Tolnai Népújság, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-22 / 45. szám

16 MOZAIK TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. FEBRUÁR 22., SZERDA LÁTTAM A lopó emberek jogai európai jogharmonizáció ide vagy oda, a hazai jogalkotás bizony még mindig igen foghíjas. Sehol nincsenek például rögzítve a tolvajok - vagy törvényalkotói fülnek szebben csengő kifejezéssel élve: a lopó emberek - jogai. de erről nem tudott a pénztárosnő. Fennhangon mesélte a sor­ban állóknak a boltban, hogy elkapott egy szarkát. Udvaria­san hátrakísérte a raktárba, hívta egy kolléganőjét, kipakol- tatták a zsebeit, elkobozták a szajrét, felvették a jegyzőköny­vet. Végig bennük volt a frász, nehogy bepancsoljon egyet ne­kik a manus, de az teljesen higgadtan viselkedett. S mikor vé­geztek a „formaságokkal”, közölte, hogy ő a hátsó ajtón óhajt kimenni, mert neki ahhoz joga van. Joga van ahhoz, hogy ne kelljen végigvonulnia a többi vásárló előtt. Joga van ahhoz, hogy ne kelljen szégyenkeznie.- legszívesebben azt mondtam volna neki, hogy itt loptál öreg, akkor sétálj csak erre ki - így a pénztárosnő -, de ki tudja... Még a végén feljelent... ki tudja, mi baja lehet abból az embernek ma Magyarországon, ha tetten ér egy tolvajt... wessely Gábor Szép beszédben mérték össze tudásukat a diákok Egy szekszárdi, egy dunaföldvári és egy tamá­si diák képviseli Tolna megyét a Kazinczy-ver- seny balatonboglári regio­nális döntőjében. Budavári Kata A pedagógiai intézet tegnap ren­dezte a Kazinczy-verseny me­gyei válogatóját Szekszárdon. Az általános iskolák 7.-8. osztá­lyosai között holtverseny alakult ki az első helyen a garays Csányi Edit és a Magyar László Gimná­ziumban tanuló Végh Ágnes kö­zött. A m,ég továbbjutó második helyen a tamási Würtz Ádám Ál­talános Iskolából érkezett Fodor Attila végzett. Harmadik Bos- nyák Éva, Comenius, Simon Krisztina, Dienes Valéria iskola. A Kazinczy-díj Alapítvány az ötödikeseknek is meghirdette a Szép magyar beszéd versenyt, de csak a megyében. Itt Vidáko- vics Ármin, a paksi Deák Ferenc Általános Iskola diákja nyert, könyvjutalmak mellett egy Péchy Blanka aláírásával ellátott oklevelet vihetett haza. Második Rácz Kristóf, dunaföldvári Be­szédes József Általános Iskola, harmadik helyen Léber Anna, a szekszárdi Dienes Valéria Álta­lános Iskola tanulója végzett. Süveges Dóra, a dunaföldvári Ma­gyar László Gimnázium diákja PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (1054 Budapest, Zoltán u. 16.) megbízásából (továbbiakban KVI) a Honvédelmi Minisztérium (1055 Budapest, Balaton u. 7-11.), mint az ingatlan vagyonkezelője (továbbiakban Kiíró) a Nemzeti Ingatlanfejlesztő és Lakásberuházó Zártkörűen Működő Részvénytársaság közreműködésével (1131 Budapest, Faludi u. 3.) a kincstári vagyonnal való gazdálkodásról szóló 58/2005. (IV. 4.) Kormányrendelet (továbbiakban Kormányrendelet) vonatkozó fejezetei alapján nyilvános pályázat keretében értékesíti a Magyar Állam tulajdonában és a Kiíró vagyonkezelésében lévő alábbi ingatlanokat: 1. az ingatlan-nyilvántartásban 3652 hrsz. alatt felvett, „kivett hétvégi ház, udvar" megnevezésű, természetben 7133 Fadd (Dombori), Nyárfa utca 8. sz. alatt található, 380 m2 területű, belterületi felépítményes ingatlant. Ajánlati biztosíték: 600.000,-Ft, azaz Hatszázezer forint. 