Tolnai Népújság, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-12 / 110. szám
2006. MÁJUS 12., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT 15 Rossz tréfát űzött az eső autósport Fekete körrekordot javított, Ficza kétszázzal pörgött Percekkel a szombati Időmérő előtt a Szász Motorsport bokszában. A szekszárdi Fekete Krisztián a Coloni- Nissanban ülve várta a startjelet, aztán közel két másodpercet csippentett le körrekordjából a ringen A lépéselőnyben lévő paksiak ma bemasírozhatnak a legjobb négy közé Az ASE-Olaj párharc negyedik felvonását rendezik ma este (18 óra) a szolnoki Tiszaligeti csarnokban. Az egyik fél harmadik gyó'zelméig tartó csatában a paksiak 2-1-re vezetnek, miután kedden hazai pályán fölényesen verték a riválist. A 71-51-re megnyert találkozón a címvédő határozott védekezéssel rendre hibázásra késztette a szolnokiakat, akik a férfiaknál szokatlanul alacsony, 29 százalékos mezőnybeli dobóteljesítményt produkáltak. Az atomosok sem érték el ugyan az 50 százalékot, ennek ellenére - no meg a leszedett félszáz lepattanónak köszönhetően - biztosan hozták a meccset. A paksiaknál ezúttal a cserepadról induló két játékos, Horváth Zoltán és Jan Pavlik vitte a prímet. Előbbi 13 pontja mellett begyűjtött tucatnyi gyűrűről lecsorgó labdát is, így dupla-duplát ért el, míg a cseh karmester 15 ponttal és öt gólpasszal segítette győzelemhez csapatát. Zsoldos András vezetőedző tanítványai nem akarnak az ötödik meccsen is farkasszemet nézni a kellemetlen stílusú Olajosokkal. Az idegenbeli siker pedig ezúttal elődöntőbe jutást érhet a paksiak számára. ■ Fehér Csaba és Éger László a friss keretben Bozsik Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte a május 24-én, Budapesten Új-Zéland, illetve 30- án, Manchesterben Anglia csapata ellen esedékes mérkőzésekre készülő keretét. A névsorból hiányoznak azok, akik a jövő szerdai Vasas-Fehérvár kupadöntőben érdekeltek, illetve azok, akiknek külföldi klubjukban kötelezettségük van. " Újra tagja a válogatottnak a szekszárdi Fehér Csaba (Villem II), akit Mattháus-kapitány mellőzött, illetve behívót kapott a paksi Éger László (Debrecen) is. A keret vasárnaptól szerdáig Dunavarsányban édzőtáboro- zik. A teljes névsort a Tolnai Népújság honlapján ( www.tol- nainepujsag.hu ) olvashatják. ■ A hétvégén a Hungaro- ringen megrendezett IV. Heidelberg-kupával útjára indult az idei autós gyorsasági országos bajnoki sorozat. Az idénynyitón mindkét Tolna megyei pilóta jól szerepelt. Fekete László Az N-csoportban, a szériautók mezőnyében egy Honda Integra Type-R versenygéppel állt rajthoz Ficza Ferenc. A rutinos szekszárdi pilótának nem sikerült túl jól a tréning, hiszen az új futóművet nem tudták a vezetési stílusához állítani, ráadásul a szombati időmérőn kis híján csúnya balesetet szenvedett.- Az olajszűrőm lelazult, és a célegyenes végén, kétszázas tempónál a saját olajon megpörögtem. Bevallom, megijedtem - mondja a bajnok Mogul Autósport Kft. versenyzője. Az edzést félbeszakították, ám mi- | után a Honda nem sérült, Ficza E folytathatta az edzést, és az abszolút negyedik időt autózta. Ezt a pozíciót a futamon is tartani tudta, ami géposztályában (N-2000) az első helyet jelentette. Vasárnap ugyancsak a negyedik helyről startolhatott, de már az abszolút második helyen autózott, amikor öt körrel a vége előtt, az eleredő eső miatt piros zászlóval leintették a futamot.