Tolnai Népújság, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-20 / 43. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. FEBRUÁR ‘ V vft! » : ■■■ ■. . IHÁROSI IBOLYA A föld nem hazudik A föld nem hazudik, mondogatta kedvenc nagyanyám. Gazdag élettapasztalatból fakadó aforisztikus bölcsességei közül ez éppen azt jelentette, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Ha a gazda rendesen megmunkálta a földjét, ha trágyázta, amint kellett, akkor a termés is megjött. Ellenkező esetben sem hazudott a föld. Megmutatta, hogy valami hiányzik. Vagy a föld termőereje kevés, vagy a gazda szorgalma és szaktudása Megélte, hogy lett tizenkét hold földjük. Azt is, hogy be kellett vinni a téeszcsébe. Azt már nem, hogy unokái visszakapták. Legalábbis névleg. Úgy gondolta, majd az unokák örülnek még annak a földnek, amiért ők annyit dolgoztak. Nem örültek. Mégis elégedett lehet az égi búzamezőkön, mert vagy tizenöt dédunokája közül egy gyűjtögeti össze a hajdani nem éppen magas aranykorona értékű földeket Mézédes napok hagyományteremtő szándékkal szekszárd A megyei méhész egyesület tagjai szombaton rendezték meg a H. Szekszárdi Tavaszváró Méhésznapot. A kiállításokra az ország különböző' régióiból érkeztek méhészek. Fodor Miklós, a szekszárdi önkormányzat mezőgazdasági bizottságának elnöke felajánlotta a város támogatását a megye méhészeinek. így, hagyományteremtő szándékkal, minden évben, advent első vasárnapján Mézédes napok elnevezéssel, az Alisca bornapokhoz hasonló kiállítást és vásárt rendez az egyesület M. I. A felelőtlen lakókra szeretnének hatni a szemétszedéssel dombóvár Sok városlakót felháborít, hogy a Szigeterdő mellett nagy mennyiségű szemetet halmoztak fel. A dombóvári cigány kisebbségi önkormányzat úgy döntött, hogy ezt a területet harminc közmunkás segítségével kitakarítja és rendben átadja a tulajdonosoknak. Ezek után az ott lakók feladata lesz a tisztaság fenntartása, amit a polgármesteri hivatal szakemberei folyamatosan ellenőrizni fognak. Evek óta gond az itt ösz- szehordott szemét, ami rontja a városképet, és elkeseríti azokat, akik szeretnék megmutatni a Szigeterdőt vendégeiknek. A kisebbségi önkormányzat vezetője, Majláth László elmondta, ezzel az akcióval azt szeretnék elérni, hogy a környéken élő néhány felelőtlen ember is rendben tartsa háza környékét a jövőben. T. Gy. I., HÉTFŐ MEGYEI TÜKÖR A pénz mehet, ha jön a vad vadbalesetek Őzzel ütközött: kétmilliós kár lett az autóban A közelmúltban ismét több baleset történt a megyében, melyben vadat ütöttek el autósok. Egy olvasónk, akinek fia szintén ilyen balesetet szenvedett, felháborodva vette tudomásul: nem jár kártérítés. Steiner Viktor Olvasónk fiának autójára oldalról szabályosan ráugrott egy őz néhány hete Szekszárdon, a sötétvölgyi elágazótól nem messze. Itt már több hasonló ütközés is volt. A balesetben, melyben az állat elpusztult, kisebb személyi sérülés is történt, az autóban pedig jelentős, 1,7 millió forintos kár keletkezett. Az eset, melynek több szemtanúja volt, vadászat idején történt, ráadásul a vadveszélyt jelző tábla is hiányzott. A történtek után panaszosunk fia hivatalos végzést kapott arról, hogy a szabályokat betartva közlekedett. ■ Felháborodva vette tudomásul, hogy ennek ellenére nem kap kártérítést. A baleset mindkét károsultja a maga veszteségét állja, ez a vadásztársaság esetében néhány tízezer, míg az autósnak csaknem 2 milliós kárt jelent. Korábbi lapszámunkban Pach István alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság illetékese azt nyilatkozta: ha szabályszegés nem állapítható meg a járművezető részéről, akkor a területen illetékes vadásztársaságot terheli a felelősség. Ez azonban csak a vadban keletkezett kárra vonatkozik egyértelműen - tudtuk meg Kosaras Zoltántól, a megyei FM- hivatal vadászati és halászati felügyelőségének vezetőjétől. Adott esetben egyénileg is meg lehet egyezni a vadásztársasággal, ám azok a gyakorlatban maguktól szinte sosem fizetnek kártérítést. Amennyiben az érintettek nem tudnak megegyezni, peres úton érvényesíthetik kártérítési igényüket. Bari Zoltán, a Magyar Közút Kht. útellenőre vadveszélyt jelző táblával. A táblákat a vadásztársaságok rendelik meg, nekik megéri, hogy jelzik a veszélyt az utakon. Egy-egy ütközés milliós kárt jelenthet autósnak, vadásznak Vadbalesetnél nem csak rendőrt, a vadásztársaságot is értesíteni kell s ^Ahhoz, hogy valaki kártérítést kapjon, a baleset után a rendőrökön , kívül ki kell hívnia az illetékes vadászatra jo- , gosult társaság képviselőjét is. Végül olvasónk is perre ment, és másodfokon meg is nyerte azt a napokban. A vadásztársaságot a kár megtérítésére kötelezte a megyei bíróság, valamint