Tolnai Népújság, 2005. december (16. évfolyam, 280-306. szám)
2005-12-01 / 281. szám
A szépkorúaknak dalolnak Földváron Korda György, .Balázs Klári és Aradszky László ad ingyenes koncertet szépkorúaknak ma délután négy órakor a dunaföldvári művelődési központban. A Tisztelet Társasága szervezésében a művészek tizenkét jól ismert, és közkedvelt dallal örvendeztetik meg majd a nagyérdeműt, egy helyi nyugdíjas szervezet pedig ajándékot is kap. Mint azt Horvát Éva, a Tisztelet Társaságának munkatársa elmondta, a 32 állomásból felépülő turnénak ez a 24. helyszíne, és a sorozat január 13-án a Budapesti Sportarénában egy zárókoncerttel ér majd véget. Hargitai É. Ismét találkoztak kollégáikkal Nyugdíjas kollégáikkal találkoztak a polgármesteri hivatalban a bátaszéki óvoda munkatársai. Kissné Müller Zsuzsanna, a városi óvoda vezetője elmondta, negyedszerre szervezték meg a találkozót. Az óvodának harminchat nyugdíjasa van, többségük el szokott jönni az ünnepségre. Most huszonkét idős embert vendégeltek meg az aktív kollégák, az ajándék mellett műsorral is meglepték őket. Az óvónők verseket, az óvodások meséket mondtak, és német táncokat mutattak be. A találkozón bemutatkozott a most alakult óvodatörténeti kutatócsoport is. Ennek tagjai valószínűleg a közeljövőben a volt óvodai dolgozókat is felkeresik. B. K. Egyesületként pénzhez juthatnak Egyesületté nyilvánítását kezdeményezte az alsónánai nyugdíjasklub - tudtuk meg Horváth Árpádnétól, a klub vezetőjétől. Az Alsónánai Nyugdíjas Hagyományőrző Egyesület megalakulására azért van szükség, mert rengeteg olyan régi tárgyuk van, amelyek a falu történetéhez, hagyományaihoz kapcsolódnak, és később szeretnének egy szobát, illetve tájházat kialakítani ezek tárolására és bemutatására. Ennek kialakításához viszont pénzre van szükség, a pályázati forrásokhoz pedig csak egyesületként tudnak hozzáférni. H. É. 10 NYUGDÍJASOKNAK TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. DECEMBER 1„ CSÜTÖRTÖK Őszbe hajlik az idősotthon teljes ellátás Előbb-utóbb minden akadály elhárul az emelt szintű, akadálymentes intézmény elkészülte elől Negyven szépkorú költözhet jövő ősszel a tolnai idősek otthonába. Az emelt szintű intézmény biztonságos időskori éveket ígér lakóinak, emellett bővíti a város szociális ellátó rendszerét is. Steinbach Zsolt A szépkorúak által régóta várt, a Tolnai Nyugdíjas Érdekszövetség által már tíz éve kezdeményezett tolnai idősek otthonának elkészülte ha nem is kézzelfogható, de legalább látható közelségbe került azzal, hogy a helyi képviselő-testület a héten elfogadta az építés köz- beszerzési eljárását.- ló esetben tél végén indulhat a munka, amit be lehet fejezni jövő nyár végére, a végső határidőre - erősítette meg Mireider László, a tolnai önkormányzat építési osztályának vezetője. Az emelt szintű, teljes területén akadálymentesített otthon negyven lakót tud majd befogadni, egy- és kétágyas szobákban. Ezt már Lovas Ferenc, az épület tervezője, a Kontúr-Terv Kft. szakembere mondta. Minden szobához zuhanyozó, WC tartozik majd. A földszinten étterem, melegítőkonyha, mindkét szinten közösségi helyiségek és nővérállomás kap helyet. Az épület mellett parkolót és belső udvart, kertet is kialakítanak. Az egykori laktanyai épület átalakítása, felújítása nem lesz Az átalakítás után rá sem lehet majd ismerni a mai állapotában még meglehetősen lehangoló képet mutató épületre. A képen balról jobbra Mireider László, Lovas Ferenc, Joó Balázs, a Kontúr-Terv KfL konstruktőre és dr. Szilák Mihály kis feladat. A mintegy kétszáz- millió forintos beruházás során az eredeti létesítményből lényegében csak a lecsupaszított falak maradnak, minden más új lesz. Kívülről szemlélve az épület eredeti látványa, nyugodt hangulata köszön majd vissza.