Tolnai Népújság, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-20 / 117. szám

GYERMEKVILÁG TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. MÁJUS 20., SZOMBAT A labda körül forog a világ Góliátok A megye ifjú titánjai szívesen és jól is rúgják a bőrt Szedres és az UFC csapatai a csütörtöki kistérségi tornán. A fiatalabbaknál a játék élvezete a lényeg, az Idősebbeknél már az eredmény is számít FILMAJÁNLÓ Izgalmas kaland, titkos történetek az állatkertben Gondoltál már arra, mit csinál­hatnak az állatkerti állatok éj­szaka? Nos, a New York-i állat­kert kissé lökött lakói egész biz­tosan nem a ketreceikben ücsö­rögnek. Amint az utolsó gondo­zó kiteszi a lábát a kapun, indul a buli, a hancúr és kedvenc sportjuk, a “teknó's-teke”. Egy napon azonban valami megzavarja a felhőtlen jóked­vet: Sámson oroszlán egy szem fiát, az éppen serdülő Ryant vé­letlenül elhajózzák a vadonba, hogy visszatelepítsék vadon élő társai közé. Az ifjú sörényesnek viszont egyáltalán nem fűlik a foga a vadon vadságaihoz, men­ne tehát vissza kényelmes állat­kertjébe. New Yorkból szeren­csére mentőexpedíció indul út­nak Sámson vezetésével, s a legbátrabbak (illetve a legflú- gosabbak) részvételével. Larry, a széllelbélelt anakonda, Benny, a városi mókus, Bridget, a váro­si élethez szokott zsiráf, vala­mint Nigel, a csípős megjegyzé­seiről híres koala természete­sen elkísérik barátjukat a váro­si dzsungel veszedelmein át egészen a rettegett vadonba. Vadkaland, színes magyarul beszélő amerikai animációs film. További információ: www. port.hu Egy kis fejtörés még senkinek sem ártott meg Melyik só nem olvad el a víztől? (osuog) Két ollóm van nekem, de ruhát nem szabok, élve zöldesbarna, halva vörös vagyok. Mi az? (XPJ) Ide leng, oda leng, egyszer fent van, máskor lent. Mi az? (nfujy) Hová teszi a kőműves a téglát legelőször, amikor házat akar építeni? (dp vSvui) Melyik ember viszi iskolába a gyerekeket? (uoquidjddzs) Melyük betű nem állhat soha hátul? (rL)'jqgpza>t) A futball még mindig az egyik kedvenc gyerek­sport, de régen könnyebb volt toborozni az ifjakat, és a felnőtt meccsekre is többen jelentkeztek lab­daszedőnek. Hargitai Éva Tavaly megnyertük a Góliát McDonalds Országos Kupát - mesélték lelkesen a Bozsik-pro- gram szekszárdi kistérségi csa­patok döntőjén a tolnai csapat if­jú titánjai, aztán hamarosan fel is pattannak, mert be kellett me­legíteniük a meccs előtt. Vincze Olivér a rend kedvéért azt is hozzá tette, hogy a kupa 27 kilót nyomott, és az édesapja tudta felemelni. Egyébként a fiatalem­ber a csapat kapusa, 10 éves, de már öt éve jár edzésekre, sőt még akkor is gyakorol, ha nem muszáj. Pedig hetente három­szor másfél órát edzenek. Mele­gítenek, nyújtanak, fociznak, és futással zárják a programot. Ott­hon vannak a nagy csapatok nagy nevei között. A kedvencek Roberto Carlos, Ronaldinho, Gutí - sorolják. Majdnem min­denki szeretne focizni később is, csak a csapat egyetlen leány tagja, Straubinger Dóra nem tudja még, mi lesz. A Bozsik-program 2002-ben kez­dődött - mesélte korábban Máté Csaba, a szekszárdi Utánpótlás­nevelő Football Club vezetője. A Szekszárdon, Pakson, Dombóvá­ron, Tamásiban rendezett mécs­esek sorozatával összehoznak egy megyei válogatottat, amely aztán a régióban is megmérkő­zik a címért. Büszkék