vadrácsok kihelyezését is előírták nekik. Az autós nem érti, miért nem kötelezi semmi a társaságokat a kártérítésre ilyen esetekben. - Olyankor is ez az eljárás, amikor egy teherautó üt el egy vadat, és abban alig keletkezik kár, a vadásztársaság pedig milliós veszteséget szenved - reagált Kosaras Zoltán. Akár vághatják a hátai pulykát védőzóna Kikerülhetnek a baromfiak az öt napja tartó karanténból Kikerülhetnek a karanténból a bátai pulykák, és az előnevelteket is be lehet szállítani, az előírások betartása mellett. Ihárosi Ibolya nagybaracskAbáta Mi lesz a karanténban rekedt bátai pulykák sorsa? - kérdeztük tegnap Nagybaracskán dr. Süth Miklós országos főállatorvost. Az állatokat éppen akkor kellett volna vágásra szálh'tani, amikor a madárinfluenza miatt a megfigyelést elrendelték. Közel harminc- millió forintnyi érték forog kockán. A főállatorvos elmondta, hogy a megyei állategészségügyi és élelmiszerellenőrző állomás igazgatójának a kezében van a döntés. Ő határozhat arról, hogy az állatokat a vágóhídra lehet • szállítani. Minden olyan intézkedés amelyekhez helyi ismeret szükséges, megyei feladat. Az október óta érvényben lévő utasítás azt tartalmazza, hogy a veszélyelemzés után a kollégáival közösen dönti el a helyi igazgató, hogy mit enged meg. A betelepítésnek sincs elvi akadálya mondta a főállatorvos, hozzátéve, hogy természetesen a telepi zártság betartásával. Gráf József agrárminiszternek kérdésünkre kijelentette, hogy a végleges laboratóriumi vizsgálatok két-há- rom napot még igénybe vesznek, de az Európai Unió rendelkezései szerint zárt rendszerben levághatok az állatok, s ugyanígy az új telepítés is elvégezhető. További kérdésre, hogy ennek a többletköltségét ki fizeti, a miniszter azt választotta: - Ezt ebben az esetben megtérítjük, de most még korai róla beszélni, mert meglátjuk, miként alakulnak az értékesítési fettételek. Ha kényszerintézkedést rendelünk el, akkor az államnak kártérítési kötelezettsége van. Eddig ez azért volt probléma, mert zárlat előtt csak pánik volt, az abból eredendő károkat nehéz mérni és kifizetni - mondta Gráf József. Kényszerintézkedésnél az állam kártalanít Dr. Süth Miklós országos főállatorvos: minden olyan intézkedés, amelyekhez helyi ismeretszükséges, megyei feladat. Gráf József agrárminiszter: ha kényszerintézkedést rendelünk el, akkor az államnak kártérítési kötelezettsége van. TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Eltűnhet ez év végére a négymilliós hiány alsónyék Még nem született meg Alsónyék idei költségvetése, de Kovács Gyula, az önkormányzat hivatalvezetője úgy tájékoztatott, hogy 4,5 millió forintos hiánnyal számolhat a település. Alsónyéknek hárommillió forint kintlévősége van, és a testület tízmillió forintot szán fejlesztésre. Tavaly az önkormányzat év elején ötmilliós hiányt tervezett, de az év végére ledolgozták ezt. (bk) Új aljegyzőt keresnek, döntés márciusban dombóvár Pályázatot ír ki az önkormányzat az aljegyzői állás betöltésére. Mivel az eddigi aljegyzőt, dr. Radochayné dr. Molnár Zsuzsannát választotta jegyzővé a képviselő-testület, az ő helyére keresnek megfelelő utódot. A pályázatokat várhatóan március 22-én bírálja el a testület, (tgy) Utakat épít és felújít a falu önkormányzata fácánkert A Táncsics utca burkolatának felújítását, valamint a Hunyadi és az Ady utcában útépítést tervez a fácánkerti önkormányzat, pályázati támogatással. Emellett a területfejlesztési tanácstól remélt támogatással az Árpád utca végét újítanák fel, valamint kicserélnék a községháza nyílászáróit. (sk) Nőtt a netezők száma, gyarapodott a könyvtár siMONTORNYA 2005-ben közel 700 olvasóra nőtt a könyvtár tagjainak száma. Jelentősen megnőtt az internetezők száma, több mint háromezren használták a hat számítógépet. A könyv- állomány 464 új könyvvel gyarapodott, melyekre ösz- szesen 915 ezer forintot fordított a könyvtár, (vl) Háromszázezer forintot kapnak a hagyományőrzők sióagárd A lapunkban korábban megjelentekkel szemben valójában három- százezer forint támogatást kap idén az önkormányzattól a Sióagárdi Hagyományőrző Egyesület - tájékoztatott dr. Varga Katalin körjegyző. A helyi civil szervezetek közül ez az egyesület részesült a község legnagyobb anyagi segítségében, (sk) Tíz százalékkal csökkent a bűncselekmények száma tolna megye Több mint tíz százalékkal csökkent a megyében az ismertté vált bűncselekmények száma egy év alatt - derül ki a fő- kapitányság elmúlt évi munkáját elemző anyagból. Tavaly 7938 bűncselekményt jelentettek a rendőrségnek, míg az előző évben 8846-at. Különösen örvendetes, hogy a csökkenő tendencia az utóbbi öt évben 2004 kivételével lassú, de folyamatos csökkenést jelez, (ii) * \