Tolnai Népújság, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-01 / 51. szám

MOZAIK WBMIIiliilT0in|]nilil1i111iliWTini1ii|r||illirii|ii|||^||MMW^llll>ilW>il<iii<Wilr^ illllWW 16 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. MÁRCIUS 1., SZERDA OLVASTAM A jó rabló meséje A megannyi, majdhogynem hozsannázó újság­cikk, dokumentumkötet, regényj?) után immár film is emléket állít a viszkis rablónak és viselt dolgainak. Az alapokat tekintve magyar alko­tásról van szó, ami azt jelenti - remélhetőleg -, hogy legalább elkerüli a hollywoodi giccses végkifejletet. Bár ki tudja, az eddig 40 milliós, de még ki nem merült állami tá­mogatás révén egyfajta megkönnyeztek) változatra is futja majd. A rendező szerint a film elkészítését a viszkis személyi­sége is indokolja. Ráadásul a rablónak „két okból is drukkolt az átlagember: mert packázott a rendőrséggel, és mert nem a mó­ri mészárlást követte el, nem okozott véres eseteket.” A RENDEZŐ ugyan nem kívánja példaképként beállítani a rablót, de azért a rend őreit kijátszó, embert nem ölő mivolt - némi társa­dalomelméleti lózunggal megspékelve - ma már elegendő felté­tel a „jobb sorsra érdemes ember" vászonra viteléhez. Legyen így. Ám ha a viszkis „jobb sorsra érdemes ember”, vajon minek nevezhetjük azokat a halálra vált alkalmazottakat, akikre ráfog­ta félautomata fegyverét? szeri árpád Örködnek a természetvédők MKS Civil természetvédelmi őr­szolgálatot szervez a paksi Mag Környezet- és Természetvédelmi Alapítvány - tudtuk meg Pokorni József elnöktől. A 25 tagú csapat márciusban részt vesz egy kép­zésen a Duna-Dráva Nemzeti Park közreműködésével, majd megkezdik a munkát. Pakson és környékén figyelnek a környe­zetre, és ha rendellenességet ta­lálnak, megpróbálják azt maguk rendbe hozni, vagy szólnak az il­letékeseknek. ■ H. É. HIRDESSEN OLCSÓBBAN! 2006. március 4-én akciós hirdetési lehetőséget kínálunk. NŐNAPI MELLÉKLETÜNKBEN adhatja fel hirdetését! Tolnai Népújság A hír vetünk jár! Chevrolet plusz elismerő tekintetek Az új, négyajtós Chevrolet Aveo megérkezett! Egy autó, melyet büszkén fog megmutatni mindenkinek. Jöjjön el a nyílt hétvégére, vegyen részt a tesztvezetésen és licitáljon az új Aveóra 1 Ft-os induló áron! Aveo Chevrolet Gemenc Dunaföldvár, Paksi út 76. • Tel.: 75/343-500 Szekszárd, Pásztor u. 2. • Tel.: 74/528-806 A képen látható autó illusztráció. CO,-kibocsátás: 164 g/km, átlagos fogyasztás: 6.3 1/100 km. A feltűntetett ár tájékoztató jellegű. * A bevezető ár 2006. március 01-től június 30-ig, illetve a készlet erejéig érvényes. CHCVNOL CT Fázott a néger Bonyhádon farsang Jól fel kellett öltözni a jelmezek alá Dávid Dániel seriffnek, Nász Valentin a Mátrix című film főszereplőjének, Neónak öltözött a farsangon Farsangi felvonulással búcsúz­tatta a telet Bonyhád tegnap délután. A Városi Fúvószenekar fújta a talpalávalót, míg a jel­mezbe öltözött bonyhádiak, köztük a város óvodásai, általá­nos és középiskolásai, nyugdí­jasai, sőt még egy afrikai benn­szülöttnek öltözött úriember is, a katolikus templomot megke­rülve, a Szabadság teret útba­ejtve visszatértek a városháza elé, a gyülekező helyszínére. Ezt követően Rittinger Antal, al­polgármester búcsúztatta a far­sangot, s ezzel a telet, majd megnyitotta a farsangi műsort. A rendezők, a Vörösmarty Mi­hály Művelődési Központ mun­katársai, illetve a nyugdíjas klub hölgytagjai teával, forralt borral és fánkkal kínálták a szép számban megjelent kíván­csiskodókat. bR. T. HUMOR MATUZSÁLEM A körzeti rendelőben két be­teg a hosszú élet ütkáról be­szélget.