Tolnai Népújság, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-13 / 61. szám
2 TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Szekrényre, asztalra szeretnének pénzt nyerni alsónyék Az alsónyéki ön- kormányzat a területfejlesztési tanács pályázatán 190 ezer forintra pályázott. A pénzből a polgármesteri hivatal bútorait cserélnék ki, számítógépasztalt és szekrényeket vásárolnának. A település tavaly ugyancsak területfejlesztési támogatásából akadálymentesítette a községházát. (bk) Közösségi házat alakítana ki a Czencz Alapítvány BÁTA A bátai Czencz Alapítvány egy közösségi házat alakítana ki, ahol az alkotótábor résztvevői dolgozhatnának évről évre. A bátaiak 4,8 millió forint támogatást szeretnének kapni. A szervezet pályázatát a decsi Sárköz Fejlesztő Kht. készíti, (bk) Szakmai konferenciára készülnek a pedagógusok decs A decsiek a szedresi általános iskolába készülnek, ahol a gazdasági és vállalkozási ismereteket oktató tanárok szakmai megbeszélést tartanak március 13-án. A decsi iskolában már évek óta sikerrel tanítják a vállalkozási ismereteket, az intézmény több országos dijat is kapott, (bk) Hiánytalan költségvetést fogadott el a testület harc A harci önkormányzat költségvetésében nem számol pénzügyi hiánnyal, hitelfelvétellel. Nagy János polgármester elmondta, hogy ha lesz pályázati lehetőség, fejleszteni is fognak: felújítják az iskola tetőzetét, folytatják a partfalvédelmet és a helyi építészeti értékeket is gondozzák, (sk) Tavaszi kirándulás lehet a tánc eredménye kistormás Szombaton délután rendezték a kistormási óvodások farsangi bálját a helyi faluházban, este pedig a felnőtt bálozóké volt a táncparkett. A mulatság bevételéből az óvodások kirándulhatnak tavasszal, (sk) Felújítanák, bővítenék a községi sportöltözőt szedres A községi sportöltöző felújításához és bővítéséhez nyújt be pályázatot az ifjúsági minisztériumhoz a szedresi önkormányzat. A vizesblokk-korszerűsítés, a födémcsere, valamint a létesítmény bővítése valamivel több mint tízmillió forintba kerülne. A település a költségek több mint felét vállalná önerőként, ebből mintegy hárommillió forint lenne a társadalmi munka, (sk) Már a nyárra készítik fel a szálkai tavat szálka Készülnek a tavaszra és a nyárra a szálkaiak. Pálfi János polgármester elmondta, a szálkai tó fenekére homokot szórtak. Erre azért van szükség, mert alapvetően iszapos a tó alja. (bk) / __ __ A __ * __ A SZ EKSZARD ES TÉRSÉGÉ TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. MÁRCIUS 13., HLTFO Együtt fényezik a gyöngyöt ÖSSZEFOGÁS Közösen mutatkoznak be a budapesti turisztikai kiállításon Gyorsan bővül a helyi tervek kistérségi gyűjteménye Új prospektust adtak ki Sióagárd és a leányvári pincefalu nevezetességeiről, összefogással. Steinbach Zsolt A SIÓAGÁRD! prospektus összefogással született a sióagárdi önkormányzat és hat magánvállalkozás együtt fényezi a Szekszárdi Történelmi Borvidék gyöngyszemét, Leányvárt, illetve Sióagárdot - tudtuk meg Háry János polgármestertől. Az összefogás nem csak egy alkalomra szól. A község és a hatok „egy gyékényen árulva” népszerűsítik értékeiket a csütörtökön kezdődő budapesti Utazás 2006. kiállításon is. Az új kiadvány főként gasztronómiai, illetve kulturális helyszínekre, programokra hívja fel a figyelmet A leányvári borászatok közül Dúzsi Tamás családi borgazdasága, Ferenc Vilmos vendégváró pincéje, Szlovák Gabriella Bordorádó Pincészete mutatkozik be. A reneszánsz lakomák készítője, Faddi Varga János királyi főszakács neve fémjelzi a Margit-pincét, felesége, Vargáné Kovács Veronikáé pedig a Hímzésmúzeumot. A prospektusban szereplő idegenforgalmi kínálatot Savanya Géza pá- linkafőzdéje és a sióagárdi Víg Vendégház gazdagítja tovább. Végül, de nem utolsósorban a sióagárdi tájházat is ajánlják a turistáknak, csakúgy, mint az idei sióagárd-leányvári rendezvényeket a nyárköszöntő falunapot és országos halfőző versenyt, az augusztusi megyei vadásznapot, a szüreti napot, valamint a Már- ton-napi borünnepet. A sióagárdi tájház is szerepel a kiadványban népszerűsített látnivalók között. A képen Nagy Gyprgyné, Bözsi néni, a tájház gondoka és Gergely Judit népi táncos, a színpompás sióagárdi népviseletben Pénzhiány vagy tehetetlenség PANASZ A faluvezető szerint nem lehet mindent rajtuk számon kérni Gyorsan bővül az úgynevezett kistérségi tervtár, amelyet azért hoztak létre, hogy a helyben fontos elképzelésekről, vagy már megtervezett programokról, beadott pályázatokról tudhassanak a többi település érdeklődői. Halmai Gáborné, a társulás elnöke személyesen