Tolnai Népújság, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-02 / 28. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. FEBRUÁR 2., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR 3 JEGYZET VENTER MARIANNA Minden esély Aki fiatalon - s ebbe a kategóriába a nyugdíj előtt állók minden generációja beletartozik - távozik az élők sorából, többszörösen hatalmas űrt hagy maga után. Nemcsak személye, szeretete hiányzik majd, hanem a család fenntartásában betöltött szerepe is. Gyermekei lelki és anyagi hátrányba kerülnek azokkal szemben, akiknek mindkét szülője él, és gondoskodik róluk Az állam is veszteséget szenved. Az illető tanítására fordított idő, pénz és energia kárba vész, a szellemi kapacitása, a kreativitása mindörökre eltűnik. Ezért érthetetlen, hogy miért nem törődünk többet az egészségünkkel. Más országokban kemény pénzeket kell fizetni azért, amit mi ingyenesen megkaphatunk. A tüdőrákban világelsők vagyunk, s bár népünkre jellemző, hogy szívesen kacérkodunk az önpusztítás legkülönbözőbb formáival, azért ezt a kétes dicsőséget nem kellene fenntartani. Aki nem dohányzik legalább kétévente, aki dohányzik, s nem bír leszokni róla, évente menjen el tüdőszűrésre. A családunk, a szeretteink megérdemlik, hogy még a legparányibb esélyt is megragadjuk, ha az életünkről van szó. Ha nem ad nyugtát, fizet a kereskedő A szekszárdi Fővámhivatal a megyei adóhivatallal közösen tavaly 249 nyugtaadási és 23 árueredet-ellenőrzést végzett - tájékoztatott Takács Róbert osztályvezető. Tizenkétszer indítottak hatósági eljárást, mert nem adtak nyugtát a kereskedők. Tíz esetben összesen 770 ezer forint pénzbírságot szabtak ki, két esetben még nem állapították meg a büntetést. Egy vállalkozást 12 napos üzletbezárással szankcionáltak. M. I. Dvegzsebben a vagyonok határidő Szabad a gazda és a bevallás, senki sem dicsekszik Nem gyarapodtak számottevően Tolna megye országgyűlési képviselői. Pártállástól függetlenül mondhatják: nem a 2005- ös év volt a legjobb. Legalábbis a legfrissebb va- gyonbevallás szerint. Ihárosi-Lengyel Az országgyűlés nyilvánosságra hozta a képviselők idei vagyonnyilatkozatait. Van miről beszélni hetekig, ez egy kicsit elvonja a figyelmet a vágtató kampányról. Az ember gyarló, egészen különleges érzés hatja át, amikor mások zsebében kotorászhat. Aki pedig képviselőnek áll, közpénzből él, vállalja az évenkénti vagyonmegméret- tetést. Tolna megye - csakúgy mint a korábbi években - most sem szolgált meglepetésekkel. Nincsenek látványos gyarapodások, nem itt él a leggazdagabb, de a legszegényebb képviselő sem. Az MSZP-s Kapolyi László milliárdos pénzvagyonához és ingatlanjaihoz semmi sem mérhető. Még a legtöbb hitelt felvett honatya sem a mi megyénkből való. A legismertebb képviselő Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke vagyonbe- vallásában nem szerepel Tolna megyei ingatlan, 2002-ben még meg volt Tamásiban a 90 négyzetméteres családi ház. Pártelnöki tisztségéért nem kap külön juttatást, a két bizottsági tagságért járó havi 252 ezer forintos illetményét egy éve jótékony célokra ajánlja fel. Három garázst - Tolnában a legtöbbet - vallott be Tóth József (MSZP), és két gépkocsit is megemlít. Dr. Braun Márton (Fidesz) beírta mintegy ezer könyvét is. Fehérvári Tamás (Fidesz) vitorláshajóról is számot ad, Koltai Tamás (Fidesz) pedig 5,2 hektárnyi szőlővel is rendelkezik. Halmai Gáborné (MSZP) 500 Matáv részjegyet és 2,5 millió forintos életbiztosítást tudhat magáénak, Tóth Gyula (MSZP) pedig Nissan Primerát. A képviselők vagyonuk és más jövedelmük mellett a parlamenti munkáért havi fizetést és költségtérítést is kapnak. ■ Kis megyében még a vagyonbe- vallások sem hoznak nagy meglepetést. Braun Márton (Fidesz-MPSZ) Ingatlan: 150 négyzetméteres ház fele, egy nyaraló fele Befektetési jegy: 3,8 millió Ft, kötvény: 1,8 millió Ft Számlakövetelés: 5,7, egyéb követelés: 3,2 millió MVA ügyvezető igazgatóként a jövedelme: 750 000 Ft/hó Gazdasági érdekeltség: egy kft.