Tolnai Népújság, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-18 / 65. szám

2006. MÁRCIUS 18., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR JEGYZET BUDAVÁRI KATA Mit nekünk?! Kedves ismerőseim A gyilkos kenyér címmel készítettek egy művésznek egyáltalán nem nevezhető filmet. A címsze­replő, vagyis a gyilkos kenyér a kollégium kedves ismerőse­im által lakott szintjén ször­nyű pusztítást végzett. Nem akadt ugyan senkinek a tor­kán, de ketchup felhőbe bur­kolva ugrott azoknak a gigák­nak, melyek ugye az ő nyeldeklésére vágytak volna. Persze ez csak vicc volt. Mint ahogy Örkény remekműve is szórakoztató, melyben apa, anya és gyerekek, sőt a men­tősök is elpatkolnak a pogá­csának köszönhetően, de mégis benne van az a bizo­nyos rémes. Nem, a pogácsák tényleg nem születnek gyilkosnak, mint ahogy a nem gyári hi­bás hajszárítók sem. Mi vi­szont gyári hibásak vagyunk, mert gyakran azt hisszük, ránk nem vonatkoznak a fizi­ka törvényei, mondván: mit nekünk gravitáció, mit ne­künk szabadesés. Kamionban jött a szocialisták új programja Paksra Az országot járó négy MSZP-s kampánykamion egyike a pén­teket Pakson töltötte. A kamion­ban számítógépek teszik látha­tóvá a párt terveit. Molnár Jó­zsef, a térség szocialista ország- gyűlési képviselő-jelöltje a helyszínen konzultált az érdek­lődőkkel az Új Magyarország program Tolna megyét érintő részleteiről. Kifejtette, hogy a hatos út terhelhetőségének nö­velése érdekében rövidesen megkezdődik a burkolat felújí­tása, s vele párhuzamosan az Mó-os autópálya építése. A program tartalmazza a 61-es és 63-as út megerősítését is. Az ér­deklődők a kivetítőkön megnéz­hették, hol futnak majd az új utak, hány iskola felújítását ter­vezik a megyében. ■ V. T. Szünetben több a kéztörés háztartási balesetek Évente sok ezren járnak pórul otthonukban Maximális biztonsággal működő háztartási gépek várják a vásárlókat Szekszárdon, a Rákóczi u. 47. szám alatt a Kereső Kereskedőház földszintjén az Elektro-GIGA műszaki áruházban. Kínálatukban a háztartási ké­szülékek és a szórakoztató elektronika egyaránt megtalálható: a vasalótól a konyhamérlegen át a hűtőgépig, a televíziótól a DVD-lejátszóig ▲ A legveszedelmesebb eszköz lehet a hajszárító A háztartási és szabad­idős balesetek száma a megyében évente négy- és ötezer között mozog. Vannak szezonális jellegű és minden évszakban elő­forduló esetek. Venter Marianna A disznótorok idején a levágott ujjhegyek, tavasszal és kora­nyáron a fűnyíró által lemet­szett lábujjak jelentik a szezo­nális háztartási baleseteket - tudtuk meg dr. Hulin Istvántól, a megyei kórház baleseti sebé­szetének főorvosától. A téli hó­napok szabadidős baleseteit a síelés és korcsolyázás közben beszerzett törések, ficamok, rándulások jelentik. A háztartási balesetek sorá­ban jellemző még a létráról, székre állított sámliról lepotyo­gó páciens, a késsel és egyéb konyhai eszközzel okozott vá­gás, szúrás. A főzés-sütés köz­ben keletkező forrázás, égetés is előfordul. Ami szerencsére ritka, az áramütés. A háztartási balesetek többsége szerencsére könnyű sérülés, melyekkel job­bára a járóbeteg szakrendelésig jut a páciens. Közeledik a tavaszi szünet. A jó idő beköszöntével a gyerme­kekre