Tolnai Népújság, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-09 / 107. szám
2006. MÁJUS 9.. KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG SZOLGALTATAS 13 ÜGYELETESEINK Lapszerkesztő: Tóth Ferenc Újságírók: Szekszárdon: Szeri Árpád, tel.: 74/511-526. Fax: 511- 514. Pakson Seregély Erzsébet 30/2355-176; Vida Tünde 06/20/398-4504. Dombóváron Tulézi György 06/30-993-1096, Simontornyán Varga László 30/418-66-16, Tolnán Steinbach Zsolt 440-660, 06/30/650- 3023. Terjesztéssel kapcsolatos információ: Szabó Ferenc 06/30/650-3004. VIZALLASJELENTES Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 323 cm, Paks 517 cm, Dombori 589 cm, Árvízkapu 965 cm. A Sió Palánknál 416 cm. (A Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok,) HAJDAN Május kilencedikén 215 éve, 1791-ben beiktatták tisztébe gróf Apponyi Antal főispánt, aki húsz évig vezette megyénket, s 1809-ben először nyitotta meg magyarul a megyegyűlést 190 éve, 1816-ban Dőry Károly vezetésével „mentőhimlő béol- tására ügyelő deputáció” (bizottság) kezdte meg működését, amelynek nyomán eleink sikeresen kerülték el a járványt 180 éve, 1826-ban született Schwab Klára, a későbbi Augusz Antalné, Liszt-művek dedikáltja. 105 éve, 1901-ben a budapesti luxusló-vásáron Dőry Ödön négyes fogata és Dőry Jenő jukkerfogata első díjat nyert. 100 éve, 1906-ban a simontornyai artézi kút fúrása 82. méterén kőbe akadtak. PROGRAMOK MA Mozi szekszárd Panoráma nagyterem: V mint vérbosszú (amerikai-német politikai thriller) 17.30, 20.00. Artmozi: Trans- america (amerikai dráma) 17.00, Zsinóron (angol-dán-nor- vég-svéd bábfilm) 19.00. Koncert szekszárd Művészetek Háza: Teleki Gergő zongoraestje. Műsor: Liszt: Villa d'Este szökőkút- jai, h-moll szonáta, Bartók: Allegro Barbara, I. Román tánc, Liszt: Erdőzsongás koncertetűd, Bartók: Szvit Op. 14., Liszt: JI. Magyar rapszódia, 19.00. SMS-ROVAT * Fauszt Évikének és Daradics Karcsikénak ballagásuk alkalmából gratulál, további sikereket és minden jót kíván sok szeretettel Zombáról mama, papa, szüleik, testvéreik, Zsuzsa és családja! * Szekszárd és környékéről várom hölgyek üzeneteit szabadidő kellemes eltöltéséhez. Csak sms-t írjatok a 30 2681890-es számra. * Létezik még kedves, aranyos, független, 29-36 év közötti hölgy, aki tartalmas kapcsolatot keres? Ha igen, jelentkezzen! 06-20-25- 42-043 * Magányos hölgyek sms-t, hívását várja egy 32 éves, független srác! Szekszárd, Bátaszék környékéről. 06-30-432-1682. SZAMUNK: 30/303-0272 * 164/60/44 éves elvált férfi vagyok, bonyhádi elvált, vagy özvegy | hölggyel ismerkednék komoly kapcsolat reményében Tel.: 06202429865. * Szeretnék szeretni, szerelmet szerezni, szerelmes szívemet, szívedhez szegezni!? 29 éves srác. Bonyhád környéki lányok sms-ét várom. 'Tavasz'. * Sziasztok! Egy 30 éves, látássérült srác megismerkedne egy vak vagy látássérült 30-35 éves hölgygyei tartós kapcsolat céljából. Kizárólag olyan hölgyek jelentkezését várom, aki a Tolna Megyei Vakok Egyesületének tagia. Tel.: 06-30- 632-4074. * 27/166/71 leszázalékolt fiatalember társat keres komoly kapcsolat céljából. Tel.: 06302226267 * 22 éves srác várja csajok sms-ét komoly kapcsira. Bonyhád környéke előny. 06203303816 * Soha ne add fel, hiszen a remény hal meg utoljára ! Bízva bízzál... * Szia! Kérlek szépen, ne felejts el. Nagyon szeretném ha találkoznánk. Ha tudnád, mennyire szeretlek. Várom a hívásod! Csók. * Sziasztok! Lányokkal ismerkednék komoly kapcsolat céljából. 25 éves magas, kék szemű, megbízható fiú vagyok. Sms, mms: 06306806106 * 167 cm magas, 65 kg, barna hajú-szemű, 36 éves fiatalember vagyok. Megismerkednék hasonló korú hölgyekkel! 