Tolnai Népújság, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-09 / 34. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. FEBRUÁR 9., CSÜTÖRTÖK 11 KEK TŰKOR HIRSAV Söröző kirakatában landolt a gépkocsi összeütközött egy kocsi egy teherautóval, amikor tilos jelzés ellenére hajtott egy kereszteződésbe Óbu­dán. A vétkes autó két másik kocsinak is nekiment, majd egy sörözőbe rohant. A kocs­mában egy nő sérült meg. Ellopták a vörösréz ereszcsatornát faddon, szerdán vették észre az utcabeliek, hogy a gyógy­szertár vörösrézből készült ereszcsatornáját valaki ellop­ta. A kár több tízezer forint. Kisebb koccanások, kéz-és lábtörések tegnap hajnalban hó, majd ónos eső ijesztgette az autó­sokat, gyalogosokat. Dombó­vár határában egy kisteher­autó és egy személygépko­csi csúszott egymásnak, de személyi sérülés nem tör­tént. A megyei kórház bal­eseti sebészetén az átlagos­nál többen jelentkeztek ellá­tásra, kéz- és lábtörésekkel. Hét tyúkot vittek el, egyenesen az ólból kapospulán az egyik családi ház udvarán lévő tyúkólból hét tojótyúkot loptak el isme­retiének. A hátsó kertkapun keresztül jutottak be az ud­varba, miután besötétedett. Gyermekeket ölt a nevelő halál Az áldozatok már a helyszínen életüket vesztették Brutális módon ölte meg nevelt gyermekeit tegnap hajnalban egy 30 éves férfi a Heves megyei Atkáron. Suha Péter Szerdán kora hajnalban történt a két gyermekéletet követelő gyil­kosság. Egy 30 éves fiatalember egy szúró-vágó eszközzel - lapunk információi szerint kard­dal vagy ahhoz hasonlatos fegy­verrel - brutális kegyetlenséggel megölte felesége első házasságá­ból származó, közös háztartá­sukban élő lányait. A 9 és a 13 éves áldozat a helyszínen életét vesztette, meg nem erősített for­rások szerint nevelőapjuk esélyt sem hagyott a túlélésükre. Szám­talan szúrást és vágást ejtett a gyerekeken, akik hiába próbál­tak menekülni. Harmadik, fele­ségével közös, 10 hónapos kisfiát is súlyosan, életveszélyesen bán­talmazta az apa. Az eddigi információk szerint a legkisebb gyermek sírására éb­redt hajnali három óra tájban a család, s a fiatal apuka bántal­mazni kezdte a csöppséget. Az anya magához ragadta a kisfiút, és kimenekült vele a házból, a szomszédban kért segítséget, on­nan értesítették a rendőröket. A gyöngyösi rendőrkapitányság munkatársai a helyszínre érkez­"O' 7 * i­\ A bejárati ajtótól alig három lépésnyire tekintélyes vértócsa vörösük a ha­von. A benti látvány még a tapasztalt helyszínelőket is megviselte. ve már holtan találták a két kis­lányt. Az apa elfogásának részle­teiről a rendőrség egyelőre nem kívánt nyilatkozni. Az biztos, hogy a férfi tette után nem mene­kült el, hanem a házban tartózko­dott. Egyes források szerint visz- szafeküdt aludni, mások úgy tudják: dühöngött, a rendőrök­nek kellett őt megfékezni. Az elkövető indítékairól és el­meállapotáról a vizsgálat jelen­legi szakaszában többet nem le­het tudni. A szomszédok között akadt olyan, aki szerint a fiatal­ember „igen ideges fajta”, míg mások ennek épp az ellenkezőjét mondják, csendes, szolid ember­ként ismerték. A család egyébként nem tős­gyökeres atkári, nemrégiben köl­töztek a faluba, amikor megvásá­rolták a meglehetősen leromlott állapotú, Alkotmány utcai pa­rasztházat. A családhoz közelebb álló ismerősök szerint szegé­nyen, de szépen éltek, ha voltak is veszekedések, bántalmazásig, tettlegességig ezek eddig sosem fajultak. Az életben maradt 10 hónapos kisfiút a budapesti Heim Pál Gyermekkórházban súlyos, élet- veszélyes sérülésekkel ápolják. Az édesanyát Gyöngyösön keze­lik, a verésen túl súlyos pszichés sokkot kapott, amikor a kórház­ban értesült gyermekei meg­gyilkolásáról. Családi tragédia Rákóczifalván Kedd délután eddig ismeretlen okból egy 35 éves férfi megölte vele közös házban élő édesany­ját, majd ezt követően a ház alsó épületében felakasztotta magát a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rákóczifalván. Lapunk munka­társa tegnap délelőtt járt a hely­színen, ahol