lehetünk, ifjaink általában nagyon jól sze­repelnek. A gyerekek közt még ma is a foci a legnépszerűbb sport, de azért egyszerűbb volt őket az utánpótlásba vonzani, amikor a felnőttcsapat még jól szerepelt - folytatta Máté Csaba. Most kö­rülbelül kétszáz gyerek van a klubban, a megyében mintegy kétezren focizhatnak. Senkit nem utasítanak el, bárki jöhet. A korosztály széles, a legfiatalab­bak 2000-es születésűek, a leg­idősebbek középiskolások. He­tente két-három alkalommal van edzésük. Minden korcsoporttal a koruknak megfelelő foglalko­zásokat tartanak: a kicsikkel még játékos formában dolgoz­nak, a meccseken is főleg a játék élvezetén van a hangsúly, a na­gyobbaknál azért már az ered­mény is számít. Az edzőfelszere­lést maguk hozzák, de van egy UFC-s pólójuk, amit önköltségi áron vehetnek meg a szülők. A meccsre a felszerelést a klub ad­ja. A tagdíj egy hónapra 2000 fo­rint. A szekszárdi utánpótlás­csapat is büszke a soraira, hi­szen nemcsak a megye csapata­inak, hanem az országnak is jó focistákat adott már. Nimród királlyal az egyik legősibb történet vált magyar regévé Ménrót, vagy másképpen Nim­ród, a magyarok ősuralkodója. Neve a Csodaszarvas legendá­ban maradt fenn. De ki is volt ez a híres Nimród, aki az ősi eredetlegenda szerint a hunok és a magyarok, s ezzel együtt az Árpád-házi királyok ősapja? Nimród király, a főként Erdély­ben fennmaradt legenda sze­rint vadászkirály volt, nemes, nagylelkű és hatalmas. A Nim­ród névvel a Bibliában találko­zunk, nem más ő, mint Noénak a leszármazottja. A Nimród- szállal tehát a magyarok erede­tét egyenesen az első igazlelkű emberig, a Vízözön túlélőjéig vezeti vissza a néphit. ■ V. M. Keveseknek adatik látni Ausztráliát, a legek földjét Aki olyan szerencsés, hogy eljut Ausztráliába, a leg-ek földjére érkezik. A kontinens-ország a legősibb, legcsodálatosabb, leg­egyedibb fólddarab bolygónkon. Lakosainak száma igen cse­kély, mindössze 18 millió. A né­pesség nagy része a keleti, és a délkeleti partok mentén él. Eze­ken a tengerparti területeken az éghajlati adottságok is kü­lönfélék. Messze északon ned­ves, párás, trópusi, a keleü és nyugati partvidéken meleg és mérsékelt, míg a déli partvidé­ken és Tasmániában hűvösebb az éghajlat. Ausztrália elszige­teltségéből adódóan, a növény- és állatvilág a többi földrésztől teljesen elkülönülve fejlődött. Csak itt találkozhatunk a ken­guruk számos fajával, az euka­liptuszfákon ücsörgő koalamac­kóval, no és a legkülönlegeseb­bel, a kacsacsőrű emlőssel. Az ország címerállata, a kenguru Díjazták a legjobbakat, a lányok sem maradtak ki Csütörtökön 28 ificsapat mérte össze erejét a szekszárdi sportpá­lyán a Bozsik-program keretében a kiskörzeti válogatottak torná­ján. A csapatokat nem, de az egyéni teljesítményeket díjazták három korcsoportban (a későbbi ekben sorban U7, U9, Ull). Gól- király lett Dombi Gergő (Szek­szárdi, Simon György (Szek­szárdi Csima Rajmund (Szek­szárdi Legjobb kapusként az U9 korosztályban Kársai Eriket (Zomba), az UU-ben Mihálovics Ákost (Zomba) ismerték el A sze­relésben Lökös József (Szedres), Puskás Róbert (Mórágy), és Tóth Balázs (Mórágy) jeleskedett, míg a cselek terén RáczÁron (Mór­ágy), Kókai Arnold (Tolna), Tomóczki Áron (Bortyhád) nyúj­totta a legjobb teljesítményt A legjobb lövő Németh