Tolnai Népújság, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-04 / 3. szám

2 TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Két pályázatot készít a roma centrum bátaszék Működési támoga­tásra két helyen is pályázik a bátaszéki roma centrum. A Nemzeti Civil Alapprogram és az Országos Emberjogi és Vallásügyi Bizottság pályáza­tának segítségével nemcsak eszközöket, például egy video­kamerát szeretne a centrum vásárolni, hanem irodájukat is szeretnék felújítani, (bk) Februárban emelkedik a szemétszállítás díja bogyíszlö Egyelőre a tavalyi összeget fizeti a bogyiszlói önkormányzat a szemétszál­lításért a Tolnai Kommunális Kft.-nek. A cég jelentősen megemelné a szolgáltatás dí­ját, ami részben a lerakói díj bevezetéséből, másrészt a ténylegesen elszállított hulla­dék mennyiségének növeke­déséből adódik, (sk) További képzéseket szerveznek Döbröközön döbrököz Tizenegy roma származású felnőtt tett vizs­gát az általános iskola hete­dik-nyolcadik osztályos tan­anyagából Döbröközön. Far­kas János, a helyi cigány ki­sebbségi önkormányzat elnö­ke elmondta: a munkaügyi központ által támogatott kép­zés elvégzőinek abc-eladó, könnyűgépkezelő és számító- gépes tanfolyamot is tervez­nek ebben az évben. (így) Adorjáni Endre alkotásai a folyosógalériában szekszárd A héten még megtekinthető az Ady Endre Középiskolában Adorjáni Endre fotóreprodukciós kiál­lítása. A következő héten már új tárlat várja az érdeklődő­ket Az iskola tanulói, André Adalbert Dániel és Roboz Csaba Roland ismerkednek a művész képeivel, (hé) Állami segítség az eső okozta károk enyhítésére kistormás Két és fél millió fo­rintot kapott az országos vis maior keretből Kistormás a tavaly augusztusi esőzés okozta károk felszámolására. A nagy esőben helyi lakosok házai is megrongálódtak. Ezek helyreállítására is jutott állami támogatás, négy ingat­lan összesen közel négymillió forint segítséget kapott, (sk) Pályázati pénzből játszótér készülne kurd Játszótér kialakítására remél támogatást a település önkormányzata a Mobilitás pályázatán. A község másfél- millió forintra pályázott, melyből a benzinkút melletti területen egy az európai uni­ós előírásoknak megfelelő ját­szóteret építenének - mondta el lapunknak Szentpáli Árpádné polgármester. (így) TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. JANUÁR 4., SZERDA DOMBÓVÁR ÉS TÉRSÉGE Cser Ferenc vérnyomását méri rendelési időben dr. Haszonics József háziorvos, aki szerint sajnos sokan receptfelírással keresik fel az ügyeletet December utolsó napjai­ban is egyeztettek a házi­orvosok képviselői és a többcélú társulás szakem­berei a dombóvári kistér­ség ügyeleti rendszeréről. Tulézi György dombóvár Átmeneti megegye­zés született a kistérség orvosi ügyeleti rendszeréről az elmúlt év utolsó napjaiban. Az ügyele­tet működtető Dombóvár és Kör­nyéke Többcélú Kistérségi Tár­sulás és az orvosok abban egyeztek meg, hogy a korábbi feltételek mellett két orvos látja el a közel harmincötezer lakó ügyeleti ellátását. A társulás megállapodást köt a mentőszol­gálattal közös diszpécserszolgá­lat működtetéséről és rövidesen közbeszerzési eljárást írnak ki a sürgősségi ügyelet ellátására - mondta el lapunknak Berta Ottilia, a többcélú társulás mun­katársa. A szervezet novemberi ülésén a társulás tanácsa úgy döntött, hogy azt a változatot tá­mogatja, amelyben egy orvos ügyelne és ehhez kapcsolódna a diszpécserszolgálat, ahol egy szakember döntené el, milyen ellátásra van szüksége a beteg­nek. Ezt a formát az orvosok Az ügyelet központja változatlan marad A sürgősségi orvosi ügyelet központja a dombóvári kór­ház rendelőintézetében ma­rad. Itt minden felszerelés biztosított, amit a jogszabály előír, rendelkezésre állnak az eszközök és a gyógysze­rek az ügyelet ellátásához. A közbeszerzési eljárás lebo­nyolítása legalább két hóna­pot vesz igénybe, addig ma­rad a kétorvosos ügyelet Dombóváron és térségében. szakmailag nem támogatták, mert a nagy távolságok miatt kevésnek találták az egy dok­tort. Dr. Haszonics József kol- legális orvos elmondta, a mosta­ni rendszer közelebb áll a jó megoldáshoz, két orvos ügyel egy időben és egy gépkocsiveze­tő és egy asszisztens segíti a munkájukat. Egy gépkocsival így is nehézkes lesz az ügyelet ellátása, a települések egy nyolcvan kilométer átmérőjű körben helyezkednek el, így ha útközben fut be a következő hí­vás, hosszú időbe telhet, mire az orvos a beteghez ér. Továbbra is gond az ügyelet­nél, hogy sokan nem sürgősségi panaszokkal keresik meg a dok­torokat, hanem receptet íratnak fel vagy olyan betegséggel je­lentkeznek, ami már régi keletű MMMMmmmai hétköznap hétvége orvos 1500 Ft/óra 1800 Ft/óra asszisztens 825 Ft/óra 990 Ft/óra és ezzel is feltartják az ügyeletes orvosokat. További problémát