Tolnai Népújság, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-20 / 17. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. JANUÁR 20., PÉNTEK ALISCA BAU Egy megbízható középvállat, amely nem méretében, hanem a szakmai színvonalban akar nagy lenni. A mélyépítés mellett jelentős sikereket értek el a műemlékek helyreállításában is TIZENÖT ÉVES AZ AUSCA BAU ÉPÍTŐ KFT. Tizenöt évvel ezelőtt ti- | zenhárman fogtak bele a i munkába. Ma telephelyük van Bátaszéken, iro- | dájuk Szekszárdon és Bu- 1 dapesten. Elismert közép- vállalat a régióban, amely a közműépítés mellett könnyűszerkezetes csarnokok építésével foglalkozik. Sikereket értek el a műemlék-felújításban is. Tizenöt évvel ezelőtt, 1991 februárjában alakult meg az Alisca Bau Kft. Ebből az alkalomból beszélgettünk Korcs- már István ügyvezető igazgatóval.- Nem különböztünk az akkoriban alakult cégek nagy részétől. Akkor, úgy érzem, nem is igazán tudtuk, hogy mire vállalkozunk, hiszen nem tanultuk a cégvezetést, a fejlesztést. Hályogkovács módjára kezdtünk, mint annyian mások. A mai eszünkkel talán bele sem mernénk vágni, de akkor úgy látszott, hogy szabad a pálya. A nagy cégek elemeikre hullottak, átrendeződés kezdődött az építőiparban is. Az is igaz, hogy az önkormányzatok mindegyike tudta, hogy mit szeretne megvalósítani..- Milyen lépésekben épült fel a cég?- Egy tulajdonostársunk a tervezés területéről, mi többiek pedig a kivitelezők világából jöttünk. A szakmai összetétel a mélyépítésre predesztinált minket. Werner Mihály kollégámmal jártuk az önkormányzatokat, és hihetetlen szerencsénk volt, hogy a polgármesterekben és képviselő-testületekben végtelenül tisztességes partnerekre találtunk. Az első pár év volt az a korszak, amikor sikerült elfogadtatnunk magunkat a piacon. 1994-től 2002-ig az intenzív fejlődés szakasza következett. AbAz összes dolgozó részvételével Bátaszéken rendeznek évadzáró beszélgetést. Értékelik az elvégzett munkát és jutalmazzák a legjobbakat ban az időben vásároltunk gépeket, építettünk ingatlanokat a cég számára. Ma már a színvonal megőrzése a célunk és feladatunk, nem szeretnénk tovább bővülni. Ez persze nem jelent stagnálást, hiszen évente fejlesztenünk kell, mert a gépek, az eszközök kopnak. Nem akarunk nagyvállalati babérokra törni, mert ebben a nagyságrendben érezzük magunkat otthonosan, így érezzük magunkat jól. Ezt szeretnénk a továbbiakban is megbízhatóan, jó szakmai színvonalon csinálni.- Hogyan alakult az alkalmazottak létszáma és a termelési érték?- Az első évben tizenhármán voltunk, és valamivel több mint harmincmillió volt az árbevételünk. 1997-ben értük el a 80100 főt és a kétmilliárdos árbevételt. Azóta két és hárommilli- árd között vagyunk, ez mindig % attól függ, hogy mennyi csarnokot építünk. Egy nagyobb csarnok a maga 4-500 milliójával megnyomja az árbevételt- Mennyit változott a tevékenységi körük?- Mélyépítési indíttatásunk párosult az önkormányzatok igényeivel a csatornázásra és a csapadékvíz-elvezetésére. Véletlenek láncolata folyamán kapcsolódtunk be a pince- és partfalprogramba, ami máig is az Alisca Bau egyik lába. Emellett belefogtunk különféle műemlék-felújításokba. Ezek közé tartozik a bátaszéki apátság, a szigetvári és a siklósi vár. A csarnoképítésben is benne voltunk a kezdettől, eleinte alvállalkozóként, később fővállalkozásban. Utóbb a magasépítés önálló üzletággá vált. Az önkormányzati sport- és tornacsarnok-építés leállása után az idetelepülő multiknak építettünk kulcsrakészen könnyűszerkezetes 8-12 ezer négyzetméteres gyárakat, Az Alisca Bau Kft. egyik reprezentatív munkája a gyönki támfal A cég legfontosabb referenciamunkái Szennyvízcsatorna-építések - Várdomb, Decs, Sárpilis: 2003-2005. Bombád, Nagymartok, Kismányok, Rakasd■ 2003-2004. Móréig, Kjsmáúgv, Alsónána, Bálnapáti, Bátaszék, Mőcsát, 2002-2003. A szigetvári vár felújítása: 2003-2005. Paks Vitafoom üzemépületének építése: 2004-2005. AUSCA BAU Alisca Bay Építő Kit 7100 SZEKSZÁRD, Munkácsy u. 29. ALISCA BAU Kft.: 7100, Szekszárd, Munkácsy u. 29. Tel 74/528-070, Tel/Fax: 528-072, E-mail: szekszard@aliscabau. hu üzemeket. Tavaly megpróbáltunk a mezőgazdaságban is teret nyerni. Építettünk is egy síkvidéki terménytárolót. E téren is fellendülést várunk, legalábbis 2007 után. Jó volna, ha a beruházók tanulmánytervekkel készülnének az uniós pályázat elnyerésére. Képviselőink pedig lobbiznának a megye, a térség érdekében.- Megfelelő a cég szakmai összetétele?- Arra világéletemben büszke voltam, hogy kitűnő szakembergárdánk van. Werner Mihály harminc éve ugyanazokkal a szakemberekkel dolgozik, akik őt elfogadják. Vannak akik már a gyereküket, vagy a testvérüket is idehozták dolgozni. A műszaki, gazdasági vezetői gárda utánpótlását is kineveltük. A képzés hiányosságai miatt azonban a szakmunkások pótlásával lesz baj, ha jelenlegi dolgozóink nyugdíjba mennek. Akinek van kedve a tanuláshoz, és az új képzettségét használni tudjuk a cégnél, annak megadunk minden segítséget.- Ha valaki teljesítené egy kívánságát, mit szeretne elérni?- Kiszámítható, biztonságos jövőt, amelyben mindegyikünk megtalálja a cég és a személyes boldogulását.- Közismert, hogy az Alisca Bau támogatja a elvű szférát- Erről az, a véleményünk, hogy aki kap, az adjon is. Mi ebben a megyében, ebben a régióban akarunk megélni, és ha kapunk is munkát, akkor joggal várják el tőlünk, hogy támogassuk, amit tudunk. A sport mellett kulturális egyesületeket, egészségügyi intézményeket is segítünk. A civü szervezetek szabadidejükben, sokszor saját pénzünkből olyan értékeket hoznak létre, amelyek nélkül nem lenne teljes az életünk. a. Az egyik referenciamunkájuk a több mint tízezer négyzetméteres paksi Vitafoom üzemcsarnok Felvételünk a cég bátaszéki telephelyének avatása előtt készült. A saját épületet 2002 tavaszán adták át 1 í 4 I «