Tolnai Népújság, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-02 / 28. szám
10 Gyertyaszentelés Bátaszéken, Szekszárdon A karácsony fényére emlékeznek a római katolikusok 40 nappal az ünnep után, február 2-án. Gyertyát szentel az egyház, a gyertya Jézust jelképezi számunkra. Bátaszéken ma délután 17 órai kezdettel gyertyaszentelés lesz körmenettel. Szekszárdon február 2-án, csütörtökön, reggel 7 órakor a katolikus iskolások is részt vesznek a gyertyaszentelési misén, melynek keretében áldásban részesülnek. Délután 5 órakor kezdődik az esti szentmise. Presbitereket avattak Bölcskén a templomban Hatévenként újítják meg esküjüket a református egyházközösség anyagi és lelki feladatait önként vállaló presbiterek. Bölcskén januárban 26 férfi tett fogadalmat a templomban, majd ezt követően az egyházközösség együtt ünnepelte meg a régi, valamint az új presbitereket. Zarándoklat Pécsre és a püspöki palotába A karizmatikus közösség szervezésében a szekszárdi katolikus egyházközösség február 18-án Pécsre szervez kirándulást. Délelőtt a pécsi Havi-hegyi kápolnában misével kezdődik a program, majd megnézik a Munkácsy-kiállítást a Széchenyi téri galériában, végül a püspöki palotába is ellátogatnak a hívők. A zarándoklatra február 11-ig lehet jelentkezni. Bátaszékről közvetíti a szentmisét a televízió Február 19-én, vasárnap 11 órakor kezdődik a szentmise Bátaszéken, melyet a Magyar Televízió egyenesben közvetít. Herendi János kanonok arra kéri a híveket, minél többen jöjjenek el a szentmisére. Betegek világnapja, a lourdes-i barlangnál Február 11-én, szombaton, a betegek világnapján, az esti szentmise előtt a szekszárdi Béla téri templomban lourdes-i ájtatosságot tartanak. A mise után a betegek kenetének felvételére lesz lehetőségük azoknak, akik elmúltak 60 évesek, és egy éven belül nem részesültek a betegek kenetében. Ugyanezen a napon a mise után, a mellékoltároknál, a karizmatikus közösség testi-lelki gyógyulásokért közbenjáró imaszolgálatot végez. Az alsóvárosiak is farsangolnak februárban A szekszárdi Alsóvárosi katolikus közösség február 11- én, szombaton tartja farsangi bálját az Ady Endre középiskola éttermében. Este 6 órától dr. Bíró László püspök tart köszöntőt, este 7 órától kezdődik a vacsora, majd a bál. Jelentkezni még lehet az ünnepségre. EGYHÁZI TÜKÖR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. FEBRUÁR 2., CSÜTÖRTÖK Bevált a M iatyánk-pol iti ka szeretik Nem szentként, hanem emberként láttatná magát Elégedettek új, fiatal papjukkal a mözsi hívek. Keresztes Andor káplánról annyi szépet hallottunk, hogy arra kértük: beszélgessünk arról, milyen a jó lelkipásztor. Steinbach Zsolt- Akkor talán kezdjük a misével. Talán kicsit profánul hangzik, de önt azért is dicsérik, mert röviden, velősen fogalmaz.- Tudom, hogy az emberi figyelem korlátozott. Fontosnak tartom, hogy lényegre törően, röviden beszéljek. Az evangélium egy adott kor adott történelmének íródott. Ezt a tanítást életközeli helyzetbe kell hozni, le kell fordítani a mai emberek számára.- Szintén önről mondta az egyik híve: „úgy sírtam a karácsonyi miséjén, mint a záporeső”.- Általában azt prédikálom, amit megélek. Nem tudok szí- nészkedni, ami bennem van, azt közlöm a hívekkel.- Azt is elismerőleg mondták, hogy nem politizál. Itt hadd jegyezzem meg: a napokban Mayer Mihály püspök azt mondta egy rendezvényen, hogy a papok a szószéken nem politizálhatnak, viszont lehet politikai véleményük. De az előbbi dicséret a hívek részéről, a politizálás meUőzéséről, azt jelzi, hogy volt már ezzel ellentétes tapasztalatuk.