Tolnai Népújság, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-25 / 71. szám
INTERJÚ TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. MÁRCIUS 25., SZOMBAT érv A demokrácia halála, ha az emberek megcsömörlenek és elfordulnak a politikától, mert attól kezdve senki sem mondhatja, hogy a választók akaratából vezeti az országot KUNCZE: A POLITIKAI BUNKÓSÁG DIADALA A választási kampány a múltról szól. Mindenki keresi a pettyeket. A pártok nem a másik érveit, hanem egymást akarják megsemmisíteni. Alig kerül szóba, hogy mit tehetünk az unió tagjaként, mi lesz a magyar jövő'. Munkatársunk erről is kérdezte Kuncze Gábort, a Szabad Demokraták Szövetségének elnökét, amikor a Tolnai Népújság szerkesztőségében járt. Lengyel János- Vita nélkül nincs politika. A kampány pedig még inkább vitára épül. Ez a modern ütköző politizálás?- A vita természetes, hiszen a politikai pártok különböző világlátású embereket képviselnek. A gond az, hogy ma Magyarországon nincs egyetlen olyán ügy sem, ahol a felek legalább a minimális konszenzusra törekednének. Mi az ősszel elhatároztuk: nem veszünk részt negatív kampányban, a programról beszélünk, arról, hogy mit kínálunk a következő évekre. Azt szeretnénk, ha az emberek nem valami ellen, hanem valamire szavaznának.- Úgy gondolja: az emberek alig várják, hogy választási programot olvassanak?- Nekünk mindig volt programunk, de mégsem gondolom, hogy este otthon mindenki pártprogramot lapozgat. A kopogtatócédula-gyűjtésnek mégis az a tapasztalata, hogy sokan nem adják oda, s nem mennek el választani, mert ebből a cirkuszból elegük van. Lehet, hogy a nagy pártok számára az elégedetlenek még nem érték el a kritikus tömeget, s ezért azt gondolják, hogy ezzel a jelenséggel nem kell foglalkozni. Szerintem pedig már kellene, mert ha ez folytatódik, akkor tovább tart a politikától való elfordulás. Ez pedig a demokrácia halála. Ha nincs támogatás, nincs kellő legitimitás. Anélkül nem lehet a választók akaratából vezetni az országot.- Szükség van a kopogtatócédulákra? Sokan zaklatásnak veszik, ha megjelenik az aktivista. Ki sem nyitják az ajtót, csak kiszólnak: már elvitték.- A következő országgyűlési választásra kellene találni valami módszert, ami kiváltja a kopogtatócédulát. Valami korlátra mégis szükség van, hiszen nem lenne célszerű, ha egy-egy választókerületben negyven-ötven jelölt indulna. Az is megoldás lehet, ha a választók szabad akaratuk szerint visszaküldenék - ingyen - a kitöltött cédulát a választási bizottságoknak. Ezzel majd foglalkozni kell. Az is igaz: a két nagy párt igyekezett minél több cédulát besöpörni, hogy másoknak már ne jusson.- Ez tudatos törekvés volt, vagy csak önmaguknak akartak bizonyságot szerezni?- A törekvés országos volt. Nyilván abból indulnak ki, hogy aki már odaadta a kopogtatócédulát, az szavazóként is elkötelezte magát. Ez hibás kalkuláció. Másrészt ha valaki 5-8 ezer cédulát gyűjtött, attól még több szavazatra kell, hogy hajtson, ha nyerni akar. Nem volt érdemes De veszélyes olyanok kezébe hatalmat adni, akiknek csöpög a vér a szájukból. Ők rendszerint visszaélnek a hatalommal. Ez a rettenetes küzdelem azért káros, mert néhányan úgy gondolják: a hatalomért vívott harcban minden eszköz megengedett. Ebben a kampányban már előfordultak bűncselekmények, szerverfeltö- res, képviselőjelölt zsarolása, adatok nyüvánosságra hozatala, engedély nélküli filmezés. A negatív kampány minden eszközét bevetették. Ennél lejjebb nincs.- Ez visszaüt?- Már most is érezni a hatást A közvéleménykutatók abban egyetértenek, hogy lényegesen alacsonyabb lesz a választási részvétel, mint négy évvel korábban volt Most ezt mintegy 60 százalékosra becsülik. Ez is a választók véleménye: ha ilyenek vagytok, akkor mi meg otthon maradunk. Csináljatok, amit akartok. Nagy baj az is, hogy sokan úgy gondolják, nem az ő választásuktól függ, mi történik az országban, mert a politikusok egy része elszakadt a valós problémáktól.