- Vártunk a biztonsági autóra, de mint utóbb kiderült, a rajtrácson kellett volna megáll- nunk, így néhányunkat kizártak - emlékszik vissza a szekszárdi pilóta. - Sajnálom a dolgot, hiszen új gumival közel háA 2004/2005-ös idényben megszerzett bajnoki cím után az idei szezonban ezüstérem jutott a női futsal NB I-ben szereplő Varga Trans-Fer Iris együttesének. B. Nagy Zoltán gárdája úgy vágott neki az Univerzum renrom másodperccel tudtam gyorsabban menni, mint szombaton. A csapatnál amúgy jól érzem magam, a hangulat kitűnő, a szerviz profi. Hasonlóan jó technikai háttér mellett versenyezhet a formaautók mezőnyében Fekete Krisztián. A Szász Motorsport szekszárdi pilótája egyre inkább összebarátkozik a Coloni- Nissan versenyautóval, amit az első időmérőn bizonyított is.- Pályafutásom legjobb félórája volt a szombati, l:48.2-es idővel közel két másodpercet sidezésében lebonyolított fordulónak, hogy három pontot kell ledolgoznia az éllovas Vestával szemben. A bravúr nem sikerült, a fehérvári gárda ugyanis nem hibázott, míg a nagy tét miatt kissé görcsösen focizó VTF kétszer is kikapott, a nagy rivális mellett (5-2) a házigazkerült lefaragnom a hungaro- ringi körrekordomból - kezdi Fekete Krisztián. A 15 fős mezőnyben ez a negyedik helyre volt jó (a pole pozícióból csapattársa, Chanoch Nissany, a Minardi Fl-es tesztpilótája rajtolhatott), s mindössze két tizeddel maradt el a másodiktól. A szekszárdi pilóta az első kanyarban már harmadikként fordult, és ezen a helyen is vitte célba a Colonit. Vasárnap a rajt előtt leszakadt az ég, és a Szász Motorsport két pilótája vizes aszfaltra való papucsokra válda is legyőzte (3-2) Pádárékat. A bajnoki címet nagy fölénnyel, 28 ponttal zárva szerezte meg a Vesta gárdája, az ezüstérmes Varga Trans 19 ponttal, a bronzérmes Szeged 12 ponttal zárt, míg az Univerzum 11 ponttal lecsúszott a dobogóról. Varga Gyula, a Varga Trans-Fer Kft. tott. Csakhogy a felvezető körre felszáradt a ring, Fekete gumijai pedig a futam végére teljesen elfogytak, így meg kellett elégednie az ötödik hellyel. A bajnokság állása, N-cso- port 1. Mészáros (Skoda) 17.5 pont, 2. Ficza Ferenc (Honda Integra Type-R) 10. E-csoport 1. B. Steiner (Formula Renault 2000) 30 pont, ...3. Fekete Krisztián (Coloni- Nissan) és Ch. Nissany (WRL- Dallara) 20-20. Az ob második állomása május 26. és 28. között Orfűn lesz. tulajdonosa, egyben a csapat főszponzora elégedett volt a lányok egész évben nyújtott teljesítményével. Nem csoda, hiszen a VTF pillanatnyilag az ország legjobb női csapata, a tavalyi arany-, illetve az idei ezüstérménél egyik gárda sem bír értékesebb kollekcióval. Címekről döntenek a hőgyészi kastélyban Tolna megye nyílt egyéni bajnokságát és Szekszárd város egyéni bajnokságát rendezik vasárnap 8.30 órától Hőgyészen a Gróf Appo- nyi Kastélyszállóban. A Termál-kupán a megye legjobb sakkozói ülnek asztalhoz, hogy hétfördulós svájci rendszerben, 2x20 perces játékidejű találkozókon eldöntsék a bajnoki címeket. Nyolc szivárványos kisdiák továbbjutott Dombóvárott rendezték meg a sajátos nevelési igényű tanulók sportversenyét. Ireg- szemcséről, Bátaszékről, Faddról, Bonyhádról, Tolnáról, Paksról, Dunaföldvárról, Dombóvárról és Szekszárd- ról is neveztek diákok. A szekszárdi Szivárvány Általános Iskola tanulói asztali- teniszben két aranyat, egy ezüstöt és egy bronzérmet, atlétikában 5 aranyat, 17 ezüstöt és 8 bronzérmet gyűjtöttek. Nyolc szivárványos diák indulhat májusban az országos versenyen. Csak a győzelem ad reményt a pápaiaknak Kiesési rangadót rendeznek Pápán a labdarúgó Borsodi Liga 27. fordulójában szombaton, amikor is a tabella utolsó helyén álló Lombard FC Pápa az utolsó előtti Vasast fogadja. Angyalföldi siker és a REAC kispesti győzelme esetén a pápaiak elbúcsúznak az élvonaltól. Az éllovasok közül az első helyen álló Újpest Kaposvárra látogat, a második Debrecen a Sopron vendége lesz, míg a harmadik FC Fehérvár a Tatabányát fogadja. Hejková edző távozik, Eördögh kisbabát vár Távozik posztjáról Natalia Hejkova, a női kosárlabda NB I-ben ezüstérmes MKB- Euroleasing