je­lenthet, hogy a gyermekorvosok hétköznap nem ügyelnek. Ugyanakkor már egyeztetnek a gyermekgyógyászokkal, hogy a kórházban legyen az ügyelet, így a sürgős eseteket a gyermekosz­tályon tudnák ellátni - tette hoz­zá dr. Haszonics József. A nyolc dombóvári és nyolc vi­déki orvost a kétszemélyes ügyeleti formában is be lehet osztani úgy, hogy a pihenőide­jük biztosított legyen, a finanszí­rozás pedig elfogadható, mivel jó közepes átlagnak felel meg. A közbeszerzési eljárás kiírásával kapcsolatban dr. Haszonics Jó­zsef arra hívta fel a figyelmet, hogy a pályázat nyertesének kü­lön megállapodást kell kötni az orvosokkal, hiszen az önkor­mányzatokkal kötött ellátási szerződésükben szerepel az a pont, hogy kötelező részt venni­ük az ügyeletben, ha új szolgál­tató lesz, újra meg kell egyezni. Ifjúsági klubot alakítanak ki tavaszra Kurdon, pályázati pénzből kurd Ifjúsági klubbot alakíta­nak ki a falu művelődési házá­nak alagsorában. A kurdi fiata­lok két helyiséget kapnak a művelődési házban, ahol a kö­zös programjaikat szervezhe­tik a jövőben. Az önkormányzat a Mobili­tás pályázatán kis értékű tár­gyi eszközök beszerzésére nyert pénzt, ebből hifi-tornyot, televíziót, DVD-lejátszót, TV- állványt és számítógépasztalt vásároltak a leendő ifjúsági klubba. A gyerekek gyakran viszik egymáshoz a saját szá­mítógépüket, így az önkor­mányzat megpróbál helyet ad­ni a közös játékhoz, szórako­záshoz - mondta el lapunknak Szentpáli Árpádné polgármes­ter. A két alagsori helyiség ki­alakításához, festéséhez várják a fiatalok segítségét is, akik re­mélhetőleg saját kétkezi mun­kájukkal is hozzájárulnak ah­hoz, hogy tavaszra elkészül­hessen a klubhelyiség a műve­lődési házban. Tulézi Újabb dalokat tanulnának a táncegyüttesben kapospula Énektanárt keres a falu önkormányzata. A község táncegyüttese mellé kellene egy olyan énektanár, aki nép­dalokat tanítana a táncosok­nak - mondta el lapunknak Markovits Géza polgármester. A helyi Vízmente néptánc­együttesnek már negyven tag­ja van, akiknek Vass László ál­lítja össze a koreográfiát. Az együttesben a pulai fiatalok mellett dombóvári, szabadi, csornai, attalai, nagyberki tán­cosok is szerepelnek, és az év végén telt házas műsoros estet rendeztek a kapospulai műve­lődési házban, de folyamatosan fellépnek a környező települé­sek rendezvényein is. Ahhoz, hogy a megszokott színvonalat fenntartsák, szükség lenne az újabb dalok megismerésére, amelyhez egy énektanár ad­hatna segítséget. Tulézi Gy Az első babákat köszöntötték újszülöttek Kötvényt és ajándékot kaptak az elsők dombóvár Az új év első babáit köszöntötte Szabó Loránd polgár- mester és Tóth Gyula országgyű­lési képviselő kedden. A kistér­ség első újszülöttje, a döbröközi Frei Patrik, elsején negyed négy­kor látta meg a napvüágot. A csa­ládban a kis Patrik a harmadik gyermek - mondta lapunknak az édesanya, Mathesz Ágnes. A pici 3750 grammal és ötvenegy centi­méterrel született. Az első dom­bóvári újszülött Harmati Kitti, másodikán fél nyolckor született 3100 grammal és ötven centimé­terrel - tudtuk meg az édesanyá­tól, Reinhardt Krisztinától. A ba­báknak Tóth Gyula a kormány nevében átadta a babakötvényt, Szabó Loránd polgármester pe­dig az önkormányzat ajándékcso­magját adta át a 2006-os év első dombóvári gyermekének. T. Gy. A döbröközi Frei Patrik és édesanyja, Mathesz Ágnes Felkészítik az idősebbeket a körzeti megbízottak A Dombóvári Rendőrkapi­tányság fontosnak tartja a nyugdíjasok tájékozta­tását, hiszen a trükkös csalók és a tolvajok ked­velt célpontjai az idős emberek. dombóvár A kistelepüléseken élő, több mint hétszáz, hatvan évnél idősebb embert szemé­lyesen keresik fel a körzeti megbízottak és tájékoztatják őket a trükkös lopások formái­ról - mondta el lapunknak Kis Csordás Béláné kiemelt bűn- megelőzési főelőadó. A felvilá­gosítások folyamatosan zajla­nak, hiszen a rendőrség mun­katársai a Dombóvári Önkéntes Nyugdíjas Rendőrök Szerveze­tével együtt a nyugdíjasklubok­ban tartottak tájékoztatást, de éppen azok az emberek váltak áldozattá, akik nehezen közle­kednek, így ezeken az előadáso­kon nem tudtak részt venni. Ezért is kapták a körzeti megbí­zottak azt a feladatot, hogy sze­mélyesen is keressék fel őket. Már kézzel fogható eredménye is van az akciónak, hiszen Döbröközön a szomszédok se­gítségét kérték idős emberek, akiket a magukat a nyugdíjfo­lyósító munkatársainak kiadó csalók próbáltak kifosztani. Könnyebb megelőzni a besurra­násos lopásokat, erről is kap­nak tanácsot a nyugdíjasok a körzeti megbízottaktól. 2005- ben 35 esetben károsítottak meg a tolvajok trükkös lopással a kistérségben élő hatvan évnél idősebb lakót. T. Gy. A A I Két orvos ügyel egyszerre egészségügy Közbeszerzési eljárást írnak ki a feladat ellátására

Next

/
Thumbnails
Contents