- ben 30 százalék tulajdon. Fehérvári Tamás (Fidesz-MPSZ) Ingatlan: családi ház, 185 négyzet- méter, 1200 négyzetméteres telken, 1088 négyzetméter szőlő, gazdasági épület fele Egyéb vagyon: vitorláshajó, élet- biztosítás, 2 millió Ft Tartozás: 6,7 millió Ft Foglalkozása: szünetelteti Önkormányzab képviselő, ebből származó jövedelme: 60 000 Ft/hó. Potápi Árpád (Fidesz-MPSZ) Lakás: 542 négyzetméteres telken álló ház Gépkocsi: FIATStilo Egyéb tulajdon - nincs Tartozás: 2,5 millió Ft Foglalkozása: polgármester, ebből jövedelem: 437 500 Ft/hó Kuratóriumi tag, eseti, 25 euró, lemondott róla egy hagyományőrző egyesület javára. Szabó József (MSZP) Ingatlan: társasház, 158 négyzetméterfele, 83 négyzetméter fele, egy 168 négyzetméteres és egy 692 négyzetméter ingatlanon 50 négyzetméteres üdülő fele. Étterem, udvar: 345 négyzetméter, három garázs. Gépkocsi: Audi A3, Honda HRV. Részvény: 5 millió Ft, számlakövetelés 17 millió forint Nyugdíj: 140 ezerforint/hó. Tóth Ferenc (Fidesz-MPSZ) Lakás: 180 négyzetméter fele Egyéb tulajdon: 5 hektár szántó fele részben Megtakarítás: 4 millió Ft Foglalkozása: ügyvezető igazgató, TM Vállalkozói Központ, ebbői származó jövedelem: 380 000 Ft/hó Önkormányzati képviselő, Faddon, ebből származó jövedelem: 28 000 Ft. Koltai Tamás (Fidesz-MPSZ) Ingatlan: 700 négyzetméter telken álló 165 négyzetméteres családi ház fele, 5,2 hektár szőlő Gépkocsi: Audi A4. Életbiztosítás: 5 millió Ft, számlakövetelés: 1,2 millió Ft, egyéb követelés: 3,1 millió. Tartozás: 4,2 millió Ft. Megyei közgyűlési képviselő, biz. elnök: 120 ezer Ft/hó. Őstermelő, éves jövedelem: egymillió Ft. Tóth Gyula (MSZP) Lakás: ingatlan 944 négyzetméter, ebből lakóház 295,6 négyzetméter 1/2 része Egyéb tulajdon: 300 négyzetméter üdülő 1/2 része Gépkocsi: Nissan Primera Tartozás: 2 millió Ft Gazdasági érdekeltsége nincs. Halmai Gábomé(MSZP) Lakás: 69 négyzetméter fele, 54 négyzetméter fele Gépkocsi: Lancia Egyéb tulajdon: életbiztosítás, 2,5 millió, MATÁV részjegy: 500 db Számlakövetelés: 1 millió Ft Foglalkozása: szünetelteti Alpolgármester: 206 638 Ft/hó. Gazdasági érdekeltség: egy bt. fele, egy kft. 25 százaléka. MEGNÉZTÜK A NYILATKOZATOKAT, MI SZEREPEL BENNÜK Több a tüdőrákos, mint a tbc-s szűrővizsgálat A daganat korai felismerése életet ment, mégsem járunk orvoshoz Magyarországon az utóbbi években a tüdőrákos esetek száma meghaladta a tbc-sekét, pedig ó'k is kétszer annyian vannak a lakossághoz viszonyítva, mint az unióban. F. Kováts Éva A tüdőszűréseken korábban a tbc-vel, ma a daganatos megbetegedésekkel találkoznak leggyakrabban a szakemberek. Szekszárdon a Balassa János megyei kórház tüdőgondozójában évente 15-16 ezer lakost szűrnek, akiknek 3-5 százalékát hívják vissza további vizsgálatok elvégzésére, és sajnos többször diagnosztizálnak daganatot, tudtuk meg dr. Gagyi Emma osztályvezető főorvostól. A doktornő elmondta, hogy nagyon fontos a szűrésen való részvétel, mert csak az időben felfedezett daganatokat lehet jól gyógyítani. Dr. Magda Tamás - aki 2001- 2005 között volt Tolna megye tüdőgyógyász szakfőorvosa - úgy tudja, a tüdődaganatos betegek aránya Tolnában megközelíti az országos átlagot A térségek között ingadozás mutatkozik, Szekszárdon és körzetében, illetve Dombóváron több, Pakson és környékén viszont kevesebb a tüdőrákos a megyei átlagot tekintve. Ráadásul Dombóvár a hörghurutos és asztmás megbetegedések terén is vezet. A