Tolnai Népújság, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-02 / 52. szám

8 GAZDASÁGI TÜKÖR Négy százaléknál jobban bővült a gazdaság TAVALY 4,1 SZÁZALÉKKAL volt magasabb a bruttó hazai ter­mék (GDP), mint egy évvel korábban - adta hírül a KSH. 2005 utolsó negyed­évében volt a legerősebb a bővülés, október-december­ben 4,3 százalékos gazdasá­gi növekedést ért el a ma­gyar gazdaság. Az eredmény nem meglepő, így jósolták a hazai kutatóintézetek. Már készülnek az árampiac megnyitására A gazdasági Versenyhivatal részvételével rövidesen megalakul az a munkabi­zottság, amely a magyar árampiac 2007 januári meg­nyitását készíti elő. így töb.b, esetleg olcsóbb szol­gáltató jelenhet meg Ma­gyarországon, amelyek kö­zül szabadon választhatnak majd a fogyasztók. Nálunk nőtt legjobban a munkanélküliség A MÁLTAI MELLETT tavaly a magyar munkanélküliség növekedett a legnagyobb mértékben (0,7 százalékkal) az unióban. A hazai 7,3 szá­zalékos munkanélküliség még így is kedvezőbb 25 tagország 8,5 százalékos átlagához képest. A tagálla­mok több mint felében csök­kent az állástalanok száma. A Hírsávot a támogatja. A BUX-index 2006. március lián 23600 23 500 Előző napi záróérték: j Változás: *0,94% [-1 ....... Záróérték: 23 437 23 300 Tj Nyitóérték: 23177 15,3.0, á Ne* Yorki Q. tőzsde nyitása 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT NYERTESEK 2000.03.01. Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Mól 22 530 +2,41 5487 Mtelekom 990 +1,54 3 568 Borsodchem 2 540 + 1,20 240 OTP 8020 +0,80 7 542 Egls 31015 +0,05 373 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Graphisoft 1805 o OO T—1 12 F otex 648-1,52 340 Démász 17500-1,13 11 Richter 42 950-1,04 1456 Synergon 638-0,31 58 A BUX-index az elmúlt napokban 24 500 24250 24 000 23 750 23500 23250 23 000 22 750 _ rw1 23219 02.22 02.23 02.24 02.27 02.2803.01 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2006. március 1-jén €/Ft $/Ft €/$ ■ fi 1 253,34 212,12 1,19 +0,69 Ft-0,64 Ft Ocent A bor és a gasztronómia éve ízutazás Vidám programok Torkos csütörtöktől pezsgőfesztiválig Kolber István fejlesztési miniszter (középen) szakembereknek főzött hétfőn, a Bor és gasztronómia évének meghirdetése alkalmából A mai napon, Torkos csü­törtökön csaknem ötszáz étteremben elengedik a számla felét, hogy így csináljanak kedvet a vendéglőbe járáshoz. Kulturális örökségünk szerves része a magyar gasztronómia. A napokban meghirdetett Nagy ízutazás 2006 programnak az a fő célja, hogy a gasztronómián keresztül mind többen fedezze­nek fel újabb és újabb hazai tá­jakat, ismerkedjenek meg a kü­lönböző régiók kínálta hagyomá­nyos magyar ételekkel, italokkal, valamint a gasztronómiához kö­tődő népszokásainkkal - mond­ta Kolber István, a turizmust fel­ügyelő miniszter. A Magyar Turizmus Zrt. ezer­fős mintán reprezentatív felmé­rést készíttetett a hazai lakosság étterembe járási, borfogyasztási szokásairól, és a honi konyháról alkotott véleményéről. Ebből az tűnt ki, hogy ma még nem elsőd­leges motiváció a gasztronómia, ha egy család vagy baráti társa­ság útnak indul. Inkább a meg­nézendő tájak, nevezetességek motiválják az embereket és ke­vésbé az: menjünk, együnk egy jó dunai vagy szegedi halászlét. Galla Gábor vezérigazgató ar­ról is beszámolt: a megkérdezet­tek 15 százalékát vonzza egy szüreti mulatság vagy borkósto­lás. Ami pedig az éttermi szoká­sokat illeti: a vendéglőbe járók csaknem nyolcvan százaléka ré­szesíti előnyben a hagyományos magyar konyha kínálta ételeket. A hazai turisztikai ágazat ta­valy rekordévet zárt, s ez a si­ker igazolja, hogy reális elkép­zelés az ország jövőjét a többi között a turizmusra alapozni - emelte ki Kolber István fej­lesztési miniszter, aki a turiz­musnak is „gazdája”. Az ága­zat fejlesztési stratégiája A felmérésben részt vevők több mint 80 százaléka iszik sze­szes italt, legtöbben pezsgőt, majdnem felük pedig bort, első­sorban hazait. A megkérdezet­teknek nem egészen 17 százalé­ka számára megszokott program az étterembe járás, ami megle­hetősen alacsony arány. Ezért rendezik meg a Nagy ízutazást, amelynek során március 2-án, „torkos csütörtökön” közel ötszáz étteremben engedik el a számla felét, hogy így csináljanak ked­vet a vendéglőbe járáshoz. Ezt követően az egész év során a szakmabeliek részvételével készült el. Középpontjában az áll, hogy a hazai turizmus nagy jövő elé néz. Érdemes ezen a területen befektetni, hi­szen nyitottá teszi az országot, mind több embernek kínál megélhetést, és jobbá vará­zsolja mindennapjainkat is. lesznek rendezvények szerte az országban, mind a kilenc régió­ban a bor és a gasztronómia évé­nek keretében. Az országra szó­ló „torkos csütörtököt” április­ban húsvéti rendezvény követi a szentendrei skanzenben, majd lesz borhajó a Balatonon, gulyás­verseny és pásztortalálkozó a Hortobágyon, országos nyitott pincék napja, cseresznyefeszti­vál a Tisza-tónál, bormustra Egerben, bor- és pezsgőfesztivál a fővárosban, bordalfesztivál Ba­ranyában, tökfesztivál az Őrség­ben, Márton-napi ünnepségek Budapesten és Neszmélyen, vé­gül pedig ádvent Lajosmizsén. Kolber István úgy látja, hogy a bor és a gasztronómia éve lendü­letet ad a hazai turizmusnak. Örül a „torkos csütörtöknek”, mert az ötlet lényege, hogy étte­rembe járásra buzdítja az embe­reket a böjt előtti utolsó napon. Kívánom, hogy tudjunk örülni, megbecsülni értékeinket, legyen vidám és boldog évünk - mond­ta a miniszter. a Érdemes az idegenforgalomba fektetni Magyar cég épít lakásokat Moszkvában ODA-visszA Több mint duplájára nőtt a két ország kereskedelmi forgalma A legnagyobb orosz építőipari és beruházó vállalat, a ZAO OSZK és a Mélyépszer Kft. 150 millió dollár értékű moszkvai szóra­koztatóközpont megvalósításá­ról és egyéb lakás- és épületépí­tésről szóló együttműködési megállapodást írt alá. A szerző­dés célja, hogy magyar építőipa­ri vállalkozások bekapcsolód­hassanak a szórakoztatóközpont megvalósításába és egyéb építő­ipari beruházásokba. A szerző­dés Kolber István regionális fej­lesztésért és felzárkóztatásért fe­lelős tárca nélküli miniszter és Vlagyimir Iakovlev orosz fejlesz­tési miniszter, valamint az építő­ipari szakma képviselőinek feb­ruári moszkvai találkozójának az eredménye. Kolber István elmondta, hogy a magyar-orosz gazdasági kap­csolatok az elmúlt időszakban megélénkültek. A két ország kö­zötti kereskedelmi forgalom há­rom év alatt több mint duplájá­ra nőtt. A magyar építőipari vál­lalkozások is jelentős eredmé­nyeket értek el az orosz piacon. Sok magyar cégnek van kiala­kult kapcsolata a szektorban. Hazai vállalatok eddig 120 millió dollár értékű üzle­tet kötöttek az orosz építőipari piacon. Oroszországban el­indult a lakásépíté­si program, amely az elérhető árú és komfortos lakásprogram elneve­zést viseli, és a jövőben 80 mil­lió négyzetméter lakás megépí­tését teszi lehetővé. Ez újabb le­hetőséget jelent a hazai építőipa­ri cégek számára. Komoly ver­senyelőnynek tekinthető, hogy a piacon már jelen van a Mehib és az Exim Bank, ame­lyek konstrukciói révén a magyarok biztonságosan vállalkozhatnak. Kolber István elmondta, hogy a magyar cégek oroszországi je­lenlétét segíti a februárban lét­rehozott orosz-magyar Építés­ügyi Munkacsoport. Gyurcsány Ferenc miniszter- elnök és Vlagyimir Putyin teg­napi megbeszélésükön kiemel­ték az építőipari