Tolnai Népújság, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-27 / 123. szám

2 MEGYEI TŰKOR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. MÁJUS 27., SZOMBAT HÍREK a-tol z-ig A Borókával ünnepük a Bartók-évfordulót fadd Hetek óta készül a faddi Boróka énekkara a Bartók-ju- bileum megünneplésére. Az emlékműsort a nagy sikerű advenü koncerthez hasonló­an Koleszár Istvánná állította össze. A vasárnap délután hatkor, a helyi művelődési házban rendezendő műsor­ban a Boróka tagjai mellett a tolnai zeneiskola faddi növen­dékei is közreműködnek, (sk) Elkészült a játszótér, Törő György játékaival ssóagárd Elkészült az új ját­szótér Sióagárdon, a templom melletti parkban. A fa játéko­kat Törő György készítette. Az önkormányzat a Mobilitás pá­lyázatán nyert támogatást a lé­tesítményre. A játszóteret va­sárnap délelőtt fél tízkor avat­ják fel, a helyi gyermeknapi programok nyitányaként (sk) Két és fél millió forint többletfeladatokra szedres Két és fél millió fo­rintot szavazott meg a szedre- si képviselő-testület a költség- vetésben nem tervezett több­letfeladatok elvégzésére. A pénzből a helyi ravatalozó előtti téren díszburkolat épül, harminc utcai hulladéktáro­lót vásárolnak, támogatják az októberi Bezerédj-napot, illet­ve a tervek szerint három szúnyogirtást is végeztetnek, a kistérséggel közösen, (sk) Elutazott Erdélybe a városi küldöttség tolna Pénteken hajnalban tolnai küldöttség utazott Uzonba, Tolna erdélyi testvér- településére. A dr. Szilák Mi­hály polgármester által veze­tett delegáció a hétvégi uzoni rendezvényen vesz részt, amelynek része lesz a Tolnán élő Mözsi Szabó István festő­művész kiállításának meg­nyitója is. (sk) A lelkésznő Pestre megy kisegyházak Tolna megyében a közösségek lélekszáma is kicsi Az igehirdetést néhány val­lási közösségben nők is vé­gezhetik. Az első Magyar- országon felszentelt lel­késznő - az ötvenes évek­ben - metodista volt. Szek- szárdon is lelkésznőjük volt a metodistáknak - idá­ig. Hajduné Csernák Erzsé­bet most Budapestre kerül. Wessely Gábor Az USA-ban mintegy négyezer kisebb-nagyobb egyház, illetve gyülekezet működik. Nálunk, az APEH nyilvántartása szerint, az 1 százalékra jogosult vallási kö­zösségek száma 137. Többségük csak a fővárosban van jelen, de Tolnában is elég színes a paletta, főleg Szekszárdon és Pakson. Metodisták Nyugat-Európá- ban sokkal többen vannak, mint a volt keleti tömb országaiban. Az egyházalapító, a 18. század­ban élt anglikán pap, Wesley Sá­muel 17. gyermeke, Wesley Ká­roly volt. Társaival sokat bújta a Bibliát, ezért szenteskedőknek, metódusokat betartóknak gú­nyolták őket. S e gúnynév „raj­tuk ragadt”. Magyarországra 1895-ben érke­zett a metodizmus. A Kék Kereszt Alkoholmentő Misszió révén. Tol­na megyében Györkönyben ala­kult az első gyülekezet 1922-ben. Szekszárdon 15 éve működik me­todista közösség, melynek az el­múlt tíz évben női lelkipásztora volt, Hajduné Csernák Erzsébet személyében. De, mivel a fővárosi gyülekezet vezetője nyugdíjba megy, június 18-tól Hajduné lesz Budapest metodista lelkésze. A gyülekezetek nem nagyok; Tolna megyében a kisegyházi csoportok szinte sehol sem számlálnak ötvennél több tagot. Metodista mintegy kétezer él az országban és ötven a megyében. Szekszárdon és Györkönyön kí­vül Dombóvár térségében FELHÍVÁS Tolna Város Önkormányzata értékesíteni kívánja a tulajdonában lévő Tolna, Kossuth utca 1. szám alatti üzlet rendeltetésű ingatlant. az értékesítést Az önkormányzati vadonról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 21/1997 (XI.25.) Ör számú rendelet szerint eljárva az alábbi szabályok szerint liciteljárás keretében hirdeti meg: Az árverésen a kikiáltási ár 8 MFt+ÁFA. Az Önkormányzat szempontjából jelentős, hogy az árverés során, ha nem érkezik magasabb va$ legalább a kikiáltási árral megegyező ajánlat, akkor az ingatlan ebben a formában nem kerül értékesítésre. A licitálás szabályai: 1. Az árverésen való részvétel feltétele 500.000 Ft nyertesnek foglaló, /vesztes/ek/nek bánatpénz befizetése a Polgármesteri Hivatal pénztárába. A befizetés ténye az árverést megelőzően ellenőrzésre kerül! 