Tolnai Népújság, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-20 / 117. szám

é 2006. MÁJUS 20., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG v £ W&MfM)HMMN0BIMMI MEGYEI TÜKÖR 3 JEGYZET ■ IHÁROSI IBOLYA Nyári munka, nyári szerelem KEDVENC NAGYANYÁM gyak­ran úgy kezdte a mondani­valóját, hogy bezzeg az én időmben. Nem mondhat­nám, hogy mi ettől el vol­tunk bűvölve. Igaz, az utána következő történeteket fal­tuk. bezzeg az én időmben még jártunk építőtáborba. Nem volt ez más, mint diákmun­ka, s ráadásul még szervezni se kellett. Kaptuk készen a lehetőséget. Nem mondom, hogy sokat lehetett keresni. Igaz, akkoriban mással se. A tanévet meg egyenesen egy­két hét szürettel kezdtük. Jó­kat nevettünk, hülyésked­tünk, rendes kaját kaptunk, s annyi szőlőt ettünk ameny- nyi belénk fért. Még a mai fitneszmániások sem merné­nek annyi gyümölcsevést ajánlani, mint amennyi sző­lőt mi betermeltünk. dolgoztunk ezenkívül még magánszorgalomból is. Jár­tunk például barackot szed­ni az állami gazdaságba. Rendesen teljesítménybért kaptunk, mint a nagyok. A mi mércénkkel mérve jelen­tős pénzeket kerestünk. Egy részét mi magunk költhet- tük el valamilyen mérhetet­lenül fontos marhaságra. Harmadik, negyedik gimná­zium után az a két nyári hó­nap volt a nagy barátságok és szerelmek ideje. ki hitte volna, hogy szep­temberben magától elmúlik az örök szerelem. Kezdődik viszont a következő. aztán megint jött az ősz és észre sem vettük, hogy köz­ben felnőttünk. A nyári meló nem nyaralás diákmunka A munkáltatók is szívesen alkalmazzák a tanulókat Tolna megyében és Baján évente mintegy 400-500 nappali tagozatos diák vállal munkát a nyári szünetben, átlagosan 360- 450 forintos órabérért. Hargitai Éva A nyelvvizsgára, a továbbtanu­láshoz kell a pénz - mondta Sza­bó Eszter a szekszárdi Tesco Áruház pénztárában. A fiatal lány most húszéves, jelenleg a Kodolányi János Középiskolá­ban vesz részt egyéves képzé­sen, és a budapesti testnevelési egyetemen szeretné folytatni a tanulmányait. Három évvel ez­előtt kezdett el a Meló-diákkal dolgozni, majd egy kis megsza­kítás után újrakezdte. Naponta jár az áruházba, átlag hat órá­ban, a munka nem könnyű, vannak jó és rossz napok is, de a munkatársak, és a főnökök is rendesek. Fejkó Eszter fő pénzforrása, amit a Tescóban megkeres. Amellett, hogy Bonyhádon a közgazdasági szakközépiskolá­ban tanul, átlagosan heti húsz órát dolgozik tavaly december óta. Kipróbálta már a csemege, a pékáru, a tejes részleget is, most éppen a zöldséges pultok­nál találtunk rá. Hazánkban mintegy 150-180 ezer diák vállal munkát éven­te. A megyében, és Baján a Me­ló-diák Iskolai Szövetkezeten keresztül 4-500 nappali tago­zatos tanuló tehet szert némi plusz bevételre évente. Közü­lük körülbelül 150-en állandó munkaerőt jelentenek - tudtuk meg Peller Sándortól az iskolai szövetkezet szekszárdi kiren­deltségének vezetőjétől. A nyár a főszezon: már most nagyon sokan jelentkeztek. A leggya­koribbak a betanított, pénztá­rosi, árufeltöltői munkák, nyá­ron a kukoricacímerezés és A munka pörgős, de a társaság jó, a kollégák kedvesek - mesélte Fejkó Eszter, a Tesco Aruház zöldségrészlegén csak elvétve akad néhány job­ban fizető hosztesz, vagy fordí­tói „meló”. A diákokat egyébként szíve­sen alkalmazzák a munkálta­tók, és nemcsak az alacsony munkabér, a diákszövetkezet által átvállalt adminisztrációs terhek miatt, hanem azért is, mert sokkal könnyebben, és gyorsabban taníthatóak be, és a legtöbben nagyon jól teljesí­tenek. Mint azt Balogh Hedvig téma­vezető elmondta, azért akad olyan jelentkező is, aki azt gon­dolja a nyári munka nyaralás. Ez nem így van: természetesen akadnak könnyebb feladatok is, de a legtöbb helyen, keményen kell teljesíteni. Mennyit keres a diák, ha megdolgozik érte? Aki idén vállal munkát az már átlagosan 360-450 forint kö­zötti nettó órabérre számíthat Persze ez attól is függ, hogy milyen munkát sikerül szereznie.Természetesen a munkabér sok helyen a teljesít­ménytől is függ. Egyébként a diákok Budapesten járnak a legjobban, ott ugyanis az alsó határ már 400forint felett van, ennél kevesebbért el sem mennének, így előfordul, hogy Tolnában a diák kevesebb fize­tést kap ugyanannál a cégnél, mint a fővárosban. HÍREK a tol z-ig Az árkokat és csatornákat tisztítják a közmunkások DUNAFÖLDVÁR