Tolnai Népújság, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-03 / 78. szám

6 PANORÁMA 2006. ÁPRILIS 3., HÉTFŐ Gyurcsány: bátorság! Orbán: ébresztő! belehúznak Sok tízezren hallgatták a kormányfőt nem féltek Hatalmas tömeg a Kossuth téren A kormányfő azt mondta, baloldali politikus régen nem láthatott ilyen csodálatos közönséget Orbán Viktor Fidesz-elnök szerint a szocialisták egy régi világot akarnak visszacsempészni Főleg az ellenzék bírálata foglalta le az MSZP szom­bati nagygyűlésén felszó­laló szocialista politikuso­kat. Gyurcsány Ferenc kormányfő győzelemről vizionált és igazságos, bá­tor országról beszélt. Szakács Árpád Néhány éve az MSZP-ben is ke­vesen gondolhattak arra, hogy az általuk kritizált fideszes de­monstrációk mintájára ők is az utcára vonulnak. A budapesti Hősök tere előtt szombaton felál­lított színpad abban is hasonlí­tott az egy nappal későbbi fideszes változathoz, hogy az MSZP-s felszólalók mögött fiata­lok, vezető szocialista és volt ál­lampárti politikusok is helyet foglaltak. A gyülekező tömegben több száz aktivista „Igen MSZP” fel­iratú táblákat és kis zászlókat osztogatott. Aki akart, vehetett pólót 600 forintért vagy piros sapkát nyolcszázért. Közben a fejünk felett köröző helikopte­rek többször is felmérték a tere­pet, az utcasarkokon rendőrök hada posztolt, és több helyen ci­vil ruhás nyomozók vegyültek a tömegbe. 14 óra után a hangszó­rókból felcsendülő Himnusz éreztette, hogy hamarosan kez­dődik a főrendezvény. A tömeg szemlesütve hallgatta végig a dallamot, majd a zene elhalku­lása után Juhász Ferenc honvé­delmi miniszter és Gál J. Zoltán volt kormányszóvivő vette át a konferanszié szerepét. Utóbbi Fjdesz-győzelem esetére olyan jövőt vizionált, amelyben „félni kell”. Orbán Viktorra utalva az ellenzéki politikust olyan veze­tőnek tüntette fel, „aki a hata­lom birtokában mindent meg tud tenni”. „Nem akarjuk, hogy ilyen fajta diktátorok jöjjenek” - hangoztatta. A „hamis prófétákról” szó­nokló Szili Katalin házelnök után Hiller István pártelnök lé­pett színpadra, aki a „köztársa­ság felruházott barátaihoz” arról beszélt, hogy a Gyurcsány-kor- mány a legsikeresebb a nemze­ti érdekérvényesítés terén. Hiller is bírálta a Fideszt, az ellenzéki megnyilvánulásokat a „minden rossz” politikájának nevezte. „Magyarországon baloldali politikus ilyen csodálatos kö­zönséget régen látott” - kezdte beszédét a nagygyűlés csúcs­pontjaként színpadra lépő Gyur­csány Ferenc, aki előzőleg a párt kampánydalát az énekesekkel együtt skandálva, aprócska tánclépések közepette melegí­tett a színfalak mögött. A mi­niszterelnököt a tömeg hangos ovációval fogadta, sokan azt kia­bálták, hogy „szeretünk, Feri”, Később a „húzzunk bele” szlo­gentől volt hangos az út. „Ma­gyarországon ma nagyvonalú­ságra, méltóságra és bátorságra van szükség a kicsinyeskedés helyett” - folytatta felszólalását a kormányfő. Gyurcsány kije­lentette: „igen, bele fogunk húz­ni az országért, hogy megmu­tassuk: itt van egy új, büszkesé­gében, hitében megerősödött baloldal”. A kormányfő közölte hallgatóságával: április 9-én győzni fog az MSZP. a KÉT NAGY párt elnöke egy­aránt a múlttól akarja meg­védeni az országot, azzal a különbséggel, hogy Gyurcsány az 1945 előtti, míg Orbán az 1945 és 1990 közöt­ti múltról beszélt - így kom­mentálta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke a két nagygyű­lést. A liberális politikus sze­rint inkább arról kellene be­szélni, hogyan lehet az orszá­got sikeressé tenni. Az SZDSZ azt javasolta, gyűlések he­A múlt visszalopakodna az országba, a Fidesz fel­adata, hogy ezt megakadá­lyozza - így összegezhe­tők Orbán Viktor szavai. Az ellenzéki erő tegnap hívta szimpatizánsait a budapesti Kossuth térre. Tibay Gábor „Egyedül azért szégyellem ma­gam, mert engem is Ferencnek hívnak” - összegzi Gyurcsány Ferenc kormányfőről alkotott, fi­noman szólva is lesújtó vélemé­nyét egy sámlin ülő öregúr a Kossuth térrel szomszédos Al­lyett inkább házibulit rendez­zenek az emberek. Dávid ibolya, az MDF vezetője a magyar nép nyugalmát félti a két nagy párt vezetőitől. Pártja a tisztelet hétvégéjét hir­dette meg, arra buzdítva min­denkit, hogy „mint egy normá­lis országban a normális em­berek", a hét végét családjuk­kal, szeretteikkel töltsék. A pártelnök a maga részéről teg­nap egy kórházba és egy nyug­díjasotthonba látogatott el. kotmány utcában. A Fidesz va­sárnapi nagygyűlésén zsúfolá­sig megtelt a Kossuth tér, a szomszédos utcákban is állt a több százezres tömeg. A párt ak­tivistái mindenkinek narancs- sárga kartonkorongokat oszto­gattak: a tábla legnépszerűbb­nek szemellenzővé, illetve sap­kává hajtogatva bizonyult. Élel­mes jobboldaliak azt is kiszúr­ták, hogy a térről nyíló Szalay utcában található Gyurcsány cé­gének, az Altus Rt.-nek a székhe­lye: a portát szintén kidekorál­ták a narancsszínű papírral. A szimpatizánsok transzparen­sein felirat: „Hol a bomba, Feri?”, illetve „Nem félünk”. Nem is volt mitől: a gyűlést nem zavarta meg incidens, a Kossuth téri zászlóerdős politi­kai demonstráció kicsit távolabb piknikké finomodott. Az érkező­ket egyébként adománygyűjtő ládák fogadták: a párt azt kérte, hogy mindenki százforintossal érkezzen. Ez privát felmérésnek sem utolsó: a százasok számá­ból elvileg a részt vevők számá­ra is következtetni lehet. A párt vezetőit közéleti szerep­lők, művészek, színészek, zené­szek előzték meg a pódiumon, valamennyien támogatásukról biztosították a Fideszt. A veze­tők közül elsőként Mikola Ist­ván, a párt miniszterelnökhe- lyettes-jelöltje lépett a mikrofon­hoz. Biztosította hallgatóságát arról, nemet mondanak az egészségügy privatizációjára; „el az enyves kezekkel az egészség- ügyi közvagyontól” - fogalma­zott. Utalva a személyét ért tá­madásokra azt mondta: megpró­bálják ellehetetleníteni őt és tár­sait. „Nem hagyjuk!” - reagált a tömeg. Schmitt Pál Fidesz-alel- nök arra kért minden szimpati­zánst, buzdítsák szavazásra ba­rátaikat, családtagjaikat. Orbán Viktor ezúttal a szocia­listák működése és a kommunis­ta időszak között vont párhuza­mot. Gyurcsány Ferenc budapes­ti, tizennyolc emeletes óriás­poszterére - Orbán szavaival pa­pírszoborra - utalva arról beszélt: egyesek a huszadik századot csempésznék vissza. „Az egyszer már eltávolított szobrok a szo­borparkból ismét visszalopakod­nak a városba” - tette hozzá. Azt mondta: a romlott árut újracso­magolva próbálják ismét eladni azok, akik egyszer már a csőd szélére taszították az országot. „Ideje észrevenni, mi folyik. Éb­resztő, Magyarország!” - mondta. Szerinte Sztálin szobrát sokton­nányi bronzból öntötték, mégis le lehetett dönteni: nehezebb mun­ka most sem vár az ellenzékre. A kis pártok a nagyoktól féltik az országot Tizenegyre lesz végeredmény Megoszlanak a vélemények a magyar bor híréről Letesztelték a választások orszá­gos technikai informatikai rend­szerét. A valasztas.hu honlapon idén már szavazóköri adatokat is találnak az érdeklődők. Az in­formatikusok április 9-én este 11 órára már 99 százalékos