Tolnai Népújság, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-24 / 70. szám
Avorkutai lágerben töltött évekről ad elő A Szovjetunió vorkutai lágerében töltött éveiről tart előadást Szekeres Imre Gyula a Szeretet Felnőttek Klubja következő összejövetelén.' Április első szerdáján, délután 15 órától Szekszárdon, a KÖSZI-ben hallgathatják meg beszámolóját nyolcéves rabságának viszontagságairól a résztvevők. Bejegyezték a hagyományőrzőket Bejegyezték a cégbíróságon az egykori alsónánai nyugdíjasklubot, amely ezután Alsónánai Hagyományőrző Egyesület néven működik majd - tudtuk meg Horváth Árpádnétól, az egyesület elnökétől. A csoport várja az érdeklődők jelentkezését, mégpedig bármely korosztályból. Máris egy nagyobb programmal készülnek, mivel idén májusban lesz a hatvanadik évfordulója annak, hogy a német kitelepítések után összesen 67 községből új lakosok érkeztek a faluba. A nyár elején emlékeznek meg ezekről a napokról, különféle programokkal. A paksi otthonban már a húsvétra készülődnek Már a húsvéti ünnepekre készülnek Pakson az idősek otthonában - tudtuk meg Gogolák Róbertné intézményvezetőtől. A lakók szervezett foglalkozások keretében tojást festenek, képeslapokat, valamint ünnepi dekorációt készítenek. A szokásoknak megfelelően összeállítanak egy kis műsort is, és természetesen a lakók és az ápolónők sem ússzák meg szárazon: számíthatnak a locsolásra. Támogatást várnak a programjaikhoz Az önkormányzathoz pályázott támogatásért a kakasdi nyugdíjasklub - tudtuk meg Hajdú Gábortól, a klub vezetőjétől. Tavaly 400 ezer forintra pályáztak és 100 ezer forintot kaptak, az idén mintegy 300 ezer forintért nyújtották be a pályázatukat. A pénzből programjaikat, kirándulásaikat szeretnék finanszírozni. Negyedszázados lett a nagyszékelyi klub Negyedszázados jubileumát ünnepelte a múlt héten a nagyszékelyi nyugdíjasszervezet - tudtuk meg Borsos Jánosnétól, a klub vezetőjétől. A rendezvényen a művelődési házban több generáció jött össze. Délelőtt az iskolásoknak meghirdetett rajzpályázat megnyitójával kezdték a programokat, kiállították a klub tagjainak kézimunkáit, a falu alkotóinak festményeit és fafaragásait is. Több csoport sikeres műsoros programot adott elő: a kisiskolások tánccsoportja mellett többek között szerepelt a belecskai tánccsoport, és fellépett a nyugdíjasklub énekkara is. Új tagok a megyei klubban gyarapodás A szövetség minden energiát mozgósít a közérzet javítására NYUGDÍJASOK TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. MÁRCIUS 24., PÉNTEK Kisiván Jánosné és Haraszti Ferencné (a kép előterében), a Szekszárdi Nyugdíjasok Területi Érdekszövetségének két tagja tegnap ügyeleti időben fogadta a helyi időskorú tagtársakat Sokan érdeklődtek az üdülési csekkek iránt Tovább erősödött a Tolna Megyei Nyugdíjas Szerve- ; zetek Érdekszövetsége. A civil szerveződés az idei évben még nagyobb hangsúlyt fektet az egészségmegőrzésre. Szeri Árpád Újabb két helyi tagszervezettel gyarapodott a Tolna Megyei Nyugdíjas Szervezetek Érdek- szövetsége. Mayer Rezső elnök a márciusi, szekszárdi küldött- gyűlésen jelentette be, hogy a belecskai és a gerjeni nyugdíjasok is csatlakoztak a szövetséghez. A létszámban is megmutatkozó erősödéssel kiterjedtebbé válhat a régiós tevékenység. Az érdekszövetség ezért szorgalmazza azt, hogy idén területi szinten is a kiemelt célok között szerepeljen a nyugdíjasok egészségének