Tolnai Népújság, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-03 / 2. szám

8 2006. JANUÁR 3., KEDD GAZDASÁGI TÜKÖR HIRSAV Feketelistát készített a három mobilszolgáltató tegnaptól közös adósadat- bázist működtet a Pannon GSM, a T-Mobile és a Voda­fone, hogy kiszűrjék a visz- szaéléseket. A listán olyan ügyfelek szerepelnek majd, akiknek számlatartozásuk miatt a mobilcégek nem szolgáltatnak. A nyilvántar­tásba vételről minden adóst levélben tájékoztatnak, (bl) Folyamatosan duzzad a devizahitelek állománya csaknem 600 milliárd fo­rinttal több devizahitelt (el­sősorban euróbán és svájci frankban) vett fel a magyar lakosság 2005 első kilenc hónapjában, mint egy évvel korábban - áll a Magyar nemzeti Bank jelentésében. Csak a harmadik negyedév­ben, júliustól szeptemberig 257 milliárd forintnyi köl­csönt adtak a bankok devi­zában. (bl) Nő a Széchenyi-kártya kamata és határa TÍZMILLIÓ FORINTRÓL 25 mil­lió forintra nő 2006-ban a Széchenyi-kártya felső hatá­ra. Ugyanakkor folyamato­san csökken az állami támo­gatás, így a kölcsönzött ősz- szeg kamata nő, hacsak a bankok át nem vállalják a „támogatást”, (fp) A HÍRSÁV A PANNON GSM TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT A BUX-index 2006. január 2-án 21100 Pénteki záróérték: ....I Változás: *1,10% t----------­21 000 20784 Záróérték: 21012 20 800 20700 20600! 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 ,ra FORRÁS: BÉT NYERTESEK 2006. oi. 2. Részvény Utolsó ár (Ft) Vatazáslí MMÓFt Egis 22 950 +2,25 74 OTP 7100 + 1,91 1472 Richter 38900 + 1,53 727 MTelekom 959 +0,42 233 Mól 20010 +0,30 1344 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utotóár(R) Változás« MiltióVt Karpot 1050-0,94 2 Pannonplast 1920-0,93 9 Démász 16910-0,76 34 Antenna 5175-0,19 134 TVK 5 230-0,19 4 A BUX-index az elmúlt napokban 21750 21500 21250 21000 20 877 20 858 20 750 20 500 20 734 20 02g 20250 21012 20 000. r%: 12.23 12.27 12.2812.29 12.30 01.02 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2006. január 2-án €/Ft $/Ft €/$ l l “ 252,65 213,22 1,18-0,08 Ft -0,36 Ft 0 cent Nem mindenhol csökkent az ár áfakörkép Sok helyen még a régi érték szerepelt, de az újat kellett fizetni Hét budapesti üzletben jártunk utána, hogy janu­ár 2-án csökkentették-e az új áfakulcs szerint a fogyasztói árakat, és azo­kat feltüntették-e a termé­keken. Tapasztalataink szerint vegyes a kép. Tóth Marcella-Vég Márton Három üzletben egyáltalán nem apadtak az árak, két helyen kiír­ni sem sikerült az új értékeket, de a pénztárnál kevesebbet szá­moltak fel, egy bevásárlóköz­pontban részben láthatóak vol­tak a csökkentett árak, egy bolt­hálózat pedig már egy hónapja olcsóbban kínálja portékáit. Ezt tapasztalták tegnap la­punk munkatársai, akik szemé­lyesen kívántak meggyőződni arról, vajon a kereskedők odaad- ták-e a vevőknek az áfacsök­kentésből származó megtakarí­tást. Hiszen elvileg január 1-től 25 százalékról 20 százalékra csökkent általános forgalmi adó miatt 4 százalékkal kellett volna olcsóbbnak lennie többek között a ruháknak, cipőknek, bútorok­nak, műszaki cikkeknek, tisztí­tószereknek és üdítőitaloknak. December 30-án és január 2-án ugyanazokat az üzleteket jártuk végig és ugyan­azon cikkek árát vizsgáltuk. A budapesti . MOM Parkban és a Mammut üzletköz­pontban tartott vizsgálódásunk után kijelenthető, hogy a kisze­melt boltok egyikében sem tet­ték ki az új árcímkéket. Ez azon­ban nem jelenti azt, hogy a kü- lönbözetből eredő profitot min­denütt