Tolnai Népújság, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-13 / 61. szám
4 DUNAFÖLDVÁR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. MÁRCIUS 13., HÉTFŐ Alig van olyan gyerek, aki ne szeretné a kézműves foglalkozásokat, a gyurmázást, rajzolást, festést. Ahogy az idő előrehalad, az alkotókedv nem csökken, mégis ritkán kínálnak fiatal, vagy már nem olyan fiatal felnőtteknek ilyen elfoglaltságot Ezért számít üde kivételnek, hogy Földváron fazekastanfolyamot indítanak a kerámiát szerető és alkotni vágyó felnőttek részére a Minerva Művészeti Iskolában. A foglalkozásokat a volt szovjet laktanya területén tartják megfelelő számú jelentkező esetén, (vm) Megerősítette a partneri kapcsolatot Weikersheim A testvérvárosi kapcsolat megerősítésére Weikershe- imből érkeztek vendégek a Duna-parti városba. A delegációt Klaus Kornberger vezette, akit ismét nyolc évre választottak polgármesternek. A delegáció és a képviselő-testület tagjai az idei év programjait egyeztették - tudtuk meg Nagy Gáborné polgármestertől, (se) Három évtizeddel ezelőtt alakult a népszerű klub Idén ünnepli megalakulásának harmincadik évfordulóját a kertbarát klub. Rendezvényeiket ennek a jubileumnak jegyében szervezik az idén. A téli előadás- sorozatot követően a nyári kirándulásokat tervezik. Ausztriába készülnek. Addig is a városi ünnepségek lebonyolításában vállalnak szerepet, (se) Veszélyessé vált pincét találtak az útépítésnél Folytatódik a pinceprogram a városban. Az egri Habbeton Kft. munkatársai a Jókai utcában egy beszakadt pincét töltöttek fel, hogy az úttest beszakadását megelőzzék. A Rákóczi utcában két helyen dolgoznak, sőt útépítés közben újabb veszélyessé vált pincét találtak, (se) Új vezetők pályázatait várja Dunaföldvár Lejártak az önkormányzat intézményei vezetőinek kinevezései. A képviselő-testület pályázaton hirdette meg az állásokat. Az Alapszolgáltatási Központ, a Beszédes József Óvoda, Általános Iskola, Gyógypedagógiai Tagozat, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakiskola, valamint a Magyar László Gimnázium vezető posztjaira keresnek jelentkezőket. A pályázatok feltételei között szerepel, hogy az állásokat a nyár folyamán foglalhatják el a nyertesek, (se) Többet szeretnének tenni a városért a polgárőrök Közgyűlést tartottak a polgárőrök. Az a cél - mondta Széles János elnök, hogy a polgárőrség a közélet minél szélesebb területein legyen jelen és tovább bővüljön tevékenységi köre. Például a lakossági tájékoztatás és segítségnyújtás területén adódik erre lehetőség az elnök szerint, (se) Megbecsülik a szaktudást szolgáltatás A legnagyobb rugalmasságra törekszik az új vezetés Nemcsak a cégér változott, az ügyfelek minőségi változásokat is tapasztalhatnak a megújult dunaföldvári Suzuki Mild autószalonban és szervizben. Venter Marianna- Az elmúlt év végén vettük át a Suzuki-szalont, amely több mint egy évtizede áll az ügyfelek rendelkezésére - mondta Palánkai Gábor, a Suzuki Mild autószalon és szerviz cégvezetője. A megváltozott név egyben minőségi váltást is jelent, minden szempontból előremutató terveket valósítanak meg, mind a kereskedés, mind a szerviz szempontjából. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a lehető legnagyobb rugalmassággal, az ügyfelek érdekeinek szem előtt tartásával végzik munkájukat. Legyen szó hitelügyintézésről, szerelőmunkákról, vagy bármilyen egyedi kérésről, kívánságról. A Suzuki ma Magyarországon a legszélesebb körben ismert és vásárolt autómárka. A cégvezető és társa, Kiinger Attila ügyvezető bíznak a már kialakult és ezután kialakítandó jó kapcsolatokban, a márka minőségében és az ügyfelek márkahűségében. Palánkai Gábor azt is elmondta: cégpolitikájukban nagy hangsúlyt helyeznek az emberi erőforrásra, a tapasztalatra, a szakmai tudásra és Evele Viktória az egyik új modellt veszi szemügyre a szalonban. A cég üzletpolitikája: mindent az ügyfélért felkészültségre. Jól tudják, hogy a jó szakember kincset ér. Nem véletlen, hogy dolgozóik közül többeknek tíztizenöt esztendeje ez a cég a munkahelye és remélhetőleg ugyanennyi év múlva is így lesz. Széleskörű szolgáltatások várják az ügyfeleket A szalon és szerviz széleskörű szolgáltatást nyújt, az eladás mellett a gépjárművek szervizelését, javítását is vállalják. További ajánlatuk: műszaki vizsgáztatás, zöldkártya, eredetvizsgálat Hétköznap reggel már fél 8-tól délután 5 óráig, szombaton reggel fél 9-től fél 1- ig tartanak nyitva. Int a prímás, szól a muzsika zene Újjáéled a dinasztia hagyománya, próbál a Mendi zenekar Rég nem hallott melódiák csendülnek fel újra a dunaföldvári művelődési ház klubtermében. Mendi Ferenc zenekara próbál a legközelebbi fellépésre. Közben ismerősök, barátok jönnek a solti borbarátoktól ajándékba kapott nagybőgő