Tolnai Népújság, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-01 / 77. szám

2006. ÁPRILIS 1., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT A teljes magyar élmezőny ott lesz a szezonnyitó zombai viadalon Az idén is Tolna megye a házi­gazdája az országos évadnyitó országúti kerékpáros verseny­nek, melynek központja ezúttal is Zomba lesz. Szombaton 11 órakor a községháza közelében kijelölt rajttól a kezdő fiúk 15 kilométeren vetélkednek, míg a serdülő lányok és a haladó fiúk a Zomba-Kisdorog-Bonyhád- varasd-Zomba útvonalon, a 32 kilométeres úgynevezett kis kö­rön tekernek. A serdülő fiúk, a felnőtt nők és az amatőrök a Zomba-Paradicsompuszta-Kis- dorog-Tevel-Mucsi-Dúzs-Csib- rák-Lengyel-Kisvejke-Závod- Tevel-Kisdorog-Zomba útvona­lon, a nagy körön pedáloznak majd 72 kilométert, míg az ifjú­sági fiúkra két ilyen kanyar megtétele vár. Az elit és a 23 éven aluli férfiak két nagy és egy fordított kis kört teljesítenek (140 km), a mezőnyben várható­an ott lesz a teljes honi élme­zőny, így a fővárosi P-Nívó Betonexpressz és Ferencváros, valamint a pécsi Cornix bringá- sai is. A cél a kezdők esetében megegyezik a rajt helyszínével, a többi korcsoportban pedig a Zomba végét jelző táblánál (Hőgyész felé), egy kis emelkedő végén jelölik ki a finist. ■ Nem maradt nyitott kérdés a zárófordulóra Különösebb izgalmak nélkül zajlott a Mattolna Kupáért kiírt megyei I. osztályú sakkbajnok­ság utolsó, összevont fordulója Bonyhádon, hiszen a dobogós helyek már korábban eldőltek. A meglepetést a hazaiak szol­gáltatták az Atomerőmű SE III elleni 6.5:3.5-es diadallal. A baj­nokság legjobb pontszerzője 8 egységgel Molnár Szabolcs (Dombóvár), legjobb ifjúsági já­tékosa Nyárádi Gábor lett. Végeredmény: 1. Dombóvár 2004 SE 70.5 pont, 2. Decs 1990 SE II 58.5, 3. Rendőr SE 52.5, 4. ASE III 45, 5. Bonyhádi SSE 42, 6. Szekszárd SE II 31.5. Villám csb, végeredmény: 1. Decs II 79 pont, 2. Dombóvár 68.5, 3. Rendőr SE 55.5, 4. Bonyhád 38. ■ Papp Csaba Visszavágnának az ősziért labdarúgás A BKV ellen szenvedte el egyik vereségét a Paksi SE Idénybeli két veresége kő- § zül az egyiket a BKV Elő- f re otthonában szenvedte % el a Paksi SE, amely az J NB Il-es labdarúgó-baj­nokság Nyugati csoport­jának hét végi fordulójá­ban visszavágásra készül. Rónai Gábor Paksi SE-BKV Előre: szombat, 15.30 óra. Lengyel Ferenc: - Két nagyon értékes győzelemmel kezdtük az idényt: a Felcsút ha­zai legyőzése után (3-2) idegen­ben vertük meg a negyedik he­lyezett Haladást. A múlt heti, szombathelyi sikerünk értékét emeli, hogy több sérült és eltil­tott játékosunk nélkül értük el. Érthető, hogy jó a hangulat a csapat háza táján, a hétpontos előny több mint biztató a folyta­tásra. Szombaton egy más felfo­gásban futballozó csapat lesz az ellenfelünk: a BKV elsősorban a biztos védekezésre és a gyors kontrákra építi fociját, ellentét­ben a Felcsúttal és a Haladással. Hazai pályán nagyon