Tolnai Népújság, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-30 / 125. szám
15 2006. MÁJUS 30., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT Szerdán rajtol az Atom-Alba férfi kosárlabda bajnoki finálé Gerjennek még várnia kell labdarúgás Hat gólt kapott Németkéren a Mórágy együttese Atomerőmű SE-Albacomp finálét rendeznek az A-csoportos férfi kosárlabda-bajnokságban - dőlt el vasárnap este, miután a fehérváriak az elődöntő ötödik mérkőzésén 93-68-ra verték a pécsieket, s ezzel 3-2-re nyerték a párharcot.- Hogy a döntőben a Paksnak kedvez-e, hogy többet pihenhetett, vagy nekünk, hogy lendületből érkezünk, azt nem lehet megjósolni - mondta Fodor Péter az Albacomp mestere, aki korábban maga is több idényen át volt az ASE mestere, és irányításával egy bajnoki (az elsőt) és két kupasikert könyvelhettek el az atomosok. A címvédő paksiak a legjobb négy között három mérkőzésen léptek túl a Körmenden. Zsoldos András vezetőedző tanítványai tehát immár szerda óta a döntőre hangolhatnak, s ami egyáltalán nem mellékes, a fárasztó bajnoki és kupasorozat hajrájában néhány napot ffis- sítéssal tölthettek az utolsó, nagy csata előtt. A két gárda idén háromszor találkozott, s a két együttes mindannyiszor érvényesítette a hazai pálya előnyét. A bajnokság alapszakaszában a Fehérvár 95-92-re nyert az Alba Regia Sportcentrumban, míg a Paks 88-77-re verte riválisát az ASE-csarnok- ban. Ugyanitt egy hónapja, a Magyar Kupa elődöntőjében is összecsaptak a felek, akkor 104-91-re győztek Monroe-ék. Szerdán este (18 óra) Pakson kezdődik a három győzelemig tartó párharc, vagyis a pályaelőny az atomosoknál van. No, de ki mondta, hogy Fehérváron nem lehet nyerni? Monroe-nál jó helyen van a labda Pontokat vesztett a Ger- jen Bátaapátiban, így csak a következő fordulóban fog eldőlni a bajnoki cím sorsa a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Tudósítóinktól Cikó-Bogyiszló 4-0 (4-0). Cikó, 100 néző. V: Haraszin. Cikó: Ziener- lános (Nagy), Szabó I, Palkó, László (Kiszler)- Szabó n, Kovács, Wildanger, Bíró- Forrai, Czékmány B. Edző: Komáromi Tibor. Bogyiszló: Tóth- Szabó, Szántó (Berka), Póta, Tamaskó- Paksi, Györgye, Tóbi, Rakó- Zsolnai, Lépő. Edző: Zsidi lános. Kitűnő játékvezetés mellett egy félideji remek játék elég volt a magabiztos hazai győzelemhez. GÓL Czékmány B. 3, Bíró. lók: Ziener, László, Czékmány B., Szabó I, illetve Tamaskó. Ifi: 4-2. Niklósz Vilmos Szedres-Aparhant 3-0 (3-0). Szedres, 150 néző. V: Sörös. Szedres: Nagy (Katona)- Fauszt, Farkas, Haszeg, Bátai (Vajda)- Szalon-na, Szabó Sz., Deli, Bíró Attila (Dallos)- Bíró Adrián, Vörös. Játékos-edző: Nagyfalusi László. Aparhant Bagoly- Juhász Zs., Juhász Sz., Beszterczán (Kőszegi), Fábián- Rózsa, Kiesz, Lovász, Farkas I.- Miilei (Huth), Farkas Zs. Játékos-edző: Farkas Zsolt Korrekt játékvezetés mellett már az első félidőben eldöntötte a hazai csapat a három pont sorsát, a mérkőzés során súlyos sérülést szenvedett Bátai és Miilei, mindkettőjüknek jobbu- lást kívánnak a szedresiek. GÓL Vörös, Szalonna, Bíró Attila. Jók: Az egész hazai csapat, illetve Kiesz, Lovász. Ifi: 5-8. Merk László Bátaapáti-Gerjen 2-2 (1-1). Bátaapáti, 100 néző. V: Mészáros G. Bátaapáti: Hoffercsik- Nagy (Kardos), Koleszár, Ömbö- 11, Végh- Drinóczi, Füle