Tolnai Népújság, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-01 / 51. szám
2006. MÁRCIUS 1., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG SZOLGALTATAS 13 SMS-ROVAT * Hőgyészre Nagy Anitának, Bábudnak boldog szülinapot kívánunk: Szandika, Roxika és Manó. Azt kívánjuk ezen a szép napon, ragyogjon a napfény, boldog legyél, nagyon szeretünk. * Kicsilánynak boldog születésnapot kívánok, és azt, hogy legyél nagyon boldog. N. F. * Lányok üzenetéit várom laza, diszkrét kapcsolatra. Csak sms-t írjatok a 30 8524874-es számra. * 32 éves srác várja lányok sms-ét komoly kapcsolat reményében. Szekszárd és környéke előnyben. 06 70 200 33 75. HAJDAN Március elsején 175 éve, 1831- ben a váci siketnémák intézete igazgatójának nevezték ki Szekszárd fiát, Schwartzer Antalt, aki új, eredményes módszerével föl- virágoztatta az iskolát. 115 éve, 1891-ben jelképesnek tartották, hogy a megyei igazságügyi palota alapjainak ásásakor két rabbilincset találtak. 100 éve, 1906-ban megyénk tisztikarától vett érzékeny búcsút gróf Széchenyi Sándor, aki 21 évi főispánsága alatt vasutat, főgimnáziumot, Duna-hi- dat eredményesen segített létesíteni, s posztján minden idők legjelentősebbje volt. 70 éve, 1936- ban a paksi cigánybálon 200 prímás versenyében a legjobb zenész címet a szoboszlói Nokodi András nyerte. VIZALLASJELENTES Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 24 cm, Paks 188 cm, Dombori 238 cm, Árvízkapu 617 cm. A Sió Palánknál 241 cm. (A Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) S.O.S. - TELEFON A Lelki Segély Telefonszolgálat díjmentesen hívható naponta 18-06 óráig: 06/80/505-518. SZAMUNK: 30/303-0272 * Uj Elet! Jobb, ha tőlem tudod, a férfinak nem feltétlen topmodell kell. Szép dolog az őszinteség, megbízhatóság, de a testiség fontosabb. Ott kell produkálni!? Doki. * Szia, új élet! Egyetértek véleményeddel, ma már a legtöbb embernek a külső a fontos és nem a belső! BÖBE. * „Új Élet”! Az életet nem a lélegzet- vételek száma határozza meg, hanem azok a pillanatok, amikor eláll a lélegzetünk. „Paradoxon”. * Szia. Nem vagyok ismert, de lehet, hogy engem keresel. Egy 29 éves srác. „Tánc”. * Sziasztok, hölgyek! Ismerkednék aranyos, magányos, nagykeblű hölggyel. Van még ilyen? Sms. írj! Jocó. * 35-45 év közötti, vidám természetű hölggyel ismerkednék, Szekszárd és környékéről, tartós kapcsolatra. Tel: 20/2339851. * Szeretnék megismerkedni egy lánnyal. 16 éves vagyok, Robinak hívnak. Olyan kapcsolatot szeretnék, amiből együttjárás alakulna ki. Tamási és környékéről. * Létezik még kedves, aranyos, független, 29-36 év közötti hölgy, aki tartalmas kapcsolatot keres? Ha igen, jelentkezzen! 06-20-25-42- 043. * Mikor megláttalak, azt hittem, álmaim férfiét pillantottam meg. Én jóban, rosszban vele voltam. Kihasználta érzelmeimet. A szívem még mindig őt szereti! Tangó. * Amikor nem tel.szám, hanem betűk vannak, arra hogy lehet sms-t írni? * Megkaptad kedd reggel? Várlak! - tzs* Gazdát keresek 1 db kifejlett hím tengerimalacnak. Tel.: 74/442-045. A ...-ban 149 forintért reklámozzák az epret. A pénztárnál 249 forintért AZ OLVASO ÍRJA blokkolják! Veletek is ezt csinálják? Vega. * L-né J-nek: Olyan jó látni, hogy mindig mosolyogsz és jókedvű vagy. 465. * Ha magadra ismertél, akkor minek írogassak nevet? * Rendben! Az lesz a jel, hogy bukfencezek egyet a betonon. Te pedig felsegítesz, leporolsz és boldogan élünk... Jó lesz így? * Szekszárdi, 40 éves, jól szituált férfi kislányával társát keresi. Személyes bemutatkozást kérek (ne sms-t). Tel.: 70/372-4784. * Helló, szekszárdi hölgyek! 