Tolnai Népújság, 2005. december (16. évfolyam, 280-306. szám)

2005-12-06 / 285. szám

4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. DECEMBER 6., KEDD BÁTASZÉK Emelt szintű érettségit ér a diákok nyelvtudása Nyelvvizsgával váltotta ki az érettségit harmincegy gimnazista Bátaszéken. A diákok közül hétnek ez már a második nyelvvizsgája, így ők két tárgyból mentesülnek az érettségi alól. A most megszerzett nyelvtudást igazoló papír egyébként emelt szintű vizsgának számít, (bk) Elkészült Bátaszék rendezvényprogramja A város jövő évi rendezvény­programja a helyi civil szervezetek eseményeivel rendezvénynaptárrá egészül majd ki. A terv szerint jövőre is lesz Kalász-kupa és Dorottya-nap. A bátaszé- ki elszármazottak október végén találkoznak majd, augusztus 18. és 20. között a Gyergyóditróval kötött testvérvárosi kapcsolat tíz­éves jubileumát is megün- neplik. A város­atyák úgy döntöttek, a tavaszi és nyári fesztivál is bekerül a programba, a hagyományos Géza-napi felvonulást pedig lehet, hogy nem május elsején, hanem április 29-én vagy 30-án tartják, (bk) Könyvet, verset, mesét hozott a Mikulás Télapó-ünnepséget tartottak a könyvtárban. Az intézmény rendezvénye abban különleges, hogy egyben kulturális esemény is. Csíki Béláné, a könyvtár vezetője elmondta, a gyerekek nem csokit kaptak a Mikulástól, hanem mese- és gyűjteményes verses­kötetet. Taskovics Judit és Gombás Viktória, a szek­szárdi Német Színház fiatal művészei pedig megzenésített gyermek­verseket adtak elő, de a közönség hallhatta A brémai muzsikusok című mesét is. A könyvtár negyvenegy gyereket és szüleiket látta vendé­gül. (bk) Kiállították a varrókor munkáit a könyvtárban A bátaszéki varrókor tag­jainak munkái láthatók a városi könyvtár galériájában. A kiállított darabok nemcsak mutatósak, de akadnak közöttük praktikusak is. A különböző technikával, hor­golással, varrással készített tárgyakat december végéig láthatják az érdeklődők. A varrókor tagjai egyébként keddenként találkoznak az intézményben, (bk) Virágcsodákat, képeket láthattak a gimnazisták A keceli virág- és virágkötészeti kiállításon járt hatvan bátaszéki gim­nazista. A diákok nemcsak az illatos és színpompás virágkölteményeket, kará­csonyi terítékeket is láthat­tak, és megnézhették a nyári keceli alkotótábor­ban készült képeket is, köztük Kemp Zsuzsa munkáit, (bk) Milliókat költenek az egyetemistákra Főiskolások és egyetemisták ta­lálkoztak szombaton Bátaszé­ken a városháza dísztermében az önkormányzat képviselőivel - tudtuk meg Bognár Jenő pol­gármestertől. A város vezetője elmondta, nagy gondot fordíta­nak a fiatalok segítésére, példá­ul a Bursa Hungarica támogatá­son keresztül, amely idén 2,5 millió forint volt, és csaknem 60 diákhoz jutott el. A ke- rekasztal-beszélgetésen meg­hallgatták a tanulók gondjait és jövőbeni elképzeléseiket, továb­bá tájékoztatták a résztvevőket az önkormányzat által kínált újabb támogatási lehetőségek­ről. H. É. sr«; -á* Vitát szült az uszodaprogram érv A 338 milliós beruházás túl nagy terhet róhat a városra Csomagokat készít a szociálisan hátrányos helyzetű családoknak a Gondozási Központ. Müller Anikó, Bozsolikné Holecsek Viktória és Borosné Simon Zsuzsanna (balról jobbra) válogatják az ajándékokat A bátaszéki iskolásoknak tornatermük van, de úszni Szekszárdra járnak. Szeretnék, ha egy év múlva már a város tanuszodájában lubickolhatnának Jövő év végéig megépül­het a bátaszéki tanuszo­da. A város évente több tízmillió forintot költ majd törlesztésre és fenn­tartásra. Budavári Kata Nem véletlenül várt a képviselő- testület a szavazással addig, amíg a parlament döntött az atomerőmű élettartamának meghosszabbításáról, illetve a bátaapáti atomhulladék-tároló megépítéséről - mondta Bognár Jenő polgármester, aki a kezde­tektől amellett volt, hogy épüljön a városban tanuszoda. A város vezetője kifejtette, Bátaszék tag­ja a Társadalmi Ellenőrző Tájé­koztató Társulásnak (TETT), és