Tolnai Népújság, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-02 / 28. szám

2006. FEBRUÁR 2., CSÜTÖRTÖK S VILÁGTÜKÖR 7 Szlovákia lehet az új pedofil- paradicsom? Szlovákia lett a pedofilok új eu­rópai paradicsoma - állítja a SAT1 német televízió. A csator­na olyan felvételek birtokába ju­tott, melyen Losoncon két kis­lányt kínálnak fel prostitúcióra. A 13 éves Mónikát saját szülei adták volna el 2000 euróért, míg egy 8 éves kislányt „barátai” ajánlották fel az egyik német új­ságírónak. A televízió munkatár­sai a rendőrséget is megkeres­ték, de a szlovák hatóságok sze­rint, mivel az ügyben nem tör­tént feljelentés, nem tehetnek semmit. A SAH internetes ma­gazinja szerint a televíziós stábot egy szlovák származású volt gyermekprostituált vezette a felvidéki városba. Közben a spanyol hatóságok magyar elkövetők után is nyo­moznak, akik az interneten tet­ték közzé bestiális felvételeiket, amelyeken kiskorú gyermekek­kel, köztük csecsemőkkel is sze­xuális kapcsolatot létesítenek. ■ F.K. Amerika alternatív energiára állna át az olaj helyett Húsz éven belül 75 százalékkal kell csökkenteni a közel-keleti kőolajimport mennyiségét - kö­zölte George Bush amerikai el­nök a magyar idő szerint szerda hajnalban elhangzott beszédé­ben. Az amerikai elnök éves, az unió helyzetéről tartott értékelé­sében többek közt az alternatív üzemanyagok fejlesztését szor­galmazta, s közölte: hat éven be­lül versenyképessé kell tenni az etanolt. Ellenzéke szerint az el­nök „nem volt hiteles”. Harry Reid demokrata szenátor a CNN hírtelevízióban közölte: „nem kel­lett volna hagynia, hogy a kőolaj­lobbi vezesse a kezét, mikor ki­alakította politikánkat”. ■ F. K. Bírálói szerint Bush „nem hiteles” Megvan a magyar áldozat Lengyelország A cég költségén hozzák haza a budapesti férfit Napok óta kutattak a lengyel mentők a magyar áldozat után a tragédia helyszínén. A romok alatt még akár tucatnyi holttest is lehet Második alkalommal is át­kutatták a romokat a len­gyel mentőalakulatok, csak így találtak rá egy magyar férfi holttestére a többmé­ternyi hulladék alatt. Egy­előre nem tudni, pontosan mi okozta a halálát. Farkas Károly A lengyel hatóságok kedd éjsza­ka azonosították a lengyelorszá­gi Katowicében történt tragédia egyetlen magyar állampolgársá­gú áldozatának holttestét. A két­gyermekes, harmincnyolc éves férfi múlt szombaton lelte halá­lát, mikor valószínűleg a hó sú­lya alatt beszakadt a csarnok mennyezete. A tragédia több mint 65 ember életét követelte, köztük 15 külföldiét. Nagyiványi Zoltán, krakkói fő­konzul szerint a hatóságok egy­szer már átkutatták azt a terüle­tet, ahol a férfi holttestét sejtet­ték. „A belga származású cégve­zető kérésére még egyszer át­nézték a romoknak azt a részét, ahol az állateledelt gyártó cég standja állt, kutyákkal és kame­rákkal is keresték, így bukkan­tak rá” - mondta lapunknak a diplomata. Nagyiványi Zoltán el­mondta, hogy a lengyel hatósá­gok kedd éjjel fél tizenkettőkor értesítették a magyar konzulá­tust, hogy azonosították a férfi holttestét. „A családja kérésére, a maradványokat hazaszállítjuk Magyarországra, a költségeket a öngyilkosságot kísérelt meg annak a kiállítási csarnok­nak a tervezője, amely szom­baton omlott össze Lengyelor­szágban. Lengyel sajtóértesü­lések szerint az építészmér­nökfelvágta az ereit, de idő­ben rátaláltak, így meg tud­ták menteni az életét. Közben a hatóságok vizsgálják, mi okozhatta a katasztrófát. Az előzetes eredmények arra utalnak, hogy a kiállításszer­munkáltató állja, de a lengyel ál­lam is hozzájárul” - közölte kér­désünkre a konzul. Lapzártán­kig nem hozott eredményt az a vizsgálat, hogy mi okozhatta a férfi halálát. „Három lehetőség van, vagy az omláskor lezuhanó tetőszerkezet oltotta ki az életét, vagy a romok alatt okozta halá­lát fulladás, illetve a harmadik lehetőség a kihűlés. A területen mínusz 25 Celsius-fokot mértek éjszaka, és a férfit több méter vező cég hanyagsága miatt történhetett a szerencsétlen­ség. Az eddigi ismeretek sze­rint ugyanis csak a tetőszer­kezetperemét tisztították meg a vastag hórétegtől, így a tető középső részén mintegy 2500 tonnányi jégréteg kelet­kezett. A cég munkatársai vallomásukban egybehangzó an állították, hogy már ko­rábban is gondok voltak a csarnokkal vastag törmelék borította” - mondta Nagyiványi Zoltán. Az áldozat családja nem tar­totta szükségesnek, hogy szemé­lyesen megjelenjenek a mentési munkálatok helyszínén, illetve a hazaszállításnál intézkedje­nek, így a szükséges iratokat a belga munkáltató intézi. A var­sói konzulátos Illetékese szerint a lehető leghamarabb, legkésőbb csütörtök reggelig kiállítják a szükséges igazolásokat. Somo­gyi Ferenc külügyminiszter uta­sította a