Tolnai Népújság, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-01 / 51. szám

7 2006. MÁRCIUS 1., SZERDA VILÁGTÜKÖR Ünnep a hurrikán után new Orleans A karneválra feltámadt az elpusztított metropolisz A Mardi Gras évről évre több százezer látogatót vonzott az amerikai metropoliszba. Idén jó, ha feleannyian jöttek el az ünnepségekre. Hivatalosan is összetett a GozsdiHigy Különlegesen összetett törvény- tervezetté nyilvánította tegnap a román képviselőház plénuma azt a jogszabálytervet, amely ra­tifikálta volna a Gozsdu Közala­pítványról szóló sürgősségi kor­mányrendeletet. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az általáno­san előírt 45 helyett 60 nap alatt kell döntést hozni a tervezetről; ha ez alatt az idő alatt sem szü­letik semmilyen döntés, úgy a törvényt hallgatólagosan elfoga­dottá nyilvánítják. ■ Magyarellenes hangulatkeltésre hasz­nálják fel a romániai lapok a Gozsdu-ügy fordulatait. A tervezetet a ház jogi bizottsá­ga korábban elutasítóan vélemé­nyezte, a plénum előtt pedig több képviselő is bírálta a szöveget. Lucian Bolcas, a Nagy-Románia Párt képviselője egyenesen azt állította, hogy az egyezmény ré­vén „a román nép őseinek csont­jaival kereskednek”. A liberáli­sok kezdeményezték, hogy a ter­vezetet küldjék vissza a jogi bi­zottsághoz, ezt a javaslatot a kép­viselők végül egy heves vitát kö­vető szavazással -113 ellene, 113 mellette és 2 tartózkodás - elve­tették. A megállapodásról tegnap délután a kormánypártok veze­tői külön egyeztettek, mert még a koalíciós partnerek közül sem támogatja mindenki maradékta­lanul a közalapítvány létrehozá­sát. A Demokrata Párt nyíltan el­utasítja a megállapodást A létrehozandó Gozsdu Köz- alapítvány kapcsán már hetek óta folyik a hangulatkeltés a ro­mán sajtóban. A Ziua napilap több ízben is élesen bírálta a ro­mán kormányt azzal, hogy „elkó­tyavetyéli” a mesés vagyont, amelyet szerinte a jogutódként fellépő, 1996-ban Nagyszeben­ben létrejött Gozsdu Alapítvány­nak kellene juttatni. A cikksoro­zat a nacionalista politikusok és az ortodox egyház érveit vissz­hangozta, felhasználva számos magyarellenes okfejtést is. A tel­jesen illetéktelen román akadé­mia is állást foglalt, semmisnek nyilvánítva a megállapodást. Gozsdu Manó 19. századi ro­mán politikus ugyanis a ma­gyarországi és erdélyi románok­ra hagyta felbecsülhetetlen érté­kű budapesti vagyonát, köztük nyolc, egyenként négyemeletes belvárosi ingatlanát. ■ L. J. Ismét vihar tombol New Orleansban, de ezúttal nem az időjárás szeszélye borzolja a kedélyeket, ha­nem a Mardi Gras, vagyis a húshagyókeddi karne­vál. Katrina helyett most az ünneplő tömeg vonul végig az utcákon. Csák Elemér - Farkas Károly New Orleans, a dzsessz fővárosa újra mulat. Alig fél évvel a Katrina pusztítása után ismét el­lepték a felvonulók a patinás Francia negyed utcáit. A hurri­kán azonban a Mardi Gras szel­lemét is megtépázta: a szokásos két hét helyett csak egy héten keresztül ünnepelt a város. A ko­rábbi sok százezer látogató he­lyett is csak 80 ezer embert vár­tak a szervezők a húshagyóked- den szervezett királykarneválra, a fesztiválsorozatot lezáró hatal­mas felvonulással egybekötött utcabálra. A parádé résztvevői természe­tesen nem feledkeztek meg a hur­rikán áldozatairól, az idei Mardi Gras központi témája a Katrina volt. A feldíszített kocsik Ray Nagin polgármesteren és Kathrin Blancón, Louisiana állam kor­mányzóján gúnyolódtak, a plaká­tokon