Tolnai Népújság, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-08 / 83. szám
A A // HUSVET ELŐTT TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. ÁPRILIS 8., SZOMBAT Bárány, tojás, nyúl és barka: ünnepi jelképek és jelentéseik A templomban megszentelt barkának különleges bajelhárító erőt tulajdonítottak: torokfájás, gyomorégés ellen hatásos, de a barkaszemek a bajtól, villámcsapástól is megvédenék. A szentelt ételek maradékait mágikus célokra használták. A sonka csontját a gyümölcsfára akasztották, hogy bőven teremjen, a kalács morzsáját pedig a tyúkoknak adták, hogy sokat tojjanak. A legrégebbi húsvéti eledelek közé tartozik a tojás, ami az élet, az újjászületés jelképe. Amint a tojásból új élet kel, éppen úgy támad fel Krisztus is a sírjából az emberek megváltására, tehát a tojás a feltámadt üdvözítő jelképe. A húsvéti tojást hozó nyúl képzete nálunk is csak a legújabb időben, a városi kultúrából került falura. Német eredetű szokásról van szó, amely félreértésen alapul. A korábbi évszázadokban egyes német fóldesuraknál a nép kötelező szolgáltatása volt a gyöngytyúk tojásaival együtt. A gyöngytyúk német neve Haselhuhn, sok helyen röviden Hasinak nevezték, így szokás volt a húsvéttal kapcsolatban Hase-ról - ez a nyúl német neve - és tojásairól beszélni. A böjt idején, olajos leves, nyers káposzta A különböző vallásokban más és más böjtölési szokások alakultak ki. A zsidó vallásban elsősorban a bűnbánat és a gyász napján tartanak böjtöt, a muzulmánok Ramadán idején, a katolikusok pedig húsvét ünnepe előtt, Krisztus feltámadását megelőző negyven napon keresztül. A hamvazószerda és nagypéntek közötti időszakot, főleg a vidéken, egykor szigorúan megtartották. Naponta kétszer étkeztek, ebédre olajos levest, bojtos süteményt, vékony pitét ettek, vacsorára nyers káposztát, diót és mézet. Napjainkra sokat enyhült az egyház szigora, először a zsírral való főzés tilalma, majd a húsfogyasztás negyvennapos tilalma szűnt meg. A legtöbben a pénteki napokat tartják meg ma is. Nincs húsvét ajándék nélkül vásár Nem marad üres a fészek: mobiltelefon, mp3-lejátszó, utazás Régen erővel vitték, vödörből locsolták a lányt a kútnál A nyuszi, már csak méreténél fogva sem igazán alkalmas arra, hogy nagy ajándékot várjunk tőle. Ennek ellenére a gyerekekről, szeretteinkről, nem illik megfeledkezni. Mauthner Ilona Az ünnepi készülődést jelzi, hogy a nagyobb városokban megnyíltak a kirakodók. Mesz- sze nincs olyan forgalmuk, mint karácsony előtt, de az emberek kisebb ajándékokat szívesen helyeznek el a nyuszi fészkében. Minél kisebb a gyermek, annál jobban várja az ünnepet. Még emeletes házban is kineveznek egy sarkot a kedves kis nagyfülűnek, a kosarat fűvel bélelik ki, hogy kényelmes legyen a fészek. Sok kisgyerek harcolja ki magának, hogy élő nyuszija legyen, ami csak akkor szerencsés, ha később is lesz helye a kis állatnak. A kicsik nem kérdezik, hogyan hozza a nyuszi az ajándékot, a nagyobbak pedig eltekintenek a választól, ők megelégszenek azzal, ha egy mobü- telefon, egy mp3-lejátszó, esetleg egy fényképezőgép erejéig gondolt rájuk a nyúl. A felnőttek körében pedig egyre népszerűbb, hogy pár napos tavaszi utazással lepik meg egymást. A LONDON KISÁRUHÁZ az angol katalógusáruházak értékcsökkentett termékeit kínálja Tolnán, a Zrínyi u. 1/a. szám alatt szezonális áruk - kempingsátor (2-10 személyes), kempingfőző (palackkal), fűnyíró - mellett ipari és műszaki cikkeket, CD-ket, videókat, házimozkendszereket, játékokat, babakocsikat, órákat, óraékszereket, étkezőgarnitúrákat, lámpákat. Egyes cikkei 5 százalék kedvezménnyel vásárolhatók meg. Nyitva tartás hétköznap 9-17 óráig, szombaton 8-12 óráig. -36204* Kerti bútor «SS^ Kempingcikk- Erkélygarnitúrák (asztal 2 székkel) 4.800 Ft-tól- Flair kerti bútorok 3 év garanciával- Asztalok 50-230 cm-ig- Masszív hintaágyak- Nagyméretű napernyők- Sátrak 2-6 személyesig- Hálózsákok, hátizsákok- Gázfőzők, gázlámpák- Grillezők és tartozékok- Gyerekszékek 5 színben- Gyereksámli akciós