jó a mérle­günk, veretlenek vagyunk, sze­retnénk, ha ezen tovább tud­nánk javítani. A játékosokat fűti a bizonyítási vágy, le akarjuk győzni a közlekedésieket, hi­Ambrus Sándor (balról) Is sokat tehet azért, hogy szombaton ne rezdüljön meg Kovács Attila hálója szén az egyik vereségünket a kettő közül épp a BKV otthoná­ban szenvedtük el (a fővárosban 1-0-ra kapott ki a Paksi SE - A szerk.). Türelmes játékot várok a csapattól és nagyon bízom ben­ne, hogy ezen a mérkőzésen is szépszámú nézősereg buzdít bennünket. Kiss Tamás eltiltása lejárt, és visszatérhet Heftier Ti­bor is. Tamási Gábor, Fehér Atti­la és Nógrádi Árpád kisebb sé­rüléssel bajlódik, az ő játékuk kérdéses. A tervezett kezdőcsapat Ko­vács A.- Tóth P. vagy Ambrus, Benedeczki, Salamon, Csehi T.- Tamási, Mészáros I.- Kiss T., Búzás, Báló- Varga L. Az élcsoport 1. Paksi SE 45,2. Felcsút 38, 3. Gyirmót 30 pont. Most Dombóváron játszanak rangadót labdarúgás A Tamási megszakítaná az éllovas Szentlőrinc veretlenségét NB ül, Dráva-csoport Dombóvári FC-Ruttn-Szekszárdl UFC: szom­bat, 15.30 óra. Horváth Árpád: ­Az első két mérkőzésen játékban voltak hiányosságaink, de egysé­gesek voltunk, így mindkét ösz- szecsapást hozni tudtuk. A Szek­szárd ellen sem lesz könnyű dol­gunk, egy védekezésre építő csa­pat ellen játszunk. A heti edzés­munkánkkal elégedett vagyok, remélem, játékban is sikerül előbbre lépnünk. Vannak gondja­ink, Hopp továbbra is sérült, lovánczai három sárga lap miatt nem játszhat. Farkas Imi lázas volt, Kovács Robi még mindig be­teg, az ő játékuk is kérdéses. A tervezett kezdőcsapat Sza­bados- Kadarkút!, Várai, Banal P.- Nagy N., Steiger- Farkas I., Lassú, Kőhalmi- Tolnai I., Egle. Máté Csaba: - Sajnos a rajtnál alaposan beragadtunk, mindkét hazai meccsünket 1-0-ra veszí­tettük el. Nagy különbség azon­ban, hogy amíg a Nagyatád ellen győznünk kellett volna, addig a Bajától teljesen megérdemelten kaptunk ki. A héten mentálisan próbáltam felrázni a gárdát, bí­zom benne, hogy sikerült felolda­ni a gátlásokat és jobb játékot tu­dunk nyújtani, mint eddig. A DFC ellen jól szoktunk játszani, de rendre kikaptunk tőlük. A rossz helyzetkihasználásunkon javítanunk kell, hiszen ebben múltak felül bennünket az ellen­felek. Örvendetes, hogy a fiatalja­ink felvették a ritmust, remélem, továbbra is megállják a helyüket. Csende Roland, Mosonyi Péter és Lauer Péter sérült, Vituska Nor­bert már elkezdte az edzéseket. A tervezett kezdőcsapat Hor­váth B.- Pál Z., Papp, Berengyán, Galambos G.- Csende I., Péter, Torma, Gyarmati- Csende R. vagy Máté, Lizák. Bonyhád Völgység LC-Bala- tonboglár: szombat, 15.30 óra. A Bonyhád tervezett kezdőcsapata: Kovács L.- Calka, Hosnyánszki Zs., Krausz- Takács N., Tálas- Horváth P., Zsók Á., Köllő, Hosnyánszki T.