pedig felszólították Párizst, hogy vásárolja vissza Louisianát, mondván, Franciaország talán jobban bánik majd a várossal, mint az amerikai kormány. Nemcsak a New Orleans-i pol­gárok elégedetlenek a kormány­zat teljesítményével, kemény bí­rálatokat fogalmazott az ameri­kai kongresszus vizsgálóbizott­ságának jelentése is. A Bukott kezdeményezések című 600 ol­dalas dokumentum szinte nem­zeti szégyenként kezeli a történ­teket. A republikánus többségű alsóházi tanulmány 90 különbö­ző megállapítást tesz a kataszt­rófa kezeléséről. A Fehér Házat elsősorban azért hibáztatják, mert az adminiszt­ráció képtelen volt a rendelkezé­sére álló információk elemzésére, hiányoztak a döntések és a meg­felelő Intézkedések. A meteoroló­giai szolgálat már 50 órával a ka­tasztrófa előtt jelentette, hogy ki­vételes erejű hurrikán tart a par­tok felé, de a jelentést egyszerűen nem vették komolyan. Csakúgy, mint a várost oltalmazó gátak át­szakadásáról szóló híradásokat. Nagin polgármester és Blanco louisianai kormányzó túl későn adta ki a kilakoltatásra vonatko­zó rendeleteket, amelyek hozzájá­rultak a halálos áldozatok számá­nak növekedéséhez. A Katrina hurrikán minden idők egyik legsúlyosabb termé­szeti katasztrófájaként, de egy­ben az emberi tehetetlenség em­lékműveként is bevonul az Egyesült Államok történelmébe. Csak New Orleansban 1100-ra teszik a halálos áldozatok szá­mát, több százezer ember vált hajléktalanná. A hurrikán utáni napok hisztériáját csak fokozta az amerikai szenzációhajhász média, amely rémhíreket ter­jesztett vízben tömegével úsz­káló hullákról, tömeges foszto­gatásról és erőszakhullámról. Nem járult hozzá a helyzet meg­oldásához a terület két első em­bere sem. A kormányzó asszony élő adásban zokogva könyörgött segítségért, a polgármester pe­dig keresetlen szavakkal fejezte ki véleményét a kormányzat válságkezeléséről a kamerák előtt. Örökbecsű marad George Bush elnök texasi farmján adott nyilatkozata is, amelyben arról beszélt, hogy „New Orleans” el­lenállt a viharnak, miközben *már emberek százezrei mene­kültek pánikszerűen az elárasz­tott városból. Iránt pusztító földrengés sújtotta Iránban legalább 1400 lakó­épület semmisült meg az or­szág déli részét sújtó föld­rengésben. A földmozgás meghaladta a Richter-skála szerinti 5,6 tizedes szintet. Robbanássorozat az iraki fővárosban legkevesebb 35 ember meghalt és több mint száz megsebesült abban a me­rényletsorozatban, amely kedden kora délután történt Bagdad keleti részén. Né­hány perc leforgása alatt há­rom pokolgép is robbant. Az egyik helyen öngyilkos me­rénylő, a másik két helyszí­nen autókba rejtett robbanó­anyag pusztított. A New York Times beperelte a Pentagont A tekintélyes napilap eljá­rást indított az amerikai védelmi minisztérium ellen. A New York Times azt akar- j ja elérni, hogy adják át, illet- j ve hozzák nyilvánosságra a Nemzetbiztonsági Ügynök­ség belföldi megfigyelési programjának iratait. Magyarország lehetne Kína kapuja Magyarország a kapu sze­repét szeretné betölteni Kí­na számára Európában, amit a magyar parlament a saját diplomáciai eszközei­vel kíván elősegíteni - jelen­tette ki Szili Katalin házel­nök Pekingben. Az Ország- gyűlés elnöke állandó kínai kiállítás és információs központ magyarországi lét­rehozásának lehetőségéről tárgyalt. Szili Katalin Pekingben járt @ TOVÁBBI hírek: www.reggel.hu Romanov nagyherceg és a karnevál úgy gondolná az ember, hogy a