- Az én politikám Miatyánk- politika. Azért is nem politizálok a templomban, mert szerintem az egyháznak nem ez a feladata. A templomba az ember nem azért megy, hogy a politikát hallja, ott valami mást kell előadni. Én azt mondom: bármilyen korban, bármilyen politikai helyzetben él az egyház. De ahhoz mi is kellünk, hogy papok legyünk és ne funkcionáriusok.- Tanít a Kolping középiskolában. A tanítás is hozzátartozik egy pásztor missziójához?- Hivatásomnak érzem, hogy a fiatalokkal foglalkozzak. Nem az a lényeg, hogy belesulykoljam a bibliai ismereteket a gyerekbe. Hanem, hogy az emberségéhez egy olyan erkölcsi normát adjak, amely a lelki fejlődését segíti.- Mondják, hogy nem egy „felsőbbrendű lény”. Dícsér, nem szid. És mindent megköszön. .Igyekeztem mindig emberként élni és viselkedni." Keresztes Andor miséin gyakran megtelik a templom- Igyekeztem mindig emberként élni és viselkedni. Szeretném, hogy ne mint egy szentet, egy mitikus alakot ismerjenek meg az emberek. Egyszerű családból származom, édesapám bányász volt, édesanyám bolti eladó. Én egy olyan faluközösségben, Kisdorogon voltam gyerek, ahol mindenki mindenkit ismert, családias volt a légkör. Ez bevált Kakasdon és Bogyiszlón is, ahol szintén lelkipásztor vagyok.- Milyen legyen a pap viszonya a nem hívőkhöz? Mondják, ön értük is imádkozni szokott.- Nyilvánvaló. Mindig vannak kereső emberek, hiszen nem mindenki találkozott a vallással. Fontos, hogy ha valaki a pappal találkozik, akkor ne maradjon benne rossz emlék. Mert akkor soha nem fog eljönni a plébániára, a templomba.- Van valami, ami miatt a hívei nem örülnek a jó tulajdonságainak. Attól tartanak, hogy a papjukat magasabb beosztásba helyezik, és elkerül Mözsről.- Soha nem vágytam pozíciókra. El tudnám képzelni, hogy innen visznek ki a temetőbe. De engedelmességet fogadtam a püspökömnek. Most idehelyeznek hozzám egy kispapot gyakorlatra. Ezt megtiszteltetésnek érzem. Jövő héten érkezik.- Akkor addig ön is biztosan itt marad.- Tovább is szeretnék. Nem hallok olyan hangokat, hogy elkerülnék nmen. Névjegy Keresztes Andor 1977-ben született Bonyhádon. Szülei korán meghaltak, keresztszülei nevelték. Egy bátyja van. Az általános iskola után a lengyeli szakmunkásképz& ben tanult. Szombathelyen érettségizett, elvégezte a kántorképző iskolát is. Budapesten a piarista hittudományi és tanárképző főiskolán kezdte, a pécsi hittudományi főiskolán fejezte be felsőfokú tanulmányait. Diakónusként Dombóváron szolgált, majd egy évre Szekszárdra került Tavaly júniusban helyezték Mözsre, a nyugdíjba vonult dr. Tóth Ferenc esperes helyére. A hónap utolsó szerdáján találkoznak az idős emberek Novemberben kezdeményezték a paksi egyházközösség tagjai, hogy az idősebb hívek részére is szervezzenek programot Ez adta az ötletet, hogy minden hónap utolsó szerdáján öregek napját tartanak Pakson, a katolikus iskola ebédlőjében. Délután három órakor a templomban szentmisével kezdődik a program. Az első alkalommal a betegek kenetét is felvehették az idős emberek. Innen sétáltak át a katolikus iskola ebédlőjébe, ahol süteménnyel, teával várták a száz-százötven embert, akik egymással elbeszélgettek, illetve meghallgatták a felkért előadót. Eddig dr. Szécsényi Attila orvos, Kovács Antal olimpiai bajnok és dr. Serdülőié Beke Éva tartott előadást. Legközelebb február 22-én találkoznak az idős emberek. M. I. Presbiterek Szentgyörgyön Presbiteri konferencia lesz vasárnap Dunaszentgyörgyön - tudtuk meg Rácz József református lelkésztől. A délután háromkor kezdődő rendezvény négy alkalmat magában foglaló presbiterképzés része, amelyen nyolc gyülekezet képviselői vesznek