hangját csodálni. A prímás int, és máris szólnak a hangszerek. Negyven év után ismét cigányzene van a városban. A hatvanas években a Kálváriahegyen csakis muzsikus cigányok éltek - mondta Mendi Ferenc, a zenekar vezetője. Nem múlt el keresztelő, lakodalom, disznótor vagy temetés anélkül, hogy ne muzsikáltak volna. Az öregek meghaltak, a fiatalok más városban keresték a boldogulást. A zenekarok pedig egyre csak fogytak. Édesapám ismert hegedűse volt Dunaföldvárnak - mondta Mendi Ferenc. Szeretném, ha tovább élne a cigány népzene. Ezért járattam a fiaimat zeneiskolába. Gyula nagybőgőn, Ferenc brácsán játszik. Mindketten tagjai a zenekarnak. S hogy biztosítva legyen a hagyományok ápolása, az unoka is hegedül. Milánka négyéves és tíz nótát énekel a nagypapával. A prímás büszke családjára, de arra is, hogy a dunaújvárosi színházban epizódszerepet kapott. Önmagát alakítja, muzsikus cigányként A Mendi család a régi szokásokat szeretné továbbvinni. Rendezvényekre járnak, roma dalokat, de magyar nótákat is játszanak. Az igazi álom egy olyan vendéglő, ahol esténként a zenekar játszhatna. ■ S. E. Városi címerrel címkézik fel a legjobb bort Dunaföldváron Gallai Sándor Blauberg és Fehér Sándor vegyes fehérbora nyerte a Dunaföldvár bora címet a kertbarátok és a Szent Rókus Borlovag Rend által szervezett borbírálaton. A nyertes nedűk a város címerével ellátott üvegekbe kerülnek. A borversenynek évtizedes hagyományai vannak a városban. Először csak a kertbarátok szervezték saját tagjai számára - mondta Szeleczki Sándor, a kertbarát klub elnöke. Tavaly kapcsolódtak be a szervezésbe a borlovagok, főként azért, hogy a várost a helyi borokon keresztül is népszerűsítsék. Vorák József főpohárnok szerint Dunaföldvár a tolnai borvidék legészakibb csücskén helyezkedik el. Mivel nincs borvidékké nyilvánítva, ezért itt nem kapta meg a bor azt a tiszteletet, amit megérdemel. A zsűri száz borból választotta ki azt a két nedűt, amely egy éven keresztül viselheti A város bora címet - mondta Simon Cecília, a bírálóbizottságok elnöke. Azt tapasztaltuk, hogy a tavalyi tanácsokat megfogadták a termelők, most kevesebb volt a kezelési és pincehigiéniás hiba. ■ Seregély Kevesebb riasztás, jobb felszerelés a tűzoltóságnál Az elmúlt évekhez képest csökkent a riasztások száma'- mondta Csányi Imre, a dunaföldvári önkéntes tűzoltó egyesület parancsnokhelyettese. Míg a korábbi években mintegy negyven helyszínre vonultak, addig tavaly csupán huszonhárom esetben kérték segítségüket. Az egyesület a nemrégiben megtartott közgyűlésén számolt be arról: a tűzoltók többsége továbbképzésekre járt, valamint tűzoltási eszközöket és védőruhát vásároltak. Ezekhez a pénzt többségében a Belügyminisztérium és a Biztonságos Magyarországért Közalapítvány által kiírt pályázatokon nyerték. Az egy százalékokból gyűlt össze közel 80 ezer forint, és helyi támogatásokat is kaptak. Az önkormányzat mintegy 2,3 millió forinttal járul hozzá a tűzoltóság fenntartásához. *E.S. ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK 2006 Nem elég erős a nemzeti érdekek képviselete szekszárd Munkahelyteremtésre, a vidékfejlesztésre és erős élelmiszer-feldolgozó ipar létrehozására kívánja fordítani a 2007 és 2013 közötti ciklusban az uniós forrásokat a Fidesz- MPSZ. Mindezt szájer József, az Európai Parlament néppárti frakciójának helyettes vezetője mondta Szekszárdon. Mint elhangzott, a kis- és középvállalkozások támogatása és a munkahelyteremtés az új Széchenyi- terven keresztül valósulhat meg. Minden szorosan kapcsolódik a vidékfejlesztési célokhoz, azaz oda menjen a pénz, ahol szükség van rá. Szájer József hangsúlyozta: Az unióban az eddiginél jobban kell érvényesítem nemzeti érdekeinket. Venter M. Bemutatkozik az: AUTÓS-MOTEL-ÉTTEREM Dunaföldvár déli határában, a 6-os főút 89-es km-szelvényénél találkozhatunk a többéves múltra visszatekintő vendéglátóipari egységgel. A 90-es évek elején indult vállalkozás ma már mintegy 200 négyzetméteren várja vendégeit. *_ A vendéglátóipari szolgáltatások az étkezési $ és szálláslehetőséggel biztosítottak. Éttermi kínálatunk a frissensültek és egytálételek mellett az ún. gyorsételekkel, mint a hamburgerek, különböző szendvicsek mellett az idei évtől megkezdte a GYROS forgalmazását is. Gyerekeknek a különböző jégkrémek mellett továbbra is kínáljuk a fagylaltot. Különtermünkben lehetőség van kisebb rendezvények, baráti összejövetelek lebonyolítására, biliárdpartira. A MOTEL szobái légkondicionáltak, tv-vel, fürdővel felszereltek. Szolgáltatásunk munkásszállás biztosításával is foglalkozik. Várjuk vendégeinket a hét minden napján reggel 6-tól este 224g. Rendelés: 06-20/453-4333,06-75/54M97 telelonon. Telefonos hirdetésfelvétel Hétköznap: 8-tól 16-ig % 74/511-534 511-504 f 1