Bence (Tol­ná), Dézsi Ádám (Szedres), vala­mint Horváth György (Szedres) lett Az összjátékban Nagy Sán­dor (Őcsény), Pesti Ákos (Zomba), Pilisi Márk (Szekszárd) brillírozott, míg a legsportsze­rűbb Palkó Zsombor (Bonyhádi Horváth Ferenc (Őcsény) és Gyenes Dániel (Őcsény) volt A legügyesebb lányokat is ki­emelték: Szász Uli (Zomba), He gedűs Rebeka (Zomba), Tihanyi Hanna (Zomba), Szombat Bernadett (Zomba) az U7- es, Széles Kinga (Tolna) az U9-es, Straubinger Dóm (Tolnai Paprika Kitti (Őcsény), Paprika Éva (Őcsény) Ull-es kor­osztályban tűnt íd. Aranyat hoztak haza a kisdiákok verseny Donatella verset is írt a cicákról és bemutatták a nemzeti parkot Csizolszki Bettina, Szabó Tamásné és Dávid Donatella Három megyéből érkeznek táncosok a megyeszékhelyre Három megye táncoslábú fia­taljai adnak egymásnak rande­vút a szekszárdi Babits Mihály művelődési házban május hu- szonhetedikén, szombaton. Az Örökség elnevezésű fesztivá­lon Tolna, Somogy és Baranya megye néptáncegyütteseinek gyermekcsoportjai mutatkoz­nak be egymás és a közönség előtt. A programot mindenki­nek ajánljuk, aki szereti a nép­zenét és néptáncot, esetleg ma­ga is műveli, vagy művelni sze­retné. Két ingyenes előadást te­kinthet meg a közönség még­pedig délelőtt tizenegy órakor és délután négy órakor. Dávid Donatella első, Csizolszki g Bettina ötödik lett az általános | iskolások országos biológiai ver- 2 senyén. A szekszárdi 5. Sz. Álta­lános Iskola két tanulóját Szabó Tamásné, Márta néni segítette a felkészülésben. A hatodik osztá­lyos diákokkal az ötödikes Si­mon Janka beszélgetett.- Mikor kezdődött ez az orszá­gos verseny?- Tavaly ősszel kellett jelent­kezni és egy pályamunkát be­küldeni - válaszolt Donatella.- A legkedvesebb állatomról, a macskáról írtam, egy rejtvényt is készítettem hozzá, emellett még verset is írtam a cicákról.- Volt még más feladat is?- Még két írásbeli forduló volt igen sok feladattal, ezt kellett megoldanunk és határidőre be­küldenünk - folytatta Bettina. - Ez mindkettőnknek nagyon jól sikerült, mert a 150 tanulóból csak 22 tanuló jutott a Budapes­ten tartott utolsó fordulóba.- Itt milyen feladatokat adtak?- Egy védett területet kellett bemutatni, én a Duna-Dráva Nemzeti Parkot választottam - vette át a szót Donatella. - Erről egy térbeli könyvet készítettem, azt saját rajzokkal illusztráltam.- Márta néni hogyan tudott se gíteni tanítványainak?- Már évek óta rendszeresen részt veszek tanítványaimmal ezen a versenyen, így az eddigi tapasztalataimat osztottam meg velük - mondta Szabó Tamásné. - Sokat készültünk, délutánon­ként, reggelenként foglalkoztam Bettivel és Donával. ■ Gyermeknapi buli játékkal és mókával a dombóváriaknak Indiai családi délután, kutyabe­mutató, bábelőadás. íme némi ízelítő a dombóvári művelődési ház által szervezett gyermekna­pi programok sorából. Május 28-án, vasárnap, 9 óra 30 perc­től várják a gyerekeket a műve­lődési házba, illetve a ház elé. Ekkor kezdődik a kutyabemu­tató, majd sorra a többi prog­ram. Lesz kézműves és drama- tikus játszóház és játszópark. Ez utóbbiban egész nap ingye­nes a gokart, a légvár és a tram- bulin. Aki elmegy, nem fog unatkozni, s a sokféle bemuta­tó, játéklehetőség mellett verse­nyek, vetélkedők is színesítik a gyermeknapot. ■ I I t *

Next

/
Thumbnails
Contents