Tolnai Népújság, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-02 / 52. szám

2 PAKS ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. MÁRCIUS 2., CSÜTÖRTÖK TOLNÁBAN A-TÓL Z IG Buszra, számítógépekre pályáznak a cikóiak cikó Kisbuszt, illetve számító­gépeket internet hozzáféréssel kaphat a kisebbségi önkor­mányzat, ha sikeres lesz a né­met belügyminisztériumhoz beadott pályázata, (rt) Eszközöket vesznek a közalapítvány pénzéből daüviand Az óvoda és az iskola is bővítheti eszközeit a Tolna Megyei Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány pályázatának jóvoltából - tudtuk meg Bondorné Nagy Ibolya polgár- mestertől. Az óvoda 95 ezer fo­rintot nyert udvari fajátékok vásárlására, míg az iskola 99 ezer forintot költhet fejlesztő eszközök beszerzésére, (tgy) Vallási témákról szóltak az előadók dunaszentgyörgy A nagycsa- ládosok népfőiskolája idei har­madik előadásának a könyvtár adott otthont. Taller Marietta dombóvári ifjű tudor Árpád­házi Szent Erzsébetről és an­nak-a képzőművészetre tett hatásáról beszélt, majd Szép Attila katolikus lelkipásztor előadását hallgatták meg az érdeklődők, „A keskeny úton egy mérnök-pap” címmel, (se) Műhelyt alakítanak ki a megörökölt épületben gyulaj Ingatlant örökölt a tele­pülés önkormányzata a Ma­gyar utcában - tudtuk meg Ne­mes László polgármestertől. Az épületet szeretnék felújíta­ni és egy olyan műhelyt kiala­kítani benne, ahol a kosárfo­nók, fonottbútor-készítők dol­gozhatnának és raktározási le­hetőségük is lenne, (tgy) Elfogadták a költségvetést a társult települések PAKS A TEIT (Társadalmi El­lenőrző és Információs Társu­lás) legutóbbi ülését a paksi Prelátusban tartotta. A napi­rendi pontok között szerepelt egyebek mellett az Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kht.-val és a településekkel kötött szerződések megvitatása, va­lamint a paksi atomerőművel kötendő szerződés megtárgya­lása. Jóváhagyták az idei évre tervezett költségvetést is. (se) LÁNCFŰRÉSZ MÁR 33.000 FT-TÓL ROTÁCIÓS KAPA MÁR 89.000 FT-TÓL BOZÓTVÁGÓ (HEVEDER, KÉS, DAMILFEJ) MÁR 47.900 FT-TÓL PERMETEZŐ MÁR 74.000 FT-TÓL KAPHATÓ KERTI GÉPEK SZERVIZELÉSÉT IS VÁLLALJUK! DUNAFÖLDVÁR, REITER KÖZ 4. TEL: 75/541-255 A szabadegyetem megszűnik, de az összetartó csapat együtt marad Véget ért a paksi művelődési központ könyvtárának bibliais­mereti szabadegyeteme. Az évfo­lyamon, mely utolsó volt a sor­ban, tizenhat előadást hallhattak az érdeklődők. Az év témája a keskeny út volt, erről a bibliai té­máról beszéltek az előadók: mű­vész, költő, pszichológus és lel­kész. Gutái Istvánná, a művelő­dési központ könyvtárosa csak­nem két évtizeden át szervezte az ismeretterjesztő sorozatot, mely nem csak bibliai témákat ölelt fel. Családsegítő évfolyamo­kat is szerveztek a szabade­gyetem keretében. A közösséget, mely ily módon kovácsolódott össze, szeretné együtt tartani, de miután a Bibliát már végigtanul­mányozták, most másba kezde­nek. Március hatodikán az olva­sóteremben önképző kör szerve­ződik, ahol irodalommal foglal­koznak majd. Ebben két barátja, Teil Edit és Serdültné Benke Éva lesz a segítségére. ■ V. T. Baráti látogatást tettek Erdélyben a reformátusok Nagydorogi küldöttség járt az erdélyi Igazfalván. A két refor­mátus közösség