170/70/43 elvált, fiatalos, 1 gyermekes férfi keresi kedves, esztétikus, vidám, szerető társát 37 éves korig. Gyermeked lehet! 70/5176828 sms. * Üdvözlöm azt a kedves embert, aki febr. 28-án a Béla téren nekiment egy parkoló autónak, és utána távozott. Megvan a rendszáma, kérem, jelentkezzen az én számomon 06/20/442-7227. Már nem kívánja a pirítást Karácsonyra kenyérpirítót kaptunk ajándékba. Próbájára az ünnepek után került sor, mert addig „uram bocsá'” nem ettünk pirítóst. Nem volt túl boldog az első' kísérlet, mert ahogy a konnektorba dugtuk a villát, az egész házban megszűnt az áramellátás. Bonyhádon lakom, a masinát Szekszárdon vették szeretteink az egyik áruházban. Hát irány a megyeszékhely! Mivel a háromnapos cseregarancia lejárt, ugyan menjek már az Újvárosba, a megjelölt szervizbe csereutalványért! Természetesen megyek, viszem a bűnöst. A szervizben ismerősként fogadnak, de rá kellett jönnöm, nem én vagyok ismerős, hanem a pirító, pontosabban a márkája. Ettől függetlenül csereutalvány nem jár, csak akkor, ha a gyártó nyilatkozik, hogy nem javítható. Jöjjek vissza másfél hét múlva! A jelzett időre visszamentem, csereutalvány rendben, irány az áruház, adminisztráció, cserekészülék kiválasztása, dilemma. Egyszer csak rám szól az egyik kiszolgáló: ne ragaszkodjak a típushoz, mert az nem jó, KRESZ-tudásuk legjavát nyújtották a gyerekek A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési bizottsága és a Tolna Megyei Sport Intézet közlekedési tanulmányi versenyt szervezett 4., 8. osztályos általános iskolásoknak. A versenyen a megye tizennyolc iskolájának negyven tanulója mérte össze KRESZ-tudását. A negyedik osztályosok versenyében első lett Hajnal Roland, az őcsényi általános iskola diákja, második helyen Kőmíves Ferenc dunaszentgyörgyi tanuló végzett, a harmadik helyezett Csankó Dávid bátai diák lett. A nyolcadikosok kategóriájában a bátai Sükösdi Anita szerezte meg az első helyet, második Kakucsa Zoltán bölcskei tanuló lett, a harmadik helyen Haraszti Péter végzett Dombóvárról. A két csoport első helyezettje részt vesz az április 6-7-én Szombathelyen megrendezendő országos döntőn. ■ S. V. sorban cserélik vissza! De jó! - mondtam, hogy tetszik szólni, tehette volna ezt korábban is (ki tudja, mennyit adtak el a rossz pirítóból). Utánaszámoltam, nekem két napomba és 3000 forint útiköltségbe került a csere, a huzavonát, a packázást, a kiszolgáltatottságot nem is említve! Most már van új kenyérpirítónk, annyiba került, mint amennyit a cserére költöttem, de valahogy már köszönöm, nem kívánom a pirítóst. Benkő Gábor Bonyhád ÜGYELETESEINK Lapszerkesztő: Gyuricza Mihály Újságírók: Szekszárdon: Hargitai Éva 74/511-505; Fax: 74/511- 514. Bonyhádon: Pál Ágnes 74/550-369, 06/30/650-3024; Pakson: Seregély Erzsébet 06/30/2355-176; Vida Tünde 06/20/398-4504. Dombóváron: Tulézi György 06/30/993-1096. Simontornyán: Varga László 06/30/418-6616. Tolnán: Steinbach Zsolt 74/440-660, 06/30/650-3023. Terjesztéssel kapcsolatos információ: Szabó Ferenc 06/30/650-3004. IDŐSZAKOS NAPSÜTÉS déli reggeli „ hőmérséklet + déli