Tolnai Népújság, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-07 / 56. szám
2006. MÁRCIUS 7, KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG KÖRKÉP 5 Irodával gyarapodott az IBUSZ utazás Több mint százesztendős múltra tekinthet vissza a cég A szekszárdi iroda tegnapi ünnepélyes átadásán a nemzetiszín szalagot Kocsis Imre Antal, Szekszárd polgármestere vágta át, mellette Pölhös Ildikó szekszárdi irodavezető, mögötte Komora Zoltán turisztikai igazgató látható Tizennégy oklevél talált gazdára Ozorán, a népfőiskolán ozora A nyolcadik foglalkozással befejeződött a népfőiskolái sorozat. Az utolsó előadás a Trianon - Igazságot Magyarországnak címet viselte, melyet Szabó Krisztián, a paksi Vak Bottyán Gimnázium ifjú tudora tartott. Felkért hozzászólóként Szappanos József iskolaigazgató a történelemtanár szemével értékelte Trianont. A népfőiskola elvégzését tanúsító oklevelet tizennégyen vehették át - azok, akik legalább öt előadáson részt vettek. A dokumentumokat - Heffner Erika, a Tolna Megyei Népfőiskolái Társulás elnöke adta át. ■ V. L. Biritón hálóztak a paksi lovasok és barátaik Hatalmas sikert aratott a pécsi Eurodance Táncstúdió táncosainak fellépése Biritón. Az I. István Szakképző Iskola éttermében rendeztek a paksi lovasok és barátaik lovasbált. Itt lépett fel a pécsi stúdió egy csoportja western összeállításával. A bál egyébként nem várt érdeklődést hozott, csupán egy kisebb lovasösszejövetelt szerettek volna a szervezők, végül azonban néhány híján kétszázan jöttek össze. A bálozók hajnalig táncoltak Kiss Lajos és társa zenéjére. »V. T. Már korábban új helyre költözött Szekszárdon az IBUSZ, de a központban | található iroda ünnepé- | lyes átadása tegnap dél- 1 után történt meg. Szeri Árpád Az eseményre érkező vendégeket Komora Zoltán turisztikai igazgató köszöntötte. Köszöntésében egyebek mellett elmondta: az IBUSZ tavaly is jó évet zárt, a szép eredmény elsősorban a rugalmas, a külső körülmények váltQzásaihoz késedelem nélkül alkalmazkodó üzlet- politikának köszönhető. Ugyanakkor hangsúlyozta: az IBUSZ nemcsak ma, hanem korábban is márkanévnek számított, tehát volt mire építenie. A több mint százéves múltra visszatekintő cég megalakulásától kezdve összekapcsolódik az utazással. Ugyanakkor a jövedelmező működés fontos biztosítéka a sokrétű szolgáltatás: ezért fejlesztette tovább az IBUSZ a kiegészítő tevékenységeket és az üzletágazatot. Ezek közé tartozik a valutaváltás: az IBUSZ Utazási Irodák Kft. negyvenhét városi irodában és negyvennégy határkirendeltségen folytatja ezt a tevékenységet. Kevéssé ismert, hogy a társaság egyre komolyabb szerepet vállal a vámügynökségi munkában is. A jogszabályi lehetőségeket kihasználva, egyszerűsített helyi vámkezelést végez több határátkelőn kiviteli vámeljárásban. Komora Zoltán azt is hangsúlyozta, hogy az utaztatási árakban is igyekeznek minél kedvezőbb kínálatot biztosítani az érdeklődőknek. Ez azt jelenti, hogy a tavalyihoz képest vagy nem, vagy pedig nem számottevő mértékben emelték a díjtételeket. Pölhös Ildikó, a szekszárdi iroda vezetője, mindehhez hozzátette: a most átadott helyszínen kulturált körülmények közepette, megújult arculattal és széles választékkal várják a biztonságos utazásra vágyókat. Bartók Béla emléke előtt tisztelegtek Budapesten a Károlyi palotában Neves előadóművészek részvételével mutatták be tegnap Gubcsi Lajos Summa - 55 évem ha 110 lesz című lírai regényét Budapesten. A Károlyi palota dísztermében a bemutató a Magyar Művészetért kuratóriuma, valamint a Herendi Porcelánmanufaktúra Bartók-megemlékezését követte. A zeneszerző 125 évvel ezelőtt született, számos előadó és együttes tisztelgett munkássága előtt. Az ünnepségen a bartóki örökséget ápoló művészeknek átadták a zeneszerző herendi procelánszobrát, a Magyar Művészetért díszalbumait, a Bubik István a Csillagokban és a Summa című albumot is. ■ H. E. Pályázaton nyert pénzből szépítik lakóhelyüket kajoacs Húsz embert foglalkoztat a település a közmunkaprogramban, melyhez a paksi kistérség által elnyert támogatás nyújt fedezetet. A munkások fél éven át végzik a település közterületeinek rendbentartási munkáit, csapadékvíz-elvezető árkokat tisztítanak vagy éppen havat lapátolnak. A kajdacsi roma egyesület a múlt héten tizenöt helybeli foglalkoztatatását kezdte meg, pályázaton nyert pénzből. A tizenöt roma szintén hasznos közmunkákkal tölti idejét. ■ S. V. A HEFOP - a Nemzeti Fejlesztési Terv Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Programja - a Magyar Kormány és az EU közös szerepvállalásával azért jött létre, hogy segítséget nyújtson mindazoknak, akik megoldást keresnek problémáikra. A HEFOP célja foglalkoztatás bővítése, a munkaerőpiaci versenyképesség erősítése és a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása. A HEFOP-pal Ön is helyzetbe kerülhet! Értékünk *£ €1*1 Humánerőforrás-fejlesztési Operativ Program Készült a Nemzeti Fejlesztési Terv Humánerőforrás-fejlesztési Operatív programja keretében. További információ: www.hefop.hu Társadalmi célú reklám. Magyarország célba ér K ) i