szénanáthás, asztmás betegek száma Tolnában az országos átlag felett van, és egyre több a COPD, az idült hörgőszűkületes légúti megbetegedés, ami szintén a dohányzásra vezethető vissza. Mobil tüdőszűrésre másfél évente van lehetőség Az orvosok előadásokkal hívják fel a figyelmet Tolna megyében másfél évente tér vissza egy-egy településre a tüdőszűrő busz és hamm fős személyzete. Akinek bármilyen panasza van, az két szűrés között is felkeresheü a vámsi tüdőgondozó állomásokat - Bony- hád, Dombóvár, Paks, Tamási, Szekszárd -, ahol megvizsgálják. A tüdőbetegségek gyógyításában Tolnában országosan elismert eredményeket értek el Ugyanakkor az orvosok szerint a röntgen- és szűrőkészülékek nagy része elöregedett- 20-30 éves a géppark a készülékek cseréjéhez, jelújításához központi segítségre lenne szükség A Magyar Tüdőgyógyász Társaság 2006-ot Tüdőrákellenes Évnek nyilvánította. Ennek jegyében idén három kiemelt rendezvényt szerveznek a legkiválóbb orvosok, szakértők bevonásával. Március 11-én beteg orvos találkozó lesz, május 31- én Nemdohányzók Világnapja, melynek középpontjában a dohányzásról való leszokás mód- szenei állnak. Novemberben értékelik a Tüdőrákellenes Évet. A KSH szerint 2005-ben Magyarországon légcső, hörgő és tüdő msszindulatú daganata miatt 8260 ember halt meg, Tolna megyében 214. TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Bölcskével társulva szerveznék a szolgálatot dunaföldvár A Máltai Szeretetszolgálat új iroda létrehozása érdekében kérte a város segítségét. Szeretnék, ha az önkormányzat együttműködne Bölcskével, mert csak tízezer lélekszám felett kaphatnak támogatást. Az iroda a Duna utcai idősek napközi otthonában kapna helyet. A fogyatékkal élők mindennapjait tennék élhetőbbé, orvoshoz is szállítanák őket. (se) Díszpolgár lett a volt pénzügyminiszter fürgéd Ünnepélyes körülmények között vehette át a díszpolgári címet Fürgédén Varga Mihály volt pénzügyminiszter - mondta Barkóczi József polgármester. A címet már korábban odaítélték, de eddig nem sikerült sort keríteni a személyes találkozásra. A politikus miniszterként sokat segített a művelődési ház felújításának támogatásában, ezzel érdemelte ki a díszpolgári címet, (tgy) Pályázaton nyert pénzből újítanak kajdacs Sikeres volt a település tavalyi pályázata a teleház felújítására - mondta lapunknak Boda János alpolgármester. A község közel 1,2 millió forintot nyert CÉDA pályázaton az épület homlokzatának felújítására. Az összeget saját pénzből mintegy négyszáz- ezer forinttal egészítik ki. Ebből a ház ablakainak cseréjére is futja majd. (sv) Első alkalommal indultak a versenyen kiírd Alsónyéken szerepelt a kurdi nyugdíjas énekkar a Cinegemadár népdaléneklési versenyen. A tizenhét tagú együttes első alkalommal indult a megmérettetésen, melyen közepes szintet értek el. A zsűri ajánlásait megfogadták az énekkar tagjai, hogy a jövőben tovább fejlesszék tudásukat. (tgy) Háromezerért vihetik a könyvet a falubeliek madocsa Nem járultak hozzá a képviselők, hogy ingyen vehessék kézbe a múltjukat és jelenüket bemutató kötetet a madocsaiak. A testület háromezer forintban állapította meg a monográfia árát. A Danis György szerkesztésében elkészült könyvet még decemberben mutatták be. Akkor azok, akik segítették a szerző munkáját, ingyen kapták kézhez, (se) Folyik a közmeghallgatás a külterületeken is TENGELic A hagyományoknak megfelelően ezúttal is a községi költségvetés elfogadása előtt rendezik meg a falufórumokat Tengelicen. Mivel a településhez sok külterület tartozik, ezért összesen négy közmeghallgatást tartanak ezen a héten. Tengelicen és Szőlőhegyen már lezajlott az esemény, Jánosmajorban ma, Júliamajorban holnap tartják a fórumot, (sk)