06306577441 Mit egyen a beteg gyerek? étrend Ha meggyógyul a kicsi, ismét farkasétvágya lesz Hűvös időben gyakran megbetegszik még az otthon nevelt baba is, főként, ha idősebb testvére már közösségbe jár. Az enyhe, láztalan meghűlés esetén különleges étrend nem szükséges. A gyermek ilyenkor kissé étvágytalanabb. Adódik ez magából a betegség természetéből, a lenyelt orrváladékból, ami leköti a gyomorsavat, és az éhségérzetet csökkenti. A gyermek kevesebbet mozog, többet alszik, nem időzik annyit a levegőn; mindez a bevitt táplálék mennyiségi csökkenéséhez vezethet. Ne erőltessük ilyenkor a babát, egyen annyit, amennyit megkíván. Ha a szokottnál kevesebbet eszik, a hiányt pótoljuk folyadékkal, azaz a legegyszerűbb módon, cukros citromos limonádéval vagy teával. Ilyenkor ne korlátozzuk a folyadékmennyiséget (naponta testsúly-kilogrammonként kb. másfél decilitert számítsunk), az éjszakai sírás esetén is adjunk belőle pár kortyot. Ne essünk azonban túlzásba se! A túlzott folyadékbevitel étvágytalanná tehet, felhígítja a gyomornedvet és késlelteti az emésztést. Más a helyzet, ha a gyermeknek magas láza van. Ilyenkor a babák többsége igen keveset eszik, vagy egyáltalában nem fogad el élelmet. A legnagyobb ellenállást a szilárd ételekkel szemben fejti ki. Ez magától érthető, ha fáj a torok, a nyelés, rossz a közérzet, kinek van kedve például sűrű főzeléket enni. A lázas betegség napján ne is kínáljuk a gyermeket a megszokott étrenddel. A babának az életkorát megelőző étrend a legjobb. Ha szopik, akkor gyakran tegyük a mellre, és szoptassuk igény szerint. Ha a gyermek már pótlást is kapott, akkor válasszuk a köny- nyebben emészthető tejpépeket, üdítő gyümölcspüréket és csak a harmadik napon töltsük A beteg gyermekeknek több folyadékra van szükségük meg a tányérkát főzelékkel, ami ezúttal egyszerű zöldség- püré legyen. Ehhez később fokozatosan tehetünk húslevest, húst és zsiradékot. A lázas beteg folyadékigénye nagyobb. Ha nem hány, a teán és limonádén kívül, ekkor jön el a kompotok, a gyümölcslevek ideje. Az említett étrend természetesen átmeneti, nem tartalmazza a megfelelő kalóriát, a gyerekek többsége kicsit le is fogy. Ha azonban a gyermek láza még fel-felszökik, de már gyógyulása megindult, akkor szívesen fogadja a pépes ételeket, a nagyobbak a kenyeret, a piskótát vagy bekanalazzák az elébük tett húslevest. A baba étvágya általában csak lassan regenerálódik, és az elfogyasztott ételek mennyisége csak fokozatosan éri el a kívánt mértéket. Ebben a betegségeken kívül nagy szerepet játszanak az antibiotikumok, köpte- tők, egyéb gyógyszerek. A gyógykezelésre azonban szükség van. Türelemmel viseljük a beteg gyermek gyógyítását, ápolását, étkeztetését, hiszen a tökéletes gyógyulás után a gyermek farkasétvágyát alig győzzük majd kielégíteni. A zöldségek ronthatják a fogat A zöldségfélék megfelelő elkészítésével lényegesen lehetne csökkenteni a fogszuvasodás kialakulásának veszélyét. Szakemberek szerint a zöldségek egy részét helyesebb párolni vagy dinsztelni, mintsem megsütni. Utóbbi esetben ugyanis megnő az ételben a fogzománcot károsító savtartalom. Nem ajánlott például a padlizsánt, spárgatököt vagy a zöldpaprikát sütőbe tenni, hiszen az így elkészített étel legalább annyira kártékony a fogzománcra nézve, mint az oly sokat kárhoztatott szénsavas üdítők. Ugyanakkor a paradicsom vagy a hagyma esetében teljesen közömbös az elkészítés módja, hiszen e két zöldségféle savtartalma egyaránt felszaporodott, akár sütötték, akár dinsztelték őket. A vizsgálatot irányító dr. Graham Chadwick, a Dundee-i egyetem kutatója szerint e tanulmány révén a gyakorló fogorvosok hatásos étrendi tanácsokkal láthatják el a fogszuvasodásban szenvedő pácienseket. NAPKELTE 5.16 - NYUGTA 20.06 HOLDKELTE 16.12 - NYUGTA 3.39 Az Európai Unió ünnepe GERGELY napja Gergely. Görög névből latin közvetítéssel érkezett hozzánk, jelentése ébren őrködő. Védőszentje: Nazianzi Szent Gergely egyháztanító. Csíky Gergely rendkívül termékeny XIX. századi író volt, akinek színműveit napjainkban is szívesen játsszák, különösen a Nagymamát, amelynek címszerepe igen