részt. Az első alkalmat Rácz József vezetésével rövid áhítattal kezdik meg, majd Bocskorás Bertalan, nagydorogi lelkész tart előadást az újszövetségi tanításokról. Ezután Pata István helybeli gondnok beszél a presbiterré válás folyamatáról, és az újonnan felállt presbitériumok is bemutatkoznak. H. Igazfahára mennek a nagydorogi hívek Gyülekezeti kirándulást szervez a nagydorogi református egyházközség Igazfalvára, a település erdélyi partnertelepülésére. Meghívást kaptak az ottani imahétre, amelyen Bocskorás Enikő és Bocskorás Bertalan lelkész is prédikálni fog. Egy ötven személyes busszal indulnak útra, és február 25-ét és 26-át töltik a faluban, ahol családoknál szállásolják el őket. Azt remélik, a kirándulás elősegíti majd a két falu, illetve a hívek közötti baráti szálak megerősödését. H. E. HÍREK A VATIKÁNBÓL Megkezdődött az Európa Egyetem első tanéve Január 10-én tartották Rómában az Európa Egyetem első tanévének ünnepélyes megnyitóját. Az ünnepségen részt vett a pápa római helynöke, az olasz szenátus elnöke, valamint Róma főpolgármestere. Jogilag elismert, nem állami oktatási intézményről van szó, mely jogi, történelemtudományi és pszichológiai fakultással indult. Az egyetem része egy nemzetközi, 18 egyetemből és 10 felsőoktatási központból álló hálózatnak. Háromezer résztvevő az ökumenikus tanácson Több mint háromezer résztvevő jelentkezett a február 14-én kezdődő Egyházak Ökumenikus Tanácsára, melyet a dél- brazíliai Porto Alegrében rendeznek meg. A közgyűlés február 23-ig tart, mottója: Kegyelmedben, ó Istenünk, átalakul a világ. A világtanácsnak 110 országból több mint 340 protestáns, anglikán és ortodox egyház a tagja. A katolikus egyház megfigyelői státussal rendelkezik. Az Egyházak Világtanácsa 550 millió keresztényt képvisel. Legnagyobb közössége az orosz ortodox egyház 80 millió taggal. Kétszáz család indul rövidesen misszióba XVI. Benedek pápa és a Neokatekumenális út közösségének találkozója volt január végén a Vatikánban. Abból az alkalomból került sor erre az eseményre, hogy a mozgalomhoz tartozó kétszáz család rövidesen misszióba indul. A hithirdetés olyan feladat - mondta a Szentatya -, amely beleilleszkedik az új evangelizálás keretébe, és amelyben rendkívül fontos szerepet játszanak a családok is. MISEK,ISTENTISZTELETEK Katolikus misék: Bátaszéken vasárnap fél 9 és délután 5 órakor, Dombóváron vasárnap 8 órakor, 10 órakor, 11 és 18 órakor, Dunafóldváron, a külvárosi (Barátok) templomban: vasárnaponként 7.30-kor és 11 órakor, a belvárosi templomban (Öregtemplom) szombat este 18.30-kor, vasárnap 9 órakor. Pakson, a belvárosi (Jézus Szíve) templomban: szombaton este 6 órakor, vasárnaponként 9 órakor, 10 órakor (diákmise) 18 órakor. A Szentlélek (Makovecz) templomban pedig szombat este 5 órakor, vasárnap reggel 7.30-kor. Szekszárdon, a Béla téri belvárosi templomban: szombaton este 6 órakor, vasárnaponként háromnegyed 9 (diák), 11 órakor és 18 órakor. Az újvárosi templomban: szombaton délután 16.30- kor igeliturgia, vasárnap délelőtt 7.30-kor és 10 órakor, Tamásiban: vasárnaponként 9.30 és 10.30-kor. Evangélikus istentisztelet vasárnaponként: Zombán 8.30-tól, Szekszárdon 9.30-tól minden hónap 2. vasárnapján német áhítat, minden hónap 1. vasárnapján pedig délelőtt 10 órától úrvacsorával kezdődik az istentisztelet. A következő településeken istentisztelet csak a hónap 1. vasárnapján van: Felsőnánán 13.30- tól, Kétyen 14.30-tól, Decsen 16 órától, Bátaszéken (a református imaházban) 17.30- tól. A református istentisztelet Szekszárdon (Kálvin téri templom) vasárnaponként 10 órakor kezdődik. r 4 4 9 Á