mint ilyen, több tízmilliós támo­gatásra számíthat évente. Ko­vács Imre, a pályázatot író Szö­vetség Dél-Tolnáért Egyesület tit­kára elmondta, a beruházás 338 millió forintba kerül. A közbe­szerzési eljárás során a város­nak befektetőt kell találnia, aki megtervezteti, és megépíti a tan­uszodát, illetve ennek költségeit magára vállalja. Az állam és a város, nagyjából fele-fele rész­ben tizenöt év alatt fizeti ki az építés és az üzemeltetés költsé­geit, és tizenöt év után kerül a lé­tesítmény a helyi önkormányzat tulajdonába. Kovács Imre sze­rint a beruházás miatt nem kell a városban leépítésekkel szá­molni. Bognár Jenő úgy számol, a Bátaszéket terhelő költségeket fedezi a TETT támogatása. Az el­ső évben 54 milliót, az utolsó években 75-76 milliót kell a vá­rosnak visszafizetnie. Kunos Fe­renc képviselő szerint azonban ennek a pénznek lenne fonto­sabb helye is. A nyugdíjas peda­gógus elmondta, tudathasadá­sos állapotban van, mivel a gye­rekek egészsége szempontjából fontos lenne a helyi úszásokta­tás. De lúába szeretné magán­emberként, hogy megépüljön a tanuszoda, ha a város anyagi le­hetőségei ezt nem teszik lehető­vé. A képviselőt aggasztja, hogy Tabon, ahol elkészült egy ilyen létesítmény, negyvenegy közal­kalmazottat és köztisztviselőt bocsátottak el, és hogy Bátaszék idén több tízmilliós hitelt vett fel fejlesztésre, miközben a város újabb bevételi forrásra előrelát­hatóan nem számíthat. Óvodatörténeti kutatócsoport alakult a közelmúltban Báta­széken. Kissné Müller Zsuzsan­na óvodavezető elmondta, cél­juk egyrészt nevet keresni ma­guknak, remélve, hogy a törté­nelemben kutatva ráakadnak valakire, akinek a személye köt­hető az intézményhez, másrészt összehozni a fiatal szülőket. A munka novemberben kezdődött, részt vettek a nyugdíjastalálko­zón, ahol megismerkedhettek a közelmúlt történéseivel. Decem­berben szeretnének meghívni egy néprajzkutatót, aki elindítja a kutatómunkát, útmutatásokat ad. Amennyiben a 12 tagú gárda sikerrel jár, a munka eredmé­nyeit nyomtatott formában is közkinccsé tennék, és ha kiala­kul a csoportból egy szilárd mag, hivatalos formába is önte­nék a működésüket. H. É. Nevet keres magának az óvodatörténeti csoport JEGYZET BUDAVÁRI KATA Vissza a tavaszba Amikor kiderült, hogy a bátaszéki gimnazisták a hét­végén a keceli virágkötészeti kiállításra mennek, először igen elcsodálkoztam, mond­ván, nem szakközépiskola ez kérem, minek. Azonkívül per­sze, hogy azon nyomban kész­tetést éreztem, hogy riasszam nőrokonaimat, menni kéne Kecelre. A gimisek mentek, nem is először. Merthogy szak- körileg korábban kézmű­veskedésre is képezték magu­kat. És mert közeleg a kará­csony, az ilyenkor szokásos dí­szek és ajándékok beszerzése pedig nem két fillér. A mindenkit „fenyegető” kará­csony és a bevásárlással kap­csolatosfolyományai, bár elté­rő mértékben az életkor okán, tanárt, diákot egyaránt érinte­nek. így aztán nemcsak az érettségire, az érettség árára, s a spórolás mikéntjére sem árt az ifjúságot felkészíteni. Lopni pedig ebben az esetben tény­leg nem szégyen, szépséges és a boltinál olcsóbb ötletekről van ugyanis szó. És az sem mellékes, hogy a nyúlós, der­mesztő télből, ha csak néhány fél órára is, de tavaszi virágil­lattal valóban ki lehet sétálni. S 2005- december lö-én, szombaton lö // MEGRENDELŐ Név: ........................................................................!................. Cí m:....................................................................................................................................... Me grendelem a Tolnai Népújság Almanach 2005 kiadványt........példányban A kiadvány ára: 4 990 Ft Tolnai Népújság-előfizetőknek: 3 990 Ft A kiadvány árát utánvéttel fizetem. A kiadványt a kiadóban veszem át. Dátum:... Aláírás:... A megrendelőt a következő címre küldje: 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3. Megjelenés: december 15-én i t t \ \

Next

/
Thumbnails
Contents