Tolnai Népújság, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-15 / 112. szám

2006. MÁJUS 15., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TŰKOR 3 JEGYZET BUDAVÁRI KATA Sártengert hoz a víz valamit mindig visz a víz. Most éppen egy hőgyészi hi­dat. A tálszerű településeken lassan mindennapos, hogy az utcák, a focipálya, sőt, a lakó­házak kertjei is sártengerré változnak. Közben az önkor­mányzatok pályáznak a vízel­vezetésre, kisebb-nagyobb si­kerrel. Pedig nem is annyira a vizet kellene elvezetni, ha­nem árkot kellene ásni. Csak­hogy, szomszéd a szomszéd­ra, vagy éppen az önkor­mányzatra mutogat, mond­ván, én hiába ásom ki a há­zam előtti árkot, ha a követ­kező háztól, köztérről vissza­folyik a szutykos lé. a polgármesterek tollat, szá­mítógépet ragadnak, és meg­ható levélben kérik a falu, vá­ros minden lakóját, hogy vol­na kedves a saját és a komák érdekében némi kulimunkát végezni. Van, ahol ezt kisebb botrány követi, több helyütt pedig a már említett szutykos lé, és csak elenyésző esetben fordul elő, hogy egy falu ásót ragad. Holott tudomásul kel­lene venni, hogy az égi áldás senkit sem kímél, sártenger­ré változtatja a focipályát, az utcákat, a házak vagy a köz­ségháza udvarát is. Beiktatták Pakson Tolna-Baranya új esperesét PAKS Hat éven át Pakson lesz a Tolna-Baranyai Evangélikus Egyházmegye esperesi székhe­lye, s Szabó Vilmos Béla, paksi evangélikus lelkész lesz az egy­házmegye vezetője. Beiktatása szombaton volt Pakson. Az ün­nepélyes alkalmon Gáncs Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerü­let püspöke szolgált. Szabó Vil­mos Béla valamivel több mint tíz esztendeje szolgál Pakson, ő látja el az evangélikus egyház országos jegyzői teendőit. Az egyházmegye felügyelőjévé is­mételten Andorka Árpádot vá­lasztották. ■ V. T. Szabados Molnár Márk Dzsínó szerint nemcsak Bódi Guszti zenéje, de a pörkölt is kiváló. Örülünk, hogy együtt vagyunk - tette hozzá édesapja, Ferenc Dzsínónak ízlett a pörkölt majális A nem roma vendégek többet kaptak - mondta a szakács Budavári Kata A testvéremmel és két barátom­mal léptünk fel - mesélte a szombati decsi roma majálison a Bódi Gusztit alakító Szabados Molnár Márk Dzsínó. A fiatal­ember családtagjaival és a csa­lád barátaival a Piac tér napos felén álló faasztalnál korát meg­hazudtoló sebességgel falato­zik, és beszél. Tőle azt is gyor­san megtudja az érdeklődő, hogy a vegyes pörkölt jól sike­rült. Bizonyíték erre az ételtől némiképp piros orra, amit Sza­bados Molnár Ferenc, az édes­apa takarít le gondosan.- Örülünk a jó időnek, örü­lünk, hogy együtt vagyunk, és annak is, hogy ilyen roma veze­tő van Decsen. Gómány Ernőné, bizony. Nemcsak romák van­nak itt, hanem magyarok is. Mondhatjuk úgy is, hogy mi megtettük az első lépést, bár nálunk nemzetiségi ellentétek, szerencsére, nincsenek. Nekem magyar feleségem van, de van olyan roma asszony, akinek a férje magyar - mondta a Szaba­dos Molnárék asztaltársaságá­ban ülő Rácz Ferenc. Balogh András, az első roma majális szakácsa szőke srác. Ennek ellenére igazi roma gyerek - árulja el Gómány Ernőné, a decsi kisebbségi ön- kormányzat vezetője, és a ren­dezvény szervezője. A fiatal­ember, aki munkanapokon az idősek emelt szintű