Sopron vezetőedzője. A szlovák tréner 2003 márciusában vette át a csapatot, és szerződése május 31-ig szól. Szintén nagy horderejű bejelentést tett Eördögh Edit: a soproniak válogatott bedobója anyai örömök elé néz. Ezüstérem jutott a Varga Trans-nak női futsal A tavalyi bajnoki cím után most második helyen zártak Pádárék Rónai Gábor A HÉTVÉGÉ SPORTMŰSORA A Sevilla csapata kiütötte a Borót a kupadöntőben A spanyol Sevilla gárdája 4-0- ra legyőzte az angol Middlesbrough együttesét a labdarúgó UEFA-kupa eindhoveni döntőjében, így története első nemzetközi trófeáját hódította el. Az angol gárda nem tudta megismételni negyeddöntőbeli és elődöntőbeli teljesítményét, amikor is két-, illetve háromgólos hátrányból fordított, és jutott tovább a svájci Basel, valamint a román Steaua Bucuresti ellen. UEFA-kupa, döntő: Sevilla (spanyol)-Middlesbrough (angol) 4-0 (1-0). Eindhoven, 31 ezer néző. V: Fandel (német). Gól: Luis Fabiano (27.), Maresca (78., 84.), Kanouté (89.). ■ Péntek Kosárlabda: Férfi NB I, negyeddöntő, 3. mérkőzés: Szolnoki Olaj- Atomerőmű SE 18. NB l/B, Nyugati csoport, alsóházi rájátszás: B-BE- TON Bonyhádi KSE-Budafok 18. Szombat Kézilabda: Férfi NB II, Délnyugati csoport: Balatonboglár-Simontor- nyai TC 17. Labdarúgás: NB II, Nyugati csoport: Budakalász-Paksi SE 17.30. NB III, Dráva-csoport: Mohács-Dombóvári FC-Rutin, Kozármisleny-Szekszárdi UFC, PVSK-Dunaszentgyörgy, Komló-Tamási SE 16.30. Öregfiúk mérkőzés: Őcsény-Sióagárd 17.30. Teremfoci: Szenior mérkőzés: Öregfiúk ‘73 FK-Székelyudvarhely 15. Vasárnap Kézilabda: Női NB l/B, Nyugati csoport: Tam-Bau Tamási KC-Szombathely 15, Varga Trans-Fer UKSE Szekszárd-Kodolányi-Cornexi II16. Kosárlabda: Férfi NB I, negyeddöntő, 5. mérkőzés: Atomerőmű SE- Szolnoki Olaj 18. Férfi NB I, rájátszás a 9-14. helyért: Nyíregyháza-Dombóvár KC 17. Női foci: NB II, Nyugati csoport, alsóházi rájátszás: Pálhalma-Völgy- ség NSE Bonyhád 15. Sakk: Termál-kupa Hőgyészen, a kastélyszállóban, 8.30. Labdarúgás NB III, Dráva-csoport Szentlőrinc- Bonyhád Völgység LC 16.30. Horfer Serleg megyei I. osztály: Decs-Ozora (Csobot L), Kakasd- Bátaszék (Tóth L), Majos-Bölcske (Vincze I.), Tolna-Kéty (Bese Z.), Madocsa-Tevel (Szendrei J.), Kaj- dacs-Őcsény (Tinnyei S.), Duna- kömlőd-Dunaföldvár FC (Minker N.) 17. Szabadnapos: Simontornya. Megyei II. osztály: Bonyhád-Bör- zsöny-Bogyiszló (Botos M.), Szed- res-Bátaapáti (Horváth I.), Cikó- Gerjen (Hartung V.), Sióagárd-Apar- hant (Farkas Zs.), Kisdorog-Gyönk (Albert J.), Tengelic-Döbrököz (Müller J.), Mórágy-Nagymányok (Rácz R.), Németkér-Pusztahencse (Molnár I.) 17. Megyei III. osztály, Északi csoport, felsőház: Györköny-Pincehely (Balog J.), Dunaföldvár STE-Magyar- keszi (Kiss F.) 17. Alsóház: Felső- nyék-Újireg (Tölgyesi L), Tolnané- medi-Dalmand (Biszak L.) 17. Déli csoport, felsőház: Zomba-Hő- gyész (Vágner M.), Kurd-lzmény (Balipap Cs.) 17. Alsóház: Kapos- szekcső-Alsónána (Nagy J.), Báta- Fadd (Lubastyik I.) 17. Megyei IV. osztály: Bonyhádvarasd- Harc (Bagdi J.), Mucsfa-Kocsola (Czárt J.), Závod-Szakcs (Kákonyi J.) 16.30. ■ ÁLL AZ ALKU NYÍLT NAP MÁJUS 13! JÓ AUTÓHOZ JÓ EGÉSZSÉGET! IMUNRENDSZER-MÉRÉS KERESSÉK, HÍVJÁK A SUZUKI BARTÁT, TESZTVEZETÉS UTÁN! A LEGJOBB AJÁNLATOT TOLUNK KAPJAK! Suzuki Barta Paks Suzuki Barta Szekszárd SZEKSZÁRD. Selyem ul 3., Telefon: 74/415-611. TOVÁBBI PROGRAMOK: UGRÁLÓVÁR, DIVATBEMUTATÓ, TÁNC! 74/511-989. 74/528-911. 74/415-051, 20/212-37-62 Régi szalon: 74/511-828 •E-maíl: suzuki-szekszard@sozukibarta.tiu PAKS. 6-os (outi telephely Tel.: 75/511-300. 20/96-13-499 Tolnai út 17. Tel.: 75/519-060...066, 20/489-99-96 • Szerviz: 75/519-067 ÖREG AUTÓJA MOST 250 000 FT -TÁL TÖBBET ÉR! Fai: 75/519-068 E-mail: barta200@t-online.hu Web: wyiw.suzukibarta.hu i t