külképviseleteket, hogy a hivatalos eljárásokon túl is le­gyenek a család segítségére. A Katowice városához tartozó Choclówban összemlott csarnok alatt a magyar konzulátus tájé­koztatása szerint hatvanötén vesztették életüket, két további személyt még keresnek a men­tőalakulatok. Nagyiványi Zoltán információi szerint a helyszíni mentést vezető lengyel tiszt sze­rint már esély sincs arra, hogy túlélőt találjanak a romok alatt, ahol még valószínűleg több ál­dozat holtteste lehet. Felvágta ereit a kiállítási csarnok tervezője ■EOSSSSHjI Verekedés tört ki a Városházán Grúzia fővárosában vere­kedés robbant ki a városhá­zán. A városatyák éppen az egy hétig tartó energiavál­ság ügyében ültek össze, mikor annyira elszabadul­tak az indulatok, hogy töb­ben egymásnak estek. Az el­lenzékiek ugyanis azzal vá­dolták meg a kormányzó Nemzeti Mozgalom képvise­lőit, hogy semmit sem tettek az emberekért. Az energia- válságot az okozta, hogy több helyütt is felrobbantot­ták az Oroszországból érke­ző gázvezetékeket. Tilos az éneklés a tinédzsereknek A japán hatóságok megtil­tották, hogy este hét után karaoke-bárokban tinédzse­rek énekeljenek, ugyanak­kor továbbra is látogathatják ezeket a szórakozóhelyeket. Viszont, ha dalra fakadná­nak, akkor háromszázezer jenes, azaz mintegy félmillió forintos büntetést kell kiiz­zadniuk. A kanadai nagykövetre lőttek az amerikaiak AMERIKAI KATONÁK rálőttek a kanadai nagykövet autójá­ra Bagdadban kedden. Ka­nada iraki képviselője nem ült az autóban. Az amerikai katonák azután nyitottak tü­zet, hogy felszólításukra az autó nem állt meg. A kana­dai CTV News riportja szerint a jármű egyedül ha­ladt Bagdadban, amikor a járőrök megállásra szólí­tották fel. Bojkott alatt Szaddám bírája A szaddám-per ügyvédei azt követelik, hogy mondjon le az ügyet tárgyaló bíróság újonnan kinevezett vezetője. A védők szerint ugyanis a tárgyalás feltételei nem méltányosak, és a bíróság sem objektiven szemléli az ügyet. Az előző főbírónak azért kellett lemondania, mert bírálói szerint túlságo­san is engedékeny volt a vádlottakkal szemben. @ további hírek: www.reggel.hu Titkos katonai térképek kerültek nyilvánosságra Irán továbbra sem adja fel atomprogramját Harcba torkollott a kitelepítés IZRÄEL Heves összecsapás robbant ki kilenc ház miatt Egész sor titkos térképet és do­kumentumot mutatott be egy ro­mán újságíró a B1TV kedd esti, Nasul című beszélgetős műsorá­ban. Az Ovidiu Ohanesian birto­kába jutott térképek a szövetsé­ges, köztük a magyar csapatok afganisztáni állo­máshelyeit mutat­ják be megdöbben­tő részletességgel. A Romania Libe­ra újságírója azt állítja, a doku­mentumok „véletlenül” kerül­tek hozzá, és kizárta, hogy szán­dékos félrevezetésről lenne szó. A bemutatott anyag többek kö­zött műholdfelvételeket, három- dimenziós térképeket és a ké­mek helyszíni jelentéseit tartal­mazza. Egy részük múltbeli eseményeket rögzít, de olyanok is akadnak köztük, amelyek fo­lyamatban levő vagy csak terve­zett akciókat írnak le. A doku­mentumok jelentős része ro­mán nyelvű, az újságírónak nincs tudomása ar­ról, hogy másokhoz is eljutott volna a titkos dosszié. Ovidiu Ohanesi­an egyike volt annak a három új­ságírónak, akiket tavaly ta­vasszal Irakban elraboltak, majd 55 nap után szabadon engedték. Később kiderült, az elrablás mö­gött az az arab üzletember állt, aki az utazásukat is megszer­vezte. ■ L. J. „Ez az utolsó lehetőség” - közöl­te Jack Straw brit külügyminisz­ter Londonban, iráni kollégájá­val folytatott tárgyalásai után. Mint a politikus elmondta, a kö­zép-keleti országnak együtt kell működnie a Nemzetközi Atom­energia-ügynökséggel, és telje­sítenie a nemzetközi közösség felé vállalt kötelezettségeit, ellen­kező esetben súlyos következ­ményekkel kell számolnia. Mahmud Ahmandinezsád irá­ni elnök visszautasította az ulti­mátumot. A politikus szerint Irán kész megtorolni minden el­lene hozott katonai vagy gazda­sági intézkedést, a kialakult helyzetért pedig George W. Busht okolta. ■ F. K. ■ Véletlenül kerültek elő az iratok. Csak súlyos harcok árán tudta az izraeli rendőrség és a katona­ság elfoglalni a ciszjordániai Ammóna település lebontásra ítélt kilenc házát. Az illegális zsi­dó bevándorlók által lakott koló­niát ugyanis több ezer, más ko­lóniákról és közeli városokból összesereglett tüntető védte a ka­tonákkal szemben. Legalább nyolcvanan megsérültek, köz- tükkét parlament képviselő, a radikális Ráfi Ejtam és az ultra­nacionalista Arie Eldad is. További összecsapások is vár­hatóak a körzetben, miután Ehud Óimért ügyvezető kor- & mányfő 24 illegális zsidó telep | kiürítését határozta el január- 2 ban. ■ F. K. A lovas rendőrök verték szét a hevesen ellenálló zsidó telepeseket

Next

/
Thumbnails
Contents