2. Az árverés ideje: 2006. május 31.- 9.00 óra, az árverés helye: Polgármesteri Hivatal (7130 Tolna, Hősök tere 1. szám) I. em. Díszterem 3. A vesztesek a bánatpénzt a pénztárban az árverést követően azonnal visszakaphatják, vagy postai úton 8 napon belül kerül visszautalásra. 4. Az árverésen negatív licit nem lehetséges, a tétet minimum és maximum 100.000 Ft-onként lehet emelni.1 5. A vételárat a sikeres liciteljárást követő nyolc napon belül vagy a rendeltetésváltási eljárás jogerős határozatának keltétől számított nyolc napon belül - a szerződés aláírásakor- keil meg­fizetni Tolna Város Önkormányzata részére 6. Az értékesítéssel kapcsolatban felmerülő költségek (a rendeltetésváltási eljárás költségén felül) a vevőt terhelik. 7. Részletfizetéses ajánlat esetén: Az az ajánlattevő nyer, aki a nagyobb kezdőrészlet befizetését ajánlja azonos vételi árajánlat esetén. Ha a kezdő részlet nagysága is megegyezik a bruttó összes ajánlati ár mellett, akkor az az ajánlattevő nyer, aki rövidebb teljesítési határidőt vállal a fenn­maradó összeg megfizetésére, mely határidő nem haladhatja meg a 2006. december 31-eL Az ingatlan megtekinthető, ennek érdekében kérjük, keressék a Tolna Város Polgármesteri Hivatalának Építési és Városfenntartási Osztályán Kunz Alfonz építési előadót a Hivatal 20-as számú irodájában. Telefonszám: 74/540-806 Hamarosan a budapesti metodisták lelkésze lesz Hajduné Csernák Erzsébet, aki az elmúlt tíz éven át Szekszárdon szolgált működik még számottevő közös­ségük. Alapvető fontosságúnak tekintik a megtérést - a Jézus- nak ajánlott életet - és a szociá- Us munkát. Nemcsak egymással foglalkoznak az egyház tagjai, nagy hangsúlyt fektetnek a láto­gatásokra is, ellátják az öregek, betegek, alkoholisták és intézet­ből kikerült fiatalok lelki gondo­zását. Püspökük - 14 kelet-euró­pai ország püspöke - Svájcban él. Magyarországon 12 lelké­szük van, köztük két nő. A metodistáknál nem ritka az áthelyezés, az egyházrend sze­rint négyévente kerül erre sor, ha lehetséges. Hajduné most te­hát a fővárosba kerül, helyére egy frissen végzett lelkipásztor, Kovács Zoltán jön Szekszárdra. Saját képzőközpontot a meto­dista egyház nem tart fenn Ma­gyarországon, lelkészeik az evangélikus teológián végez­nek. (A múlt rendszerben mű­ködött szabadegyházi teológia.) A metodista lelkipásztort a gyülekezet tartja el, a korától füg­gő, de a szolgálati helyétől füg- getien fizetést kap. Hajduné ke­resete Pesten is annyi lesz, mint Szekszárdon volt. Itt a vasárnapi istentiszteleteken harmincán szoktak lenni, ott háromszor ennyi ember előtt történik az ige­hirdetés. Megszerette Tolnát, de nem tart a változástól. Meggyő­ződése, hogy „Isten szavát az em­bereknek közvetíteni a legna­gyobb dolog”. Hitélet, egyházak, ismertebb gyülekezetek Tolna megyében A katolikus egyház a megye mind a 108 településén jelen van. A reformátusoknak 35, az evangélikusoknak 13 egyházköz­ségük működik. A töredék zsidó­ság Pécsre jár istentiszteletekre. A baptistáknak Szekszárdon, Pakson, Dombóváron, Bonyhá- don, Bogyiszlón, Madocsán, Becsen, Faddon és Váralján vannak csoportjaik. A metodisták Szekszárdon, Dombóváron, Györkönyben, Lengyelen, Kaposszekcsőn és Döbröközön vannak jelen. Jehova tanúi minden települé­sen végeznek hittérítést, de köz­pontjuk (Királyság Termük) Szekszárdon van. Ismertebb működő gyülekeze­tek még a megyében: adven­tisták (Szekszárd), pünkösdis­ták (Paks), Hit Gyülekezet (Szekszárd, Paks, Bonyhád), Nyújtsd a kezed Krisztusért (Szekszárd), Evangéliumi Ba­rátság Gyülekezet (Tolna), Krisztus Kegyelme Gyülekezet (Tolna), Krisztus Szeretete Gyülekezet (Szekszárd, Paks), Elő Szó Gyülekezete (Tenge- lic), Scientologia Egyház (Szekszárd, Paks). Ismét jár a vonat Gemencben Ismét közlekedik a gemenci kis­vasút egy helyreállított szaka­szon, Bárányfok és Gemenc - Duna-part között. A mintegy 13 kilométeres szakaszon egyelőre heti két