karbantartása. A tavaly elindított Tízezer lépés nevű egészségvédő és közérzet- javító mozgalomnak kezdéskor öt alapszervezet volt a részese. Idén már tíz szervezet jelezte bekapcsolódási szándékát. A Tolna megyeiek tettrekészségét jól jelzi az is, hogy a dombóváriak révén a múlt esztendőben is küldtek csapatot a fonyódi sportnapra: a Somogy megyei, országos rendezvény egyúttal a régiós összetartozás érzését is elmélyítette. A térség három megyéjét tekintve a Tolna megyei nyugdíjasszövetség kiváltképp eredNem pusztán formalitás a tolnai nyugdíjas-érdekszövetség jövő heti vezetőségválasztása. A legnagyobb tolnai civil szervezet vezető posztjaiért komoly küzdelem folyik. Steinbach Zsolt Ami már biztos: új elnöke lesz a szervezetnek. Széles Mártonná, aki közel tíz éve irányítményesen foglalkozik a kedvezményes üdülési lehetőségekkel. Jelenleg nyolcvan időskorú befizetési csekkjét gondozza a szerveződés, mely megállapodást kötött a gyulai gyógyfürdővel: ennek értelmében a hőforrás magára vállalta a nyugdíjasok önrészének befizetését. Az érdekszövetség bonyhádi, ja az érdekszövetséget, nem jelöltette magát - erősítette meg az érintett lapunknak is. Jelöltekben azonban nélküle sincs hiány. Az elnöki posztra - egy jelölt visszalépése után - ketten pályáznak: Reiter Antalné és Tóth Gizella. Előbbi a tolnai képviselő-testület jogi és ügyrendi bizottságának elnöke. Ellenfele egykor a tolnai polgár- mesteri hivatal pénzügyi osztályvezetője volt. A további vezetőségi tisztségekre tizenöt jefaddi, őcsényi és szekszárdi aktivistái révén bekapcsolódott az országos fogyasztóvédelmi figyelőszolgálatba is. A tapasztalatok azt bizonyítják, ami a szakemberek előtt eddig sem volt titok: az árak esetében nem az áfa nagysága, hanem a beszerzési ár a döntő szempont. A megyei szervezet a véleményét lölt van - tudtuk meg Hámori Róberttól, a jelölőbizottság elnökétől. A jövő hét keddi közgyűlésen tartandó választást fokozott várakozás előzi meg. A városban olyan híreket is lehetett hallani, mely szerint a tagság megosztott, jelentős nézeteltérések vannak a szervezeten belül. Volt olyan név nélkül nyilatkozó nyugdíjas, aki szerint olyan a hangulat, mintha már az ön- kormányzati választások előmár el is juttatta az országos nyugdíjasközpontba. A széleskörű együttműködésre törekvő szerveződés készül a régió nyugdíjasainak hagyományos találkozójára, azaz a Tavaszváró Gunaras nevű programra. A részleteket a felek április 11-én egy pécsi értekezleten pontosítják. szele éreztetné a hatását. Nem kizárt, hogy ennek lehet alapja. A nyugdíjas-érdekszövetség több mint ezer tagjával a legjelentősebb helyi civil erő, amely eddig is igényt tartott arra, hogy érdekeit megjelenítse a helyi önkormányzaton belül is. A szervezetnek jelenleg is van két képviselője a képviselő- testületben. Reális esély van arra, hogy az őszi helyhatósági választásokon legalább ilyen eredményt érjen el. Aszedresiek javítani akarják az együttműködést az önkormányzattal Új vezetőséget és elnököt választott a Szedresi Nyugdíjas Érdek- szövetség. Az éves beszámolóval együtt tartott tisztújító közgyűlés ötéves ciklust zárt le, melynek végén az előző elnök, Herczinger István lemondott. A nyugdíjasszervezetnek 280 tagja van. Az új elnököt, az 1996-ban a szövetséget megalapító Varga Ferencet, a frissen megválasztott vezetők jelölték ki. A vezetőségi tagok: Dombi Józsefné, Beke