semmi nem utal az előző napi eseményekre. A tra­gédia helyszínével szemben lakó Barabás Istvánná elmondta: „a házaspár öt éve költözött ide, a család jól élt, nem panaszko­dott a mama sem. Hetvenhat éves volt, egyidős velem. ■ Megölte anyját, majd magával is végzett. Tegnap a fiatalember elvitte reggel a kislányt az oviba, utána hazajött, behúzta az udvarra a kukát, még át is köszönt nekem. Mi történhetett vele, nem tu­dom”. A helybeliek szerint nem ivott - magyarázza Róza néni. „Nem hallottam semmit, lent voltam a hátsó konyhában, csak a mentőkre lettem figyelmes. Utána este nyolc óráig csak úgy villogtak a vakuk. Elvágta a fiú a mama torkát, istenem, hát el sem hiszem! - mondja sajnál­kozva az idős asszony. - Úgy tu­dom, hogy Martfűn kezdtek épít­kezni, és el akarták adni a mama házát is, de ő nem egyezett bele. Az is lehet, hogy egészen másról van szó. Annyira sajnálom a csa­ládot! Állítólag ketten találták meg őket, azok értesítették a ha­tóságot.” ■ Letenyei Ágnes Nem dicsőség listára kerülni rendőrség Ötöt már elfogtak közülük Az országos rendőrfőka­pitány parancsára a Dom­bóvári Rendőrkapitánysá­gon is elkészítették azt a 10-es listát, amelyen a térségben legkeresettebb bűnözők szerepelnek. Varga Gábor á Horváth Róbert dombóvár A területen elköve­tett vagyon és személy elleni bűncselekmények tetteseiről ké­szült listán jelenleg öten szere­pelnek csak, mivel öt bűnözőt már elfogtak a rendőrök. Termé­szetesen ezekre a helyekre is új személyek kerülnek majd, hi­szen tovább erősítik a körözöt­tek felkutatását a kapitányságon - mondta el dr. Varga Péter alez­redes, a dombóvári kapitányság vezetője. Az aktuális lista első öt helyén Baksai Győző, Oláh Zol­tán, Lakatos Kálmán, Varga Gá­bor és Horváth Róbert szerepel. Az első kettőt azért keresik, mert nem vonultak be letölteni a rá­juk kiszabott szabadságvesztést, közülük Baksait már korábban emberölés miatt büntették, míg Lakatosról feltételezhető, hogy fegyverrel is rendelkezik. A har­madik bűnözőt zsarolás és csa­lás miatt keresik, míg a leghosz- szabb bűnlajstroma Varga Gá­bornak van. Őt szeméremsértés, közúti veszélyeztetés, magánok­irat-hamisítás miatt körözi több megye kapitánysága is. Az ötö­dik személy lopásokat és súlyos testi sértést követett el. T. Gy. Hárman vertek meg egyet Hárman vertek meg egy negy­ven év körüli férfit kedden éjjel Tolna-Mözsön az Arany János utca és a Tolnai utca elágazásá­nál. A férfi súlyos sérülést szen­vedett. A három verekedő ellen súlyos testi sértés miatt indul el­járás. A rendőrség kéri, hogy akik az eseményt látták, jelent­kezzenek a 107-es segélyhívón, vagy a 74/501-100-as szám 3650-es mellékén. S. V. TRAFFIPAX Ma 7.30-8.30-ig a 61-es főúton Nagykónyi belterületén, 8.50- 10.00-ig a 65-ös főúton Regszemcsén álló ellenőrzés, 10.30-13.00-ig a 65-ös főúton Tamásiban és a 35-37 km-es szelvényeknél, Szakály és Hőgyész belterületén, 7.30- 8.40-ig a 61-es főúton Attala belterületén, 9.00-10.00-ig a 611-es úton Kaposszekcső bel­területén, 10.40-11.30-ig a ól­es főúton Dombóvár belterüle­tén, 11.40-12.00-ig a 61-es főút 85-90 km-es szelvényénél, 12.10-12.30-ig a 61-es főút 72- 73 km-es szelvényénél várható sebességmérés. Ha csomagban hirdet, 25%-kal olcsóbb! 1 apróhirdetés a Tolnai Népújságban + a Grátiszban, a Vasárnap Reggelben, az interneten és a Tempóban, máris sokat spórolt! N § CD C § 8 CO S<D <D c *2 (ö 0) .c co s 0 co 00 1 vq3 CL % Dusnokon, 3 szintes családi ház ipari árammal, vegyes-gáz fűtéssel eladó. Irányár: 10 M Ft. Érdeklődni: 06-30/6503-011, 06-30/9757-947. Tolnai Népújság 87 000 olvasó naponta Grátisz megjelenik minden kedden 45 000 példányban Tolnái Népújságd a vasárnapi napilap 25 000 olvasóvá I n te r n et Axel Springer Network apróhirdetés 25 szóig tempó Hirdetések tarifaáron Hirdetések csomagáron MEGTAKARÍTÁS 25% megtakarítás % 2088 Ft 504 Ft 720 Ft 96 Ft ingyen 3408 Ft 2484 Ft 924 Ft Tolnai Népújság A hír velünk jár! * 1 1 i

Next

/
Thumbnails
Contents