T., Sörös (Ádám), Ruff- Erdei (Mester L), Dér. Edző: Tóbi István. Gerjem Szlanyinka- Schmidt Gerendái, Bán, Pesti Z. (Kovács)- Domsa, Nagy Zs., Pesti L, Lacza- Lazányi, Taba. Edző: Gyenis Mihály. A hazai csapat közelebb állt a győzelemhez, hiszen kétszer is vezetett az igazán jó iramú mérkőzésen. GÓL Ruff, Füle T., illetve Taba, Nagy Zs. Jók: Hoffercsik vezérletével az egész hazai csaBagoly kapus elkésett Bíró Attila (jobbról) már elrúgta mellette a labdát. A szedresiek egy félidő alatt eldöntötték a három pont sorsát pat, illetve Taba, Pesti L., Gerendái. Ifi: 1-3. Sári József Sióagárd-Döbrököz 2-1 (1-1). Sióagárd, 80 néző. V: Rákosi T. Sióagárd: Szegedi- Dombi, Kelemen, Domokos, Páli- Horváth P., Tóth, Lambert, Horváth J. (Vajda)- Kész, Vida. Edző: Fiáth Tamás. Döbörköz: Simon J.- Ruff, Horváth L., Simon L, Gillich- Magyari, Prógli, Szűcs M., Török- Horváth F., Nébl. Edző: Benke Mihály. A több gólhelyzetet elhibázó hazaiak nehezen húzták be a kötelező győzelmet a lelkesen játszó Döb- rököz ellen. GÓL Kész, Vida, illetve Nébl. Jók: Kelemen, Horváth R, Vida, Kész, iletve Si-mon J., Simon L., Török, Nébl. Ifi: 0-1. Huta Mihály Tengelic-Nagymányok 2-5 (2-2). Tengelic, 100 néző. V: Fazekas G. Tengelic: Mészáros- Molnár Sz. (Váli R.), Váll Cs., Molnár G. (Nyúl), Horváth (Jun- kuncz)- Soós, Károly (Sebestyén), Varga, Czank- Sárközi, Rózsavölgyi. Edző: Mohiár József. Nagymányok: Jakus- Hoffmann, Bíró, Ecker, Szabó F.- Stangliczky, Szabó P., Guth (Miszler), Pál (Hufnágel)- Kecskeméti (Miklós), Barabás (Borbély). Edző: ifj. Borbély Sándor. A kiesés szempontjából fontos mérkőzésen a vendégek koncentráltak jobban, és az utolsó húsz percben lehengerelték a hazaiakat. GÓL Soós, Sárközi, illetve Barabás 2, Szabó P. (11-es- ből), Ecker, Miszler. Jók: Soós, illetve Szabó R, Ecker, Bíró, Szabó P. Ifi: 2-4. Kászpári György Németkér-Mórágy 6-0 (3-0). Németkér, 150 néző. V: Kardos B. Németkér: Semenczki- Ka- nik, Hahn, Anderkó, Kiss (Tóth P.)- Pomozi (Fülöp J.), Fülöp Gy. (Meeker), Fülöp Zs., Bérdi (Orova)- Licker A., Staub (Majoros). Edző: Rauth Mihály. Mórágy: Kocsis- Janó, Stumpf (Tóth A.), Varga R, Csipák- Márton K., Bozsolik (Kálmán), Selyem (Kovács B.), Acsádi- Sztojka, Walter. Edző: ülés Béla. A hazai csapat a szakadó esőben szebbnél szebb gólokkal hálálta meg hűséges közönsége kitartó szurkolását. GÓL Fülöp Zs. 2, Fülöp Gy. 2, Staub, Majoros. Kiállítva: Csipák a 70. percben. Jók: Az egész hazai csapat, illetve Márton K. Ifi: 1-4. Licker Péter Bonyhád-Börzsöny-Gyönk 4-1 (4-1). Börzsöny, 50 néző. V: Rácz. Börzsöny: Tölgyesi- Nagy L, Lórencz, Ettig, Szászi- Csobot T. (Hirth), Dávid (Pap), Hucker (Harangi), Pálosi (Pámer)- Sebestyén (Bölcsföldi), Vita. Játékos-edző: Bölcsföldi Zoltán. Gyönk: Németh- Császár Tamás (Nagy P.), Császár Tibor, Győré J, Hauzner- Bruckner (Schmidt), Brisztella Zs. (Heidt), Lencse (Kiss), Szép- Simon, Sandó. Edző: Brisztella Tibor. Az első félórában kitűnően játszott és négy gólt rúgott a hazai csapat. Gól: Vita 2, Hucker, Sebestyén, illetve Sandó. Jók: Nagy L., Hucker, Sebestyén, Vita N. illetve Császár Tibor, Szép, Nagy P. Ifi: 2 -1. Bölcsßldi Zoltán Kisdorog-Pusztahencse 6-3 (2-1). Kisdorog, 100 néző. V: Szieber Z. Kisdorog: Töpfner (Lovász)- Fazekas, Brunner, Pálinkás, Farkas- Palkó, Bordi, Horváth G., Klein (Nagy)- Miklós (Domonos N.), Süveges (Szontág). Játékos-edző: Brunner Attila. Pusztahencse: Wascher- Fancsali, Drubits, Kocsis, Tóth- Borza (Hanák), Mészáros, Mókus (Szakter), Laták- Kiss, Bóka. Edző: Horváth József. Megérdemelten győztek a hazaiak, akik különösen a fordulás után játszottak jól. GÓL Palkó, Miklós, Süveges, Horváth G., Szontág, Domokos N., illetve Bóka 2, Drubits. Jók: Fazekas, Pálinkás, Horváth G., Bordi, illetve Drubits, Kiss, Bóka. Ifi: elmaradt. Domokos Tibor Megyei II. osztály 1. Gerjen 26 19 4 3 99-26 64 2. Cikó 26 17 3 6 76-43 54 3, Németkér 26 16 4 6 55-33 52 4. Kisdorog 26 14 7 5 59-41 49 5. Mórágy 26 15 3 8 65-54 48 6. Szedres 26 14 1 11 61-45 43 7. Aparhant 26 1 1 6 9 41-41 39 8. Sióagárd 26 10 3 13 50-55 33 9. Bátaapáti 26 9 6 ü 38-56 33 10. Börzsöny 26 9 3 14 39-51 30 11. P.hencse 26 8 3 15 54-62 27 12. N.mányok 26 7 5 14 45-79 26 13. Gyönk 26 6 8 12 42-51 26 14. Tengelic 26 7 4 15 35-62 25 15. Bogyiszló 26 7 2 18 37-68 23 16. Döbrőköz 26 6 4 16 38-58 22 Két mérkőzést is szerdán rendeznek Két megyebajnoki labdarúgó mérkőzést is szerdán rendeznek. A Horfer Serleg I. osztály 28. fordulójából a Kéty-Bátaszék találkozót hozták előbbre a hazaiak németországi útja miatt - a felnőtt meccs 18, az ifi 16 órakor kezdődik -, míg a II. osztályban a tavaszi első fordulóból elhalasztott Gerjen- Döbrököz derbit játsszák le május 31-én 17 órától. Kiütötték a Mágocsot a bonyhádi szeniorok Könnyedén ütötte ki a Mágocs együttesét (7-0) az Öregfiúk 73 FK Bonyhád együttese a Baranya megyei szenior labdarúgóbajnokság hét végi fordulójában. A Szabó- Szegedi T., Hüber, Németh, Keresztúri- Kova- csevics, Beke I. (Sántha), Csobot G. (Szlama), Czin- kon- Bonyai (Bogos Cs.), Pfeifer összeállításban szereplő bonyhádiak góljait Hüber (2), Kovacsevics (2), Pfeifer, Csobot és Bonyai szerezték. Bozsik Péter csak ma hirdet kezdőcsapatot Valódi angol, esős, hűvös időjárás fogadta Manchesterben a magyar labdarúgóválogatottat, amely a keddi, 21.05 órakor kezdődő mérkőzésre érkezett a szigetországba. Bozsik Péter 18 órától vezényelt edzést a mérkőzés helyszínén, az Old Trafford Stadionban. A kapitány várhatóan csak kedden délelőtt az utolsó tréning után jelöli ki kezdőcsapatát. Sem telitalálatos, sem tizenhármas nem akadt A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 21. hét totónyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: 13 plusz egy talá- latos szelvény nem volt. 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatos szelvény 4 darab, nyereményük egyenként 500 437 forint. 11 találatos szelvény 111 darab, nyereményük egyenként 18 034 forint. 10 találatos szelvény 901 darab, nyereményük 3 703 forint. Rangadót nyert, és bajnok lett Délen a Zomba A megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság Déli csoportjában a Kurd otthonában aratott fölényes győzelemmel biztosította be bajnoki címét a Zomba. Tudósítóinktól Északi csoport Felsőház. Dunafóldvár STE- Györköny 0-3 (0-1). Dunafóldvár, 50 néző. V: Horváth I. Szerencsés győzelmet aratott a Györköny. Gól: Krausz, Bogáncs, Szucskó. Jók: Vidács, Boros, illetve az egész vendégcsapat. Ifi: 3-2. A Pálfa-Magyarkeszi találkozó 1-1-nél az 55. percben félbeszakadt, mert