Tolnai Népújság, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-03 / 102. szám

2006. MÁJUS 3., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TŰKOR JEGYZET SZERI ÁRPÁD Miénk itt a tér... Az már biztos, hogy sok minden, de sikertörténet a legkevésbé sem lesz a szek­szárdi központ újjáépítése. Mármint az a folyamat, melynek végeztével végre el­készül a megyeszékhely centrumát jelentő, sétálóut­cává alakított Garay tér. Et­től persze még lehet jó és szép maga az átalakított te­rület, mint ahogyan sokak szerint kétségkívül az is lesz. Csakhogy a második nekifutásra. Kellemetlen dolog ez, vél­hetően ugyanezt érzi az építő cég egyik vezetője is. Talán nem véletlen, hogy nem akart nyilatkozni az ügyről. Pedig szívesen helyt adtunk volna véleményének. A kér­dések persze nem váltak semmivé. Sőt, ugyanúgy megmaradnak, ha teljesül az ígéret, s most már egészen biztosan átadják a teret. A tavalyi esztendő végéhez ké­pest ez év májusának végére. A megye érdekében akar egyeztetni a Fidesz az MSZP-vet Egymással és az MSZP képvise­lőivel is egyeztetve akarják ér­vényesíteni Tolna megye érde­keit az Országgyűlésben a Fidesz-KDNP-s honatyák - tud­tuk meg a tegnapi Fidesz-sajtó- tájékoztatón Bonyhádon, a Vá­rosházán. - A Fidesz képviselői ezentúl minden Tolna megyét érintő kérdésben együttesen, egységesen fognak dönteni, vál­toztatunk azon stratégián, hogy mindannyian egy-egy körzetet képviselünk - mondta Potápi Árpád, a bonyhádi körzet képvi­selője. - Össze kell fognunk, hogy a megye lakosságának ér­dekeit érvényesíteni tudjuk. Minderre a kormány megalaku­lását követően, az MSZP prog­ramját megismerve lesz lehető­ségünk - tette hozzá. ■ R. T. Hetvenmilliót visszatartottak Garay tér A város ragaszkodik a tervhez és a jó minőséghez Az ígérik, május végére elkészül a szekszárdi Garay tér felújítása. Azt viszont nem tudtuk meg, hogy melyek voltak a mi­nőségi hibák okai, mert a kivitelező képviselője nem kívánt nyilatkozni. Ihárosi Ibolya Nehéz időszakon lesznek túl, ha elkészül a szekszárdi Garay tér felújítása - mondta Keszthelyi Orsolya, a Keszthelyiné és társa Bt. üzletvezetője. Ugyanakkor azt remélik, hogy az eredmény kárpótolni fogja azokat, akik el­szenvedői a munkálatok kelle­metlenségeinek. Mint ismere­tes, a cég üzemelteti a Szász Sö­rözőt és a Belvárosi Kávéházat.- A helyzet mindenképpen jobb lesz, hiszen pöfögő taxik helyett szép környezet várja a szekszárdiakat és város vendé­geit - mondta az üzletvezető. Ar­ra számítanak, hogy sok lesz a rendezvény, és a Garay térre ke­rülnek az ünnepi vásárok. Az idén nem a tér, hanem az épület felújítása miatt nem települtek ki május elsején, de ez már csak napok kérdése. Ä Garay téren a minőségi kifo­gások kijavításának a határideje május vége. Szeleczki József, a műszaki iroda vezetője elmond­ta: napra lebontva ütemtervet készítettek, s erről hetente egyeztetnek a Betonút Zrt-vel. Utóbbinak, alvállalkozókra bí­zott munkáját érte sok minőségi kifogás a műszaki átadás során. Ezek kijavításáig a város mint­Újra kellett rakni a macskakövet. Képünkön: tegnap Katona József és Erdős János burkolta a teret Az első határidőt elmosta az eső A nagy nyári esőzések miatt úszott el a tér felújításának ere­deti határideje. A kivitelező az Alisca Bau Kft és a Betonút Zrt konzorciuma. Tavaly október 13-ról november 21-re módosí­tották a felújítás befejezését Az első műszaki átadás meghiú­sult, mert a felújítás során akadtak anyaghibák, a techno­lógiai fegyelem megsértéséből adódó hiányosságok. Szeleczki József irodavezető kérdésünkre