már korábban felvette a kapcsolatot, most ezt erősítették meg. Bartha Ger­gely, a presbitérium vezetője el­mondta, Igazfalván ökumeni­kus imahetet tartottak, ennek keretében a két nagydorogi tisz- teletes, Bocskorás Enikő, majd Bocskorás Bertalan hirdetett igét. A küldöttséggel együtt utaztak a Sztárai Mihály refor­mátus kórus tagjai, ők is közre­működtek az ökumenikus is­tentiszteleten. ■ lassan ér a fény Csámpára fejlődés Sötétség, földút és víztócsák az atomváros külterületén Panaszkodnak a csámpai- | ak: hiába élnek a paksi | atomerőmű három kilo- I méteres körzetében, alig = van közvilágítás és szi­lárd burkolatú út. A prob­lémák orvoslására egye­sületet alakítottak. Vida Tünde Százötvenen laknak a Pakshoz tartozó külterületen, Csámpán. Az itt élők között mostanság kezd kialakulni az összefogás. A kezdőlökést a paksi önkor­mányzat bizottságaként létre­jött külső városrészek telepü­lésrészi önkormányzata adta 2002-ben. Ebben Csámpát Feil József képviseli. A napokban la­kossági fórumon összegezték közösségi házukban az eredmé­nyeket, s a teendőket. Az egyik legnagyobb gond, az utak állapo­ta. - Katasztrofálisak - mondta a részönkormányzat elnöke, Ko­vács Sándor. Van egy három ki­lométeres szilárd burkolatú sza­kasz, ennek felújítása szerepel az idei költségvetésben. Alsó- Csámpán a „Sugár úton”, aho­gyan tréfásan Feü József nevezi utcájukat, egy hétszáz méteres szakaszt szórt kővel borítottak tavaly, de a közökben még most is földút van. Ha esik, térdig jár­nak a sárban. A képviselő szóbe­li ígéretet kapott az önkormány­zatnál, hogy ez is sorra kerül: a beton építési törmeléket össze­zúzzák a szeméttelepen és ide­hozzák. Kovács Sándor szerint a közvilágítás a legabszurdabb. A kistelepülés az atomerőmű há­rom kilométeres biztonsági zó­náján belül fekszik, s hiába az áramgyár szomszédsága, alig van fény. Most 22 póznán ég a lámpa, de legalább 50-52 kelle­ne. Az önkormányzat igyekszik Ide kellene a vízelvezető csatorna - mutatta Kardos Mlhályné és Feil József. A városrész fejlődni akar segíteni, idén 5-6 új lámpatestet ígértek, aminek örülnek Csám­pán, de tudják, hogy sokat nem változtat a helyzeten.- Nálunk vaksötét van, elem­Nemcsak a ma is Csámpán élők, hanem az elszármazot­tak is igyekeznek összetartani Idén már harmadszor rende­zik meg a Nosztalgia találko­zót, ahol találkozhatnak. Már az első összejövetelt is nagy si­lámpával közlekedünk - mond­ta Kardos Mihályné. Marikáék a kettes közben laknak - most számozták meg a közöket a fóru­mon -, portájukhoz földút vezet, kerrel rendezték, négyszáznál is többen voltak. A közelmúlt­ban úgy döntöttek, létrehozzák a Csámpa Jövőjéért Egyesüle­tet, ahova mindenkit várnak, aki pénzzel, munkával, ötletek­kel tudja segíteni a fejlődést. de nem ez a legnagyobb gond, hanem a csapadékvíz. Ha esik csak gumicsizmában lehet köz­lekedni, a fészerben, udvaron áll a víz. Az önkormányzat rövide­sen csapadékvíz-elvezetőt épít, ami a kert melletti patakmeder­be viszi majd a felesleges vizet. Már folynak az előkészületek. Felmerült a fórumon, hogy mivel szétszórtan élnek a csám­paiak, nehezen áramlik az infor­máció. Hogy ezen változtassa­nak, rövidesen négy információs táblát helyeznek el a legforgal­masabb helyeken. Csámpa