Tolnai Népújság, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-26 / 22. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. JANUÁR 26., CSÜTÖRTÖK VENTER MARIANNA Széchenyi szerencséje Lehet, hogy ha ma élne, nem érdemelné ki a legnagyobb magyar jelzőt gróf Széchenyi István? Merthogy előrevivő, s korában a legnagyobb megelégedéssel üdvözölt cselekedetei sorában ott van egy fránya folyószabályozás is. Nevezetesen a Tiszára gondolok, amely, mint a gróf kor társa, Petőfi is megírta, ha úgy hozta a sors, zúgva- bőgve törte át a gátat és el akarta nyelni a világot Nos, a Tiszát szabályozták, a kanyarokat lenyírták, gondoljunk csak bele, mi minden repülő, úszó, kúszó és csúszó élőlény lett kénytelen egyből kihalni, a szúnyogfelhős, dögletes levegőjű mocsarak megszűntével Mindez a Duna medermélyítése körüli vitáról jutott az eszembe. Azt javasolja a WWF, hogy ne a Dunát mélyítsük, hanem csináljunk kisebb hajókat Mert a mederkotrás belerondít a folyó ökológiájába Nem vagyok szakértő, nem vitatkozom, bár szívesen megtudnám, miért katasztrófa a halaknak, ha mélyebb a víz. Már annak a kevésnek, amely még éldegél a szennyezett folyóban. Nem kockáztatják meg a kiírást fadd Elfogadta a jelenlegi szemétszállítást végző szolgáltató kompromisszumos árajánlatát a faddi képviselő-testület. A Vidmár Kft. 2006-os árajánlatát tavaly elutasították, ezért a vállalkozó felmondta a szerződést. Ám az új szolgáltató kiválasztására nyílt közbeszerzési eljárást kell kiírni, ami legalább másfél millióba kerülne. A testület elfogadta a vállalkozó tizenegy százalékos emelést tartalmazó új ajánlatát, ami bő egymillióval növeli a község éves kiadását. S. K. A kedvezmények megszűnését kifogásolja Áder Mivé lett Magyarország? címmel tartott előadást Áder János, a Fi- desz-MPSZ frakcióvezetője a szekszárdi Művészetek Házában tegnap este. A frakcióvezető a munkanélküliség növekedését, a családokat érintő adó- és hitelkedvezmények megszűnését, illetve csökkentését, az új munkahelyek hiányát emelte ki a sorból. V. M. MEGYEI TŰKOR mmmmmwmm. Életveszélyt rejthet a jég korcsolyázók A tavakban melegvizes források olvaszthatják a jeget Népszerű Szekszárdon a sötétvölgyi tó jege. A befagyott természetes vizeken mindenki saját felelősségére jár Senki ne számítson arra, hogy táblák figyelmeztetnek a szabad vizek partján a sportolási tilalomra. Aki a jégre megy, saját felelősségére teszi. I. I.-P.Á-S.Zs. Szerencsére Tolnában ezen a télen senkit nem ért baleset a jégen. A Velencei-tavon azonban kedden este három fiatalember alatt beszakadt a jég. Ketten partra jutottak, a harmadik azonban elmerült Mint Ganczerné dr. Rausch Máriától, a közigazgatási hivatal főosztályvezetőjétől megtudtuk: a szabad vizek jegén tartózkodást belügyminisztériumi rendelet szabályozza. Ezek szerint rámenni a jégre csak akkor szabad, ha az kellő szüárdságú, nem olvad, nem mozog. Tüos például éjszaka rámenni a befagyott szabad vizekre. ■ A szabad vizek jegén tartózkodni azokon a helyeken szabad, amelyek nem esnek tiltó rendelkezés alá. Hogy melyek ezek a tiltó rendelkezések, arra nem sikerült rábukkanni. Nagyné dr. Szőke Klára bölcskei jegyző kérdésünkre elmondta, hogy a jegyzőknek jégügyben nincs hatáskörük. Csak a természetes vizek, fürdésre alkalmas partszakaszainak, és azzal összefüggő vízfelületének kijelölése a jogkörük. Dr. Kuti István