elmondta, hogy a virágágyáso­kat is fel kellett bontani, a lá­dákban a növényeket újratelepí­tik. A szökőkutat csiszolni kel­let, a csobogót átépítik. A tér­burkolat lerakásának hibáit bárki láthatta, aki arra járt. egy hetvenmillió forintot nem fi­zetett ki. A kötbér napi hatszáz­ezer forint, de a szerződés sze­rint ennek maximális összege a kivitelezési összeg tíz százaléka. Ez mintegy 35 millió forint. Ma már más a felújítás főépítésvezetője, mint tavaly, de ő nem nyilatkozhat. Spánicz János, a Betonút Zrt. kaposvári főmérnökségének főmérnöke pedig nem akart válaszolni kérdéseinkre. Itt a tavasz, ilyenkor több a beteg asztma, allergia Fiatalkorban gyakoribb, mint az idősebbeknél F. Kováts Éva A szekszárdi tüdőszűrő-tüdő­gondozó betegforgalma tavasz- szal, az allergiát kiváltó növé­nyek virágzásával mindig meg­emelkedik.- Sajnos, évek óta folyamato­san nő az asztmás és allergiás betegeink száma, mivel egyre több a környezeti allergén. Tol­na megyében jelenleg 4749 nyil­vántartott asztmás beteg van, akik közül 3567 asztmás-aller­giás, a regisztrált allergiások száma 10.971 - mondta dr. Gagyi Emma főorvos, hozzáfűz­ve, hogy az allergia olykor átme­het asztmába, illetve azzal pár­huzamosan is jelentkezhet. Az allergiás megbetegedés gyakoribb gyermek- és fiatal­korban, mivel a szervezet ekkor találkozik először azokkal az allergénekkel - virág-, fűpolle­nek, gyomnövények, gombák, állati szőrök, házipor- és lisztat­ka, táplálék allergének - ame­lyek megbetegítik. Most a mo­gyoró és a nyírfa virágzik, mind­két növény allergizáló hatású. Az allergiát lehet és kell is ke­zelni a kivizsgálást követően tablettával, orrspray-vel, szem- cseppel. Az asztmát gyógysze­resen kezelik, de adott esetben a betegeket szanatóriumi gyógykezelésre utalják. A főor­vosnő azt tanácsolja, feltétlenül forduljon szakorvoshoz az, aki észleli magán a szénanátha tü­neteit, mert az allergiából, ha nem kezelik, kialakulhat a sú­lyosabb asztma. Akadnak még lyukak a hálón a foglalkoztatásban A foglalkoztatási szint emelé­se, a munkaerő versenyképes­ségének javítása, valamint a társadalmi beilleszkedés elő­segítése. Ezeket az alapvető célokat fogalmazza meg a Hu­mán Erőforrás Fejlesztés Ope­ratív Program. Ennek a prog­ramnak a 2007-től 2013-ig tar­tó szakaszát tekintette át teg­nap Szekszárdon a Tolna Me­gyei Szociálpolitikai Ke­rékasztal. Waffenschmidt Ibo­lya, a testület alelnöke el­mondta: a megyében, részben a kistérségek közötti egyenlőt­lenségek miatt, nem teljes a közösségi ellátás. ■ Sz. Á. Jogsértésről döntött a bíróság végzés Mind az írott, mind az elektronikus médiára vonatkozik A Tolna Megyei Bíróság sajtó- szóvivője az alábbiak közlésére kérte a Tolnai Népújságot: „A Tolna Megyei Bíróság a Tolna Megyei Területi Választási Bizottság 20/2006. /IV. 26./ TVB. határozata ellen benyújtott bírósági felülvizsgálat iránti ké­relem tárgyában meghozta a kö­vetkező végzést: A megyei bíróság a Tolna Me­gyei Területi Választási Bizott­ság 20/2006. /IV. 26/ TVB. ha­tározatát megváltoztatja, - megállapítja, hogy az MSZP Paks Városi Szervezete kiadásá­ban megjelent Választókerületi IRÁNYTŰ című közéleti lap 2006. évi április hó 2. számában „Egyszerű számtan: kettő több mint egy!” címmel megjelent írásának az a kitétele, hogy „Tóth Ferenc viszont a FIDESZ megyei listájáról már biztosítot­ta a helyét az Országgyűlés­ben”, és ennek a lapnak 2006. évi április hó 19-éig történő ter­jesztése; a Fortuna Rádió adásában 2006. évi április hó 18. napjától 2006. évi.