Tolnai Népújság, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-09 / 107. szám
SPORT 15 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. MÁJUS 9., KEDD Már nem utolsó a Börzsöny labdarúgás A németkériek őrzik második helyüket a tabellán A sötét mezes cikóiak biztosan nyertek Bátaapátiban, s tovább üldözik a második helyezett Németkért Hazai pályán kerülhet ismét lépéselőnybe az Atomerőmű SE A hazai pályán aratott sikerét (66-60) követően Szolnokon kikapott (62-64) a bajnoki címvédő Atomerőmű SE férfi kosárlabdacsapata, így egyelőre döntetlenre áll a legjobb négy közé jutásért rendezett párharc. A kedd esti (18 óra) paksi mécsesén nem is lehet más az atomosok célja, mint, hogy újfent előnyhöz jussanak az egyik fél harmadik győzelméig tartó negyeddöntőben.- Nagyon nehéz volt Szolnokon játszani, különösen úgy, hogy a játékvezetők sem egyenlő mércével mérték a szabálytalanságokat - mondta Zsoldos András, az ASE szakvezetője. - Nem akarom a sípmesterekre fogni a vereséget, hiszen ha jobban játszunk, nyerhettünk volna. Ugyanakkor nem mehetek el szó nélkül a hazaiak olykor túl kemény védekezése mellett, s azt sem hallgathatom el, hogy közeli dobásaink esetén rendre a mi játékosainkat sújtották ítéletükkel a bírók. Kedden hazai pályán sokkal jobban kell teljesítenünk, ha újfent előnybe akarunk kerülni. Különösen a támadójátékunkban várok javulást, s azt remélem, hogy az eddigieknél is agresszívebb stílusban ráerőltetjük a Tisza-partiakra a játékunkat. Ha így lesz, ismét mi kerülünk lépéselőnybe. ■ A16 közé jutás a tét a labdarúgó Magyar Kupában A legjobb 16 közé jutás a tétje a labdarúgó Magyar Kupa megyei selejtezője második fordulójának. A szerdai program: Tamási SE-Dombóvári FC-Rutin, Felsőnyék-Tevel, Závod-Döbrö- köz, Kocsola-Kurd, Pálfa-Si- montornya, Györköny-Puszta- hencse, Bölcske-Ozora, Gerjen- Őcsény, Szedres-Tolna, Sió- agárd-Gyönk, Kölesd-Szek- szárd, Nagymányok-Bátaapáti, Kisdorog-Kakasd, Majos-Báta- szék, Aparhant-Bonyhád Völgység LC 17. Korábban játszották: Duna- kömlőd-Paksi SE 0-3 (0-1). A megyéből öt csapat szerez jogot az országos főtáblán való indulásra. ■ A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában a sereghajtó Bonyhád-Börzsöny feltámadt, és remek játékkal legyőzte az Apart. Tudósítóinktól Aparhant-Bonyhád-Börzsöny 0-5 (0-3). Aparhant, 120 néző. V: Müller. Aparhant: Bagoly- Juhász Zs., Palkó, Nyisztor, Beszterczán- Lovász (Huth), Kiesz (Kőszegi), Fábián (Rózsa), luhász Sz. (Rétfalvi)- Millei (Farkas I.), Farkas Zs. Játékos-edző: Farkas Zsolt Börzsöny: Tölgyesi- Nagy, Lorencz, Ettig (Papp), Szászi- Csobot T., Hucker (Hirth), Dávid, Palósi (Harangi)- Sebestyén (Bölcsföldi), Vita. Játékos-edző: Bölcsföldi Zoltán. Az eredmény a hazai csapat teljesítményét minősíti. Gól: Dávid 2, Csobot, Hucker, Ettig. Jók: az egész vendégcsapat dicsérhető. Ifi: 3-0. László Ferenc Gerjen-Sióagárd 6-0 (3-0). Gerjen, 200 néző. V: Horváth T. Gerjen: Szlanyinka- Bán, Bíró, Schmidt- Gerendái (Lacza), Pesti Z. (Taba), Domsa, Nagy Zs., Kiss (Mihálovics)- Pesti L. (Hajdú), Kovács L Edző: Gyenis Mihály. Sió- agárd: Szegedi- Domokos, Lambert, Horváth ]., Simon- Répás (Szabó), Kész, Vida, Horváth P.