Tolnai Népújság, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-15 / 112. szám

4 Még egyesztendős sincs, de már sokat megélt a simon- tornyai játszótér. Az év elején vandálok rongálták meg a kerítést, nemcsak kárt okoz­va, hanem az ott játszó gyer­mekek életét is veszélybe so­dorva. A kerítést azóta meg­javították, sőt, közel 500 négyzetméterrel bővül a terü­let. S hogy ne maradjon üre­sen a megnagyobbodott tér, játékok is kerülnek bele, kö­szönhetően ijj. Jobbágy Já­nos adományának, (vm) Felsőfokú szakképzés indul a gimnáziumban A 2006/2007-es tanévben a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Kara államilag finanszírozott fel­sőfokú szakmai képzést in­dít informatikai statiszti­kus és gazdasági tervező szakon a simontornyai kö­zépiskolában. A nappali képzés 4 féléves, a tanórák a hét minden munkanapján délután lesznek. A képzés­re érettségizettek jelentkez­hetnek. Tavaszi nagytakarítás a rendőrség udvarán Közhasznú munkások ki­vágták az elburjánzott fá­kat, bokrokat, ezáltal vilá­gosabbá, láthatóbbá vált a rendőrség épülete. Az akci­ónak áldozatul esett több egészséges, de útban lévő fa is. A felújítás ezzel még nem ért véget, jelenleg az épület körüli kerítés festése folyik. A Magyar menyegzőt mutatják be nyáron Eldőlt, hogy a színházi nyári fesztivál alkalmából Nico Dostal: Magyar me­nyegző című kétrészes operettjét mutatják be a Vármúzeum szabadtéri színpadán. Az előadásokat június 30-án és július 1-jén láthatja a közönség. A ro­mantikus nagyoperett sze­replői között van bíró, báró és gróf, sőt, maga Mária Terézia királynő is feltűnik a darabban. Országos döntőben a szivacskézilabdások Szép sikert ért el a kézilab- dás fiúk 1996/97-es szüle­tésű korcsoportja. Kossá Istvánná edző vezetésével a területi döntőn kiharcolták az országos döntőbe jutást. Az alig egy éve alakult csa­pat június 3-án, Budapes­ten vívja az országos dön­tőt. A szivacskézilabda a ki­sebb gyerekek sportja, amely egyre népszerűbb az országban. Már hasznosították is a megtermelt növényeket A simontornyai szakiskola zöldség- és dísznövényter­mesztő szakos tanulóinak nem vész kárba a munkája. Az általuk termesztett nö­vényeket az iskola konyhá­jában használják fel, és a város lakosainak körében értékesítették. Az értékesí­tésből befolyt pénzből mag­vakat és növényvédő szere­ket vásárolnak az iskola számára. TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. MÁJUS 15., HÉTFŐ SIMONTORNYA 88S88SS8a^S^ge883S88g^S3g8gS83388SSaSS&SSaS Türelmetlen a Malom utca építkezés Amint elkészül a vízelvezető árok, nem lesz többé sár Ami az egyiknek jó, az a másiknak kevésbé. Akár ez is lehetne a mottója a Malom utcai lakók prob­lémájának. A város egy jelentős beruházása szá­mukra - egyelőre - némi kellemetlenséget okoz. Varga László A simontornyai Malom utca la­kóit még a sár is húzza. A város leghosszabb utcájában lakók­nak egy régebbi gondja már megoldódott azzal, hogy meg­épült a szőlőhegyi vízelvezető. Most újabb problémával Malom utcai olvasónk, Polákovics Miklósné kereste fel a szerkesz­tőségünket. Elpanaszolta, hogy eső után szinte járhatatlan, sár­tenger az utca egy része. Ez azóta van így, mióta a Fried Kas­télyszálló mellett az építkezést megkezdték. A lecsupaszított domboldalról az eső akadály nélkül folyik az útra, magával hozza a felázott földet. A sár mi­att az út balesetveszélyes is. Nagy Károly, a városháza mű­szak' ügyintézője a problémá­val kapcsolatban elmondta: az építkezés idején felvezetőút ké­szül a kastélyszállóhoz. A mun­ka jelenleg folyik. Az engedé­lyezési tervben az is szerepel, hogy az út mellett betonoldalú, ráccsal fedett vízelvezető árkot kell készíteni, s ez az építtető feladata. Ez megoldja a problé­mát, az elkészültéig azonban az utca lakóinak megértését és tü­relmét kéri a város. A Malom utcában lakó Horváth Csaba mutatja: ha megindul eső után a víz, az egész utcát sár borítja Családias iskolában tanulnak oktatás Helytállnak az életben a Vak