április hó 21. napjáig sugárzott hirdetésével, melyben Molnár József MSZP-s ország- gyűlési képviselőjelölt gratulált Tóth Ferencnek „aki listán már bejutott a parlamentbe”; a Tolnatáj Televízió és a TelePaks Kht. az MSZP Paksi Városi Szervezetének megren­delésére Molnár József MSZP-s országgyűlési képviselője­lölttel készített reklámfilm­nek 2006. évi április hó 18. napjától 2006. év április hó 21. napjáig azon részének su­gárzásával „A már parla­mentbe jutott Tóth Ferenc mellé válasszanak engem!” megsértette a választási eljá­rásról szóló 1997. évi C. tör­vény 3.§-ában megfogalma­zott, a választás tisztaságá­nak megóvása, a jelöltek kö­zötti esélyegyenlőség, a jóhi­szemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelveit. A megyei bíróság kötelezi az MSZP Paksi Városi Szerve­zetét, hogy a Választókerületi IRÁNYTŰ közéleti lap legkö­zelebbi számában azonos mó­don, a Fortuna Rádió, a Tolnatáj Televízió és a TelePaks Kht. műsorszolgáltatókat, hogy három napon belül, a jogsértő közléssel azonos napszakban és azonos számú alkalommal a jogsértés megállapítását te­gye közzé. A végzés ellen jogorvoslat­nak helye nincs.” TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Felújították a Béke és a Temető utcát Alsónyéken alsónyék Befejeződött a Bé­ke és a Temető utca felújítá­sa Alsónyéken. A település a regionális tanácstól pályáza­ton nyert 2 millió 600 ezer forintot az utcák szilárd bur­kolatának rendbetételére, az önkormányzat ugyanekkora összeggel járult hozzá a fel­újításhoz. (bk) Öt jelentkező közül választottak egyet őcsény Rendkívüli testületi ülést tartottak Őcsényben. Az Általános Művelődési Köz­pont (ÁMK) élére kiírt pályá­zatra öten jelentkeztek. A képviselők meghallgatták a jelölteket, átnézték a pályáza­taikat, majd többségi szava­zattal úgy döntöttek, hogy Ősze Józsefnét bízzák meg öt évre igazgatónak. Ősze József- né, végzettsége szerint tanár, a múlt év augusztusától mint megbízott igazgató látja el az ÁMK irányítását (mi) Nemzetközivé lett a kisdobosok versenye PAKS Harminckettedik alka­lommal rendezte meg a Kis­okos-Kisdobos elnevezésű tanulmányi versenyt a paksi úttörőszervezet, negyedikes diákok részére. Ebben az esztendőben 10 éve, hogy nemzetközi a verseny, így természetes, hogy neveztek a tantárgyi vetélkedőre a Felvidékről, Kárpátaljáról és Erdélyből is. (vt) A legnépszerűbb szakok a szakmunkásképzőben simontornya A nőiruha-ké- szítő, a zöldség- és dísznö­vénytermesztő, valamint a ló- tenyésztő-lóápoló szakmun­kásképzésre eddig már első helyen több mint huszonha- tan jelentkeztek a simontor- nyai szakmunkásképzőbe. A jelentkezők száma alapján várhatóan mindhárom szakot indítják a szeptemberben kezdődő tanévben, (vl) A névadó centenáriumát koncerttel ünnepelték szekszárd Gárdonyi Zoltán születésének századik évfor­dulója alkalmából a zeneszer­ző nevét viselő szekszárdi re­formátus együttes szervezé­sében hangversenyt rendez­tek a szekszárdi Művészetek Házában. A koncerten Gárdo­nyi Zoltán és Zsolt művei mellett Kodály Zoltán, Farkas Ferenc, Tillai Aurél és Georg Philipp Telemann szerzemé­nyei szerepeltek, (vm) Könyvtári előadások aNobel-díjasok életéről szekszárd Előadássorozat zajlik az Illyés Gyula Megyei Könyvtárban a Nobel-díjas írók életéről, műveiről. Az idei negyedik rendezvényen Daczi Margit főiskolai tanár beszélt Hermann Hesse pró­zájáról. Az előző három elő­adást Gacsályi József könyv­táros, dr. Töttős Gábor iroda­lomtörténész és Boronkai Dóra főiskolai oktató tartot­ták. A következő előadó - májusban - N. Horváth Béla irodalomtörténész lesz. (wg)

Next

/
Thumbnails
Contents