Harminc köz­hasznú munkás kezdte meg a közterületek rendbetételét a városban. A csatornák tisz­títására különös gondot for­dítanak, mert a nagy esőzé­sek idején az eldugult átere­szek és csatornák problémát okoznak, (se) Szilárd burkolatot kap a mezőgazdasági út kölesd Európai uniós támo­gatást nyert az önkormány­zat a Rév-völgyi mezőgazda- sági út aszfaltozására. A szerződést hétfőn írják alá a huszonötmillió forintos beru­házásról. Az út megépülésé­vel a régi kölesdi nagypince hasznosítása előtt is megnyí­lik a lehetőség, (sk) Az idén ők tettek legtöbbet a városért és lakóiért PAKS A képviselő-testület ha­tározott, hogy 2006-ban a Pongrácz Sándor-díjat Mol­nár Klára háziorvos, a Deák Ferenc kitüntetést Hum Fe­renc, a polgármesteri hivatal műszaki osztályának vezető­je, a Gyermekeinkért-díjat pedig Mittler József, a Vak Bottyán Gimnázium igazga­tóhelyettese kapja, (vm) Aprók német táncai az óvodás találkozón TOLNA-MÖZS Német nemzeti­ségi óvodás tánctalálkozót rendezett tegnap a Mözsi Zöldkert Óvoda. Az esemé­nyen tíz csoport lépett fel: Mözsről, Bonyhádról, Gyönkről, Hőgyészről, Szek- szárdról, Várdombról, Alsónánáról, Tamásiból, Bátaszékről és Véméndről. Koncz Jánosné főszervező örült, hogy az ovisok több saját gyűjtésű táncot, kore­ográfiát mutattak be. (sk) ■ | REGIONÁLIS FEJLESZTÉS OPERATÍV PROGRAM PÁLYÁZAT Az OFA pályázatot hirdet a ROP 3.2.3. komponens keretében működő OFA-ROP HÁLÓZAT Asszisztens munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: 7600 Pécs, Caray u.31. Munkaviszony: határozott idejű, az MT tv. hatálya alá tartozó munkaszerződéssel. A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás a www.szocialisgazdasag.hu honlapon és Lehel Andrásné irodavezetőtől kérhető 1-555-2930-as telefonszámon. jelentkezési határidő: 2006. június 6. kedd 15 óráig. Országos Foglalkoztatási Közalapítvány 1037 Budapest, Bokor u. 9-11., 1301 Budapest Pf. 84. SZEMÉLYI KÖLCSÖN ^ Közvetlenül a finanszírozótól Mit kezdene 400000 Ft-tai? 5 évre csak havi 9638 Ft törlesztő részlettel? És arra költi, amire csak akarja! (THM: 19,30%) CC Credit Zrt. a Santander Csoport Tagja Pécs, Király u. 42. Tel.: 72/534-579, 72/534-580 A fenti tájékoztató mm minősül nyilvános ajánlattétinek, a CC Credit Zrt. fenntartja magának a változtatás jogát A THM meghatározása az aktuális feltétetek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt és a feltételek változása esetén a mértéke módosukat A THM mutató értéke nem tükrözi a hitei árfolyamkockázatát HARMONIA HANGSZERSZAKUZLET SZEKSZÁRD. MÉSZÁROS L. U. 7. (a Megyei Rendőr-főkapitányság mellett) Tel.: 74/416-051, 06-20/360-5191, 20/595-3775 ÚJ ÉS HASZNÁLT HANGSZEREK, TARTOZÉKOK vétel-csere, eladás, bizományi értékesítés Kották, zeneművek, kottafüzetek, mindenféle hangszer javítása, zongorahangolás és javítás. Mindenféle márkás hangszerek, erősítők, hangfalak. Ilangszeriaríozékok - katalógus alapján is - rövid szállítási határidővel megrendelhetők. Előjegyzést felveszek új és használt pianínóra, zongorára! ÁLLANDÓ AJÁNI AI KORG, ROI.AND, YAMAHA, TECHNICS, CASIO billentyűs hangszerek, digitális pianínók, gitárok és más pengetős hangszerek, fúvós hangszerek: szaxofon, klarinét templomi- és kápolnai orgona, stb. Hangosítóberendezések és minden, ami a zenéhez kell! HEGEDŰS JÓZSEF hangszer- és műszaki kereskedő 06-20/360-5191,06-20/595-3775 A lehetőség a küszöbön áll! Segítünk továbblépni: válassza ki az Ön igényei szerint kidolgo­zott OTP-hitelek közül a legmegfelelőbbet, és vezesse be a földgázt otthonába! Csatlakozzon 2006. szeptember 15-ig, és ajándékba kap 100 m’ gázfogyasztást, ráadásul egyike lehet annak a 3 szerencsés nyer­tesnek, akiknek akár egy évig mi álljuk a gázszámláját*. A további feltételekért hívja a ddgáz kék vonalat a vezetékes tele­fonról helyi hívás díjáért elérhető 06-40/22-00-22-es vagy a min­den mobilszolgáltató esetében hálózaton belüli tarifával elérhető 06-20/30/70/46-99-722-es telefonszámon I Megéri csatlakozni! A hitelkonstrukciók feltételeiről kérjük, érdeklődjön az OTPdirekt Telebank Centernél: a 06-40/366-666-os, vagy a 06-1/3-666-666-os telefonszámon. ♦ A nyeremény 2006 írd földgáz. A nyereményjáték részletei a ddgáz kék vonalon, a www.ddgaz.hu weboldalon és ügyfélszolgálati irodáinkban. n t >

Next

/
Thumbnails
Contents