Tolnai Népújság, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-06 / 105. szám
MOZAIK OLVASTAM STEINER A rapper verdája AZ ELSŐ, AMIT retorikaórán megtanultam, hogy csak az beszélhet hitelesen egy dologról, aki az adott témában feddhetetlen. Ne igyon bort, aki vizet prédikál. Továbbmegyek. Mikor valakitől elvárunk egy bizonyos viselkedést, azzal kijelentjük, mi is hasonlóan cselekednénk adott helyzetben. Tudomásul kellett azonban vennem, sokan másként gondolkodnak. OLVASTAM, HOGY ellopták hazánk egyik legismertebb rapperének, Ogli G-nek mindkét autóját. A rímfaragó alaposan felbőszült az őt ért veszteségen. Joggal, gondolhatnánk. Ha nem tudnánk, hogy a termetes férfi maga is több évet ült. Ogli G egy bűn- szövetkezet tagja volt, amely Romániába utasokat szállító cégektől szedett védelmi pénzt. Aki nem fizetett, megverték, kocsiját összetörték, és igen, az is előfordult, hogy ellopták. A RAPPER egyébként feltehetőleg nem tanult retorikát, pedig nagy hasznát venné szakmájában. Senki se értse félre, egyáltalán nem értek egyet az autótolvajokkal. Annak azonban örülhetek - és meg is teszem, hogy ismét igaznak bizonyult egy mondás: Ki mint vet, úgy arat A NEGYEDIKESEK UTOLSÓ TANÍTÁSI napján Szekszárd utcái tele voltak óriásbébikkel, kalózokkal és miniszoknyás, kisminkelt fiúkkal. Zöklüitek a diákok, vidáman siratták iskolájukat tegnap többek közt a Garay gimnázium 12. c osztályának fegyencruhába bújt lányai is. Kevesebben sérültek meg, de sok a gyorsan hajtó Kevesebb személyi sérüléssel járó baleset történt Tolna megyében az idei esztendő első harmadában, mint az előző év hasonló időszakában - tudtuk meg Szecsei Zsolt alezredestől, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi és közlekedésrendészeti osztályának vezetőjétől. Idén eddig száztizenöt balesetben sérültek meg közlekedők. Ez tíz százalékkal kevesébb, mint tavaly az első négy hónapban. A halálos kimenetelű esetek száma sajnos emelkedett. Ez év áprilisának végéig heten veszítették életüket a megye útjain, míg tavaly négyen. A balesetekben ötvenötén sérültek meg súlyosan, százhuszonötén pedig köny- nyen. Az eseteket kiváltó legfőbb ok még mindig a gyorshajtás, ami miatt idén negyvenegy olyan baleset történt, melyben valaki megsérült. A második számú kiváltó ok, az ittas vezetés miatt, tizenhat alkalommal történt baleset. A kanyarodási szabályok megsértése áll a harmadik helyen. A legtöbbet a személyautók vezetői hibáznak, őket követik a tehergépkocsi-vezetők, majd a biciklisek. ■ S. V. DUNAFÖLDVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET Dunaföldvár, Béke tér 5. ajánlja új termékét a' „KOMBI” SZEMÉLYI HITELT A hitel felhasználható: személyi - családi - háztartási kiadásokra, hitelkiváltásra. Igénybe vehető hitelösszeg: t 100.000 Ft-tól 5.000.000 Ft-ig. § A hitel futamideje: maximum 10 év a hitelösszeg nagyságától függően. A hitel kamata: változó, akár 10% is lehet. 100.000 Ft hitel havi törlesztőrészlete ________________3 éves futamidőre 3.240 Ft. THM 11.38% 1.000.000 Ft hitel havi törlesztőrészlete 10 éves futamidőre 13.310 Ft, THM 11,02% Bővebb tájékoztatással takarékszövetkezetünk kirendeltségei és fiókjai állnak ügyfeleink rendelkezésére. HUMOR NAGYÍTÓVAL- Apa - szól a skót gyerek az apjának - adj fél fontot, hogy megnézhessem a mutatványosnál az óriáskígyót!- Fölösleges - mondja az apa. - Itt a nagyító, nézegesd a gilisztát! KÉPZELŐERŐ A cég igazgatója behívja az újonnan felvett munkatársat:- Már megbocsásson, de Ön az önéletrajzában azt állította, hogy öt év szakmai gyakorlata van, viszont most a tudomásomra jutott, hogy ez az első munkahelye!- Elnézést főnök, de a hirdetésükben azt írták, képzelőerővel rendelkező alkalmazottat keresnek... NAGYTAKARÍTÁS Bemegy a dolgozó a főnökéhez:- Főnök, a feleségem nagytakarítást tart otthon és azt szeretné, ha én is segítenék neki.- Sajnálom, de sok a munka, nem tudok szabadnapot adni!- Köszönöm, főnök. Tudtam, hogy számíthatok magára! REKLAMÁCIÓ Kovács úr felháborodottan reklamál a szülészeti klinikán a főnővérnél:- A feleségem kisbabája fekete! Itt csak csere történhetett!