a pihenés és a gondtalan napok mellett veszélyek is le­selkednek. Dr. Gujás Erika házi gyermekorvos elmondása sze­rint alighogy szünet van, majd vége az iskolának, máris emel­kedik a rendelők és a kórház baleseü osztályának forgalma. Az áramütés miatti halálos háztartási balesetek közül min­den ötödiket az elektromos haj­szárítók használata okozza. Legtöbbször úgy, hogy az áldo­zat még a vízzel teli fürdőkád­ban kezdi meg a hajszárítást, a készülék véletlenül belemerül a vízbe, és áramütést okoz. A második legtöbb háztartási baleset a villanyszerelés köz­ben következik be, az amatőr villanyszerelő összekeveri a fá­zis és a föld vezetéket. Kéz- és lábtörések, különféle sé­rülések, zúzódások keletkez­nek elsősorban a biciklizés, gördeszkázás során. A háztar­tási balesetek - forrázás, vágás, - ritkák. A szakemberek szerint a legtöbb gyermek nem a lakásban tölti a napokat, ha­nem az utcán, a játszótéren, vagy pedig a parkban. Drágul a zöldkártya és a műszaki vizsga Ha nő a rezsi, a műhelyek kénytelenek emelni az árakat Steiner Viktor A mai naptól a műszaki vizsgák díja személyautóknál mintegy 13 százalékkal nő, a forgalomba helyezés díjai 11-13 százalékkal magasabbak a tavalyinál. Az év első két hónapjában egyébként mindig kevesebben a vizsgáztatják autójukat, de idén kisebb volt a visszaesés, mint ta­valy - tudtuk meg Endrődi Ist­vántól, a megyei közlekedési fel­ügyelet igazgatójától. A zöldkár­tya kiállításának ára - melynek nagy része a vizsgálatot végző szerviz bevétele -, szintén körül­belül tizedével nő. Meghosszab­bításának díjai eltérőek, ami a vizsgálatokhoz szükséges mun­kaidőtől, a mérőműszerek érté­kétől függ. A jogosítvány meg­szerzésének díja viszont válto­zatlan. Idén egyébként eddig mintegy 1100-an tettek vizsgát, ami az éves átlag alatt marad. A közlekedési felügyelet önállóan gazdálkodik, állami támogatást nem kap. így ha rezsijük maga­sabb, s kiadásaik megnőnek, a költségvetésbe is többet kell befi­zetniük, működésük fenntartá­sára csak az áremelés marad. A műszaki vizsgák díja Mától érvényes dQ Ft/Vizsga Személyautó és könnyű pótkocsi 7700 Könnyű teherkocsi 8500 Teherkocsi, vontató, busz és ezek pótkocsijai 11800* Mezőgazdasági vontató, lassú jármű 6150 * Adj a nehézjárművek felszereltségétől függően változhat (forrás: Tolna Megyei Közlekedési Felügyelet) Paks körzetében kilencen indulnak a választásokon A paksi körzetben kilenc, a dombóváriban és a szekszárdi­ban öt-öt, a tamásiban hat, a bonyhádiban pedig négy párt egy-egy jelöltje indulhat április 9-én a választásokon Tolna me­gyében. A parlamenti pártok képviselőjelöltjei közül a teg­napi határidőig mindenki meg­szerezte a szükséges számú ajánlószelvényt. Egy-egy jelölt indulásához legkevesebb 750 darab szelvényre volt szükség. A pártok ezeket a lapokat az öt választási körzet székhelyeire - Bonyhádra, Dombóvárra, Paks­ra, Szekszárdira és Tamásiba - vitték, a városi választási bizott­ságokhoz. ■ Sz. Á. Ideiglenes a régiós program ülés Igent mondtak a fejlesztési tervre, de még visszatérnek rá Szeri Árpád Évente akár negyvenmilliárd forint fejlesztési pénzzel is szá­molhat a dél-dunántúli régió a 2007 és 2013 közötti esztendők­ben. Ennek az összegnek a