felhőzet 2 X ere Tamási- 2*C -5 X Dombóvár Bonyhád i EMS EWS^-5 X , 2*C * Paks* _ ? ) r a *e • f Szekszárd 2 X -5 X Tolna megyében ma a reggeli kőd csak lassan ritkul, de napközben (elszakadozik a felhőzet. Kisüt a Nap. Mérsékelt, nyugatias szél fúj. Éjszaka ismét sűrű ködfoltok képződnek. A jellemző hőmérséklet délutáni maximuma +2, a csütörtök reggeli minimuma -3 fok Körül alakul. A legvalószínűbb folytatás: csütörtökön napközben némi napsütés, délen havazás várható. Pénteken átmeneti enyhülés következik, napközben időnkénti napsütéssel. Szombaton ismét jelentős havazás valószínű. Vasárnap éjszakától már gyakori esőre van kilátás. Orvosmeteorolőgia: gyenge melegfront! hatás. Közlekedés-meteorológia: a hótól csúsznak az utak és sűrű ködfoltok is előfordulhatnak! Az előrejelzés bizonytalansága: péntekig „KICSI”. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján ( http://wap.t-zonBS.hu ) tg?-'-' Vízhőmérséklet 1-3 ‘ C 0-2 cC 5 C 4"C 2‘C 1 X Duna Tisza Balaton tfélencei-tó Fertő Tísza-tó Hójelentés Dachstein 130-250 cm Semmering 110-160 cm Livigno 70-165 cm SUDOKU MINDEN HÉTFŐN, SZERDÁN ÉS PÉNTEKEN Az ábrát úgy kell kitölteni, hogy a négyzetháló minden sorában, minden oszlopában és minden 3x3-as egységében a számjegyek 1-től 9-lg szerepeljenek Ismétlődés nélkül. A REJTVÉNY tmt 4 2 6 5 8 1 3 7 9 5 8 3 7 4 9 1 6 2 7 9 1 6 3 2 8 5 4 8 1 4 2 5 3 7 9 6 6 3 5 9 7 8 2 4 1 9 7 2 4 1 6 5 8 3 3 4 8 1 9 5 6 2 7 1 6 9 8 2 7 4 3 5 2 5 7 3 6 4 9 1 8 1 7 9 8 3 4 9 6 2 7 8 4 2 5 9 3 7 2 4 1 3 4 1 2 7 1 6 9 7 6 8 Hatodszor versenyeztek a kiváló ifjú matekosok Matematika 2006 elnevezéssel hatodik alkalommal rendezett matematikaversenyt a Babits Mihály Általános Iskola a szekszárdi és városkörnyéki általános iskolák tanulóinak. Az idei megmérettetésen 48 tanuló vett részt 8 iskolából. A versenyen a következő eredmények születtek. A 4. évfolyamon 1. helyezett Ruttkay Zoltán, Babits M. Ált. Isk., 2. Pacheco Ana Esther, Babits M. Ált. Isk., 3. Mayer Bettina, Dienes Valéria Ált. Isk. Az 5. évfolyamon 1. helyezett Énekes Tamás, Babits M. Ált. Isk., 2. Bogár Péter, Dienes Valéria Ált. Isk., 3. Fábián Nikoletta, 5. sz.Ált. Isk. és Orbán Anita, Babits M. Ált. Isk. A hatodik évfolyamon 1. helyezett Straubinger Dániel, Garay János Ált. Isk., 2. Kasó Márton, Dienes Valéria Ált. Isk. és Újhelyi Viktor, Dienes Valéria Ált. Isk. 3. Szegedi Janka, Szent József Katolikus Ált. Isk. A 7. évfolyamon első Szegedi Domonkos, Szent József Katolikus Ált. Isk., 2. Galiger Attila, 5. sz. Ált. Isk., 3. Árvay Balázs, Dienes Valéria Ált. Isk. A 8. évfolyamon 1. helyezett, Balassa Péter, Babits Mihály Ált. Isk., 2. Veszter- gombi Júlia, Babits Mihály Ált. Isk., 3. Konkoly János, Szent József Katolikus Ált. Isk. ■ F. K. É. Tolnai Népújság Kiadja az Axel Sprlnger-Magyarország Kft Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő: Lengyel János Lapszerkesztők: Finta Viktor, Gyuricza Mihály, Tóth Ferenc A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu A kiadásért felel: Lengyel János Készült: Déli Nyomda Kft., 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243-700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. Kéziratokat és fotókat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyaror- szág Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, posta- utalványon és