otthoná­ban főz, 80 kiló húsból készí­tett szombaton délután vegyes pörköltet. - A nem roma vendé­gek nagyobb adagot kapnak - nevet a szakács, miközben Gómány Ernőné büszke táncos decsi gyerekeire Valamikor régen, úgy száz év­vel ezelőtt, gyakorta jöttek ösz- sze az emberek - mondta Gómány Ernőné. - Ettek, ittak, és reggelig mulattak. A nagy­anyám mesélt erről, aki né­hány hónap híján száz évet élt. Úgy gondoltam, össze kellene hozni az embereket. Abban bí­zom, hogy jövőre is lesz majá­lis, és akkor azok is eljönnek, és azok is segítenek, akik idén nem. A decsi gyerekekre azon­ban nagyon büszke vagyok. Például Tóth Ramónára, az egyik legfürgébb lábú táncosra. Most sántikál, mert a színpa­don beleállt egy szálka a lábá­ba, de holnap már ugyanúgy ropja, mint ma délután - mond­ta Gómány Ernőné. Gómány Ernőné: jövőre is lesz majális egyik kezével kenyeret szele­tel, a másikkal a főztjét meri a vendégek tányérjába. Gómány Ernőné eközben a zenészeket utasítja, hogy ideje újból mun­kához látniuk. Az asszonyok tányérokat és poharakat pa­kolnak, takarítják az asztalo­kat. Készülnek az esti mulat­ságra. Tizenketten érkeztek Tamásiból, de a fellépők között volt bátai és szekszárdi is. A megyeszékhelyről például aerobikosok jöttek. A bátai táncosok búcsúzkodnak, Or­sós Ferenc, a tamási kisebbsé­gi önkormányzat elnöke, me­gyei elnökhelyettes pedig ke­zében egy narancslével teli po­harat forgatva arról számol be, hogy a megyében egyre több a hasonló rendezvény. - Mi most már minden évben tartunk egy tolerancianapot, ahol ma­gyarok, romák és svábok ha­gyományos nemzeti ételeiket készítik. Tavaly olyan jól sike­rült, hogy nekem már nem is jutott ennivaló, és remélem, idén is csak megkóstolni tu­dom a húsos lecsót, a cigány kenyeret - mesélte a megyei vezető. Előnybe kerül a hátrányos gyermek oktatás A jegyzők kezdeményezhetik az iskolai körzetek módosítását Újraalapításának 15. évfordulóján ünnepelt az iskola harc Újraalapításának 15. év­fordulóját ünnepelte szomba­ton a harci iskola. Moizesné Nagy Kinga, az intézmény ve­zetője elmondta, csengőszó hívta a vendégeket az iskola­történeti kiállítás megnyitójára és az ünnepi műsorra is dél­után. Az érdeklődők a régi és az új intézmény ereklyéit, fotó­kat, tankönyveket, dokumen­tumokat és tanulmányi sikere­iket igazoló tárgyakat is láthat­tak a kiállításon. A mai és egy­kori pedagógusok, diákok, va­lamint a falu lakói együtt mu­lattak az utcabálon, és gyö­nyörködtek a település első tű­zijátékában. ■ B. K. 2007-től a városok jegyzői kezdeményezhetik az isko­lai körzethatárok módosítá­sát. A cél, hogy a hátrányos és nem hátrányos helyzetű gyerekek aránya közelítsen egymáshoz. A készülő kormányrendelet a létszámhiányos iskoláknak azt is megszabná, hogy először a hátrányos helyzetű gyerekeket vegye fel. Kovács Péter, Bony- hád címzetes főjegyzője el­mondta, a város ettől függetle­nül is tervezte a körzethatárok változtatását. A Szecska város­részbe egyre többen költöztek, így a gyerek is egyre több lett azon a részen, míg máshol keve­sebb a leendő iskolás. Bonyhá- don a Vörösmarty Mihály Álta­lános Iskolába jár a legtöbb hát­rányos helyzetű, főként roma származású gyerek - tudtuk meg Takács József