hálás feladata minden kdr nagy színésznőinek. egyéb névnapok: Benigna, Fehérke, György, Hófehérke, Katalin, Katinka, Kristóf. EGYHÁZI ÜNNEPEK A katolikus naptárban Szent Gergely, Alberta, Édua napja. A református és az evangélikus naptárban Gergely napja. A zsidó naptárban Ijár hónap 11. napja. napi igék. Katolikus: ApCsel 11,19-26; Zs 86; In 10,22-30. Református: 2Kor 11,1-15; lSám 30,16-31. Evangélikus: 2Kor 5,11-18; lKn 5,6-12. A nők szemében a férfiak bűnei áüandó irigység tárgyai. (SAMUEL JOHNSON) családi okok miatt sürgősen eladók az alábbiak: 1. Kozármislenyí lakás 59 nm teljesen kész állapotban. Zárt udvarban kizárólagos használatú parkolóval, az új templom és a januárban nyíló új posta közvetlen szomszédságában Ár 14,75 NI FI 2. Harkányban felező üdülő. A 760 nm-es telken álló teljesen felújított üdülő gáz központi fűtésű. 12 fő fogadására alkalmas 5 szoba, nappali, konyha, 3 terasz, teljes bútorzatával és berendezési tárgyaival együtt kerül. eladásra.(cégnek) Ár 25 NI FI tála 3. Kozármisleny-Csikósvölgy keleti oldalán fekvő szőlő-gyümölcsös. Kétszintes hétvégi házzal, pincével és 26 fő befogadására készült filagóriával rendelkezik. Atelek 1996 nm. Ár 5,55 M FI 4. Kozármislenyí családiház, 200 nm+67 nm melléképület, kerti tó ISnf-es, kerti medence 20 rrí-es, 4 szoba, 2 nappali, 2 fürdőszoba, szauna, szuterén, beépített konyhabútorral, belül teljesen felújított, klfmatizált. Ár 28 NI FI Érdeklődni: 06-30/641-47-98 Tolnai Népújság Kiadja az Axel Sprlnger-Magyarország Kft Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő: Lengyel János Lapszerkesztők: Finta Viktor, Gyuricza Mihály, Tóth Ferenc A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu A kiadásért felel: Lengyel János Készült: Déli Nyomda Kft., 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243-700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyaror- szág Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, posta- utalványon és átutalással a KHB 10404601-46017376 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 1595 Ft, negyed évre 4785 Ft, fél évre 9570 Ft, egy évre 19 140 Ft. Hirdetésvezető: Bényei Éva, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534 Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon és rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMSöen, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik, (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyar- ország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft, Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Á-iíöOÍT Éljen a kedvezményes hitellehetőségekkel amíg lehet! &-* 1 szobás apartman 8-* 1 nappali + háló 8—* 1 nappali + 2 háló 8—* üzletek, irodák 8—* teremgarázs beállóhely 7.6 M Ft-tól 8.6 M Ft-tól 14,7 M Ft-tól 11,4 M Ft-tól 1,4 M Ft-tól Májusi költözés! Fellbach utca - Kertváros |-\ mr í ^ Pécs, Mohácsi út 16. www.pentz.hu N | l perak.zsuzsa@pentz.hu ingatlanközvetítő kft Tel.: 315-821, 20/3908-196 VÁLTOZÓAN NAPOS IDŐ déli hőmérséklet + déli felhőzet 22 °C 8 °C Tamási. 21 'C 8 °C Dombóvár Paks* Készíttette: / r-/' Bonyhád 2J . zones Szekszárd 23 °C 8 “C Tolna megyében ma gyenge, változó irányú szél fúj. Derűs, a délutáni és esti órákban mérsékelten felbős idő lesz. Jelentős csapadék nem valószínű. A jellemző hőmérséklet délutáni maximuma 22, szerda reggeli minimuma 11 fok körül alakul. A legvalószínűbb folytatás: a hét további részében száraz, egyre melegebb idő valószínű. Orvosmeteorológiai nincs fronthatás. Közlekedés-meteorológia: az időjárás ma számottevő mértékben nem veszélyezteti a közlekedést. Az előrejelzés bizonytalansága: keddig .KICSI”. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján ( http://wap.t-zones.hu ). Vízhőmérséklet Duna 12-13 °C Tisza 12-16 °C Balaton 15 °C Velencei-tő 16 aC Fertő 15 °C Tisza-tó 15 "C Pollen Platán magas Eperfa magas Nyír közepes t 1 l i