gatás arról, kinek milyen szerepet szán Gyurcsány Ferenc a következő kor­mányában. A Fideszben közben csak az biztos, ki nem lesz frakcióvezető, Tibay Gábor Szívesen vállalná újra a házel­nöki posztot Szili Katalin, a par­lament jelenlegi elnöke. Mind­erről Szili maga beszélt hét vé­gén, mondván: örömmel folytat­ná megbízatását, ha azt az MSZP frakciója is megszavazza. A je­lenlegi házelnök neve nem csak jelenlegi tisztségével kapcsola­tosan merült fel, a környezet- védelmi minisztérium lehetsé­ges első embereként is elhang­zott már a neve. Mindez szintén nem meglepetés, tekintve, hogy a politikus a Horn-kormány ide­jén éppen ennél a tárcánál volt államtitkár. Szili Katalin arra a kérdésre, hogy történt-e már a házelnöki tisztséggel kapcsola­tos egyeztetés a frakción belül, mindössze annyit mondott: „en­nek is eljön majd az ideje”. Em­lékeztetett arra, hogy a párt kép- § viselőinek az Országgyűlés má- S jus 16-i alakuló ülése előtt tar- 3 tandó első találkozóján kerülhet % szóba a kérdés. Az öt parlament- £ be jutott párt már megegyezett abban, hogy az Országgyűlés el­nökét a legnagyobb frakció adja. A korábbi ciklusokkal ellen­tétben nincs egyetértés abban, összesen hány alelnököt delegál­janak a pártok. Eddig valameny- nyi parlamenti pártból érkezett egy-egy alelnök, a Fidesz azon­ban idén azt javasolta, csak hár­man töltsék be ezt a tisztet. A na­gyobb ellenzéki erő egyedül maradt ezzel a nézetével, mivel a többi párt egyhangúlag öt-öt pozíciót javasolt. A Fidesz nincs könnyű helyzet­ben saját háza táján sem: a párt hétfőre ígérte, hogy megnevezi Szili Katalin neve nem csak parlamenti elnökként merült fel, többen a környezetvédelmi tárca élére várnák Végleges a mandátumok eloszlása MIVEL A HATÁRIDŐIG nem érkezett jogorvoslati kérelem Bács-Kiskun megye 2. számú, kecskeméti választókerüle­tében, a Fideszé lett a helyi mandátum. Ez pedig azt jelenti, hogy véglegessé vált a helyek eloszlása az új parlamentben. A HELYELOSZTÁS szerint a szo­cialistáknak 190 képviselője lesz, a Fidesz padsoraiban várhatóan 141-en, míg KDNP-s helyeken 23-an ül­nek majd - a keresztény- demokrata frakció pontos lét­számában még nem állapod­tak meg. Az SZDSZ 20 tagú, az MDF pedig 11 tagú frak­ciót alakíthat. A parlament­ben helyet foglalhat egy füg­getlen honatya is: Gyenesei István a Somogyért Egyesület színeiben lett képviselő. parlamenti frakciója vezetőjét. Egyelőre csak azt lehet tudni, hogy ki nem kerül a képviselő- csoport élére: Áder János koráb­ban közölte nemleges döntését, Pokorni Zoltán tervei szerint in­kább a budapesti XU. kerület pol­gármesteri székéért indul ősszel, s a szintén hírbe hozott Varga Mi­hály is elutasító választ adott. Ér­tesülések szerint a párt Deutsch- Für Tamást és Navracsics Tibort tartaná lehetséges vezetőnek, mi­után Orbán Viktor pártelnök a Fi­desz és a KDNP frakciószövetségé­nek elnöki székét foglalja majd el. Gyurcsány Ferenc személyében, az eltaktikázott kormányfőjelöl- ti vitában és a Fidesz pártszerve­zetében látják a politológusok a legnagyobb ellenzéki párt vá­lasztási vereségének okát. A bu­dapesti Kossuth Klubban a hét végén rendezett konferencia résztvevői lényegében egyet­értenek azzal, hogy a jobboldal­nak lényegi megújuláson kell keresztülmennie. ■ Csizmadia Ervin: ha nincs a Fideszben a ve­zérelv, akkor Gyurcsány sem jött volna. Tamás Pál, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia szociológiai inté­zetének vezetője szerint a rend­szerváltó elit nehéz helyzetbe került, mert megváltozott a vá­lasztók szemlélete. Szerinte a jobboldalnak nem új vezérre, inkább új pártszervezeti modell­re, új struktúrára van szüksége. Ez utóbbi gondolattal Fricz Tamás is egyetértett. A miskolci egyetem oktatója emellett a vere­séghez sorolta, hogy a kormány- főjelölti vitán Orbán Viktor alul­maradt Gyurcsány Ferenccel szemben, amikor a jobboldali ve­zető azt a rossz taktikát válasz­totta, hogy a középre húzás je­gyében nem győzi le ellenfelét. Elhibázottnak tartotta továbbá a legnagyobb ellenzéki erő egy- párti, egydimenziós szövetségi politikáját. Csizmadia Ervin politológus felvetette a politikai életciklus és a vezéregyéniség kérdését is. Vé­leménye szerint ha a Fideszben 1996 után nem vált volna uralko­dóvá a vezérelvű politizálás, ak­kor Gyurcsány sem jött volna. A két karizmatikus vezető kap­csán pedig azért billent a mérleg a szocialista jelölt javára, mert az életkorát tekintve fiatalabb, de 20 éve