2. az ingatlan-nyilvántartásban 3010 hrsz. alatt felvett, „kivett hétvégi ház, udvar" megnevezésű, természetben 7133 Fadd (Dombori), Duna sor 51. sz. alatt található, 3256 m2 területű belterületi, felépítményes ingatlant. Ajánlati biztosíték: 1.500.000,- Ft, azaz Egymillió-ötszázezer forint. A vételárat magyar forintban (HUF) kell megfizetni. A közhiteles pályázati felhívás megjelenésének helye, időpontja: Magyar Közlöny Hivatalos értesítője "Kincstári Vagyont Értesítő" c. rovat, 2006. február 22. A pályázatok beadásának módja: A vételre vonatkozó pályázati ajánlatokat a Nemzeti Ingatlanfejlesztő és Lakásberuházó Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1131 Budapest, Faludi u. 3. szám alatti székhelyére (Tel.:+36-1-452-57-00, fax:+36-1-452-5702) kell benyújtani egy zárt, cégjelzés nélküli borítékban,"Fadd (Dombori), Nyárfa u.", "Fadd (Dombori), Duna sor", jelige feltüntetésével, 3 példányban (1 eredeti és 2 másolati példány) magyar nyelven. Ajánlattételi határidő: 2006. március 27. 12.00 óra A pályázati ajánlatok felbontása az ajánlattételi határidő lejártának napján 12.30 órától történik a Nemzeti Ingatlanfejlesztő és Lakásberuházó Zártkörűen Működő Részvénytársaság székhelyén, közjegyző jelenlétében. Bonyhádon a megye agya verseny Százezer forint jár majd a legjobbnak Pauli Beáta, a szekszárdi Bezerédj István Szakközépiskola diákja is esélyes az ösztöndíjra Matematika- és történelemtudá­sát mérte össze tegnap hetven­egy középiskolás diák a Megye Agya tanulmányi verseny döntő­jében. A fiatalok a bonyhádi Pe­tőfi Sándor Evangélikus Gimná­ziumban töltötték ki a tesztlapo­kat. A versenyt a Völgység- Hegyhát Takarék rendezte. Klujber Balázs, a bank kommu­nikációs munkatársa elmondta, a megmérettetés ötlete az eszter­gomi takarékszövetkezettől származik, az ő, ma már orszá­gos akciójukhoz csatlakozott pénzintézetük is. Az eredmény- hirdetés is országos lesz április­ban, a tesztlapokat Esztergom­ban javítják. Azt azonban már most tudni lehet, hogy megyén­ként minden évfolyamon hirdet­nek győztest, második és har­madik helyezettet. Az első díja­sok 100 ezer, a második helye­zettek 75 ezer, a harmadik he­lyen végzők 50 ezer forintot kap­nak. A nyeremény összegét, mint egy ösztöndíjat, tíz részlet­ben havonta vehetik fel a diákok a takarékszövetkezettől. B. K. HUMOR ÉRDEMES NŐSÜLNI- A feleségem egy texasi far­mon nőtt fel, én viszont kali­forniai vagyok - meséli az amerikai férj a kollégáinak.- Világéletemben csak úsz­tam és szörfóztem. Higgyé­tek el, amíg a feleségemet meg nem ismertem, nem is láttam tehenet. A PAPA BÜSZKESÉGE- Mondja meg nekem, ked­ves uram, ki ül a zongorá­nál?- A kislányom. Nagyon büszke vagyok rá!- És mondja, most játszik valamit, vagy csak a port tör­li a billentyűkről? A LEGFÁJDALMASABB- Melyik a legfájdalmasabb mosógép?- A bemosógép. PÉNZBEHAJTÓ A pénzbehajtó bemegy az adós irodájába:- Uram, beszélni akarok magával!