áron Weekend Bolt Szekszárd, Kossuth L. u. 8. Tel.: 74/411-600 350 Ft-ért. I 4fW> .ens OPTIKA A változó fényviszonyokhoz gyorsan alkalmazkodó szemüveglencsék szemüvegenként tízezer forint engedménnyel. Óvja meg szemét, egészségét a nap káros UV-sugarainak 100%-OS kiszűrésével. Válassza a megfelelő védelmet Ön és gyermeke számára. Szekszárd, Széchenyi u. 21.1. em. Tel.: 74/311-262 Paks, Dózsa Gy. u. 44. Tel.: 75/511-246 -36245A megöntözés pogány és keresztény elemeket, mondanivalót egyaránt tartalmaz. Húsvét másnapján, hétfőn a locsolás pár évtizeddel ezelőtt vidéken nagyon népszerű volt. Sikító hölgyek, az őket kezükben vízzel teli vödrökkel kergető férfiak látványa ma már csak hagyományőrzés céljából bukkan fel egy-egy településen. A lányok még ma is elvárják, éljenek falun vagy városban, hogy meglocsolják őket illatos kölnivel a korban hozzájuk illő fiúk. A történészek szerint a locsolás kapcsolatban áll a termékenységi kultusszal, ugyanakkor a vízzel való meghintés utal a kereszténység jelére és tartalmára. Húsvéthétfőt valamikor vízbevezető, vízbehányó hétfőnek nevezték, ami utal arra, hogy gyakran erőszakkal a kúthoz, vályúhoz hurcolták a lányokat. A vízbevezető hétfő eredete arra a legendára is visszavezethető, amely szerint a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat locsolással akarták elhallgattatni a zsidók, illetve a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat. íme egy bátortalan gavallér verse szíve hölgyéhez: „Kelj fel párnáidról, szép ibolyavirág, / Nézz ki az ablakon, müyen szép a világ! / Megöntözlek szépen az ég harmatával, / Teljék a tarisznya szép, piros tojással!” Nyuszifészek kertben, fűben, ajándékkal A nyuszitól kapott ajándékok elrejtésére ott a kert. Izgalmas a reggel, ha földbe ásott nyuszifészkekben találják meg a gyerekek az apró ajándékokat. Nem kell tönkretennünk a zöld gyepet, ha olyan helyet választunk, ahol nem zavaró egy kis földtúrás, például a bokor alja vagy a virágágyás. Ássunk be ezekre a helyekre tiszta konzervdobozokat, rakjunk bele ajándékokat, és szórjunk rá tépett füvet. Engedjük, hadd keressék meg a gyerekek maguk a nyuszifészkeket. A kertet színes lufikkal is feldíszíthetjük. TAVASZI AKCIÓ A BERTÁK BÚTORHÁZBAN! Április 30-ig a készleten lévő bútorainkra 5-30 százalék árengedményt adunk. Szolgáltatásaink: használt bútor beszámítása, ingyenes házhoz szállítás, kárpltozási lehetőség, akár bőrrel Is. Hétfőtől péntekig naponta 9-17 óráig, szombaton 9-12 óráig tartunk nyitva. Címünk: Szekszárd, Ebes (56-os főút, déli városkapu). 74/414-695 *36216* A tojás dísze az ünnepnek praktikák A kézzel festett az igazi A húsvéti tojás színesebbé teszi a húsvéti ünnepeket, díszíti az ünnepi asztalt, és a magyar népi hagyományokban élő húsvéthétfői locsolkodásért ajándékba jár. A tojások festése tehát része az ünnepi készülődésnek. Ehhez szeretnénk néhány ötletet adni. A tojásokat egy-két órával a főzés előtt vegyük ki a hűtőből, így kevésbé repednek meg. Főzzük keményre, majd azonnal hűtsük le a folyóvíz alatt. A fogyasztásra szánt húsvéti tojásokat ételszínezékkel vagy tojásfestékkel fessük, melyek a fehér héjú tojásokon mutatnak jól. A festéket tegyük a vízbe és adjunk hozzá két evőkanál ecetet, ezzel élénkebbé, teltebbé tehetjük a színeket. A készen kapható tojásfestékeken kívül természetes anyagokat is használhatunk. A vöröshagymahéjjal együtt főzött tojások színe mélysárga lesz, a vöröskáposzta levelébe csomagolté pedig halványlila. Ha virágszirmokkal vagy apró levelekkel borítjuk be a tojásokat, ezeket rákötjük vagy ragasztjuk, majd így tesszük a színezőlébe, akkor különlegesen szép mintákat kapunk. Zsírkrétával is lehet szépen rajzolni, mert a festék nem fogja be a krétát. Érdemes kipróbálni. A festéktől megszáradt tojások szép fényt kapnak, ha vékonyan bekenjük a héjukat zsírral. ■ M. I. »Bed MOBUTELEFON- S2AKÜ2LFT Szekszárd Mészáros L u. 3. TaL/fax: 74/411-446 TeL: 06-30/959-5809, 70/337-5809 e-mail: digitel@tolna.net ... A MOBIL MEGOLDÁS! « á t t \