Tolnai Népújság, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-01 / 51. szám
2006. MÁRCIUS 1, SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG AUTÓ&MOTOR 9 Egyszer folt, hol nem folt... siKAMiKA Kezdheti a tavaszi nagytakarítást a lakásban, s folytathatja az autóban Hidegben, hóban, téli félhomályban senki sem áll ki az ablakpárkányra, hogy tisztára suvikszolja az üvegeket. A tavaszi nagytakarítás ideje azonban hamarosan eljön. Ha nem akar útjában lenni a szebbik nem partvisforgató hadjáratának, jobban teszi, ha más munka után néz. Például tegye rendbe az autóját. Auto Bild Magyarország Reggel még sötétben indul munkába, kora este alkonyaiban érkezik haza, minden szürke odakint, nem csoda, ha nem tűnik föl, hogy mennyire koszos az autója. Persze nemcsak kívül, hanem belül is ráfér egy alapos tisztítás a járgányra. A tavaszi nagytakarítást a lakás után az autóban folytathatja. A szendvicsmorzsák, a csokoládédarabkák, a toliból a tinta, a sár, a piszok és az olajfoltok mind nyomot hagynak az utastérben és a csomagtartóban. Különösen a kárpitozás érzékeny a koszra. Ugyanakkor még a legnagyobb elővigyázatosság mellett sem lehet elkerülni, hogy a foltok mélyen beleivódjanak a szövetbe. A tisztaság, a mindig újszerű belső és a kellemes illat érdekében Időnként - évente legalább kétszer - ajánlott alapos nagytakarításnak alávetni az autó belsejét. Ilyenkor a szövetek mellett a bőr, a műbőr és a műanyag alkatrészeket is ápolni kell. Első lépés összeszedni a megfelelő kellékeket: kárpittisztítót, műanyag- és bőrápolót, a foltok eltüntetéséhez pedig speciális szereket, vagy a régi, jól bevált konyhasót. Többségük kizárólag szaküzletben vásárolható meg. Nemcsak az utcai szennyeződések piszkolják be a kárpitokat. Bárkivel előfordulhat, hogy kiborít egy poharat, vagy lecsöppenti a fagylaltot az autóban. Mielőtt nekiáll a takarításnak, egyébként is érdemes felkeresni egy autósboltot, mert itt a legnagyobb a választék a különféle szerekből, és tanácsot is kérhet az eladóktól. A vizet nem igénylő szerekkel nem érdemes kísérletezni. Ezekkel csak halványítani lehet a foltot, vagy rosszabb esetben jól szétkenni, hogy az addig tiszta felületeken is feltűnő pacaként éktelenkedjen. A legnagyobb rémületet okozó rágógumi eltávolításához csupán jégkocka szükséges. A kőkeményre fagyasztott kaucsuk egyszerűen letörhető az anyagról. A vörösbor, a kávé vagy a csokoládépacák ennél bonyolultabban tüntethetők el. A sikerhez bő meleg víz, konyhasó, folttisztító benzin, kárpittisztító kell, amelyek ebben a sorrendben használva legalább negyedórás szünetek közbeiktatásával kiváló eredménnyel végzik el a munkát. Végül az alapos hideg vizes öblítésről és a szárításról se feledkezzen el. A profi és gyors takarításhoz a legjobb célszerszámokat használni. A takarítógépek és a vizes porszívók minimális locs- pocs mellett végzik el a feladatukat. Komolyabb szennyezés esetén érdemes kiemelni az üléseket, illetve a padlókárpitot, és nagynyomású mosóberendezéssel átmosni a felületeket. A töröl- getéshez és a puceráláshoz az ócska rongyok és az újságpapír is megfelel. A mikroszálas kendő, a jó nedvszívó képességű fürdőszivacs, a köröm- és fogkefe azonban megkönnyíti a munkát. Fontos a megvilágítás is. Az igazán tökéletes munkához nappali fény szükséges. Ha mégis a garázsban pepecsel, használjon szivargyújtóról működő lámpát, hogy a rejtett zugokba is be tudjon világítani. A leghatékonyabbak a fénycsöves munkalámpák, ezek teszik a legjobban láthatóvá a szennyeződéseket. Óvja az elektronikát A légzsákok, a kárpitba szerelt oldallégzsákok, a fűthető és elektromosan állítható ülések takarításakor bánjon takarékosan a vízzel Ilyen esetben az ülések kiszerelése nem ajánlott, hiszen a kábelek és csatlakozók visszaszerelése, bekötése szakértelmet igényel. A PADLÓ- És ajtőkárpitok eltávolításakor a patentok épségére kell vigyázni. Jól jegyezze meg, mit honnan vett ki, hogy ne maradjanak „felesleges” alkatrészek a szerelőtálcán. A tetőkárpit lebontásának sincs sok értelme, elég a látható oldalt átporszívózni, a nagyobb munkákkal forduljon szakműhelyhez. ■ Az autókárpitokat és a műanyag; alkatrészeket évente legalább kétszer ajánlott leápolni. Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái HÉTFŐ SZÉPSÉG & DIVAT KEDD EGÉSZSÉG u SZERDA AUTÓ&MOTOR CSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD&NEVELÉS Luxusautóhoz kiváló gumi illik genfben mutatja be a Goodyear a szabadidő-terepjárókhoz kifejlesztett Eagle FI DG-D3 SUV abroncsát. A díjnyertes gumi az Audi Q7 gyári abroncsaként mutatkozik be. „Az Eagle FI tökéletes tapadást biztosít száraz és nedves úton anélkül, hogy bármit is feláldoznánk a kényelemből, a csendből és a vezetés élményéből” - mondta el Paul loosten, a Goodyear európai kereskedelmi igazgatója. Saabbal vadásznak a gyorshajtókra A Saab elől nincs menekvés reszkethetnek az aszfaltbe- tyárok. A Polar Mobil Kft., a svéd Saab márka Importőre ugyanis egy Saab 9-5 Sport- Combit bocsátott a magyar autópálya-rendőrség rendelkezésére. A következő hetekben a rend őrei a 260 lóerős járgánnyal teszik ártalmatlanná a száguldozókat. A rendőrök most éles helyzetekben is kipróbálhatják a speciális járművet. Az új külsőhöz biztonságos belső társul megvásárolható hazánkban is a 2006-os Seat Cordoba. A friss modell rengeteg újdonsággal dicsekedhet. Alapfelszereltség a vezető- és utasoldali légzsák, az elektromos előfeszítővei ellátott első biztonsági övék, hárompontos övék és három fejtámla hátul. @ TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK: www.reggel.hu A mi autónk után megérkezett végre a mi terepjárónk is sx4 Az esztergomiak december óta gyártják sorozatban a Fiattal együttműködve a legújabb Suzuki modellt Az Suzuki SX4 új kategóriát képvisel a hazai autógyártásban Újabb típussal bővült a hazai gyártású modellek palettája. Az esztergomi Suzuki-gyárban a hét elején bemutatott autó nemcsak új típus, hanem egy eddig ismeretlen kategóriát képvisel a magyar autógyártás történetében. Az SX4 a sportos szabadidőautók mezőnyét erősíti. A kisautók után most először készül a gyárban alsóközép kategóriás modell. A hazai igényekhez igazítva kétféle változatban dobják piacra a járgányt, lesz természet- járós és városi típus. Előbbi SUV - sport utility vehicle (sportos szabadidőjármű) - jellegű, míg a városi a személyautókkal rokon. Az SX4 az „X-over revolution”- nak nevezett kategóriába tartozik. A „mindenhonnan egy kicsit” megoldás eredménye, hogy az autó valamennyi szegmensből a legjobb összetevőket ötvözi, de nem ragaszkodik a hagyományos autós kategóriákhoz. Az SX4-hez új erőátviteli rendszert fejlesztettek, amely három kapcsolható üzemmódban működtethető. A 2WD a gazdaságos kétkerék-meghajtás, a 4WD- Auto szükség szerint a hátsókerék-meghajtást is bekapcsolja. A 4WD-Lock üzemmód közvetlenül összekapcsolja az első- és hátsókerék-meghajtást, 60 kilométer per óra sebesség fölött vi- szpnt visszakapcsol automatikus üzemmódra. így teszi tökéletessé a nyomaték eloszlását, ami nagy segítség sáros, havas útviszonyok esetén. Az SX4-et három motortípussal gyártják: benzinmotorokból az 1490 köbcentis 99 lovas, vagy az 1586 köbcentis, 107 lóerős WT változat rendelhető. ínyenceknek ajánlják az 1,9 literes, 120 lóerős (DDiS) turbódízel motort. Minden típusban blokkolás- gátló (ABS) és elektronikus fék- erőelosztó (EBD) segíti a biztonságos közlekedést. Magasabb felszereltségű modellekben elektronikus menetstabilizáló program (ESP) teszi még kiszámíthatóbbá a kanyarodást. Két első, két oldalsó és két függönylégzsák fokozza az utazók biztonságát. ■ Á. N. T. Miniszterelnök nélkül az új swiFTET Gyurcsány Ferenc, a korábbi modelleket pedig az épp hivatalban lévő miniszterelnök vezette le a futószalagról. A gyár vezetői és a munkavállalók között kialakult viták miatt a miniszterelnök megszakította a hagyományt. Az SX4-et Káka János gazdasági miniszter avatta fel. A Miniszterelnök szerint a munkavállalóknak joguk, hogy szakszervezetet működtessenek, és hogy az érdekvédelem zavartalan legyen. Amíg a Suzuki Rt.-nél erről másként gondolkodnak, addig nem kíván részt venni a cég ünnepségein. A vizes tisztítás előtt alapos porszívózással kell kezdeni a belső takarítást A műanyag és műbőr alkatrészeket speciális portaszító szerekkel ápolja Az elektromos üléseket ne vegye ki