- Nem érek rá.- Csak egy szóra.- Milyen szóra?- Inkasszóra! RUTINOS KEREKES Idős férfi biciklizik az úton. Megállítja a rendőr.- Tudja, öreg, hogy lapos a hátsó gumi?- Én eresztettem le.- Miért?- Mert túl magas volt az el­ső. ÉLET, ERŐ, EGÉSZSÉG A pesti vendég megkérdi a gazdától:- Aztán hány litert tejel ez a tehén?- Nyolcat.- És mit csinálnak a tejjel?- Hát, ugye, kettőt megtar­tunk magunknak, tízet pe­dig eladunk. A ZSÖLLYÉBEN Borsót a színházban meglö­ki a szomszédja.- Mi van?- Alszik a felesége.- És ezért képes engem fel­ébreszteni? Mozi szekszárd Panoráma nagyte­rem: München (amerikai drá­ma) 16.00,19.00. Artmozi: Ponyvaregény (felújítás) (ame­rikai filmszatíra) 17.00, Ha te nem lennél (francia dráma) 19.00. PAKS: Harry Potter és a bölcsek köve (amerikai fanta­sy) 19.00. tamási Tamási Galéria: Harsá- nyi Zsuzsanna festőművész ki­állításának megnyitója, 16.00. PROGRAMOK MA Megnyitja: Németh József fes­tőművész. Megtekinthető: 2006. március 19-ig, hétfő ki­vételével naponta 1+18 óráig. Előadás szekszárd Babits Mihály Mű­velődési Ház: Idősek Népfőis­kolája: Árpádházi Szent Erzsé­bet élete és hatása a képző- művészetre, 15.00. Előadó: Taller Marietta, az Illyés Gyu­la Gimnázium, Dombóvár ifjú tudora. Illyés Gyula Megyei Könyvtár: Nobel-díjasok élete és művei előadás-sorozat ­Ernest Hemingway és az ő jéghegyelve, 15.30. Előadó: dr. Töttős Gábor irodalomtörté­nész, főiskolai docens. Koncert szekszárd Művészetek Háza: ifjúsági hangverseny - Daniel Speer Rézfúvós Kvintett, 12.30, 14.30. Gyermekprogram bonyhád művelődési központ: Bohócparádé - vidám műsor gyerekeknek a Kincses Szín­ház vendégjátéka, 10.00,14.00. Nézzen ki egyet magának! Kitűnő állapotú, átvizsgált, megbízható használt Suzuki Swiftek és Wagon R+ -ok akciós deviza hitelre, minimum hat hónap garanciával! Részletvásárlás esetén akár előleg nélkül is! Irányár 1 220 000 Ft 1 300 000 FI 1 290 000 Ft 500 000 Ft 790 000 Ft 1 303 000 Ft 980 000 Ft 1 080 000 Ft 580 000 Ft 1 035 000 Ft 1 240 000 Ft 690 000 Ft 1 190 000 Ft 825 000 Ft 1 220 000 Ft 1 695 000 Ft 1 770 000 Ft 1 609 000 Ft 2 049 000 Ff 1 749 000 Ft 2 649 000 Ft Hat hónapos áj SwHt ás IGNIS toszt aatók oladókl Kezdő befizetések többnyire 60 ezertől 160 ezer Ft-ig, havi részletek csak 15-25 ezer Ft között! Mozgáskorlátozottak utalványát beszámítjuk! • Szabolcs Kft. 7628 Pécs, Komlói út 79. Tel.: 727538-135, • Suzuki Patacs 7634 Pécs, Pellérdi út 93 Tel: 727525-275 E-mail: suzuki@dravanet.hu A hét minden napján nyitva vagyunk! Suzuki Alto 1.1 GL 2002 odria kék mutál 50 000 km Suzuki Alto 1.1 GL 2003 ezOst metál 9700 km Suzuki Ahol.] GLX (Patocs) 2004 piros 93000 b Suzuki Swift 1.0 GA 1993 piros 99000 b Suzuki Swift 1.0 GL 1997 zöld mutál 112000 b Suzuki Swift 1.0 GL 2003 piros 62111b Suzuki Swift 1.3 GL 1996 zöld mutál 82460 b Suzuki Swift 1.3 GC Cool 2002 beige mutál 143000 b Suzuki Swift 1.3 GLX (Patocs) 1994 szürku mutál 141 000 km Suzuki Swift 1.3 GLX 2000 ezüst metál 80 300 b Suzuki Swift 1.3GLX16V 2002 uzüst mutál 55300 km Suzuki Swift Sudan 1.3 GL (Patacs) 1995 fehér 130 