Tolnai Népújság, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-10 / 84. szám
2006. ÁPRILIS 10., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE 3 Vitatkoznak, mire keli pénz levél A megye leglepusztultabb falujára még soha ennyit nem költöttek Pályázati támogatással készült el az egykori malom átalakítása - mutatja Szalal László polgármester Nem alakult vizsgálóbizottság a lőtéri homok eladása ügyében tolna A tolnai képviselők többsége elutasította a vizsgálóbizottság létrehozását egy korábbi homokeladás ügyében. Lapunk is megírta: 2001-ben a város tulajdonában levő volt lőtér- ről kitermelt homokot is felhasználták a 6-os út szekszárdi körforgalmának építésénél. Báli János képviselő most azért kezdeményezett vizsgálatot, hogy kiderüljön, hol van a homokeladásból származó pénz, mivel tudomása szerint az nem folyt be a városhoz. Reiter Antalné, a jogi bizottság elnöke közölte: az összegyűjtött anyagokban nem találtak olyat, amely alapján felelősöket lehetne megnevezni. ■ Zs. S. A családosok érdekeit védi az új egyesület harc Újabb civil szervezet alakult a településen. A Harci Családosok Érdekvédelmi Egyesületéhez 28 helyi család csatlakozott. A szervezet elnökévé Fuchs Tamást, alelnökévé Kernné Pesti .Anikót választották. Az egyesület tagjai megfogalmazták: kiállnak a házasság, a család, a gyermeknevelés értékei mellett, s tervezik vásárlási akciók, kulturális programok, kirándulások szervezését. ■ S. K. Az egyik állítás szerint ez a megye leglepusztultabb § faluja, a másik szerint még soha annyi pályázati pénzt nem fordítottak a községre, mint az elmúlt négy évben. Egy helybéli és a polgármester vitája Medináról. Steinbach Zsolt MEDINA Egy olvasónk által írt levél szerint elképesztő állapotban vannak a faluban az utak, járdák, vízelvezetők és sok más dolog. Úgy véli, az önkormányzat az esetek zömében nem ad be pályázatot, mert nincs forrása az önrészre. Szerinte a falura nincs pénz, de sok felesleges dologra van. Ilyennek tartja az „eszem-iszom rendezvényeket”, a négynapos szüreti fesztivált. Szerinte főállású jegyző és polgármester sem kellene. Szerinte Medina nem fejlődött, a község a megye leglepusztultabb helye, még útfelújításra sem adtak be pályázatot. Szalai László polgármester másként látja. Ő azt mondja, hogy a bő nyolcszáz lelkes községre még soha ennyi pályázati pénzt nem költöttek, mint az elmúlt ciklusban: az összes beruházást figyelembe véve több mint négyszázmillió forintot. Ami az utakat illeti, Medinán minden utca szilárd burkolatú. Azt a polgármester is elismeri, hogy a burkolatokra több helyen ráférne a felújítás. A levélíró által említett „eszem-iszom- ok” az ő olvasatában népszerű, pályázati és szponzori támogatásból finanszírozott, nemzetközi kapcsolatokat is eredményező rendezvények. Szalai László szerint nem lehet egy falut „napközis módon” irányítani, az eredmények bizonyítják, hogy jó, ha főfoglalkozású vezetői vannak a településnek. Végül megjegyezte: minderről személyesen is tájékoztatta volna a levélírót, ha nem az újságon keresztül kellene tartania vele a kapcsolatot. TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Máris ki kell használniuk a nemrég kapott gépkocsit DECS A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságtól alig több, mint egy hete kapott egy használt autót a decsi polgárőrség, és az máris teljes üzemben van. Az árvíz miatt folyamatosan kinn vannak Bátán, szállítják az önkénteseket és részt vesznek a munka koordinálásában. Szerencsére akadnak jelentkezők, Decsen a polgárőrök