Tolnai Népújság, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-27 / 98. szám
SPORT 15 2006. ÁPRILIS 27., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG Öt év, öt érem a most harmadik paksiak mérlege az első osztályban NB I-es sakk csapatbajnokság. Atomerőmű SE-PMSE-MTK 5:7. A paksiak számára tét nélküli volt az utolsó forduló, hiszen az üldözők előtt utcahosz- szal vezettek, míg az aranyért küzdő Zalaegerszeg és Nagykanizsa 3.5 pontos előnyét még a kedvezőbb párosítás is fokozta. Az atomosok végül nem bírtak a negyedik helyre hajtó Postás- MTK gárdájával - a paksiak pontjait Papp Gábor és Szabó Krisztián (győzelem), valamint Berkes, Ács, dr. Hazai, Pataki, Molnár és Ignácz (döntetlen) jegyezték, ám így is 9 egységgel zártak az üldözők előtt. Az atomos csapat sikere, hogy tavalyi teljesítményét megismételve a mezőny legeredményesebb játékosa a 11 találkozón 9.5 egységet gyűjtött ló éves Szabó Krisztián lett. A paksiak csapatépítését dicséri, hogy Fodor Tamás és Ignácz Mária személyében idén [ újabb ifjúsági sakkozókat tudott beépíteni az élvonalbeli együttesbe. A biztosan megszerzett harmadik hely az utóbbi öt év során begyűjtött két-két ezüst- és bronzérem mellett bizonyíték a folyamatosan magas szintű szakmai munkára. Az NB I végeredménye: 1. Zalaegerszeg 86 pont, 2. Nagykanizsa 85.5, 3. Atomerőmű SE 79,4. Honvéd 70, 5. PMSE-MTK 70, 6. Statisztika 68, 7. Láng Vasas 62,8. Tabáni Spartacus 57.5, 9. Hajdúböszörmény 57,10. Makó 56, 11. Haladás VSE 52, 12. Nyíregyháza 49. ■ M. B. A jubileumi Tuba Gyula emléktorna zajlik Gyönkön A magyar serdülőválogatott, a Komló, a szegedi Gábor Dénes Szakközépiskola és Gimnázium, a szlovák Nővé Zámky, a szlovén Ptuj és a házigazda kor- osztályos csapata részvételével tegnap megkezdődtek a jubileumi, X. Tuba Gyula kézilabda- emléktorna csatározásai a gyönki Tolnai Lajos gimnáziumban. A három napos tornán ma és holnap is zajlanak a mérkőzések, az ünnepélyes eredményhirdetést pénteken 11.45- kor tartják. ■ Kovács keze is benne volt labdarúgás A PSE kapusa az első félidőben tizenegyest hárított A Gyirmóttól szombaton hazai pályán elszenvedett vereség után javított a Paksi SE, amely a labdarúgó NB II Nyugati csoportjának tegnapi, a tavaszi első' fordulóból elhalasztott mérkőzésén egy- gólos győzelmet aratott a Barcs ellen. Zerza József Paksi SE-Barcs 1-0 (0-0) A mérkőzés osztályzata: 2. Paks, 600 néző. V: Herbály 6 (Oláh, Márton). Paksi SE: Kovács A. 8- Ambrus 5, Salamon 5, Benedeczki 6, Csehi T. 6- Tamási 7, Mészáros 1.5- Kiss T. 5 (Fehér -, 85.), Heffler 7- Búzás 5 (Varga 5, 46.), Nógrádi 5 (Bedé -, 67.). Edző: Lengyel Ferenc. Barcs: Kuczkó 5- Horváth A. 5 (Kresz -, 85.), Bakó 6, Lőrinc 5, Pókos 5- Tolnai 7, Koller 5 (Márton G. -, 75.), Tallósi 6, Miskovics 5 (Beraki -, 70.)- Kordé 6, Horváth P. 5. Edző: id. Dárdai Pál. Két kimaradt vendéghelyzet után all. percben Kiss Tamás kicselezte az egész barcsi védelmet, de hosszan szöktette magát, így Kuczkó kapus felszedte előle a labdát. A 15. percben Salamon a 16-oson belül lerántotta Tolnait, a megítélt 11-est Horváth P. a bal alsó sarok irányába lőtte, de Kovács Attila bravúrral védte. A 31. percben Koller faképnél hagyta a paksi védőket, de 12 méteres lövését a PSE kapusa remek érzékkel hárította, a visszapattanó labda a támadóról centikkel a bal kapufa mellett gurult el. Szünet után, a hazai közönség buzdítása mellett megélénkült a játék. Az 58. percben Tamási