átutalással a KHB 10404601-46017376 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 1595 Ft, negyed évre 4785 Ft, fél évre 9570 Ft, egy évre 19 140 Ft. Hirdetésvezető: Bényei Éva, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534 Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk olvasóinkat hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon és rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik, (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer Magyarország Kft, Harlequin Magyar- ország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft, Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. JlA NYTTRAI AUTÓHÁZ Szekszárd, Pásztor ti. 8. Tel.: 74/419-772,528683 Használtautó kínálata: Citroen Xantia 1.84>.n 599E Ft Fiat Fiorino 1.4 n % 399E Ft Ford Escort 1.8 Die. u w 229E Ft Renault Hangon 1.9D 3», w 799E Ft Renault Twingo 1.2 ji w 699E Ft Mercedes 190 Diesel 1.9ta.w449E Ft Opel Vectra 1.8 ti 'io 299E Ft Fiat Tipo 1.4 fe it 399E Ft Opel Ásta Kombi D. 1.7 5a. n S99E Ft Ren. Megane I11.4 s*.m 2.S99E Ft Renault 19 1.4 3i s> 199E Ft Renault 19 1.4 80 LE 3 a. '94 399E Ft\ Ren. Kangoo Tgk 1.2 s*.n 950E Ft Renault Megane 1.4 uw 1.7SOE Ft Renault 191.43*.vo 249E Ft Opel Astra 80 LE Ko. 1.4 s*.is 6S0E Ft Renault Meg. Clas. 1.44í o>1.7SOE Ft Daewoo Main 0.8 s*.w 999E Ft Suzuki Swift 1.0 GUI o*is 849E Ft Suzuki Swift 1.3 GLX si te 1. ŐSIK Ft Renault Twingo 1.2-16V3* oi1.3SOE Ft Peugeot 306 Limusin 1.4 4*.i79SOE Ft Ren. Thalia 1.4-16V 4* w 1.349E Ft Cit Jumper 1.94*. esz. is 1.299E Ft BMW minőségi használt autók Heti kiemelt ajánlatunk: BMW 3161 Gyártási év: 2003. 01 hó Futott Km: 73 000 Teljesítmény: 115 LE Szín: Sötétzöld metál ABS, asc, 6 légzsák, szervokormány. indItAsgAtló, riasztó, ködlámpa, automata KLlMA, EL.ABLAKEMELŐ, ELTÜKÖRAllíTAS, CD-HÁDIÓ, BŐR-SZÖVET KÁRPIT Vételár: 3 690 000 Ft További 30 átvizsgált, kiváló állapotú használt gépkocsi teljes körű ügyintézéssel, hitel 20% kezdő befizetéstől akár CASCO-mentesen is! Megtekinthetők a telephelyünkön és az interneten: Schneider Autóház Kft. 7630 Pécs, Buzsáki u.1-3 Tel (72) 539 028 Mobil (70) 37 222 97 e-mail: hasznaltauto@schneiderautohaz.hu www.schneiderautohaz.hu Schneider Autóház töt; ■ , ....... ÉV NYITRAI AUTÓHÁZ Pécs, Sehol József u. 5 fel: mm. 270-028 Használtautó kínálata Ren. Thalia Alizé 1.5 DCi •*■« 1.999E Ft Ren. Espace 2.10 s*. r sum. íz 949E Ft R. Meg. Kombi 1.4-16V m 1.699E Ft R. Megane II 1.4-16V um 2.549E Ft Renault 191.90 u íz 549E Ft Daewoo Kal. S KI. 1.4 4*..-os 1.999E Ft Daewoo Matiz S 0.8 u -m 1.349E Ft VW Bora Kl. 1.4-16V s* oo 1.990E Ft BMW 2. STDs 4*. íz 799E Ft Alfa R. 166 KI.2.4JTD 4, ii 2.499E Ft Opel Astra Kombi 1.6 13 449E Ft Opel V. Ko. CD 1.6-16V 17 1.299E Ft Opel V. Ko. CD Kl.2.0 DT111.699E Ft Toyota Tarts 1.3 un 1.279E Ft Fiat Bravo Klíma 1.3 un 899E Ft Suzuki Wagon R +1.3 um 1.149E Ft Suzuki Swift GLX 1.0 um 1.099E Ft Suzuki Swift GL 1.3 u n 799E Ft VW Ven to CL 1.4 4* » 799E Ft VW T4 Tgk 2.40 n 999E Ft VW T4 Tgk 2.40 no 1.650E Ft Cit Jumpy Tgk 2.0HDÍ m ed.BSOE Ft Toyota Hiace Tgk 2.40 no 1.490E Ft Kia Pregia Tgk 2.7Tk sz •« ed.299E Ft Nissan V. C. Tgk 2.3Diszm „1.S99E Ft Nissan V. C. Tgk 2.3Bs». «5 tl 899E Ft Fiat Ducato Maxi 2.80 w er.1.699E Ft Fiat Ouc. 14 Tgk 2.8Jtd « e, 2.290E Ft Peugeot Boxer Tgk 2.STd w U.1.990E Ft í V