a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője általános szabályként idézte, hogy a balesetekért a tulajdonos, a kezelő, a használó a felelős. Már abban az esetben, ha ez a felelősség a konkrét esetben kimutatható. Daróczi Attila, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság osztályvezetője szerint hiába vannak tűzvédelmi, közlekedési, vagy éppen a józan ész diktálta szabályok, sokan mégsem tartják be azokat. A vadvizek ugyan küs- merhetőek, de akik ezen ismeretek nélkül rámennek a jégre, nem tudják hol vannak a víz alatt melegvizes források, amelyek vékonnyá tehetik a jeget Tolnában több tucat a téli sportra is alkalmas jégfelület. Tolnán legnépszerűbb kori- és hokipálya terület a Felső-holtág város alatti részén a kajakház, illetve a Gödör presszó környéke, a biztonságra a téli sportot űzők saját maguk ügyelnek, figyelmeztető tábla, vagy bója nincs, az edzők figyelnek a gyerekekre. Bonyhádon a Szecska-tó és a Tőzeg csábíthat a korcsolyázásra. Mindkettő halastó és a Bonyhád Városi Horgász Egyesület tulajdona. Mint Tóth Ferenc elnök mondta, nem örülnek, ha korcsolyázók jelennek meg. A tavakban források, buzgárok vannak. Ezek miatt egyes helyeken vékony a jég, életveszélyes a korcsolyázás. Rendszeres figyelőszolgálat nincs a tavaknál. A gyakran megjelenő halőrök, az éppen horgászok figyelnek a korcsolyázókra. Dombóváron a bátrabbak a kórház alatti tó jegére szoktak rá- merészkedni. Idén azonban még nem volt megfelelő jégpáncél a tavon, így a korcsolyázók sem tűntek fel. Az önkormányzat azt tervezi, ha kitart a hideg, akkor szervezett formában lehet majd korcsolyázni, és programokat is szerveznének a tó körül. A WWF a hajókat igazítaná a Dunához szabályozás A környezetvédők ellenzik a folyam medrének mélyítését A dunai hajózás feltételeinek javítása érdekében elképzelhető a folyam medrének mélyítése. Ezt a megoldást többen ellenzik, szerintük a hajókat kellene a folyóhoz igazítani, nem pedig fordítva. Steinbach Zsolt Az utóbbi években viszonylag gyakori alacsony vízállások képesek komoly zavart okozni a dunai vízi közlekedésben. A folyó Tolna megyei szakasza sem kivétel, Dunafóldvár térsége kifejezetten kritikus szakasznak számít ebből a szempontból. Lapunk annak idején megírta: a negatív vízállási rekordot hozó 2003. év novemberében két román hajó is fennakadt a földvári híd alatti zátonyon, majd valamivel lejjebb megfeneklett egy gázlón. Á hajózás feltételeinek javítása vitán felül indokolt. Az Európai Unió fejlesztési tervének keretében Magyarországon is megkezdődött a hajóút javításának előkészítése - tudtuk meg Vörös Bélától, az Alsó-Duna-Völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság osztályvezetőjétől. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) által kiírt pályázat nyomán tanulmány készül, amelyben felmérik a helyzetet, illetve javaslatot adnak arra, müyen módon történjen a fejlesztés. A leendő folyamszabályozás során szóba jöhet a meder mélyítése, illetve egyéb műszaki megoldások is, mint például a hagyományos szabályozási művek építése. A nemzetközi környezetvédelmi szervezet, a WWF magyarországi szakemberei szerint azonban a folyami szállítás fejlesztéséhez nincs szükség a Duna toKiszáradhatnak a holtágak Ereifej Laurice, a WWF Magyarország programvezetője lapunknak elmondta- a meder mélyítése nyomán alacsonyabb lesz a