Tolnai Népújság, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-23 / 46. szám

6 2006. FEBRUÁR 23., CSÜTÖRTÖK HÍRSÁV A napokban sztrájkolnak a Magyar Rádióban FIGYELMEZTETŐ munkabe­szüntetés lesz a napokban a Magyar Rádióban - jelen­tette be Kisfalvi Mária, a sztrájkbizottság egyik tagja. Mint elmondta: „a nyomás- gyakorlás eszközeként” élnek ezzel az eszközzel, hogy „komolyan vegyék” őket. A sztrájk időpontját ma hozzák nyilvánosságra, a munkabeszüntetés két órán át tart majd. Fidesz: tönkretették a támogatási rendszert a szocialisták drasztikusan szétverték az otthonterem­tési támogatások rendszerét - mondta el tegnap Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. Az MSZP szerint ugyan­akkor nem kevesebben, mint nyolcszor annyian vet­tek fel államilag támogatott lakáshitelt az elmúlt három és fél évben, mint a Fidesz- kormány idején. Kétszázezer új szavazó vesz részt a választáson a 2004-ES európai parlamen­ti választások óta mintegy 200 ezren lettek nagy­korúak Magyarországon, ők idén választhatnak először. Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője el­mondta: 18. életévüket a két forduló között 4500-an töl­tik be: ők csak a választá­sok második fordulóján jelenhetnek meg, így nem vehetnek részt például a jelöltajánlásban sem. Gyurcsány: botrányos a Fidesz szerverügye botrányosnak nevezte a Fi­desz szerverügyét Gyur­csány Ferenc kormányfő teg­napi, székesfehérvári kam­pánynyitóján és visszautasí­totta, hogy a felesége nagy­apja cselekedetei miatt meg­vonnák tőle a véleménynyil­vánítás jogát 56-tal kapcso­latban. „Az számít, hogy az ember maga mit csinál. Rá lehet-e bízni a polgárok óvá­sát egy olyan pártra, amely ilyet tesz?” - tette fel a kér­dést a szerverügyre utalva. @ 'további hírek: WWW.REGGEL .HU Újabb települések a védőzónában madár influenza Nagybaracskán ismét elhullott hattyúkat találtak egy tóban HAZAI TÜKÖR A fertőtlenítésnél még nem tartanak - állítják: egyelőre nincs veszély Ausztria: háziszárnyasokban is megjelent a vírus A Szlovákiában elrendelt védelmi intézkedések hét magyarországi települést is érintenek. Drelssiger Ágnes Védelmi intézkedéseket rendel­tek el Szlovákiában, a határ menti Bős községben, ahol egy vadmadárban kimutatták a ma­dárinfluenza H5-ÖS vírusát. A tíz kilométeres átmérőjű megfigye­lési védőzóna hét olyan magyar- országi települést is érint, ahol egyébként nem mutatták ki a ví­rust - jelentette tegnap közle­ményben Batiz András kor­mányszóvivő. A Győr-Moson- Sopron megyei Kisbodak, Püski, Dunaremete, Darnózseli, Lipót, Flédervár és Ásványráró telepü­lésen a védelmi intézkedések miatt megkezdték a háziállatok, szárnyasok felmérését és re­gisztrálását. Ezeken a települé­seken felügyelni kell az állatok mozgását, tilos vásárt, piacot, valamint állatbemutatót tartani, illetve tilos a vadászat is - mond­ta Batiz András. Továbbra is állat­egészségügyi probléma a FT5N1, az emberek és háziszárnyasok nincsenek veszélyben - tette hoz­zá a kormányszóvivő. Süth Miklós főállatorvos el­mondta: a Győr-Moson-Sopron megyei településeket is érintő új megfigyelési zóna határában fel­hívják minden arra utazó figyel­mét, hogy járványügyi intézke­dés alá vont területre lépnek, fokozott lesz a rendőri ellenőr­zés, de nem telepítenek állandó rendőri ellenőrző pontokat. Bujdosó László országos tiszti főorvos azt közölte: eddig tünet­mentes az a tizenegy ember, akik érintkeztek a Bács-Kiskun megyében elhullott madarakkal. A megfigyelés az állattal