az egyik vendégszurkoló bántalmazta az asz- szisztenst. Ifi: 4-2. Alsóház. Dalmand-Újireg 4-2 (2-0). Dalmand, 50 néző. V: Fábián. Biztosan nyert a dal- mandi együttes. GÓL Tóth, Nagy Á., Rózsa, Gyánti, illetve Rózsás 2. Jók: az egész hazai csapat, illetve Rózsás. Ifi: 4-0. Iregszemcse-Felsőnyék 5-2 (3-1). Iregszemcse, 50 néző. V: Nagy Gy. A végig szakadó eső ellenére kitartó nézőknek győzelemmel kedveskedtek az iregiek. Gól: Franke 2 (egyet 11- esből), Csönge, Rádi, Marosi, illetve Viszti, Molnár V. Jók: Hitser vezérletével az egész hazai csapat, illetve Kiss, Molnár V. Ifi: 3-1. Déli csoport Felsőház. Kurd-Zomba 1-8 (1-4). Kurd, 150 néző. V: Szend- rei J. A 60 percen keresztül emberelőnyben játszó vendégcsapat megérdemelten nyerte a mérkőzést és a bajnokságot. A kurdiak sok sikert kívánnak a magasabb osztályban. Gól: Harmati Á., illetve Szedlák 3, Takács G. 3, Erős Sz., Sebestyén. Jók: az egész vendégcsapat dicsérhető. Ifi: 4-1. Izmény-Kölesd 3-1 (2-0). Izmény, 70 néző. V: Illés B. A jól játszó hazaiak megérdemelten nyertek. Gól: Mészáros, Mar- csek, Kelemen, illetve Bencze. Jók: az egész hazai csapat, illetve Nagy, Bencze. Ifi: 4-2. Alsóház. Fadd-Nagydorog 2-2 (1-1). Fadd, 50 néző. V: Bagdi. Mindkét csapat sokat tett a győzelemért, így a döntetlen igazságos. Gól: Smolek 2, illetve Zámbó, Csengeri. Jók: Kmittel, Boskó, Pintér, illetve az egész vendégcsapat. Ifi: 1-5. Báta-Kaposszekcső 0-3 (0-0). Báta, 30 néző. V: Tóth. A jobb erőkből álló vendégcsapat győzött. GÓL Zrínyi, Papp, Kiss. Jók: Schön, Rácz, illetve Schott, Márton, Verese. Ifi: 0-8. Megyei IV. osztály Kocsola-Harc 3-0 (1-0). Kocsola, 50 néző. V: Agócs (Szappanos). Agócs játékvezető az első percben egy rossz lépés közben megsérült, így asszisztense vezette le a találkozót. A hazaiak mind a sportnak, mind a megsérült harci játékosnak jobbulást kívánnak. Gól: Bálint 2, Somogyi. Jók: az egész hazai csapat, illetve Simcsik. Mucsfa-Závod 2-2 (1-1). Mucsfa, 60 néző. V: Köllő. Remek játékvezetés, nagy iram, igazságos döntetlen. Gól: Varga, Fábián, illetve Páti, Szász. Jók: Dávid, Gyergyói, Kiszler, illetve az egész vendégcsapat. Bonyhádvarasd-Szakcs 2-4 (2-3). Bonyhádvarasd, 60 néző. V: Nyakas. A hazaiak szarvashibáit az ellenfél könyörtelenül kihasználta. GÓL Kresz J., Jakab L, ill. Horváth 2, Koncz, Tobak. Jók: Kresz, Csopaki, Kotics, illetve Potápi, Mikola P. Megyei III. osztály Északi csoport 1. Pincehely 22 15 4 3 94- 31 49 2. Györköny 23 15 2 6 74- 41 47 3. D.földvár 23 14 3 6 64- 34 45 4. M.keszi 22 10 5 7 50- 39 35 5. Pál fa _ 22 9 3 10 39- 43 30 6. Felsőnyék 23 9 4 10 60- 47 31 7. Iregszem. 23 8 5 10 56- 67 29 8. Dalmand 23 8 3 12 58- 56 27 9. Újireg 23 4 3 16 30-111 15 10. Tolu an ctn. 22 4 2 16 23- 67 14 Déli csoport 1. Zomba 23 18 4 1 97- 26 58 2. Kurd 23 14 3 6 77- 52 45 3. Högyész 22 1() 6 6 46- 41 36 4. KÖlesd 23 10 3 10 46- 42 33 5. Izménv 2? 9 4 10 48-50 31 6. K.szekcső 23 10 6 7 51- 38 36 7. Alsónána 22 7 3 l 1 47- 69 24 8. Báta 23 7 3 13 29- 56 24 9. Fadd 23 5 4 14 38- 67 19 10. N.dörög 23 4 4 15 28- 68 16 Megyei IV. osztály 1. Kocsola 20 15 3 2 81- 24 48 2. Harc 19 1 1 4 4 41- 30 37 3. Szakos 19 9 3 7 38- 43 30 4. Závod 20 7 5 8 48- 54 26 5. Mucsfa 20 5 4 1 1 34- 40 19 6. B.várasd 20 2 1 17 28- 79 7 I