politizáló Orbán Viktor „koros” lett a mindössze másfél éve fókuszba került Gyurcsány Ferenccel szemben. ■ M. L. Rászorultsági alapon járna a családtámogatás Magyarral kezdik a hetet az érettségiző diákok Húszmilliárd a védekezésre árvíz Még tíz nap, mire a folyók visszatérnek medrükbe Rászorultsági alapon akarja új­raszervezni a családtámogatási rendszert az új Gyurcsány-kor- mány - mondta el Újhelyi Ist­ván gyermek- és ifjúságpolitikai kormánymegbízott. A szocialis­ta politikus szerint ezzel is lehe­tővé tennék, hogy az állami se­gítség valóban azokhoz jusson el, akiknek arra ténylegesen szükségük van. Hozzátette azt Is, hogy a következő ciklus leg­fontosabb feladata a gyermek- szegénység elleni harc, amely­ben Ferge Zsuzsa professzor gyermekszegénység elleni prog­ramjára támaszkodnak majd. Újhelyi azt is hangsúlyozta: az új kormány kiemelt feladatá­nak tekinti, hogy minden fiatal pár számára megteremtse a gyermekvállalás lehetőségét. ■ A magyar nyelv és irodalom írásbelikkel folytatódnak hétfőn a tavaszi érettségi vizsgák. A tárgyból középszinten majd­nem 92 ezren, emelt szinten pe­dig valamivel több mint 6 ezren vizsgáznak. A vizsgákat a téte­lek tavalyi, idő előtti nyilvános­ságra kerülése miatt megerősí­tett biztonsági intézkedések mellett őrzik. A vizsgákon a korábbinál jóval kevesebb lexikális tudást kér­nek számon a diákoktól: az ok­tatási tárca szerint a számon­kérésben is elsősorban a tudás alkalmazására, a képességek mozgósítására helyezték a hang­súlyt. Az oktatási tárca adatai sze­rint a tavaszi érettségi vizsgákra több mint 120 ezer diák jelentke­zett. Az idén maturáló diákok számára 520 ezer vizsgát szer­veznek, amelyből 443 ezer kö­zépszintű, 46 ezer pedig emelt szintű lesz majd. A pénteken nemzetiségi vizsgákkal meg­kezdett érettségisorozat kedden a matematika írásbelivel foly­tatódik. ■ VILLAS COLOR LEMEZEK CSALÁDI HÁZAK, NYARALÓK, KERTI ÉPÜLETEK SÍKPALA­FEDÉSÉNEK FELÚJÍTÁSÁHOZ ■ bontás nélküli felújítás ■ rövid kivitelezési idő ■ a munkálatok alatt sem ázik be lakása * házához illő piros, zöld, illetve dolomit- szürke színekben, hódfarkú Ha Ön Villas Kivitelező partner igényeljen Villas Partnerkártyát és és rusztikus éljen a kedvezményes lehetőségekkel! Részietek a www.villas.hu cserépfedés weboidaion vagy területi képviselő kollégáinknál. Keresse az elfogadó- helyeket a Villas termékeket forgalmazó kereskedőknél! Hungárt» Kft szaktanácsadót hálózata: Budapest; stump Andrásné 30/20-45-996, Haraszti László 30/95-97-161, Máriáss László 30/20-45-997 ■ É-K Mfloyarorszáo: Tssnéd! Gyula 30/95-97-159 * 0-K Magyarország: Király-Patt Yvette 30/20-45-998, Szász Pál 30/95-97-163 * É-#y Magyarorezäp. Rozinán Csaba 30/95-97-160 • D-Ny Magyarország: Vlnm Ferenc 30/94-26-705 S PARTNERKARTYA PROGRAM mintázattal Szigeteli Villas. Még 10-12 nap, mire a folyók az Alsó-Tiszán visszahúzódnak a medrükbe - áll Reich Gyulának, az Országos Műszaki Irányító Törzs szóvivőjének tegnapi köz­leményében. Továbbra is har­madfokú a készültség a Tiszán Kiskörétől a déli országhatárig, illetve a Hármas-Körös torkolati szakaszán Kunszentmártonig. A folyók fővédvonalain 1153 ki­lométer hosszon volt védelmi ké­szültség. A védelmi munkákban még mindig hétezer fő és ezer gép vesz részt - ez alig harmada a néhány héttel ezelőtti csúcs­nak, amikor mintegy 25 ezren dolgoztak a gátakon. Dobson Tibor, az Országos Ka­tasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője azt mondta: jelenleg 172 településen védekeznek az árvíz ellen, a kitelepítettek kö­zül pedig tegnapig 546 ember nem térhetett vissza otthonába. Az ár- és belvíz elleni védekezés eddigi költségeit Dobson Tibor mintegy 20 milliárd forintra becsülte. A tiszalöki vízlépcső szomba­ton megkezdte a duzzasztást, I Még hétezren dolgoznak a gátakon a kiskörei várhatóan a jövő hét közepén kezdi meg, hogy a Ti- sza-tó megfelelő szinttel várja a nyári idegenforgalmat. Rend­kívüli készültségi fokozat van 710 kilométer védvonalon a Ti­sza Szolnok és a déli országhatár közötti szakaszán, továbbá a Zagyva és a Maros folyó torkola­ti szakaszain, valamint a Hár­mas-Körös teljes hosszán. ■ belvíz növeli a kullancs­veszélyt is. Kapiller Zoltán, a Kullancsszö­vetség elnöke elmondta: a korábban belvízzel bo­rított részeken a kullan­csok jelentősen elszapo­rodnak. A szövetség in­formációs száma: (06- 1)224-54-91 vagy (06-1) 224-54-92, honlapjuk: www.kullancsinfo.hu . < /

Next

/
Thumbnails
Contents