000b Suzuki Swift Sudan 1.3 GC (Patacs) 2002 ezüst mutál 76 500 km Suzuki Swift Sudan 1.6 GLX (Patacs) 1995 fehér 117000b Suzuki Wagon i.3 GLX (Patocs) 2002 türkiz mutál 84 000 b Suzuki Wagon 1.3 GLX ABS 2004 fehér 11 300b Suzuki Wagon 1.3 GLX 4WD (Patacs) 2004 s.zöld metál 53500 b Suzuki Wagon R+1.3 GS AC (Patacs) 2002 zöld mutál 23300 b Suzuki Wagon R+1.3 GS AC WT(Palacs) 2002 ezüst metál 9 650 b Suzuki IGNIS 1.3 GCAC 2004 ezüst metál 23160 b Suzuki IGNIS 1.5 GS 2005 odria kék mutál 7 250b Pécs, Siklósi út 122. Web: www.autoszriget.hu Tel.: 72/550-551,550-555, 20/464-7375 Peugeot 106 XS 1.41 P. 206 Presence 1.4i P. 206 Presence 1.4i P. 206 Presence 1.4i P. 206 Presence 1.4i P. 206 SW Sport 1.4i P 206 SW Prés. 1.4i P. 206 SW Prés. 1.4i P. 307 Profil 1.4i P. 307 Profil 1.4i P. 307 Presence 1.6i P. 307 Husky 1.4i Peugeot 407 SW Sportline 2.0HDÍ-16V OS. Tesztautó Peugeot 407 SW Symbole 2.0HDÍ-16V '05. Tesztautó Peugeot 407 SW Symbole 2.0H0Í-16V 05 0-km-es bemutató autó Peugeot 307 SW Premium 2.0HDÍ-16V 05 Tesztautó P. 307 Sphere 1.4Í-16V 05. ABS. klíma. 2 Légzsák, metál, stb '97. klíma, légzsák, el. ablak. stb.. 03. metál, 2 légzsák, el. ablak, kp. zár, stb 01 klíma, légzsák, el. ablak, stb... 01. metál 00. metál 03. aut. klíma, ABS, metal 04 klíma, metál 04. metál 02 ABS, légzsák, metál 01. ABS, klíma. légzsák, metál 01. ABS, aut. klíma, légzsák, metál 03. ABS, klíma, légzsák, metál P. 307 Presence 1.6-16V01 ABS. aut. klíma. 16" alukerék. metál P. 307 Riviera 1.B-16V 05. ABS, aut. klíma, légzsák, metál P. 307 Riviera 2.0HDÍ 03. ABS. aut. klíma 6 légzsák, stb.. P. 307 SW Prem.2.0i-16V04 ABS. aut. klíma, légzsák, stb P. 307 SW Prés. 1.6Í-16V 04 ABS, aut klíma, légzsák, stb P. 307 Break Prolii 1.4i 02. ABS, 2 légzsák, metál P. 406 Sym.Break2.0HDi 02 ABS. aut. klíma 4 légzsák, stb P 406 ST 1.8b16V OO. ABS. klíma, légzsák, stb. VW Passat t.aPDTDi 00. ABS, aut. klíma légzsák, stb Suzuki Wagon R+ 1.3JTd 05. ABS. klíma. 2 légzsák, el ablak, stb... Seat Alhambra 2.0Í-16V 06 ABS. klíma, légzsák metál, stb Citroen Berlingo 1.90 99 klíma, el ablak, kp zár. stb Opel C. C. Tour 1.6Í-16V 02. légzsák, kp. zár, el. ablak. stb.. Opel Astra 1.4i 92. 5 ajtós metál H. Civic Coupe 1.6-16V 96 ABS. klíma, el. ablak stb. / v 7/>/i /.I f/f» I# ve /< P. Expert FV 2.0HDÍ 02. klíma. ABS légzsák el. ablak. stb. 2.699E Ft P. Partner 190C 2.0HDÍ 04. klíma légzsák tolóajtó stb. 2.400E+áfa P. Partner 170 CD 1.90 01. 1.180E+áfa P. Partner 170C0 2 0HDÍ 01. metál, oldalajtó, 4 db oldalüveg 1.335E+áfa Nissan Vanette C. 2.30 '01. 1.180E+áfa Peugeot 206 Van 1.11 02.. 1.099E+áfa Fiat Ducato 2.50 95. 62SE+áta Ford Transit 2.50 94. 499E+áfa Ford Fiesta Courier 1.80 98. 400E+áta % indulóval akár i OO havi törlesztéssel! 6.800E Ft 6.7SOE Ft 6.08SE Ft S. lOOE Ft 3.4SOE Ft 1.999E Ft 1.850E Ft 1.699E Ft 1.600E Ft 1.S50E Ft 2.SSOE Ft 2.399E Ft 2.190E Ft 1.990E Ft 1.950E Ft 2.399E Ft 2.3SOE Ft 2.400E Ft 3.280E Ft 2.850E Ft 3.699E Ft 3.399E Ft 2.190E Ft 2.860E Ft 1.950E Ft 2.490E Ft 2.230E Ft 1.SOOE Ft 1. 750E Ft 1.6SOE Ft 4SOE Ft 1.399E Ft

Next

/
Thumbnails
Contents