való érintkezéstől számított hét na­pig, vagyis a betegség lappangá- si idejéig tart - közölte. A tiszti­orvosi szolgálat az érintett terü­leteken fokozottan figyel a la­kosság egészségi állapotára. Tegnap újabb hat elhullott bütyköshattyú-tetemet találtak Nagybaracska közelében, egy tó­ban: a település közelében talál­ták meg korábban azokat a tete­meket, amelyekben a H5N1 ví­rust kimutatták. Mivel a terüle­ten korábban láttak olyan réti­sast, amely fertőzött tetemekből táplálkozott, a szakemberek el­lenőrzik a ragadozó madarak költőhelyeit is. hat szárnyas (egy hattyú, há­rom kacsa és két tyúk) szerve­zetében mutatta ki a H5N1 vírust az osztrák Egészségügyi és Táplálkozásbiztonsági Inté­zet egy grazi állatmenhelyen. Ez az első eset Európában, hogy háziszárnyas is megbete­gedett. Az osztrák hatóságok február 19-től elrendelték a házi- szárnyasok szabadon tartási tilalmát A tilalom megszegőit négyezer eiíróig (kb. 1 millió fo­rint) terjedő bírsággal sújthatják. Lassan elmerül az Alföld a belvízben áradás Nem csak házak, temetők is veszélyben: tilos a koporsós temetés Napról napra tovább nő a belvíz­zel borított területek nagysága, az országban jelenleg 152 ezer hektár áll víz alatt. Belvízvédel­mi készültséget 81 településen rendeltek el, Jász-Nagykun- Szolnok, Bács-Kiskun és Hajdú- Bihar megyében, s már több mint húsz épületből kellett ki­telepíteni az ott lakókat. „Romlott, de nem kritikus a helyzet A hóolvadás és az esők ellenére továbbra sincs lakossá­got fenyegető árvízveszély, de el­képzelhető, hogy újabb vályog­házak válnak veszélyessé” - mondta lapunknak Dobson Tibor, az Országos Katasztrófa­védelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője. Az elöntött terület nagysága annak ellenére növek­szik, hogy a tűzoltók az elmúlt 24 órában összesen 10,5 millió köbméter vizet szivattyúztak át a befogadókba. A Jászságban annyira kritikus a helyzet, hogy már nemcsak az épületeket, hanem a temetőket is veszélyezteti a belvíz. A magas talajvíz miatt több településen, így Törökszentmiklóson, Karca­gon és Mezőtúron betiltották a koporsós temetéseket. Az időjárás sem kedvez a szakembereknek a belvíz elleni harcban: az előrejelzések sze­rint a következő két hétben sok csapadék várható. Az időjárástól függ, hogy kialakul-e a Közép- Tisza vidékén a legutóbb 2000- ben tapasztalt nagy mennyisé­gű belvíz - szögezte le Dobson Tibor OKF-szóvivő. Ha pedig az olvadás esővel párosul, az ár­víz esélyei is megnőnek. ■ Vég Márton A liberálisok lezárnák a pedofilügyet Kuncze Gábor SZDSZ-elnök teg­nap felfüggesztette annak a volt siófoki képviselőjelöltnek a párt­tagságát, aki pedofília gyanújá­ba keveredett. A jelölt ellen a he­lyi rendőrkapitányság tiltott por­nográf felvétellel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt in­dított eljárást kedden. Az SZDSZ elnöke hangsúlyozta, hogy ha a vád bizonyítást nyer, a férfit kizárják a pártból. „A pedofíliát én például az egyik legalja­sabb, legundorítóbb bűncselek­ménynek tartom” - jelentette ki. A pártelnök közölte: ezzel az eset SZDSZ-t érintő részét le­zárták. Árvízi készültség a kelet-magyarországi térségben az enyhe időben megindult hóolvadás miatt a Zagyván és a Sebes-Körös torkolatánál kel­lett árvízvédelmi készültséget elrendelni. Elsőfokú készültség van a Krasznán, a Berettyón és a Fekete-Körösön, míg a Ti­szán és a Bodrogon 40-80 centiméteres vízszintemelkedés mérhető, de ez még messze van a készültségi határértéktől - mondta lapunknak