- Páli, Vajda. Edző: Fiáth Tamás. A nagyszerűen játszó hazai csapat újabb győzelemmel örvendeztette meg a közönségét. Gól: Lacza 2, Pesti L., Pesti Z., Kovács L., Hajdú. Jók: Schmidt, Pesti Z., Kovács, illetve Kész, Horváth P. Ifi: 8-0. Nyúl Zoltán Szedres-Németkér 0-1 (0-0). Szedres, 200 néző. V: Major Zs. Szedres: Katona- Haszeg, Bátai, Szalonna, dr. Szabó- Deli, Szabó Sz., Walczer, Vajda- Bíró Attila, Vörös. Játékos-edző: Nagyfalusi László. Németkér: Semenczki- Pomozi, Anderkó, Kanik, Hahn- Fülöp Gy. (Meeker), Fülöp Zs., Licker, Kiss- Fülöp J. (Staub), Orova. Edző: Rauth Mihály. A hazai csapat számtalan gólhelyzete ellenére nem talált a kapuba, míg a vendégek két helyzetükből egyet értékesítettek. Gól: Licker. Jók: Bátai, Szalonna, Vörös, Deli, illetve az egész vendégcsapat. Ifi; 7-1. Merk László Döbrököz-Klsdorog 0-3 (0-0). Döbrököz, 100 néző. V: Kardos. Döbrököz: Simon J.- Horváth L, Gillich, Varga, Fandák (Török P.)- Prógli, Horváth F., Góvnik L, Simon L- Góvnik Cs., Nébl (Szűcs Mihály). Mb. edző: Benke Mihály. Kisdorog: Töpfner- Fazekas, Brunner, Pálinkás, Farkas- Miszler (Szontág), Klein, Bordi (Süveges), Palkó- Horváth G., Miklós. Játékosedző: Brunner Attila. A több helyzetet kidolgozó vendégek megérdemelten vitték el a három pontot. GÓL Pálinkás, Miklós, Horváth G. Jók: Horváth L., Gillich, Prógli, illetve Horváth G., Miklós, Süveges, Palkó. Ifi: 0-2. Kovács Vendel Bogyiszló-Tengelic 5-1 (2-0). Bogyiszló, 100 néző. V: Forral. Bogyiszló: Tóth- Kutasi, Szántó, Tamaskó, Csurgai- Tóbi, Györgye, Paksi (Lakatos), Rakó- Zsolnai (Póta), Lépő (Balogh). Edző: Zsidi János. Tengelic: Mészáros- Molnár Sz., Lakatos, Varga, Horváth (Tolnai)- Nagy, Károly, Molnár G., Czank (Sárközi)- Rózsavölgyi, Pohner (Sebestyén). Edző: Molnár József. Kitűnő játékvezetést és szebbnél szebb gólokat láthatott a közönség. GÓL Lépő 2, Paksi, Póta, Rakó, illetve Rózsavölgyi. Jók: az egész hazai csapat, illetve Molnár, Nagy. Ifi: 5 -1. Berka István Gyönk-Mórágy 3-3 (2-1). Gyönk, 80 néző. V: Takács. Gyönk: Németh- Hauzner, Császár T., Győré, Bruckner- Szép, Brisztella Zs. (Schmidt), Lencse, Kiss (Heidt)- Sandó (Császár Tamás), Simon. Edző: Brisztella Tibor. Mórágy: Kocsis- Janó, Györgye, Acsá- di, Csipák- Stumpf, Kertai (Tóth A), Márton- Sztojka, Kovács, Selyem. Edző: Illés Béla. Izgalmas, jó iramú mérkőzést láthatott a közönség. GÓL Simon 2, Sandó, illetve Márton, Sztojka, Janó. Jók: Győré, Sandó, Simon, illetve Márton vezérletével az egész vendégcsapat. Ifi: 4-0. Klein András Nagymányok-Júsztahencse 2-1 (2-1). Nagymányok, 100 néző. V: Botos. Nagymányok: Jakus- Szabó F., Barabás, Bíró, Pál (Rein)- Guth (Horeczki), Kecskeméti, Miklós G. (Herger), Hufnägel (Miszler) - Ecker, Hoffmann. Edző: ifj. Borbély Sándor. Pusztahencse: Wascher- Fancsali, Hanák, Drubits, Bor- Tóth, Borza (Szakter), Mészáros, Mókus- Kiss, Bóka. Edző: Horváth József. A sok kihagyott gólhelyzet tette nehézzé a mérkőzést. GÓL Barabás, Kecskeméti, illetve Mészáros. Jók: Jakus, Szabó F., Kecskeméti, Ecker, illetve Wascher, Borza, Mészáros. Ifi: 5-1. Borbély Sándor Bátaapáti-Cikó 1-3 (0-2). Báta- apáti, 180 néző V: Fazekas G. Bátaapáti: Hoffercsik-Ömböli, Ko- leszár, Sörös, Végh- Drinóczi, Füle T. (Kardos), Erdei, Mester J.