együttműködés jelenlegi és jövőbeni fontosságát. Megállapították, hogy egyre több építőipari vállalat köt önál­lóan is együttműködést, ame­lyekhez egyre kevésbé szüksé­ges az állam szerepvállalása. A moszkvai megbeszélés ered­ményeként a közeljövőben Kol­ber István fejlesztési miniszter és oroszországi partnere, Vlagyi­mir Iakovlev orosz fejlesztési mi­niszter ágazati együttműködési megállapodást ír alá, amelynek célja az állami támogatás erősí­tése az oroszországi építések te­rületén, valamint a folyamatos tapasztalatcsere. A tegnapi szerződés aláírása is azt mutatja: a munkacsoport, illetve az állami támogatottság elősegítheti konkrét projektek megvalósulását, amely mindkét fél érdekét egyaránt szolgálja, a ■ A Mélyépszer Kft. 150 millió dolláros szerző­dést írt alá a ZAO OSZK-kal. 2006. MÁRCIUS 2., CSÜTÖRTÖK HMmaRBBMammMMi Népszerűek a területfejlesztési pályázatok Jelentős volt az érdeklődés a ma­gyarországi régiók és megyék számára kiírt területfejlesztési felhívások iránt - ismertette Kolber István regionális fejlesz­tésért és felzárkóztatásért fele­lős tárca nélküli miniszter. A feb­ruár 15-i benyújtási határidőig az eddigi adatok alapján össze­sen 7539 darab pályázat érke­zettbe több mint 105 milliárd fo­rint támogatási igénnyel. A 2006-os költségvetés 50 mil­liárd forintot utal különféle re­gionális fejlesztési programok támogatására. ■ Cél, hogy az emberek életét érintő döntések helyben szülessenek. A regionális és megyei terü­letfejlesztési tanácsokhoz terü­letfejlesztési és szakmai progra­mok támogatására 2007 pályá­zat érkezett be. A legtöbb pályá­zatot az észak-magyarországi, dél-dunántúli, és az észak-alföldi régió nyújtotta be. A leghátrányosabb helyzetű térségekben megvalósuló beru­házások támogatására külön pályázatot írtak ki. E címen 5532 igény érkezett be, a leg­több Borsod-Abaúj-Zemplén, va­lamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből. A pályázatokról 2006. már­cius 31-ig gyorsított ütemben döntenek. A kormány szándéka, hogy a nyertesek minél előbb el­kezdhessék a munkát, illetve év végén érkeznek az uniós pályá­zatok is, még több forrást bizto­sítva a fejlesztésekhez. a Regionális együttműködés az oktatásért Az Európai Unió által társfinan­szírozott Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP) egyik fő prioritása a tudásbázis fejlesz­tése. Ehhez szervesen kapcsoló­dik az egyetemek, főiskolák és a helyi gazdasági szereplők együtt­működésének serkentése. A 2004-2006-os költségvetési idő­szakban e területen számos pá­lyázó valósíthatja meg elképze­léseit. A program hazai felügye­lője Kolber István miniszter. A munka világa és az egyete­mek, főiskolák közötti kapcsolat erősítése kiemelten fontos fel­adat. A ROP támogatja a hallga­tók munkaerő-piaci beilleszke­dését elősegítő szolgáltatásokat, és ösztönzi az egyes intézmé­nyek, vállalkozások, civil szer­vezetek együttműködését. A Kaposvári Egyetem és a Pé­csi Tudományegyetem partnerei­vel együtt olyan munkaerő-piaci szolgáltatásokat nyújtó központ létrehozásán dolgozik, ahol a hallgatók kapcsolatot teremte­nek leendő foglalkoztatóikkal. Erre 57,9 millió forintot kaptak. A Szegedi Tudományegyetem szintén a nyertesek között van, az Általános Orvostudományi Kar Sebészeti és Műtéttani Inté­zete 59,9 millió forintot használ­hat fel. Egy új gyakorlati képző­hely oktatási struktúráját dol­gozzák ki és vezetik be. A Nemzetközi Üzleti Főiskola (IBS) szintén több szervezettel dolgozik együtt, és az 53,5 mil­lió forintos támogatás segítségé­vel karrierközpontot alakít ki és működtet. a Orosz-magyar építőipari együttműködési megállapodást írtak alá

Next

/
Thumbnails
Contents