- Legfőbb az, hogy az állam biztosítson normális kereteket, és hagyja békén élni az embereket a tehetségüknek, tudásuknak megfelelően. Ekkor is vannak olyanok, akik erre nem képesek, ők a rászorulók, őket kell segíteni. Az egészségügy ennek fontos területe, de most hiányzik az öngondoskodás szemlélete, amit erősíteni kell. Az egészségügy kapcsán sokszor szólnak az orvosokról, a nővérekről, az épületekről, de kevesebbet a betegről. Olyan rendszert akarunk, amely tartalmazza az öngondoskodást, és behozza a versenyt a magasabb színvonalú szolgáltatások érdekében. Azt mondja: meg kell követelnetek a megfelelő színvonalat. Az államigazgatás reformja is elkerülhetetlen, s a politika jobban teszi, ha magán kezdi az átalakítást.-Mit?- Kisebb parlament kell, s eh hez már törvényjavaslatot is benyújtottunk, feleennyi önkormányzati képviselő is elég lenne, legyen választott régió, menjen a megye. Nincs az rendjén, hogy egy megyei jogú városnak akkora a képviselőtestülete, mint New Yorknak. Az új kormányban is elég 10-12 minisztérium. Ebből kijöhet egy kisebb, hatékonyabb állam, egy jelentős megtakarítás. Az erős gazdaság pártján állunk, ehhez kell csökkenteni a terheket, de nem holnaputántól, hanem az előbbi intézkedésekkel folyamatosan. Az egykulcsos adórendszer bevezetését is ezért javasoljuk, mert ez annál hagyja a pénzt, aki megkereste. Ezt a környező országok már felismerték. Kiszámítható viszonyokat teremt, és leegyszerűsíti az ellenőrzést Most igyekszik mindenki jó nagyokat mondani Korántsem biztos, hogy az lesz a nyerő, aki a legtöbb ajánlócédulát" ezt így csinálni. Azt is érzékelem, hogy most is igyekszik mindenki jó nagyokat mondani. A választókörzetemben van egy szórólap, amely arról szól, hogy a jelölt köszöni a 8 ezer cédulát Vagy adtak ennyit vagy nem.- Az önkontroll mintha teljes egészében hiányozna. Nem is kell ez a mai politikusoknak? Majdhogynem személyes ösz- szecsapásokig megy a kampány. Mi a mérték?- Ezek a jelenségek a politikai kultúra hiányáról tanúskodnak. Ez a kampány a politikai bunkóság diadala. Lehet kulturáltan, nagyon keményen vitatkozni. De a másik megsemmisítésére törekszik mindenki. Ez nem választási kampány.- Megér ennyit a hatalom?- Sokak számára úgy tűnhet: a hatalom élet-halál kérdéssé vált- Mindeközben a nagyobb pártok úgynevezett mozgósító csoportokat, némelyek szerint kommandókat szerveznek, hogy a választások előtti napokban mindenkit rábeszéljenek, menjenek el szavazni. Az SZDSZ-nek is van kommandója?- Nincs. Mi a liberálisan gondolkodó és az életüket ezen elvek szerint szervezőket akarjuk a magunk pártjára állítani. Ez más fel adat, mint a nagy néppártoké, melyek mindenkit meg akarnak nyerni maguknak. Erre építettük a kampányunkat, a programunkat- Melyek a legfontosabb programpontok? 1 1 I fW © KisvÉcr SZßLCCKDß ÚÉTPEgZiM ! 01 ToCytatju^.... Torkos %edd 2006. áprifis 04. Redden minden étefünf{6őC W 30% kedvezményt adun{{. iJLii JlsztaCfogCaCás: 06-74/486-560 hirdetésfelvétel 7081 Simontornya, MaCom út 33. 74/511-534 .................................................» 51 1-504 VETOMAGVÁSÁRLASI HÉT az Agrobázison (Szekszárd, Bogyiszlói út 8., volt katonai lőtér) március 27-től április 1-jéig Folyamatosan kaphatók a Magyarországon forgalmazott legnépszerűbb kukorica és napraforgó hibridek/ További információért hívjon bennünket! 74/413-156,74/511-714 MUNKALEHETŐSÉG! RAKASD településre kézbesítő munkatársakat keresünk a Tolnai Népújság kézbesítésére. Díjazás: teljesítményarányos darabdíj. Érdeklődni: Varga Imre 06-30/317-04-07 A leukémiás és daganatos megbetegedésül gyermekek gyógyítására gyűjt a Telekom Adományvonal 2006. március és április hónapokban a Pécsi Tölösi Péter Alapítvány által támogatott, dél-dunántúli régiót ellátó Onkológiai Központ beteg és gondozott gyermekei és szüleik számára gyűjtenek. Az adományt a mindennapos munkájuk végzéséhez és diagnosztikai műszerek vásárlására költenék. Hívja a Telekom Adományvonalát - 1788 - vezetékes telefonról és segítse 108 forinttal a Tölösi Péter Alapítvány gyógyulást kereső kis betegeit. v 4 i I t