csapott rá egy kipattanó labdára, és 18 méterről nagy gól lőtt a cél alá. 1-0. A 70. percben Pókos szabadrúgásába Tolnai beletette a lábát, de Kovács A. a kapufára tenyerelte a labdát, amely onnan az alapvonalon túlról pattant. A 75. percben Heffler remek labdával ugratta ki középen Vargát, a csatár lefutotta őrzőjét, de lövése a felső lécet érintve a kapu fölé szállt. A hazai csapat a sok hiba ellenére is otthon tartotta a nagyon fontos három pontot, a Tamási Gábor (a labdával) szerezte a paksiak győzelmet jelentő gólját a barcsiak ellen. Nagyon megszenvedett a győzelemért a listavezető, amely a Felcsút botlásának köszönhetően újfent tizenöt ponttal vezet Kikapott a Felcsút, megint 15 pont az előnyük A lefújás után kiderült, hogy duplán értékes a PSE Barcs ellen kiszenvedett l-Oás sikere, hiszen a Felcsút vereséget szenvedett Nagyberkiben, aminek köszönhetően újfent visszaállt a tabellán a két csapat közti 15 pontos különbség. További eredmények: Hévíz-Dunaújváros 1-1, Celldömölk-BKV Előre 2-0, Budakalász-Haladás O-l, Ajka-Integrál-DAC 2-1, Balatonlelle-Mosonmagyaróvár 1-1, Kaposvölgye-Felcsút 2-1. A Gyirmót-Siófok találkozó lapzártánk után ért véget. Az élcsoport 1. Paksi SE 60, 2. Felcsút 45, 3. Gyirmót 39 pont. helyzetek és büntető kihagyásával nagy lehetőséget elszalaszt» somogyiak ellen. A PSE tizenkettedik hazai mérkőzésén 11. győzelmét jegyezte. Lengyel Ferenc: - A szombati, Gyirmóttól hazai pályán elszenvedett pofon után borzasztó nehezen, de nyertünk. Id. Dárdai Pál: - A mai mérkőzésen a büntető és helyzetek kihagyásával alaposan besegítettünk a PSE győzelmébe. Az Atomerőmű élvezi a hazai pálya előnyét kosárlabda Önbizalommal és hittel Szolnokon is lehet esélye a KSC Szekszárd együttesének Az elmúlt öt esztendőben három alkalommal, 2001- ben, 2003-ban és 2005- ben hódította el a kosárlabda Magyar Kupát az Atomerőmű SE csapata, amely a csütörtökön kezdődő paksi négyes döntőben is a csúcsra tör. Rónai G., Fekete L. Az ASE a bajnokságban mindhárom riválisát legyőzte saját közönsége előtt, a hazai pálya előnye tehát a paksiak kupa- győzelmét sejteti.- Hazai pályán természetesen az a célunk, hogy bejussunk a döntőbe, s ha már ott vagyunk, el is hódítsuk a serleget - mondta Zsoldos András, az ASE mestere. - Egész héten jól dolgozott a csapat, a játékosok motiváltak, érződik rajtuk, hogy ki vannak éhezve a sikerre. Javított a hangulaton az is, hogy Mészáros Zalán bokasérülése után immáron teljes értékű munkát végzett. A bajnokságban nem is olyan régen játszottunk az Albával. Akkor remek meccsen sikerült nyernünk. Most is hasonló csupa szív játékot várok a fiúktól. Ha tudásunk legjavát nyújtjuk, s ehhez hozzátesszük azokat az extrákat, amelyekre képes a csapat, akkor bejutunk a döntőbe. Négy remek csapat került be az MK fináléjába, akár az Álba, akár a Debrecen, akár a Kecskemét is esélyes lehet a végső győzelemre. Nagyon bízunk szurkolóink támogatásában, segítségükkel a miénk lehet a díszes trófea. A mai program: Debrecen- Kecskemét 16, Albacomp-Atomerőmű SE 18.30. k k k Női NB L Rájátszás a 7. helyért, l. mérkőzés. Szolnoki NKK-Atomerőmű-KSC Szekszárd: csütörtök, 18 óra. Újhelyi Gábor - A Zala Volán elleni párharc első felvonását még 26 ponttal elveszítettük, mert hit nélkül játszottunk. A hazai találkozón aztán bizonyítottuk, hogy a jobb erőkből álló zalaiakat is le tudjuk győzni, és a harmadik mérkőzésre már úgy utaztunk, hogy idegenben is lehet esélyünk