fo­gadásához azonban szükség van a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztés Operatív Program (DD ROP) elfogadásához: ez, te­hát az igennel szavazás megtör­tént pénteken Szekszárdon, a vármegyeházán, a Dél-Dunán­túli Regionális Fejlesztési Ta­nács ülésén. Igaz, a testület tag­jainak döntése egyelőre elvi jel­legű, és az első számú változat­ra vonatkozik. Gyenesei István társelnök arra mutatott rá, hogy a tanács felelőssége óriási: a program, mint keret, a térség általános fejlődésének mozgás­terét adja meg. Ezért azt java­solta, hogy a tanács március 30-án ismét tűzze napirendre a témakört, mely időközben a kistérségi társulások, a civil szervezetek és a megyei terület- fejlesztési tanácsok véleménye­ivel is bővül. Dr. Kékes Ferenc elnök úgy fogalmazott, hogy a mostani igen döntést a résztve­vők valóban nem kőtáblába vé­sett gondolatokról hozták. A program harmóniáját éppen a folyamatos gyarapodása és gaz­dagodása adja. Kocsis Imre Antal, Frankné dr. Kovács Szilvia társelnökök, valamint dr. Kékes Ferenc elnök az ülésen. E hónap 30-án újra összejönnek ♦ 3 TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Ingyenes internetes telefont használnak bátaszék Mindhárom báta- széki óvodába bekötötték az internetet, tudtuk meg Kissné Müller Zsuzsanna vezető óvó­nőtől. Az intézményeknek in­gyenes internet telefonjuk is van, így az óvodák egymást, valamint az iskolát és a gim­náziumot ingyen hívhatják, és így spórolhatnak, (bk) Hét tonna méretes pontyot telepítenek fadd A Faddi Horgász Egye­sület hetven mázsányi fogha­tó méretű pontyot telepit a fadd-dombori holtágba - tájé­koztatta lapunkat Schmelcz Lajos, az egyesület elnöke. A két kilós átlagsúlyú halakat a faddi kompkikötőnél helyezik ma a vízbe, (sk) Origami valamiből és a japán hagyományok kölesd Origami kiállítás nyílt tegnap Kölesden, a művelődé­si házban. A tárlaton a Szek­szárdi Baráti Kör által meghir­detett, Origami valamiből cí­mű pályázatra beérkezett munkák láthatók. A Budapesti Origami Kör Japán ünnepek című tárlatából is szerepelnek alkotások a két hétig látogat­ható kiállításon, (sk) Tizenötödik alkalommal tartottak szegfű bált szekszárd Tegnap este tar­totta hagyományos szegfű bál­ját a városi MSZP a Rózsa Kol­légiumban. Ott volt Petrétei Jó­zsef igazságügy-miniszter is. A 120 vendég a köszöntő, a Bartina Együttes nyitótánca és a vacsora után a Joker zene­kar zenéjére rophatta a táncot Képünkön Harangozó Tamás, a miniszter szekszárdi tanács­adója és partnere, (he) Akadálymentesítené a falu az idősek otthonát VÁRALJA Beadta pályázatát a falu az Őszikék Gondozási Ott­hon akadálymentesítésére. A munka költsége mintegy öt­millió forint. A szükséges pénz csaknem felét, két és fél­millió forintot nyerheti el a falu. A többit saját erőből áll­ják majd, eredményhirdetés áprilisban lesz. (sv) Nagykárolyban ünnepelt harminc zombai táncos ZOMBA A zombai felnőtt tánc­csoport harminc tagja a romá­niai Nagykárolyban ünnepelt március 15-én. Szűcs Sándor polgármester elmondta, a csa­pat nemcsak táncolt, hanem a Petőfi szobrot is megkoszorúz­ta. A táncosok március 15-én hajnalban indultak Nagyká­rolyba és csütörtökön hajnal­ban értek haza. (bk)

Next

/
Thumbnails
Contents