- Képzelje, a mi falunkban egy ember 1848-ban született!- meséli az egyik.- De hiszen akkor az már több mint százötven éves!- Nem, mert már régen meg­halt. PÓTKÉRDÉS- Volna még egy utolsó kérdé­sem - mondja az álláshirdetés­re jelentkező cselédlánynak a grófné. - Van magának szere­tője?- Van, de olyan, hogy a nagy­sága is meg lesz elégedve vele.- Jó, akkor máris fel van vé­ve! PÉLDA- Móricka, mondj egy példát a hőtágulásra! - szólítja fel a ne­bulót a fizikatanár. A gyerek hosszasan gondol­kodik, majd így szól:- Nyáron például hosszab­bak a nappalok. HOSSZAS CÉLZÁS Két barát golfozik. Az egyikő­jük hosszasan céloz a harma­dik lyuk előtt.- Miért szöszmötölsz annyit, öregem? - szól rá a másik. - Mi­ért nem ütsz már?- Tudod, a feleségem a bár­ból figyel, és nagyon szeret­nék pontosan lőni.- Ne csacsiskodj már! Te is jól tudod, hogy ekkora távol­ságból semmi esélyed eltalál­ni őt. Kiváló hálózatunkat sokan értékelik, de vannak még kétkedők. Lennél a fültanúnk? A Térerőpróba 2006. március 1-től március 31-ig tart. A részvétel feltételeiről ó nyereményjátékról a www.vodafone.hu oldalon, vagy a Térerőpróba ett helyszínein tájékozódhatsz. A nyereményjátékban a2ok vehetnek részt akik a helyszínen a tesztet elvégezték és az adatlapot teljes körűen kitöltötték. vodafone Győződj meg a saját füleddel arról, hogy mire képes a Vodafone hálózat! Jelentkezz az országos Térerőpróba 256 helyszínének egyikén, és térj haza személyes tapasztalatokkal, na meg egy értékes nyereménnyel! A Térerőpróba következő helyszínei: 2006. 03. 02. Bátaszék, 7.30-11.30 Budai úton a könyvtár előtt 2006. 03. 05. Bonyhád, 7.30-11.30 Széchenyi tér Paks, 13.30-17.30 Gagarin úti parkoló 2006. 03. 06. Szedres, 11.00-13.30 Bezerédi tér 6. Hőgyész, 15.00-18.00 Kossuth tér, a piac területén Sztárcsapatok a MetalMania- fesztiválon A MetalMania-fesztiválnak is­mét a Petőfi Csarnok lesz a helyszíne március másodikán. A budapesti rendezvény egész napos szórakozási lehetőséget nyújt a heavy metal zenei stí­lusok kedvelőinek, hiszen tizenkét órán keresztül két színpadon összesen húsz ze­nekar lép majd fel, köztük hat nemzetközi sztárcsapat. A ha­zai csapatokon kívül így a finn dallamos darkrocker-csapat, a Charon, a svéd death metal ze­nekar, a Soilwork is fellép a rendezvényen. A seattle-i Ne­vermore 70-75 perces műsort ad, és hasonló hosszúságú pro­dukcióval készül az est három további főzenekara, az Anathe­ma, a stílusosan borzongató portugál Moonspell és a svéd opera-metal formáció, a Therion is. Az idei MetalMa- niához idén két vidéki koncert kapcsolódik, február 28-án Szegedre várták, március 3-án pedig Sopronba hívják a szer­vezők a rockereket. ■ B. K. MOZI Szekszárd Panoráma nagy­terem: Tibor vagyok, de hó­dítani akarok (magyar víg­játék) 17.30, 20.00. Artmozi: Tibor vagyok, de hódítani akarok (magyar vígjáték) 15.30, Tótumfak- tum (amerikai film) 17.00, Bizonyítás (amerikai, ro­mantikus film) 19.00. Paks: Doom (amerikai sci- fl) 19.00. 1 ( <4

Next

/
Thumbnails
Contents