a kereskedők teszik zseb­re. A Mammutban található So­ny márkaboltjában például már 20 százalékos általános forgalmi adó szerepelt a blokkon, ellen­ben az árcédulák még a régi árat mutatták. - A vevőket előre tájé­koztatjuk a változásról, a nyom­dának pedig már leadtuk a ren­delést az új árakat tartalmazó címkékre, amelyeknek 2006. ja­nuár 10-ig kell megérkezniük - mondta lapunknak a pénztárgé­pet kezelő alkalmazott. Szintén az áfacsökkenésnek köszönhetően fizethetnek pár Az Auchan áruházakban a régi és az új árat is feltüntetik. Igaz, tegnapra még nem minden terméknél sikerült ezt megvalósítani. Többen vártak pár napot a vá­sárlással, hogy kevesebbet kell­jen fizetni a kasszánál. száz forinttal kevesebbet azok a vásárlók, akik az ünnepek után megmaradt pénzüket a MOM Park Dr. Jeans üzletében kíván­ták elkölteni. Ugyan a végleges összeg itt is csak a kasszanál derült ki, de a vártnál ke­vesebb kiadás mi­att általában senki nem szokott rekla­málni - informálta lapunk mun­katársát az üzletvezető hölgy. Hozzátette: a kirakatba ki is fog­ják írni az 5 százalékos áresést, ami a pulóvertől a bőrkabátig minden termékükre vonatkozik. A MOM Parkban található Horváth Cipőboltban egyelőre nem döntöttek arról, hogy az adócsökkentést hogyan építik be ' a lábbelik árába. „Márciusig nem várható változás, hiszen amit 25 százalékos áfával vet­tünk, azt annyiért is szeretnénk eladni. Addig azonban leárazva kínáljuk a portékát” - mondta érdeklődésünkre a boltvezető. A Match élelmiszerboltban szintén nyomtalanul múlt el a szilveszteréjszaka, legalábbis a MOM Parkban, hiszen az üdítő­italok és tisztítószerek egy fillér­rel sem lettek olcsóbbak. Ugyan­így itt a Domus bútoráruház sem változtatott árain. Az Auchan érvényesíti az ára­iban az áfacsökkentés hatását, azaz minden érintett termék megközelítőleg 4 százalékkal ol­csóbb lett. Ezalól kivételt képez­nek az akciós áruk és a jövedéki adóval terhelt cikkek. Az óbudai Auchan áruházban már a múlt héten elkezdték kiírni az új ára­kat. A polcokon a régi mellett az új értékeket egy sárga címkén tüntetik fel, így a vásárlók lát­hatják, hogy ténylegesen meny­nyivel lettek olcsóbbak az egyes termékek. A sárga címkék mind­addig maradnak, amíg a vevők számára újdonságot jelent az alacsonyabb ár. Hétfőn délelőtt, amikor az áru­házban jártunk, az új árak még csak a ruházati termékeken sze­repeltek, de a többi osztályon is elkezdték a címkék elhelyezését. Kérdésünkre elmondták, hogy a pénztárnál már minden esetben a csökkentett összeget kell kifi­Néhány termék ára a fővárosi üzletekben Régi ár (Ft)4 Új ár (Ft)** Régi ár (Ft)* Új ár (Ft)** AUCHAN MAMMUT­SONY MÁRKABOLT Orion mikrohullámú 9 990 9 590 Rádiómagnó 15000 14 400 Orton porszívó 5 790 5 558 Hifitorony 100 000 96000 Akai televízió 49 990 47 990 DR. JEANS Wellington hűtő 28990 27 830 Pulóver 6000 5 760 Roadstar hordozható Bőrkabát 47000 45 120 CD-s rádiómagnó 8990 8 630 MOMPARK- DOMUS ÁRUHÁZ Női pulóver 3 490 3 350 Ülőgarnitúra 416000 416 000 Női nadrág 3 290 3158 Étkezőasztal 109900 109 900 Férfipulóver 3 290 3158 MATCH Férfinadrág 3 990 3 290 Theodora ásványvíz 119 119 Colgate fogkrém 279 268 Clln tisztító 500 ml 329 329 * 2005. december 30-án **2006. január 2-án FORRÁS: EUROPRESS-GVÖITÉS zetni a vevőknek, akkor is, ha ez még nincs kiírva. Az áruházban negyvenezer termék található, ezek közel kétharmadát érinti az árváltozás. A nagyobb értékű tartós fogyasztási cikkeknél és szórakoztató elektronikai