karnevál egyszerű kosztü­mösfelvonulás. Általában ez igaz is, a Mardi Gras azon­ban ennél sokkal több: két hé­ten át tartó mulatozás, dorbé­zolás, szünet nélküli össznépi mulatság, ivás, kacagás, bo­londozás, amiben eltűnnek, vagy legalábbis egy időre el­mosódnak a kultúrák és a társadalmi rétegek közötti kü­lönbségek. Az Ur 1872. eszten­dejében Alekszej Romanov nagyherceg, minden oroszok cárjának testvéröccse szemé­lyesen kegyeskedett ellátogat­ni New Orleansba. Érkezésé­nek tiszteletére a vendégszere­tő New Orleans-i polgárok nagyszabású királykarnevált rendeztek, ami annyira jól si­került, hogy ezután minden évben megrendezték. Ez a Mardi Gras csúcspontja, a húshagyókeddi felvonulás. Madárínfluenza Budapest mellett H5Ni A franciákat egy trópusi betegség is rettegésben tartja Újabb Magyarországon talált hattyútetemről derült ki kedden, hogy az állat az emberre is veszé­lyes H5N1 vírustól pusztult el. Batiz András kormányszóvivő elmondta: a Budapesttől 15 kilo­méterre fekvő horányi révnél ta­lált elpusztult hattyú esetében az Állat-egészségügyi Intézetben szinte biztosra veszik a tetem H5Nl-es fertőzöttségét. A gya­nút csak a weybridge-i laborató­rium igazolhatja. A fertőzött te­tem miatt kialakított 3 kilométe­res védőzónában fekvő települé­seken három baromfitelep, egy baromfikeltető, két hűtőház, egy baromfivágóhíd és egy tojáslé- előállító üzem működik. A tízki­lométeres megfigyelési területen pedig egy háromezer darabos fá­cántenyészet is található. Német­országban tegnap egy macská­ban is kimutatták a kórokozót. Ez az első alkalom Európában, hogy egy emlősben feltűnt a ma­dárinfluenza vírusa. A madárinfluenza-pánik to­vább tart Franciaországban is, ahol egy halálos láz is megjelent. Párizsban a sikungunyaláz tü­neteivel mintegy 30 embert ápolnak kórházban. A kór tavaly márciusban jelent meg a Fran­ciaországhoz tartozó Réunion szigetén. A láz idén gyorsan kez­dett terjedni az Indiai-óceánban t található szigeten, 177 ezer em- J bért betegített meg, közülük 77 I halálát okozta. ■ Maros László Sok helyütt már a fertőtlenítés sem segít, feltartóztathatatlan a járvány Irving a börtönben is tagadja a holokausztot Újra kétségbe vonta a holo­kausztot David Irving brit törté­nész, akit a múlt héten ítélt elsőfokon háromévi börtönbün­tetésre a bécsi tartományi bíró­ság. „Ha valóban létezett prog­ram az összes zsidó kiirtására, hogyan lehet, hogy olyan sokan túlélték?” - fogalmazott a törté­nész a brit közszolgálati televí­ziónak adott nyilatkozatában. Február 20-i tárgyalásán Irving a bíróság előtt még azt állította: azóta, hogy 1991-ben megismer­te a holokauszt fő szervezőjének, Adolf Eichmann-nak a gázkam­rák működtetéséről készített fel­jegyzéseit, megváltoztatta néze­teit. A történész pere fellebb- viteli tárgyaláson folytatódik, miután az ügyészség szigorítá­sért, David Irving ügyvédje pe­dig enyhítésért fellebbezett. A holokauszt-tagadó Irving népszerű a magyar szélsőjobbol­dali csoportok tagjai között, akik vitáik során gyakran hivatkoz­nak műveire. Két éve kiadták magyarul is a Felkelés című könyvét. Szerinte az 1956-os fel­kelés első két napja zsidópog­rom volt, a tömeg fellázadt a „kommunista zsidó kormány el­len”. David Irvinget 2003-ban Csurka István meghívta a MIÉP október 23-i ünnepségére. A köz- szolgálati televízió interjút kö­zölt vele, amely után a műsor szerkesztőjét leváltották. ■ Farkas Károly

Next

/
Thumbnails
Contents