- Bíró N. Eltiltva: Hegedűs László (három sárga lap), Illés Zoltán (piros lap). Sé­rült Miklóssy Balázs. Bravúrra készül a Tamási Az eddig veretlen Szentlőrinc sorozatát szeretné megszakítani a Molnár László dirigálta Tamási. Szentlőrinc-Tamási SE: vasár­nap, 15.30 óra. A Tamási terve­zett kezdőcsapata: Bogyay Z.- Filótás, Rein, Pintér, luhász L- Tóth I., Schell, Kovács P., Grósz- Benics L, Szili. Eltiltva: Herr Nor­bert (három sárga lap). Sérült -. Siklós-Dunaszentgyörgy SE: vasárnap, 15.30 óra. A Duna- szentgyörgy tervezett kezdőcsa­pata: Klézli- Aradi, Varga B., Nagy D., Aschermann vagy Lu­gos- Abonyi, Rikkers, Dienes G., Dömény- Radics, Krepsz. Eltilt­va: -. Sérült -. ■ Horvátországban nyúzták magukat az anonymosok Döntőbe jutott a KSC-kadett kosárlabda Simán indult, szoros lett a megyei derbi vége A bonyhádi Anonym SE tíz fel­nőtt és szenior triatlonistája ti­zennégy napos edzőtáborozá­son vett részt a horvátországi Pulában. A felkészülésről Varga Gyöngyvér edző számolt be.- Az erőnléti edzésekhez kivá­ló lehetőséget biztosított a közis­merten nehéz terep, amely a ke­rékpáros technikai felkészülés­hez is ideális. Sportolóink több kilométert tettek meg 15-20 szá­zalékos emelkedőkön is. A hang­súly az erőgyűjtésen volt, 1200- 1300 kilométeres letekerését ter­veztük. Háromnapnyi rossz idő miatt ebből mintegy 1000 kilo­méter lett. Ezeken a napokon sem lazítottunk, komoly úszó­edzéseket iktattunk a program­ba, amit előzetesen amolyan le­vezetőnek szántunk. Együtt ké­szülhettünk német, olasz és cseh bringásokkal, igaz ők há­romhetes fórban voltak. Sporto­lóink a szállásunkhoz közeli er­dőben futottak, a napi adag át­lagban 12 kilométerre jött ki, de gyakran három órán keresztül ki sem keveredtek a fák közül. Szerencsére sérülés vagy beteg­ség nem akadályozta a munkát.- Idehaza folytatódnak az in­tenzív foglalkozások, igaz mun­kahelyi, illetve iskolai elfoglalt­ságok nehezítik a közös gyakor­lást. Nagy elánnal készülünk a húsvéti, karcagi rövid távú or­szágos bajnokságra, valamint a májusi triatlon Eb-válogatóra és bajnokságra, melyeket Balaton- füred rendez. ■ Hunyadi I. A hét végén Szekszárd adott otthont a kosárlab­da leány kadettbajnokság csoportköre utolsó fordu­lójának. TN-információ A Szabó Noémi irányította ato­mosok két újabb magabiztos si­kerrel az első helyen jutottak a májusi, bajai országos fináléba, ahova egyenes ágon a Török Flóris, a Csata DSE és a házi­gazda Bajai ÚDKSE is kvalifi­kálta már magát. Eredmények. Atomerőmű- KSC Szekszárd-Török Flóris Törekvés SE 68-50 (40-15). A szekszárdi lányok óriási iramot diktáltak az első félidőben, s ez­zel el is döntötték a csoportelső­ség kérdését. Ld: Bálint (15/9), Balogh (12), Tamis (10/6), Ta­kács (10). Szekszárd-MKB-Euroleasing Sopron 123-43 (47-23). Az ato­mosok felszabadult játékkal, a vártnál is fölényesebb győzel­met arattak. A súlyos sérülése után visszatért Balogh Dóra ré­gi önmagát idézte. Ld: Bálint (24/9), Hajdú (18), Balogh (16), Takács (15), Steiner (14/3). Ki­tűnt: a csapat. Női NB II. Atomerőmű SE- Atomerőmű-KSC