Bottyán gimnázium diákjai Simontornyán hosszú szünet után 1997-ben indult a nappali tagozatos gimnázium hatosztá­lyos formában a Vak Bottyán ál­talános és középiskolában. Az első végzett évfolyam 2003-ban ballagott. A szakiskolában női­ruha-készítők, kertészek és dísznövénytermesztők szerez­hetnek szakképesítést és a Dél- Dunántúlon egyedül ebben az iskolában van lótenyésztő szak. Idén májusban 67-en ballagtak, mégis 70-en érettségiznek a simontornyai középiskolában. Három korábban végzett tanuló néhány, számára szükséges tárgyból most tesz kiegészítő vizsgát. Tóthné Unghy Ilonától, a gimnázium igazgatóhelyette­sétől megtudtuk, a hatosztályos gimnázium 30 végzős tanulójá­nak 90 százaléka szeretné foly­tatni tanulmányait felsőfokú képzésben, főiskolán vagy egyetemen. Az intenzív tagoza­ton ez a mutató 20 százalékos, míg az esti gimnáziumban vég­zetteknek ugyancsak 20 száza­léka kíván továbbtanulni. Az igazgatóhelyettes elmondta, hogy 9 éve indult újra a gimná­zium, így most már a negyedik osztály érettségizik. Jövőre vé­geznek az egyetemen az első érettségizőik. Büszkék rá, hogy a náluk végzett diákok kiválóan helytállnak a főiskolán, egyete­men. A volt tanulók gyakran visszajárnak ismerőseikhez, barátaikhoz, egykori tanáraik­hoz. Igen családias itt a légkör, ami arra ösztönzi a fiatalokat, hogy bátran forduljanak volt is­kolájukhoz, egykori tanáraik­hoz. Mint azt az igazgatóhelyet­tes megfogalmazta: számukra nagyon sokat jelent mindez és az is, hogy megállják helyüket a simontornyai fiatalok. Hiszen a diákok sikere egyben a tanárok sikere is. ■ Varga Tizenegyedszer mutathatják meg a gyerekek, hogy milyen ügyesek Az országos Illyés Gyuláné Komplex Művészeti Vetélkedőt tizenegyedik alkalommal rende­zik meg Simontornyán. A május 27-i program során az enyhén értelmi fogyatékos gyerekek négy helyszínen mérik össze tu­dásukat, ügyességüket. Boros Eszternek, a Vak Bottyán általá­nos és középiskola igazgatóhe­lyettesének vezetésével már ja­vában zajlanak az előkészületek az egész napos rendezvényre, amelynek társrendezője a Vár­múzeum. Mint az előző tíz év­ben, most is nagy az összefogás, segítenek az általános iskola felső tagozatos tanulói, a közép- iskolások, a szülők, a tanárok és a támogatók. Az előzetes neve­zések alapján az ország külön­böző pontjairól - Szentes, Nyír­egyháza, Budapest, Veszprém, Dunavecse, Tótkomlós, Szek- szárd, Iregszemcse, Fadd, Simontornya - érkeznek tanu­lók. A résztvevők létszáma meg­közelíti a háromszázat. Több is­kola már elküldte a rajzait, kü­lönböző kézművesmunkáit, ki­állítási tárgyait. A képzőművé­szet mellett a versenyzők ének, zene, vers, próza, báb, tánc és dramatikus játék kategóriában mérik össze tudásukat. A simontornyaiak azt szeretnék, hogy minden gyerek számára sokáig emlékezetes maradjon az itt töltött nap. ■ L. V. Virágot ültetnek, parkot rendeznek a közmunkások A közmunkaprogramnak kö­szönhetően hetvennégyen dol­goznak a városban. Mint azt Csőszné Kacz Edit polgármes­tertől megtudtuk, bőven akad feladatuk a közmunkásoknak. A város közterületeit teszik rendbe, nyírják a füvet, parko­sítanak, virágosítanak. Ők gondoskodnak arról is, hogy tiszták, rendezettek legyenek az utcák. Sajnos nagyon sokan vannak, akik a járdákat, árko­kat, virágágyásokat összeté­vesztik a hulladékgyűjtővel. A rendetlen emberek által eldo­bott szeméttől is a közmunká­sok igyekeznek megszabadíta­ni a várost - mondta a polgár- mester. ■ V. M. Egyházak, alapítványok és mindazon szervezetek, akiknek szükségük van az májusban KEDVEZMENYES jelentethetik meg az adózó állampolgárokhoz szóló felhívásukat a Tolnai Népújságban. AKCIÓS AJÁNLATUNK KJ I! VÁUAIX02A* *»*SVÉTÍt Ha két alkalommal feladja apróhirdetését a Tolnai Népújságban, ajándékba kap egy-egy hirdetést a Tolnai Népújságban, a Grátiszban és a -ban.- & •%* Tolnai Népújság 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3. Telefon: 74/511-534 A hír ívlütik fai! I V

Next

/
Thumbnails
Contents