Korom- pay András. A Környezetvédel­mi és Vízügyi Minisztérium víz­kár-elhárítási főosztályvezetőjé­nek tájékoztatása szerint jelen­leg 414 kilométer hosszon van elsőfokú készültség. MDF: jogsértő módon kampányol a Fidesz „A Fidesz törvénytelenül felhasz­nálta az MDF budapesti tagnyil­vántartását, s a párt egyik jelöltje arra kérte levélben a demokrata fórum tagjait, hogy szavazzanak a Fideszre” - állítja Csapody Miklós MDF-es képviselő- jelölt. A politikus az MDF tagjai személyi adatainak illetékte­len felhasználása miatt Péterfalvi Attila adatvédelmi biztoshoz for­dul. Csapody bemutatta Deák András levelét is. Ezek szerint a fővárosi fideszes jelölt azt közölte: az egyeüen racionális lehetőség, hogy a szavazók arra a politikai erőre adják voksukat, amely ma a pártok közül egyedüliként képes a jelenlegi hatalom leváltására. A politikus azt kérdezi a címzet­tektől: érdemes-e régi pártjukra voksolni, ha így elveszett szavaza­tuk miatta jelenlegi kormány ma­rad hatalmon? Nem ez az első súrlódás a kis jobb­oldali pártok és a Fi­desz között. Néhány napja a választók megtévesztésével és a kis jobbol­dali pártok kopogtatócéduláinak elorozásával vádolta meg a Fidesz aktivistáit az MDF, a MIEP és a Jobbik. Az állítások szerint a Fi­desz aktivistái a többi jobboldali párt jelöltjének állítólagos vissza­lépésére hivatkozva csalják ki a választóktól a szelvényeket. ■ ■ Az idei kam­pányban nem ez az első súrlódás a jobboldalon. Lezárult a legaktívabb parlamenti ciklus értékelés Nagy vívmányok és kudarcok időszaka az Országgyűlésben A rendszerváltás óta a legaktí­vabb parlamenti ciklusnak te­kinthető a 2002-2006-os, szám­szerűen is ekkor alkotta a leg­több jogszabályt az Országgyű­lés. Szili Katalin házelnök beszá­molt arról, hogy összesen 574 törvényt és 488 határozatot fo­gadtak el a képviselők. Ha a nemzetközi szerződéseket nem számítjuk, akkor is harminccal több új törvény született, mint 1998 és 2002 között. Az új törvé­nyek és a módosítások aránya 45-55 százalék volt. Összesen 287 ülésnapot tar­tott a T. Ház, szemben az előző négy év 252 ülésével, nőtt a na­pirend előtti felszólalásokra és a politikai vitákra szánt idő. Az előző időszakhoz képest két­szer annyi kérdés hangzott el, megduplázódott a benyújtott, ke­véssel nőtt az elhangzott inter­pellációk száma, és a képviselők hétszer annyi, 11683 írásbeli kérdést fogalmaztak meg. Az el­hangzott azonnali kérdések szá­ma 1164 volt, szemben az 1998- 2002-es ciklus 589-ével. „A rendszerváltás óta ebben a ciklusban volt a legtöbb, ösz- szesen 27 politikai vita, amely­nek nagy részét az ellenzék kezdeményezte” - folytatta a felsorolást Szili Katalin. Kiemel­te: ebben a ciklusban alakult a rendszerváltás óta a legtöbb - összesen 15 - vizsgálóbizottság is, ebből kilencet az ellenzék, ötöt a kormánypártok és egyet az emberi jogi bizottság kezde­ményezett. A házelnök a ciklus egyik leg­nagyobb vívmányaként értékel­te, hogy a T. Ház visszatért a he­ti ülésezésre, a Magyarország 2004-es uniós csatlakozásával összefüggő jogharmonizációs munka kapcsán pedig úgy fogal­mazott, hogy ez volt a „legeuró­paibb” ciklus a rendszerváltás óta. A házelnök kudarcként érté­kelte, hogy nem sikerült előre­lépni olyan, szükségességét te­kintve senki által nem vitatott kérdésekben, mint például a házszabály módosítása, illetve az alkotmányos mulasztások ki­küszöbölése. ■ Szili Katalin: ebben az időszakban alakult a legtöbb vizsgálóbizottság i (

Next

/
Thumbnails
Contents