folyó vízszintje, a folyómenti területeken csökken a talajvízszint. Ez a folyó mellékágainak, holtágainak kiszáradását, feltöltődését eredményezi, ami a természetvédelmi szempontok mellett a gazdálkodásra (halászat, erdőgazdálkodás, mező- gazdaság) és a turisztikai lehetőségekre (horgászat, fürdés) is károsan hat vábbi mélyítésére. Szerintük - és más szervezetek, illetve például egy osztrák hajózási vállalat szerint is - jobb megoldás lenne, ha a hajókat igazítanák a Dunához, azaz kisebb merülésű vízi járműveket állítanának, forgalomba, és a navigációs rendszer fejlesztésével biztonságosabbá tennék a hajózást alacsony vízállásnál is. Ez szerintük egyrészt jóval kevesebbe kerülne, mint a mederszabályozás, másrészt a természetes környezetre nem gyakorolna olyan káros hatást. Tóth Judit, a GKM szóvivője érdeklődésünkre közölte: a 2007-ben készülő tanulmány több szempontot figyelembe fog vermi. A lehetséges megoldási módok közül kell majd kiválasztani a leginkább környezetbarát, költségkímélő változatot, mely alapján 2013-ig kell befejezni a fejlesztést. 3 TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Kétezer-ötszáz roma csak közmunkából él A Tolna megyei munkaügyi központ negyven kisebbségi önkormányzattal kötött együttműködési megállapodást, melyhez kapcsolódtak a helyi önkormányzatok is. A roma lakosság jelentős részének csak a települési ön- kormányzatok közmunka lehetősége ad lehetőséget a foglalkoztatásra. A közmunkában részt vevő emberek száma a megyében eléri a kettőezer-ötszázat, (szá) Új jegyzőt választottak hét jelentkező közül DöBRÖKőz Új jegyzőt választott legutóbbi ülésén a falu képviselő-testülete. A korábbi jegyző, Gyugyi János nyugdíjba vonult, helyette dr. Markó Gábor dombóvári jogászt választották meg. A pályázatra heten jelentkeztek. Dr. Markó Gábor január 25-én teszi le az esküt, és február 1-jétől látja el a jegyzői feladatokat Döbröközön. (tgy) Hősökre emlékeztek a népfőiskola hallgatói kajdacs A Don-kanyarban elesett magyar katonákra emlékeztek a kajdacsi Népfőiskolán. Murvai Árpád történelem tanár előadásának végén gyertyagyújtással tisztelegtek a hősi halottak előtt, majd két nyugdíjas mesélte el személyes élményeit és tapasztalatait a háború borzalmairól. (se) Művelődési feladatokról döntöttek a képviselők madocsa A helyi közművelődési feladatokról és a nyilvános könyvtári ellátásról hozott rendeletet a település önkormányzata. Az új szabályozás segítségével megteremtették a lehetőségét annak, hogy az önkormányzat számos kulturális és közművelődési pályázaton részt vehessen. (se) Most már nem csak terv a horgásztavi haltisztító PAKS Átvette a munkaterületet a kivitelező, hamarosan megkezdődik a haltisztító építése az atomerőmű horgásztavainál. Mint azt Antal Lajos, a horgászegyesület elnöke elmondta, a lakótelepi panelházakban élő horgászoknak eddig nem volt hol megtisztítaniuk a tavakon kifogott halat. A létesítmény ez év áprilisára készül el. (vm) Akadálymentesítenék a tolnai okmányirodát tolna A mozgásukban korlátozott emberek számára is könnyen megközelíthetővé tennék a tolnai okmányirodát. A város pályázatot tervez benyújtani ezen beruházás támogatására. A munka teljes költsége meghaladja a négymillió forintot. Az ön- kormányzatnak közel más- félmillió forint önerőt kellene biztosítania, ha sikerülne pályázati támogatást szerezni. (sk) v \ i