- Minden bizonnyal - válaszol roppant nyugodtan a főnővér -, azt hiszem azonban, hogy még kilenc hónappal ezelőtt. GYŰJTÉS- Anyu az ajtóban áll egy férfi.- Mit akar?- Az uszodára gyűjt, mami. Mit adjunk neki?- Hát két vödör vizet kisfiam. I Tolnai Népújsá; holnapi számának tartalmából: Az asszony, aki hússzor szült Edző a reflektor- fényben: Pintér Attila Művészbejáró: Kentaur, a sokoldalú akcióhős A Völgység-Hegyhát Takarék vsigység-Hegyhát és a Tolnai Népújság Takarék köszönti Tolna megye újszülötteit és szüleiket Megérkeztünk 2006.04.19.- 2006.05.02. között születettek névsora 2006.04.19. Noémi 3550 g 52 cm 2006.04.28. Tibor 2940 g 50 cm 2006.04.19. Boglárka 2730 g 48 cm 2006.04.28. Szilvia 3200 g 50 cm 2006.04.20. István Roland 2006.04.28. Viktória 4200 g 55 cm 2750 g 48 cm 2006.04.28. Csenge 3300 g 54 cm 2006.04.22. Ákos 3670 g 57 cm 2006.04.29. Olivér 2750 g 50 cm 2006.04.22. Aliz Véda 3200 g 52 cm 2006.04.29. László Kornél 2006.04.22. Anna 3160 g 54 cm 3590 g 56 cm 2086.04.22, Dávid 3500 g 56 cm 2006.04.29. Zsombor 3720 g 51 cm 2006.04.23. Anna 3920 g 57 cm 2006.04.30. Gergely 3580 g 52 cm 2006.04 23. Petra 2580 g 52 cm 2006.04.30. Dániel János 2006.04.23. Aíhfr 3160 g 54 cm 3880 g 56 cm 2006.04.23. Csaba 3170 g 55 cm 2006.04.30. Rajmund 2700 g 52 cm 2006,04.23 Hanna Zsófia 2006.04.30. Dániel 3650 g 56 cm Is 3560 g 57 cm 2006.04.30. Réka 3100 g 50 cm 200604.23 Borbála 3150 g 50 cm 2MD4.30. Kata 2400 g 50 cm |Bí§4.23: Boglárka 3340 g 48 cm .2® 4.30. Kira 3500 g 57 cm 2006.^4.24: ‘Rózsa 4430 g 56 cm 2006.04.30. Ante Maxim 3430 g 50 cm IÄ.Ö4.24. Bianka Mia 3340 g 56 cm 2006.04.30. Nikolett 3080 g 49 cm SS$o.04.24. Léna 4020 g 58 cm 2006.04.30. Laura Zsófia 2006 04.24. Zsombor 3480 g 51 cm 2800 g 50 cm 2006.04.24. Soma 3650 g 52 cm 2006.04.30. Emma 3300 g 52 cm 2006.04.25. Bence 3250 g 54 cm 2006.05.01. Katalin 2620 g 53 cm 2006.04 25. Bálint 3350 g 55 cm 2006.05.01. Kristóf 3140 g 54 cm 2006 04.25 Bianka 4800 g 58 cm 2006.05.02. Gréta Ibolya 2006.04.26. Edina 3700 g 64 Cm 2800 g 50 cm 2006.04.26. László Antal300O g 48 cm 2006.05.02. Csongor 3460 g 54 cm 2006.04.27. Johann ^ 3700 g 57 cm 2006.05.02. András 3500 g 52 cm 2006.04.27. Roland 3000 g 53 cm 2006.05.02. Marcell Sándor 2006.04.27. Áron 3800 g 52 cm 3980 g 53 cm 2006.04.27. Zsombor 3200 g 52 cm 2006.05.02. Zsóka 3040 g !'mL 49 cm Tolnai Népújság A hír velünk jár! Kedves olvasók, szülők! Ezentúl minden második szombaton közzétesszük azoknak a gyermekeknek a nevét és legfontosabb adatait, akik a szekszárdi, dombóvári vagy a bonyhádi kórházban születtek. Az új jövevényeknek értékes ajándékokat kínálunk. Mindehhez kérjük, hogy a megjelenést követő második hét csütörtökig keressék fel a kirendeltségeinket az újszülött anyakönyvi kivonatával. Az Önökhöz legközelebb található kirendeltségeinkről érdeklődjenek a 74/550-940- es telefonszámon. START számla nyitás A hozzátartozók kedvezményes hirdetéssel köszönthetik az újszülötteket. Hirdetési igényüket küldjék el címünkre: Tolnai Népújság (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) Tel.:74/511-510 Fax: 74/511-501 E-mail:hird.tolna:« axels.hu AutóCity Szekszárd 7100 Szekszárd, Pásztor u. 4.,Tel. / Fax: (74) 529-500 e-maíl: autocity@autocityszekszard.hu web: www.autocityszekszard.hu Polo Cool 2 549 000 Ft-tól Polo Trendline 1.4 PDTDi 3 061 000 Ft-tól, 10 % kedvezménnyel Polo Comfortilne lee 3 208 000 Ft-tól 100 000 Ft használtautó beszámítási támogatással Golf Trendline 1.416v 3 713 000 Ft-tól 10 % kedvezménnyel Golf Plus Trendline 1.4 16v 3 850 000 Ft-tól 10 % kedvezménnyel Jetta Trendline 4 176 000 Ft-tól 300 000 Ft használtautó beszámítási támogatással Touran Goal 1.4 TSi 140 LE 5 522 800 Ft Passat Comfortline 2.0 TDiDPF 170 LE 7193 000 Ft-tói A Volkswagen személygépkocsik motorizáltságtól függő kombinált átlagfogyasztása: 4.4-7.6 l/100km, C02 kibocsátás: 116-230 g/km. 'Részletekről érdeklődjön a márkakereskedésünkben. t I