humánrefe­renstől. Dombóváron nincs elit­iskola - mondta kérdésünkre Krauss Péter alpolgármester. A József Attila Általános Művelő­dési Központba és a Belvárosi Általános Iskolába is járnak hát­rányos és halmozottan hátrá­nyos helyzetű gyerekek - tette hozzá. Tolnán, az Általános Ne­velési központ (ÁNK) szeptem­bertől kezdi el felmérni a hal­mozottan hátrányos helyzetű di­ákokat - közölte az ÁNK igazga­tója. Hága Lászlóné tart attól, hogy nem sikerül teljes listát ké­szíteniük. A hátrányos helyzetű diákokról egyébként van kimu­tatás. Ez alapján arányaiban a mözsi iskolában több az ilyen ta­nuló, ám az is igaz, hogy Mözsön kisebb létszámú osztá­lyok vannak, mint a két tolnai önkormányzati iskolában. ■ A szülőnek nyilatkoznia kell végzettségéről Az a gyermek minősül majd halmozottan hátrányos helyze­tűnek, aki után jár a rendsze­res gyermekvédelmi kedvez­mény, és szülei legfeljebb álta­lános iskolai végzettséggel ren­delkeznek - tudtuk meg Daróczi Gábortól, az Oktatási Minisztérium biztosától. A szü­lőnek kötelességük lesz iskolai végzettségükről is nyilatkozni. - Eddig, ha a körzetben lakó gyerekekkel nem tudta feltölte­ni az iskola a létszámát, válo­gathatott. Most elsősorban a halmozottan hátrányos helyze­tű gyerekeket kell felvennie, a többi helyről sorsolás dönt. HÍREK a-tol z-ig Idén is találkoznak a táncos barátok BÁTA A Táncos Barátok Bátai Találkozóját idén nem a Hímestojás-fesztivállal együtt tartották. A rendezvény nem maradt el, május 26-án lesz a művelődési házban. A Bartók Kulturális Táncegyesület, a Bátaszék Felvidék Néptánc­együttes, a Bihari János Táncegyüttes, a Siklós Peli­kán Néptánccsoport már je­lezte, hogy elfogadja a báta- iak meghívását (bk) A város környezetét óvják a természetőrök Paks Polgári természetőrcsa­patot szervez a MAG Termé­szet- és Környezetvédelmi Alapítvány. Huszonöt önkén­tes végezte el a tanfolyamot, és tett vizsgát a Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársa előtt. A bizonyítványt május 18-án az alapítvány Tavaszi Találkozóján veszik át. Pokorni József, az alapítvány vezetője elmondta, a hivatá­sos természetőrök munkáját segítik majd, egyebek közt illegális szemétlerakók fel- térképezésében. (vt) A József Attila utca burkolatát is felújítják sióagárd Több százezer fo­rintot nyert a József Attila ut­ca burkolatának felújítására Sióagárd. Ezen az utcán kívül idén szinte az összes rossz utat felújítják, valamint sár­rázókat, parkolókat és új bur­kolatokat is építenek, (sk) Kinevezték a megyei főügyészhelyettest szekszárd Dr. Málinger Ma- riannt nevezte ki a megyei főügyészség büntető fő­ügyészhelyettesévé május 15-ével dr. Polt Péter legfőbb ügyész. Málinger Mariann 1992-től kinevezett ügyész volt a városi ügyészségen, 1997-től dolgozik a megyei főügyészségen, (ii) Habsburg György adta át a kitüntetéseket szekszárd A Vöröskereszt­nek rugalmasabbnak kell lennie, más módszerekkel kell keresnie szponzorokat - mondta dr. Habsburg György, a szervezet magyar- országi elnöke a hét végén, a Vöröskereszt világnapi ünnepségén. Az alkalomból 18 segítőnek nyújtott át ki­tüntetést. Ezzel egy időben a szervezet levelezős verse­nyének kistérségi döntőjén a szekszárdi Garay János ál­« 1

Next

/
Thumbnails
Contents