Ferencné, Varga Gyuláné, Bán Józsefné, Varga Ferenc, Váradi Józsefné, Horváth Lászlóné, Matus István, Fodor Istvánná. A pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke Farkasfalvi Zoltánná lett. Az új testület megtartotta alakuló gyűlését, melyen a szervezet 2006-os feladatait és programjait beszélték meg. Határozott célkitűzésük, hogy javítsák az együttműködést a település önkormányzatával és még inkább részt vegyenek a falu közösségi életében. ■ S. V. Simontornyán élő a kapcsolat a volt dolgozókkal Az idén is megrendezték az iskola nyugdíjasainak találkozóját Nemcsak a pedagógusok, hanem a volt technikai dolgozók, irodai alkalmazottak is ott voltak. Várni István igazgató ismertette az elmúlt időszak iskolai történéseit, majd a gyerekek műsorral köszöntötték a szépszámú nyugdíjast A megven- dégelés után kötetlen beszélgetés következett ■ V. L. Új programot kínálnak a gyönki szépkorúaknak A nemrégiben átadott szociális központ sok új programot kínál a szépkorúaknak. Molnár Fruzsina, az Idősek Klubja vezetője szerint a gyógytestnevelés bevált. Mindennap más izomcsoportot mozgatnak meg - térdtorna, csípőtorna, gerinctorna, reumatorna, átmozgató torna -, s ez igazi felüdülést jelent a mozgás- szervi problémákkal küzdő nyugdíjasoknak. ■ W. G. Nagy tétje van a választásnak közgyűlés Megkezdődött a küzdelem az érdekszövetség vezetői posztjaiért Most én vezetek! nyílt hétvége Új Mégane Limousine 2.0 ciCi 150 LE motorra) is. márCÍUS 2 5-26. At- új Renault Mégane kiegészült egy páratlan, 2 literes. 150 LE-s dízelmotorral. Ha emellett még megszépült külsejét és vezetőbarét belső kialakításét is felfedezi, item lesz kérdés, hogy beleszeret-e. Ráadásul most kedvező finanszírozással, 4,99%-os THM-mel elviheti, es akár 10 000 km-re elegendő üzemanyagkártyát is adunk ajándékba! Ar ajéniut 2006 03 Ot-iétöl a kasaiét ereiéig érvényes 258 9 rvi tüzel áron. I 5 dO 80 vagy 106 LE-8 motor 4 1/100 Km országúti ajánlott loqyasztas -neu lett Kumulálva. 105 000 Bt értékű MÓL uzcmnnyogkártyanak Vei meg. A ftnanszirozay tyuriet svéjrittinkoJupO. érforyom: 158 HUK/CHF 12006. 02 ot.). FagyáSThte Ster/100 kitt. vfcgyos. 4,7-6.6, városi. 5.5-9,0, otttzágtVh: 4.0-5,2, CC^-kibóCfiátAs g/km. 120-175 fváltozattól függőért}. SZIKO-PETROL KFT. 7361 Kaposszekcső, Petőfi u. 1. Tel.: 74/566-228, 74/566-229, 30/2475-922 Tolnai Népújság Grátisz 0 VASáR-VM-l tempo » Tolnai Népújság Hirdetésfelvevő helyek Tolna Megyében Bonyhád Elektro Heidinger Bt. ____Perczel u. 17-19. 74/451-001,20/335-2280 Bo nyhád Univerzum Utazási Iroda Széchenyi tér 9. 74/550-030___________ Do mbővér Dombóvári hírmondó_____Szent Gellért u. 2/a_________________ Do mbóvár Horter Serleg Nagyk._____Dombó P. u. 9/b___________________ Hö gyész Szabó Istvánná________Zrínyi u. 3. 74/488-378______________ Ho gyász Csöglei Istvánná________Rózsavölgyi u. 21.74/489-560__________ Na gymányok Stangliczkyné Kraft Ágnes Kossuth L u. 33.74/459-601___________ Pa ks Poligon Kft.___________Deák F, u. 3. 75/510-623_____________ Sz ekszárd Rolléder Mária________(HCN) Tinódi u. 10. 74/311-842__________ Sz ekszárd Garay Reklám Stúdió____Bajcsy-Zs. u. 9. 74/413-527, 20/926-7437 Sz ekszárd Hepp Biztosítási Bt._____Alisca u. 38. fszt. 1. 74/414-754_________ Ta mási Tour Inform Iroda Szabadság u. 29. 30/271-1079 További információ: 74/511 -534 Tolnai Népújság_____________a hír velünk jan 4« t Ó A A