termé­keknél jellemző, hogy az embe­rek megvárták az áfacsökkentés hatására az alacsonyabb árakat. Általában azok tudtak az áfacsökkentés hatásáról, akik ruhát vagy cipőt kerestek tegnap. Ezért vártak a vásárlás­sal pár napot. Néhányan azon­ban csodálkozva szemlélték a sárga címkéket, nem tudtak ar­ról, hogy egyes termékek miért lettek olcsóbbak. A szentendrei Spar áruházban január elsejével nem változtak a vizsgált termékek árai. Az Interspar, Spar és a Kaiser’s üz­leteiben ugyanis már december 1-jén csökkentették több ezer termék árát - tudtuk meg Feiner Pétertől, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatójától. Ennek ellenére tegnap itt is szétnéztünk, első­sorban azt vizsgálva, nem let- tek-e drágábbak a termékek, de ilyet nem találtunk. Idén már ellenőrizhetjük a személyi igazolványokat óvatos üzletfelek Ne adjunk előleget, amíg nem kapunk választ a Belügyminisztériumtól Üzletkötéseknél, vagy például adásvételi szerződések elkészí­tésénél mostantól bárki ellen­őrizheti, hiteles-e a másik fél sze­mélyigazolványa, lakcíme. Eh­hez egy kérelemben meg kell ad­ni az igazolvány számát a Belügyminisztérium Központi Hivatalánál, vagy az interneten, az Ügyfélkapun keresztül. A do­log szépséghibája, hogy a hivatal legkésőbb 30 napon belül ad vá­laszt arra, hogy a kérdésés iga­zolvány valódi és érvényes-e. Ennyi időt pedig aligha vár egy­egy üzlet. Mi történik, ha valaki érvénytelen személyivel ír alá egy szerződést? - kérdeztük Nadrai Katalin ügyvédet. Az ilyen szerződés semmis, szögezte le. Ha tehát megkötöt­tük a megállapodást, és a BM ez­Elavult lakcím miatt 30 ezer forintra büntetnek Az elvesztett, ellopott Igazol­ványokat körözötté nyilvánítják korábban a rendőrségnek nem volt tudomása arról, ha valaki elvesztette a sze­mélyi igazolványát, vagy el­lopták azt, mivel ez nem került be a körözési jegy­zékbe. Idén bejelentés után a jegyző elrendeli ezen igazolványok körözését, és ez bekerül a nyilvántartásba. Fontos változás, hogy ha vala­kinek a személyi igazolványá­ban elavult lakcím szerepel, akkor az igazolvány érvényte­lenné válik. Ha egy közúti el­lenőrzésnél ez kiderül, 30 ezer forintos szabálysértési bírsá­got is kiróhatnak rá. után értesít minket arról, hogy a másik fél azonosítója érvényte­len, a szerződésben foglaltak nem kötelezik a feleket semmi­re. Probléma akkor lehet, ha va­laki előleget vagy foglalót ad, en­nek visszaszerzése ugyanis kü­lön bírósági procedúrát igényel. Ezért azt tanácsolja az ügyvéd: úgy kössük szerződésünket, hogy a vételárat, előleget vagy foglalót letétbe helyezzük addig, amíg az igazolvány lekérdezésé­nek eredménye megérkezik. A szolgáltatásért igazgatási szolgáltatási díjat, 2350 forintot kell fizetni, ezért 5 lekérdezésre van lehetőség. Minden további lekérdezés 470 forintba kerül. Egyelőre más adatot nem ad ki a Belügyminisztérium. Várha­tóan július elsejétől viszont az ügyvédek, a közjegyzők vala­mint a végrehajtók minden, a személyi igazolványban, jogosít­ványban, útlevélben szereplő adathoz, így a fényképhez is hoz­záférhetnek majd - nyilatkozta lapunknak Horváth Jenő ügy­véd, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke. Ám ők is csak akkor kér­hetnek majd ilyen adatokat a Belügyminisztériumtól, ha iga­zolni tudják, hogy egy konkrét ügy, szerződéskötés kapcsán er­re szükségük van. A lekérdezés­kor pedig ellenőrzik azt is, hogy az ügyvéd az adott pillanatban tagja-e a kamarának. ■ B. L.-F. P. k

Next

/
Thumbnails
Contents