a sikerre. A védekezésre építettünk, és meg is leptük riválisunkat. A harmadik negyedben egy 17-0-ás(!) sorozattal úgy tűnt, padlóra küldtük a ZTE csapatát, de kipontozódások miatt végül nem tudtunk élni a lehetőséggel. Szolnokon korábban a válogatott kosarasok mellett négy-öt tehetséges fiatalt vittek fel az első csapathoz, akik ma már alapemberek, és légiósokkal kiegészülve jó kis gárdát alkotnak. Ismét idegenben kezdünk, ám helyzetünk némiképp javult, hiszen sérülés miatt senkit sem kell nélkülöznöm, már Vescan is elkezdte a tréningeket. A sikerünk több dolgon múlhat: hiszünk-e most is önmagunkban, ahogy legutóbb Egerszegen, képesek-e játékosaim a terhet elviselve győzelemre játszani, és hogy képesek lesznek-e felülemelkedni az apróbb sérüléseken, fájdalmakon. Romjaiból újjáépülő csapatunk számára nagy siker lenne, ha gondjainkat ismerve a hetedik helyet meg tudnánk szerezni. A visszavágót május 5-én 18 órakor Szekszárdon rendezik, míg a harmadik mérkőzést (ha szükség lesz rá) május 10-én Szolnokon játsszák. if Az Orosházával meccsel a SZAC az elődöntőért Az elődöntőbe jutás a tétje a női asztalitenisz Extra Liga május 3-ra, illetve 6-ra kiírt összecsapásának, amelyen az Orosháza és a Szekszárd AC néz farkasszemet egymással. Az alapszakasz-bajnokság küzdelmeit a negyedik helyen záró SZAC, illetve az ötödik Orosháza először jövő szerdán az alföldi városban csap össze, majd szombaton a tolnai megyeszékhelyen meccsel. A két győzelemig tartó párharc nyertese a döntőbe kerülésért a Postás gárdájával mérkőzik, míg a vesztes az ötödik pozícióért minden bizonnyal a Budaörssel kerül szembe. Nyolc gólt ütöttek Ocskayék Izraelnek A holokauszt emléknap miatt keddről szerdára halasztott mérkőzésen a magyar válogatott magabiztos győzelmet (8-0) aratott az izraeli csapat felett az amiens-i divízió I-es jégkorong-világbajnokságon. A gólokon Vas (6., 14., 26.), Kovács (7.), Peterdi (28.), Szélig (35.), Palkovics (53.) és Gröschl (56.) osztozott. A mieink csütörtökön 20 órakor a franciákkal csapnak össze. Elsőként az Arsenal jutott a BL fináléjába Az angol Arsenal együttese váltott jegyet elsőként a labdarúgó Bajnokok Ligája párizsi fináléjába, miután a kedd este, lapzártánk után véget ért elődöntőben 1 -0-ás londoni sikert követően gólnélküli döntetlenre végzett a spanyol Villarreal otthoná-, ban. A másik ágon tegnap este Barcelona-Milan derbit rendeztek, az első találkozót a spanyol sztárcsapat nyerte a San Siróban (0-1). Mi ma visszatér, s már a világbajnokságra készül Egy negyedosztyú csapat elleni felkészülési meccsen ma tér vissza Francesco Totti, az AS Roma válogatott labdarúgója, aki február 19- én, az Empoli elleni bajnokin szenvedett bokatörést. A 29 éves irányító tétmérkőzésen valószínűleg már vasárnap, a Chievo otthonában pályára lép. Totti - akinek a bokájában egy hónapja cserélték kisebbekre a fémcsavarokat - felépülésével bizonyosan ott lehet a németországi világbajnokságon. Zidane visszavonul, de maradna a Madridnál Zinedine Zidane bejelentette: a június 9-én kezdődő labdarúgó-világbajnokság után visszavonul. A 34 éves klasszis szerint mindazonáltal nem akar elszakadni a Real Madridtól, ahol szívesen dolgozna a fiatalokkal. A francia középpályást a nemzetközi szövetség háromszor (1998, 2000, 2003) választotta az év labdarúgójának, egyszer (1998) az Aranylabdát is kiérdemelte, a gallokat 1998-ban világ-, 2000-ben pedig Európa-baj- noki címre vezette. i