mellett minden nap 10-15 önkéntes ajánlja fel a segítségét. (he) Vis majorból javítják ki a megviselt utakat KÉTY Vis maior pályázaton 4,6 millió forintot nyert a kétyi önkormányzat a közelmúltban. A pénzből kitisztítják az árkokat, és várhatóan a héten elkezdik a belterületi utak rendbehozatalát is. (he) Függönyt ajándékoztak a művelődési háznak Medina Esztétikusabbá válik a medinai művelődési ház beltere. A község ugyanis ajándék függönytartókat és drapériát kapott egy szekszárdi függönybolttól. A belső díszítéseket a jövő héten szerelik fel a kultúrházban - tudtuk meg Szalai László polgármestertől, (sk) Vizsgáznak és kiállítanak a szakács mesterjelöltek SZEKSZÁRD A Kovács János mesterszakács által vezetett bizottság előtt 12 mester- jelölt ad számot tudásáról a napokban. A mesterlevél megszerzéséért ma szóbe- liznek és írásbeliznek a szakácsok, míg a gyakorlati - hideg- és melegkonyhás - megmérettetésükre április 21-2 2-én kerül sor. Az utolsó napon közszemlére bocsátják hidegtálaikat a Hunyadi iskolában, ahol bárki megtekintheti a vizsgaremekeket. (wy) Legalább félmilliós plusz biztosan jár a tűzoltóknak tolna Legalább félmillió forintos önkormányzati plusztámogatásra számíthat a Tolnai Önkéntes Tűzoltóság. A lánglovagoknak egyrészt az április végi megyei Flórián-nap megrendezése, másrészt működésük érdekében van szükségük a többletre. Dr. Szilák Mihály polgármester személyes garanciát vállalt a legalább ötszázezer forintos egyszeri támogatásra, amit pályázat révén szándékozik előteremteni az önkormányzat. (sk) Dohányzásról leszoktató r kezelés! Szekszárd, Bonyhád, Paks, Dunaföldvár, Dunaújváros Részletes információ: 106-70/450-23731 NETT TAPÉTA ES FESTEKBOLT 7100 Szekszárd, Wesselényi u. 2. Szülészettel szemben, a Dália ABC oldalán! Tel.: 74/419-455 Nyitva tartás: H-P: 7.30-16.00 óráig Szombat: 7.30-11.30 óráig T5332SH1 [p[^iiSTIZDC3a]SB Zerge beltéri porglett: 5 kg 624 Ft 20 kg 1.753 Ft Héra beltéri falfesték: 16 I 3.750 Ft Zerge beltéri falfesték: 15 I 3.500 Ft Tr.mf. zománc fehér: 1 I 1.236 Ft 2,5 I 2.988 Ft Tr.mf. zománc fehér: 5 I 5.484 Ft Sudal akril festhető: 349 Ft SZÁMÍTtdHSÉl»E!S SZÍNKEVERÉS TÖBB EZER SZÍIVBEIVl .,»*■ AGRIFER 21 KFT. mx»agrií r és a közös TAVASZI SZEZONNYITÓ AKCIÓJA A CASE IH három LEGKERESETTERR típusából MXIV1155 13990OOÓ V.99%-ös kamatú lízingfinanszírozás isÜgenyelhetö \ 'V \ KERESSEN BENNÜNKET SZEKSZÁRD, PALÁNKI U. 12. TEL.: 74/412-350 Kis Nemes Béla 30/936-36-01 ' Tóth Gábor 20/217-30-62 \ \ \\ \\\\ \\ ' NE FEÜEDJE, ÓNÉRT A VILÁG EGYIK (Legerősebb, LEGMEGBÍZHATÓBB traktorai a CASE IH-tól EXTRA KOMFORTOS FÜLKÉVEL Az AKCIÓ a készlet erejéig, korlátozott darabszámban Nyerjen parasztsonkát a Tolnai Népújsággal! Ha összerakja április 8 és 12 között megjelent hirdetéseinkből a képet, és helyesen válaszol kérdésünkre, Öné lehet a Tolnai Népújság egyik húsvéti parasztsonkája! Mi a Tolnai Népújság szlogenje? a) A hír velünk jár! b) A miénk c) A mi lapunk Három húsvéti parasztsonkát sorsolunk ki a helyes megfejtést beküldők között április 14-én. Beküldési határidő: 2006. ápriüs 13., csütörtök 16 óra A megfejtéseket postai úton vagy személyesen a következő cimre kérjük beküldeni elérhetőséget biztosító telefonszámmal együtt: Tolnai Népújság 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3. A borítékra írják rá: „PARASZTSONKA” 2. Támogatónk: ÍRÓ ÉS TÁRSA KKT. Szekszárd, Piac tér, tel.: +36 74 316183 Tolnai Népújság 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3. Telefon: 74/511-534 A hír velünk jár!