- Mester L, Dér. Edző: Tóbi István. Cikó: Ziener- János, László, Szabó II Z., Palkó (Nagy)- Wildanger, Szabó I Z., Kovács (Balogh), Bíró- Czék- mány B., Forral. Edző: Komáromi Tibor. A tartalékosán felálló hazai csapat ellen megérdemelt a vendégek sikere. GÓL Erdei, ill. Forrai 2, Bíró. Jók: Ömböli, Végh, Erdei, ill. Forrai vezetésével az egész vendégcsapat. Ifi: 3-6. Sári József Megyei II. osztály 1. Geijen 23 18 3 2 89-21 57 2. Németkér 23 15 3 5 45-27 48 3. Cikó 23 14 3' 6 68-42 45 4. Mórágy 23 13 3 7 56-43 42 5. Kisdorog 23 12 6 5 49-35 42 6. Szedres 23 12 1 10 50-36 37 7. Aparhant 23 10 6 7 39-36 36 8. Bátaapáti 23 8 5 10 29-44 29 9. Sióagárd 23 8 3 12 44-50 27 10. P.hencse 23 8 2 13 47-54 26 11. Gyönk 23 6 8 9 39-43 26 12. Bogyiszló 23 7 2 15 34-59 23 13. Döbrököz 23 6 4 13 36-50 22 14. N.mányók 23 6 4 13 35-71 22 15. Börzsöny 23 6 3 14 29-48 21 16. Tengelic 23 5 4 14 28-55 19 Ezúttal Gödrén nyert az Öregfiúk együttese Az Öregfiúk 73 FK Bony- hád ezúttal Gödrén zsebelte be a három pontot (2-0). A Szabó- Genczler, Guzorán (Szlama), Hüber, Darabos- Juhász, Czinkon (Szegedi J.), Csobot G., Denkinger- Szőts (Szigeti), Bonyai (Beke F.) összetételű együttes minden csapatrészében felülmúlta a vendéglátókat és a második játékrészben a fölény gólokban is megmutatkozott. A gólokat Hüber (11-esből) és Szőts szerezte. A május 13- ra kisorsolt Pécsvárad elleni bajnokit később játsszák, mivel a völgységiek ebben az időpontban az Erdélyből érkező Székelyudvarhely csapatát látják vendégül. Megint Steve Nash lett a legértékesebb Ismét Steve Nash-t, a Phoenix Suns irányítóját választották meg az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legértékesebb játékosának az alapszakaszban. A kanadai játékos az észak-amerikai sportújság- írók szavazatai alapján 924 ponttal nyerte meg a voksolást, LeBron James (688), a Cleveland Cavaliers fiatal sztárja és Dirk Nowitzki (544), a Dallas Mavericks német csillaga előtt. Nash sikerével Magic Johnson után a második irányító lett a liga történetében, aki egymás utáni két szezonban is elnyerte az MVP címet, de megszakítás nélküli duplára is csak nyolcán voltak. A tizenkettesek is jól fizettek a heti totón A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. hét totónyereményei a jövedelem- adó levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatos szelvény 6 darab, nyereményük egyenként 411 722 forint. 11 találatos szelvény 106 darab, nyereményük egyenként 23 305 forint. 10 találatos szelvény 1135 darab, nyereményük egyenként 3627 forint. Góltotó: 4 találatos szelvény 10 darab, nyereményük egyenként ló 362 forint. Újra egy álommal kevesebb: kiesett az U17-es csapat A magyar labdarúgó-válogatott utolsó csoportmeccsén 2-0-ra kikapott Spanyolországtól a luxemburgi U17-es Európa-baj- nokságon, s így nem jutott az elődöntőbe. A spanyolok egy védelmi hibát kihasználva a 19. percben szereztek vezetést, s bár Both József együttese a második 40 percben is egyenrangú ellenfele volt az ibériaiaknak, fiataljaink csak ritkán kerültek helyzetbe. Az utolsó tíz percben, Lengyel Dániel kiállítása után fölényben játszott a rivális, és a hajrában 11-esből növelte előnyét. A magyar válogatott a spanyolok és az oroszok mögött a harmadik helyen végzett a csoportjában. ■ Féltucatot rúgott, és bajnok lett a Kocsola labdarúgás Gólgazdag mérkőzésen a Pincehely gárdája nyerte az Északi csoport rangadóját Tudósítóinktól MEGYEI m. OSZTÁLY ÉSZAKI CSOPORT Felsőház. Pincehely-Duna- földvár STE 5-3 (2-1). Pincehely, 100 néző. V: Szendrei. A Pincehely megérdemelten nyerte a rangadót. Gól: Végh 3, Orsós, Nádasdi, ill. Tóth (öngól), Dunai, Kovács. Jók: Ötvös, Végh, Nádasdi, Károlyi, Porga, ill. Sulák, Kovács, Tóth Cs. Ifi: 2-3. Pálfa-Györköny 2-2 (2-0) Pálfa, 50 néző. V: Száraz. Ellentétes félidők után igazságos döntetlen született. Gól: Sütő, Tóth, ill. Búzás, Szucskó. Jók: Tóth, Wiszberger, Sanyo, ill. Búzás. Ifi: 4-5. Alsóház. Újireg-Tolnanéme- di 3-1 (1-1). Újireg, 50 néző. V: Nagy. Rászolgáltak a győzelemre a hazaiak. Gól: Teplán Z., Ács F., Becsei, ill. Győré. Jók: Teplán Z., Teplán Cs., Pápai N., ill. Győré, Juhász. Ifi: 1-0. A Dalmand-Iregszemcse 1-1 (0-0) találkozóról részletes tudósítás nem érkezett. DÉLI CSOPORT Felsőház. Hőgyész-Kurd 1-0 (0-0). Hőgyész, 150 néző. V: Molnár I. Megérdemelt hazai győzelem. Gól: Németh L. Jók: az egész hazai csapat dicsérhető. Ifi: 0-2. Kölesd-Zomba 0-4 (0-2). Kölesd, 100 néző. V: Lehel J. Magabiztosan nyert a listavezető. Gól: Takács G. 2, Márton K., Sebestyén. A vendégcsapatból Erős Sz., Szilágyi és Takács G. dicsérhető. Ifi: 1-7. Alsóház. Alsónána-Báta 0-2 (0-1). Alsónána, 50 néző. V: Petrovics. A hazaiak kihagyták, a vendégek berúgták helyzeteiket. Gól: Horváth R., Felkert. Jók: Horváth L, Kiss L, ill. az egész vendégcsapat. Ifi: 1 -2. Kaposszekcső-Csikóstőttős- Nagydorog 2-0 (2-0). Csikós- tőttős, 120 néző. V: Hermész. A szünetig megszerzett előny elég volt a győzelemhez. Gól: Deli, Verese. Jók: Regényi, ill. Balogh, Hujbert, Egei, Zámbó. Ifi: 4-1. MEGYEI IV. OSZTÁLY Kocsola-Bonyhádvarasd 6-1 (4-0). Kocsola, 70 néző. V: Agócs. Újabb győzelmével ismét bajnok lett a Kocsola. Gól: Szabó S. 2, Szabó Z., Somogyi, Dobosi, Bálint, ill. Braun. A hazai csapatból Horváth, Szabó S., Dobosi és Reizinger dicsérhető. Harc-Závod 3-0 (1-0). Harc, 50 néző. V: Sebestyén. Megérdemelt hazai siker született. Gól: Simon, Stier, Simcsik. Jók: az egész hazai csapat, ill. Szász, Lovász, Kovács. Mucsfa-Szakcs 2-3 (0-3). Mucsfa, 40 néző. V: Palkó. Hiába támadta végig a második félidőt a hazai gárda. G: Varga 2, ill. Koncz 2, Petrik. Jók: Varga, Gyergyói, Kiszler, ill. Simon, Koncz, Tobak. Megyei III. osztály Északi csoport 1 Györköny 20 14 2 4 68-33 44 2. Pincehely 20 13 4 3 87-29 43 3. D.földvár 21 13 3 5 62-30 42 4. M.keszi 20 9 5 6 44-34 32 _ 5, Pálfa 21 9 3 9 37-39 30 6. Felsőnyék 20 8 4 8 48-39 28 7. Iregszem. 21 6 5 10 47-65 23 8. Dalmand 20 6 3 1 1 51-51 21 9. Újireg 21 4 3 14 27-98 15 10. Tolnaném. 20 3 2 15 21-62 11 Déli csoport 1. Zomba 20 15 4 1 76-22 49 2. Kurd 21 13 3 5 73-43 42 3. Kölesd 21 10 3 8 45-35 33 4. Hőgyész 20 9 6 5 40-36 33 20 8 4 8 44-38 ?8 6. K.szekcső 20 8 5 7 44-36 29 7. Báta 21 7 3 1 1 29-51 24 8. Alsónána 20 6 3 10 42-64 21 9. N.dorog 21 4 3 14 24-62 15 10. Fadd 20 4 2 14 33-64 14 Megyei IV. . osztály 1. Kocsola 17 13 3 1 73-19 42 2. Harc 16 9 4 3 34-23 31 3. Szakcs 16 7 3 6 30-36 24 4. Závod 17 5 4 8 36-49 19 5. Mucsfa 17 5 3 9 29-32 18 6. B. var ásd 17 2 1 14 21-64 7 í l