vette át legutóbb Szedresen a Lovas udvarházról szóló terveket A tervtárral kapcsolatban elmondta, azért is fontos, hogy ezek az elképzelések ismertek legyenek, mert így a társulás koordinációs szerepet vállalhat Partnert kereshet egy-egy terv megvalósításához, vagy időben kiderülhet, hogy valamely programmal mások már próbálkoztak. Fontos, hogy a 2007 után megnyüó pályázati lehetőségekhez időben készüljenek el a projektek, és azok kapcsolódjanak regionális és nemzeti fejlesztési tervekhez. Illetve ezekben a helyi elgondolások megjelenhessenek. Bátainé Balogh Erzsébet kistérségi menedzser elmondta, már legalább húsz fejlesztési elképzelés szerepel a tervtárban. Van köztük szekszárdi, faddi, harci, önkormányzati, vállalkozói és civil szervezettől érkezett egyaránt. ■ Ihárosi Sikeres diákok, sikeres tanárok a zongoraversenyen szekszárd Továbbjutott két szekszárdi zeneiskolás az I. Chopin+... elnevezésű zongora- verseny nemzetközi fordulójába. A Liszt Ferenc Művészeti Iskolát, s egyúttal a megyét képviselő Balogh Fanni (tanára Főglein Klára) az első korcsoportban dicséretet kapott, Erős Ditta Rebeka a második korcsoportban ezüst fokozatot ért el, s mindketten beMEDINA-SZŐLŐHEGY Egy héttel ezelőtt, ezeken a hasábokon megírtuk, hogy Medina-Szőlőhegyen az utóbbi évek legnagyobb beruházása, a felújított egykori iskola- épület áll műszaki átadás előtt. Szalai László polgármester azt is elmondta, hogy a turisztikai előrelépéshez infrastrukturális fejlesztések - útépítés, ivóvfzminő- ség-javítás - is kellenek. Egyik szőlőhegyi olvasónk jelezte, hogy megtévesztő ivóvízminőség-javításról beszélni, amikor nincs ivó- vízhálózat Szőlőhegyen, csupán közkút üzemel. A falu nagy részén hiányzó utak építésére szerinte azért pályázik hosszú évek óta sikertelenül a község, mert szakszerűtlenek a beadott pályázatok. Elmondta, hogy Szőlőhegyen nincs szennyvízcsatorna, sem kábeltévé, a csapadékelvezetést sem oldották meg. A borturizmus fellendítésére alkalmas szőlőstanyák nagy részében villany sincs. Rossz a buszközlekedés is. Olvasónk harminc éve ismeri Szőlőhegyet, úgy látja, a község csak a kéthetenkénti szemétszállítást tudta megoldani, de más fejlődés nem történt. Szerinte az ottani állapotoknak nem a pénzhiány, hanem a tehetetlenség az oka. A polgármester úgy véli, nem lehet mindent az önkormányzaton számon kérni. Ennek kapcsán többek között rámutatott: a Emlék a székely fafaragónak állandó Szombatonként látogatható a házi kiállítás harc Bíró Lőrinc székely fafaragónak állít emléket a múlt héten megnyílott állandó kiállítás Harcon. A tárlatot az alkotó lánya, Antalné Bíró Jolán Alkotmány utcai házának egyik helyiségében rendezték be. Bíró Lőrinc Hadikfalván született, sokáig élt Murgán. 1977 óta alkotott, a megyében többször állított ki, fafaragásai a környék számos székely házában megtalálhatóak. Az idős mester tavaly, nyolcvannégy éves korában hunyt el Harcon. A kiállítás szombatonként, tíz és tizenkét óra között látogatható, belépődíjat nem kell fizetni. ■ K. S. Bíró Jolán édesapjának faragásai a környék számos házát díszítik pályázatokat minden esetben szakemberekkel készíttetik, a szőlőhegyi kábeltévé kiépítését a szolgáltató cég nem vállalta, a gyakoribb buszjáratokat pedig a Volán nem tudja biztosítani, mert kevés az utas. A tanyák villamosításához a tulajdonosok egy része nem tudta befizetni az önrészt Szalai László elmondta: az ön- kormányzat lehetőségeihez mérten továbbra is mindent megtesz Szőlőhegy fejlesztéséért ■ S. K. Újabb kockaház tetőbeépítését hagyták jóvá tolna Újabb kockaház tetőterét építik be Tolnán, várhatóan még az idén. A városközpont évtizedekkel ezelőtt készült, emeletes, lapos tetős társasházai közül van, amelyiknél már alkalmazták ezt a megoldást. Ennek előnye többek között, hogy új lakások épülnek, ennek fejében pedig az építő vállalja az épület külső homlokzatának szigetelését, felújítását. Mindezek révén jóval esztétikusabbá válnak majd ezek a házak is. A mostani, a képviselők által is támogatott tervek a Kossuth u. 1. szám alatti épületre vonatkoznak. A tetőn két új lakás épül. ■ S. Zs. Balogh Fanni Ditta Rebeka jutottak a júniusi nemzetközi fordulóba - tájékoztatta lapunkat Lakatos Orsolya, a zeneiskola szóvivője. Erős Ditta Rebeka a gálahangversenyen is fellépett. A Ferenczy György Alapítvány hirdette meg a versenyt 9-15 éves korú zeneiskolások számára. A furcsa név abból adódik, hogy Chopin mellett minden versenyen másmás zeneszerző műveit adják elő a növendékek. A versenyt a tervek szerint kétévente rendezik meg. «1.1. 4 í