- Az idősek otthona létrejötte egyben a város szociális ellátó- rendszerének bővülését is jelenti - hangsúlyozta dr. Szilák Mihály, Tolna polgármestere. Az otthonban az állandó nővéri ügyelet révén a házi jelzőrendszer is működni fog, és lehetőség lesz átmeneti szállásadásra is, rászoruló idősek részére. Az otthonba pályázat alapján lehet majd bekerülni. A szoba egyszeri megváltásáért, valamint a havi teljes ellátásért várhatóan a megyei idősotthonokhoz hasonló árat kell fizetni. Brüsszel vendégei voltak a nyugdíjasok elnökei Brüsszelbe látogatott a nyugdíjas szervezetek érdekszövetségének tizenkilenc megyei és országos elnöke. A látogatás célja volt, hogy betekintsenek az Európa Parlament munkájába. Az elnökök Herczog Edit EU- parlamenti képviselő meghívására jártak a városban, tudtuk meg Mayer Rezsőtől, a Tolna Megyei Nyugdíjasok Érdekszövetségének elnökétől. A modern uniós városnegyed, ahol tizenöt emeletes épületekben folyik a munka, nagy hatást tett a nyugdíjas vezetőkre. A kor minden igényét kielégítő épületekben, 20-25 személyes liftek szállítják az európai politikai élet alakítóit. A kísérők megmutatták a képviselők szobáit is, ahol munkájuk legjava zajlik. Megcsodálták a város több ismert részét. A szűk kis utcácskák, épületek és a családi vállalkozásban üzemeltetett kis boltok hangulata kiváltképp megragadta őket. Több helyen is segítenek a jogban járatlanoknak Dr. Kutas Sándor a Tolna Megyei Tanács szervezésijogi osztályának vezetője volt 1987-es nyugdíjba vonulásáig. Most a Tolna Megyei Nyugdíjas Szervezetek, valamint a szekszárdi érdek- szövetség vezetőségi tagja. Feladata a jogi természetű problémák orvoslásában való közreműködés. A bűnmegelőzéssel kapcsolatban arra szeretné felhívni a nyugdíjasok figyelmét, hogy ne engedjenek be senkit a lakásukba, mielőtt meggyőződtek volna az illető jó szándékáról. Másrészt pedig nagyon óvatosan járjanak el vagyon- és ingatlanügyekben, a haszonélvezeti jogról való lemondáskor. Ha jogi problémáik adódnak, vagy kérdések merülnek fel, több helyre is fordulhatnak segítségért Például a Jogi Segítségnyújtó Szolgálathoz, Szek- szárdon az Augusz Imre u. 9-11- ben, vagy hívhatják az ingyenes jogsegélytelefont a 80/244444- es telefonszámon. HIRSAV Köszöntésre készülnek a faluban kakasd A falu időseit köszönti az önkormányzat december 3-án. A 15 órakor kezdődő programon Potápi Árpád országgyűlési képviselő köszönti, valamint a Sebestyén Ádám Székely Társulat táncosai, a Német Kisebbségi Önkormányzat dalosai szórakoztatják a meghívottakat. (pá) Ötvenen vettek részt a Mindenki névnapján harc Mindenki névnapját rendezett nemrégiben a Harci Nyugdíjas Érdekszövetség a helyi művelődési házban. A jól sikerült programon mintegy ötvenen vettek részt. A szépkorúakat Nagy János polgármester is köszöntötte az idősek világnapja alkalmából, (sk) Konferencia a völgységi civileknek BONYHÁD Völgységi CÍVÍ1 szervezetek vezetői és tagjai voltak részesei annak a konferenciának, amelyet a Bonyhád és Vidéke Nyugdíjas Egyesület szervezett. A program megvalósítását egy eredményes pályázat segítette. A jelenlévők előadást hallgattak a civil szervezetek helyzetéről, együttműködéséről, a közéletben betöltött szerepükről. Mindezek mellett hasznos információk hangzottak el pályázati lehetőségekről, a nyugdíjakban várható változásokról, (pá) Dombóváron vetélkednek a négytagú csapatok szellemi vetélkedővel színesíti ma délutáni összejövetelét a dombóvári nyugdíjasklub - tudtuk meg Bakonyi Károlynétól, a klub vezetőjétől. Négytagú csapatok jelentkezhetnek a megmérettetésre, de egyéni kérdésekkel a hallgatóságot is bevonják a játékba. A csoportok a klub pedagógus tagjai által összeállított teszteket töltenek majd ki, a sporttól az irodalomig terjedő változatos témakörökben. A játék végén értékelik a teljesítményeket, és mindenki kis ajándékokat kap ennek megfelelően, (he) A Tolnai Népújság kedvezmén ’ " ' ' Ä Éb^ Tolnai Népújság-i-Tolnai Népújsá XV kéthetes lapcsomag havonta egy Fanny + választható t;/ ^ CSak ajándékmagazin 2274 Ft-ért Decemberben minden kedves előfizetőnket egy Tolnai Népújság Évkönyvvel, egy falinaptárral és egy tHrtv» ****** áfi lcfiWSSe lcaráCRflIlvi sk ’s®** 9Sím?p Jm* m* w* w? w 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3. Telefon: 74/511-503 1 % t h *