Jövőjéért Egyesület alakítását tervezik Üj helyen az alapítvány, kibővült a szolgáltatás A paksi jégpályán forró hangulatú volt a korifarsang A hely új, a feladatok vál- | tozatlanok, sőt kibővültek | a paksi Együtt a parlagfű | ellen Alapítványnál. Vida. T. A szervezet év elején költözött a műjégpálya mögötti Atomfitt Centrumba, ahol a korábbiak­hoz hasonló szolgáltatásokat nyújt. A mesterséges úton ki­alakított sóbarlang klímáját lég­úti betegségben, allergiában szenvedőknek ajánlják. Az alapítványnál igénybe ve­hetők más egészségjavító eszkö­zök, Bionic és Sollux lámpa, Hyla légtisztító. Szervezett prog­ram keretében működik az Élet­mód klub, melynek foglalkozá­sai kondicionáló tornára, gyógy­tornára és jógára épülnek, illet­ve az Asztma-Allergia klub, mely havi egy alkalommal tart klubfoglalkozást, évente egy­szer pedig terápiás célú gyógy- üdülést szervez más úti célok mellett a Parajd sóbányába. Sáhi Manuéla ügyvezető el­mondta, az asztmás és allergiás gyermekek egészségéért jött létre az Akarat ebihal csoportos gyógyúszás, melyre a tanuszo­Sáhl Manuéla ügyvezető dában kedden, szerdán és pén­teken van lehetőség. Az ügyvezető hozzátette, hogy mindezek mellett termé­szetesen fő feladatuknak a par­lagfű-mentesítést tekintik. Gyomfeltárást, kaszálást végez­nek, városi lakossági és munka­helyi virágosítást szerveznek. Több környezetvédelemmel és egészségvédelemmel kapcsola­tos programot hirdetnek gyer­mekek részére. Ilyen például a megyei szintű környezetvédel­mi vetélkedő és a méltán nép­szerű Zöld alma program. Minden elképzelést felülmúlt az első paksi korifarsang sike­re. A november elején megnyílt jégpályára hívta a város és kör­nyéke korcsolyázni és mulatoz­ni szerető lakóit a helyi televí­zió, rádió, újság és a Paksi Sportegyesület. A szervezők többhetes munkája dugába dől­ni látszott a farsang kezdete idején, hiszen a nagy napon a meghirdetett időben éppen fel­váltva esett az eső, a hó és a ha­vas eső. Végül az első jelmezes korcsolyázók érkezése meg­győzte a rendezőket, s nem fúj­ták le a programot. Akkor még maguk sem hitték, hogy a mos­toha időjárás ellenére közel két­százötven vendég érkezik majd a jégpályára. A legkisebb jelme­zes járni is alig tudott, nem­hogy korcsolyázni, de akadt fel­nőtt, sőt nagypapa-nagymama korú jelmezes is. Némelyek sa­ját kezűleg alkottak jópofa mas­karát, mások élve az egyre bő­vülő lehetőségekkel vásárolt kölcsönbőrbe bújtak. A legjob­bak édes jutalmat, egy-egy tor­tát kaptak. Ajándék járt azok­nak is, akik az akadályverse­nyen, vagy éppen a táncverse­nyen nem akadtak legyőzőre. ■ D KßSWiLr SzáCCocfa €C Étterem 7081 Simontornya, Malom u. 33. www. hotelcastle. hu Farsangi ebéd egy mesebeli Kastélyban Március 5. (vasárnap) 11 órától Korlátlan ételfogyasztás, program kicsiknek, nagyoknak, jelmezverseny, játszóház. 2480 Ft/felnött, 1480 Ft/gyermek, 3 év alatt ingyenes Asztalfoglalás: 06-74/486-560 DUNAFÖLDVÁR. RÁKÓCZI U. 1. 75/341-412- villanyszerelési anyagok- kültéri, beltéri lámpatestek- konyhafelszerelési cikkek- háztartási gépek és alkatrészek nagy választéka. cserépkályha- és kandalló­w * ^ mm epito Bemutatóterem: 7020 Dunaföldvár, Előszéllási u. 25. Tel.: 75/343-645, Mobil: 30/901-0188 4 4

Next

/
Thumbnails
Contents