Szekszárd 63-72 (7-15, 14-26, 16-17, 26-14). Paks, 50 néző. V: Reisz, Maár. ASE: Király (8), Légrádi D. (14), Berkics (9), Légrádi R. (8/6), Tóth (2). Csere: Kollarics (2), Feil (4), Szántó (7), Fülöp (9/3). Edző: Daróczi Eszter. KSC: Tamis (30/3), Csizmadia (9/3), Bálint (7), Takács (12), Ba­logh (2). Csere: Dobai (8/6), Steiner (2), Vörös (2), Ritt (-), Stier (-). Edző: Harsányi Mária. A hazaiak pillanatok alatt 7-0- ra elléptek, aztán a lassan ébre­dező szekszárdiak egy 15-0-ás rohammal fordítottak, sőt Ta­mis ponterősségével és jó véde­kezéssel a nagyszünetig 20 pont előnyt gyűjtöttek. A harmadik negyed kiegyenlített küzdelmet hozott, a mérkőzés végére vi­szont teljesen szétesett a KSC já­téka, s ezt kihasználva végül 10 ponton belülre kerültek a paksi­ak. Kitűnt: Légrádi D., Légrádi R., illetve Tamis, Takács. * i í 19 Kettős mányoki sikerrel folytatódott a bajnokság Asztalitenisz, NB II: Nagy- mányok-Komló 15:3. Baj­nokesélyeshez méltó játék­kal biztosan hozta a kötele­ző győzelmet a mányoki csapat. Győztesek: Kelemen 4, dr. Varga 3, Németh 3, Te­leki Zs. 3, valamint a Kele­men-Teleki A. és a dr. Var- ga-Németh pár. NB III: Mágocs-Nagymányok II 5:13. Az egyre nagyobb rutint szerző mányoki fiata­lok nagyszerű játékkal nyer­tek. Győztesek: Szőts P. 4, Balázs 4, Szőts T. 2, Bányai, valamint a Szőts P.-Szőts T. és a Balázs-Bányai pár. Geráék a BL-győztes ellen lépnek pályára Az angol labdarúgó-bajnok­ság hét végi fordulójában Gera Zoltán csapata, a West Bromwich Albion a Bajno­kok Ligája-győztes FC Liver­poolt fogadja. A birmingha­miek a legutóbbi játékna­pon közel álltak a bravúr­hoz, hiszen sokáig vezettek a Tottenham Hotspur ottho­nában, ám Robbie Keane előbb egyenlített, majd a hosszabbításban a győzel­met is megszerezte a londo­ni együttesnek. A magyar válogatott kapitánya több mint három hónapos kiha­gyás után a 85. percben cse­reként lépett pályára. Anthony Davidson volt a leggyorsabb pilóta Mindkét pénteki szabad­edzésen a brit Antony Da­vidson (Honda) volt a leg­gyorsabb az 57. Forma-l-es autós gyorsasági világbaj­nokság harmadik állomá­sán, Melbourne-ben. A cím­védő spanyol Alonso (Re­nault), akárcsak a malajziai futamon győztes csapattár­sa, az olasz Fisichella, nem teljesített mért kört az első gyakorláson. A másodikon aztán előbbi ötödik, utóbbi tizenegyedik lett. Az Auszt­rál Nagydíj hivatalos időmé­rő edzését szombaton 5 órá­tól rendezik, míg a futamot vasárnap, magyar idő sze­rint 6 órakor futják. Németh Krisztián elvarázsolta Európát Németh Krisztián pazar játé­kával és három góljával a magyar U-17-es fociváloga­tott 4-0-ra legyőzte Svédor­szágot az Eb-selejtezőn, így két győzelemmel és egy dön­tetlennel első helyen jutott tovább. Both józsef csapata korábban az ukránokat is megverte (4-0), míg a por­tugálokkal remizett (1-1). ■áiitXW Németh Krisztián triplázott a svédek elleni kiütés alkalmával

Next

/
Thumbnails
Contents