feldol­gozottságot ígérnek. Kovács Zoltán, a rendszerveze­tő fejlesztője elmondta, hogy a számítógépes rendszer biztonsá­ga fontos kérdés, bár így válasz­tási csalást igazából nem lehet el­követni, hiszen a végleges ered­ményt a választási bizottságok tagjai állapítják meg. „A számító- gépes rendszer hibája azonban zavart kelthet” - hangsúlyozta Kovács Zoltán, aki hozzátette: egy külön szakvállalatot bíztak meg azzal, hogy biztosítsa a rendszer védelmét a betörések ellen. Az Európai Unió várhatóan 2007- ben lépteti életbe az új borpiaci szabályrendszerét. Az 1999 óta érvényben levő szabályozás nem védi kellően az európai borterme­lők érdekeit, így jelentős hátrány­ba kerültek az új-zélandi, ausztrá­liai, dél-afrikai, és utóbbi időben a kínai borokkal szemben is. A magyar érdekek érvényesítésé­hez összefogásra van szükség, amelyről elhatározás is született egy nemrég megrendezett szek­szárdi találkozón. A tanácskozás résztvevői abban állapodtak meg, hogy jól előkészített, szakmailag megalapozott javaslatcsomagot állítanak össze, amelyről a meg­felelő egyeztetések után Brüsszel­ben döntenek majd. Az elmúlt héten arról kérdez­tünk meg közel hatszáz napilap­Ön szerint mennyire ismert a magyar bor Európában? Nem tudom A szakértők közül is kevesen ismerik Egyáltalán nem ismerik FORRÁS: BUDAPESTI CORVÍNUS EGYETEM MARKETINGKUTATÁS ÉS FOGYASZTÓI MAGATARTÁS A KUTATÁS VEZETŐI: DR SIMON JUDIT ÉS DR. HOFMEISTER TÓTH ÁGNES Csak a szakértők ismerik Széles körben A Budapesti Corvinus Egyetem Marketingkutatás és Fogyasztói Magatartás Tanszéke az AS-M. Kft.-vel együttműködve közvélemény-kutatást végez a lakosságot foglalkoztató közéleti kérdésekről. A megkérdezettek a napila­pot vásárló, felnőtt magyar lakosságból kerülnek ki Budapesten, és az or­szág különböző városaiban. A minta ugyan nem reprezentálja a teljes fel­nőtt lakosságot, de alkalmas arra, hogy a 18 év feletti napilapvásárlókról következtetéseket vonjunk le. Kérdéseinkre ezen a héten 594-en válaszol­tak. A kutatás vezetői: Dr. Simon Judit és Dr. Hofmeister-Tóth Ágnes. vásárlót, hogy véleményük sze­rint mennyire ismert a magyar bor Európában. Az eredmények azt mutatják, hogy a válaszadók 35 százaléka véli úgy: széles kör­ben ismert a hazai bor. Valamivel kevesebb, mintegy 31 százalék szerint csak a borbarátok köré­ben ismerik. 15 százalék azon­ban azt válaszolta kérdésünkre, hogy még közöttük is kevesen vannak olyanok, akik informáci­óval rendelkeznek e kiváló ma­gyar termékről. 5,6 százalék azt gondolja, hogy teljesen ismeret­len a magyar bor Európában. Eltérően vélekedtek a férfiak és a nők. A férfiak valamivel is­mertebbnek tartják a magyar hegy levét, amellett, hogy a nők körében magasabb volt azok ará­nya, akik nem tudtak véleményt nyilvánítani a kérdésben. A kü­lönböző korosztályok álláspontját illetően is van néhány említésre méltó különbség. A18-29 évesek több mint 20 százaléka nem tud­ta megítélni a kérdést. Legopti­mistábban a 3044 éves korosz­tály vélekedik, közülük 40 száza­lék feletti azok aránya, akik sze­rint széles körben ismert a ma­gyar bor Európában. A 45-59 éve­sek közt az átlagnál többen gon­dolják úgy, hogy még a szakértők közül is kevesen ismerik a ma­gyar bort. Iskolai végzettséget te­kintve elmondható, hogy a maga­sabb végzettséggel rendelkezők pozitívabbnak ítélték a helyzetet A felsőfokú végzettségűek között 10 százalékkal magasabb azok aránya, akik szerint a hazai bor széles körben ismert Európában. c

Next

/
Thumbnails
Contents