alkalommal, szombaton és vasárnap közlekedik a vonat naponta kétszer - tudtuk meg Barabás Tibortól, a Gemenc Zrt. erdészetvezetőjétől. A tervek szerint a vasúton pünkösd hétfő után már a hét miden napján közlekedhetnek. A kisvasút töb­bi szakaszának helyreáUításán is dolgoznak már Gemencben. Ha minden jól megy, pünkösd­re, a Pörböly és Malomtelelő kö­zötti nyolc kilométeres szakaszt is helyreállítja az erdészet. A ge­menci kisvasutat az áradás tette szinte teljesen tönkre. A har­minc kilométeres vasútvonal­ban közel nyolcvanmillió forint kárt okozott az árvíz. ■ S. V. JEGYZET WESSELY GÁBOR Egy úriember emlékére utolsó naplójában Márai Sándor, sok más feljegyzése között, rögzítette az írókkal kapcsolatos értékítéletét. Mi­szerint ő, ha azt hallja, hogy megjelent valahol valakinek egy kötete, nem azt kérdezi, hogy jó-e az a könyv, hanem azt, hogy úriember-e a szer­ző. Mert, ha úriember, akkor bizonyosan élvezhető, kifo­gástalan, remek a mű. Az úriember ugyanis nem vállal olyasmit, amihez nem ért. EGY MÁSIK JELES naplóíró, Illyés Gyula egy helyütt a maradandóságról szól. Úgy véli, hogy az író halála utáni tíz évben derül ki, hogy munkái fennmaradnak-e, vagy a süllyesztőbe kerül­nek. Amikor már nem mene­dzselheti önmagát, amikor életműve az objektív ítész, az utókor elé kerül. két éve halt meg Varga S. Jó­zsef aranytollas szekszárdi pub­licista. Úriember volt De néha visszavonult disznót hizlalni. Ami ugyanolyan rosszul állt ne­ki, mint Balczónak a lóvakarás. Akik menedzselhették volna, önmaguk menedzselésével vol­tak elfoglalva. Ő meg nem ácsingózott. Inkább belepusz­tult - a mellőzöttségbe. Halála után két kötete jelent meg. Az egyiket még ő rendezte sajtó alá. A másikat már az utókor... Út a jövőbe; a korszerű oktatás módszereivel bogyiszlő Út a jövőbe címmel rendeztek tegnap pedagógiai konferenciát Bogyiszlón. A prog­ramon a bogyiszlói, a bátai és két baranyai iskola által közösen, EU- s támogatással kifejlesztett kor­szerű pedagógiai eszközöket mu­tatták be a szekszárdi kistérség száztíz pedagógusának. Boda Zoltán, a bogyiszlói iskola igazga­tója elmondta: az új pedagógiai módszerekre többek között azért van szükség, mert az utóbbi években egyre több a szociális vagy szocializációs hátránnyal az iskolába érkező gyerek. ■ S. K. Nem mindegyik zümmög, ami csíp szúnyogok Gyérítéssel próbálkoznak az önkormányzatok, ha kell többször is Magyarországon a csípőszú­nyogoknak kilenc-tíz fajtája honos. A kifejlett egyedek két-három hétig élnek, ez­alatt megkeserítik a meleg­vérű élőlények életét A leg­több település igyekszik megszabadulni tőlük. Venter Marianna Három alkalommal kíván szú­nyoggyérítést szervezni a Szek­szárd és Térsége Többcélú Kis­térségi Társulás a megyeszékhe­lyen és környékén, összesen hu­szonhat településen. Szekszárdon a második szú- nyoggyérítés is lezajlott, és a nyá­ron annyiszor rendelik meg a szolgáltatást, ahányszor szükség lesz rá - mondta Szeleczki Jó­zsef, a polgármesteri hivatal mű­szaki irodavezetője. Tolnán az ön- kormányzat költségvetésében Nem kell tűrni, hogy összecsípkedjenek Az apró termetű, nem zümmö- kát hagynak maguk után. Ha gő példányok valószínűleg sze­lek szárnyán érkezett mocsári szúnyogok. Marásuk akár az izzó tű. Nagyobb, városi roko­naik pedig hatalmasra és vö­rösre dagadó, viszkető púpo­a szabadban tartózkodunk, használjunk szúnyogriasztó krémet vagy permetet. Egy-egy adag ezekből a megfigyelések szerint két óra hosszáig tartja távol a bosszantó rovarokat négyszeri, a város egy részét, százötven hektárt érintő szú­nyogirtásra van pénz. Ezek közül az első gyérítés két héttel ezelőtt megtörtént. Az önkormányzat ezenfelül további három alkalom­mal, a város teljes területét érintő irtásra pályázik, a központi vis maior kerethez. Ez utóbbi segítsé­gével az első akció a jövő héten várható. Dombóváron eddig egy alkalom­mal volt földi-légi szúnyogirtás, az önkormányzat annyiszor ismétel- teti meg az akciót, ahányszor erre szükség lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents