Tolnai Népújság, 2005. december (16. évfolyam, 280-306. szám)
2005-12-29 / 304. szám
MOZAIK MRMBNMMNÉMMMMMMRNNM TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. DECEMBER 29., CSÜTÖRTÖK OLVASTAM Az idő vasfoga gyermekkori barátom dédmamájának kis házában nem volt óra. A nénike a nappal együtt kelt fel és feküdt le. Az ebédet déli harangszóra tette az asztalra, és ha valamiért mégis kíváncsi volt arra, hány óra is van, akkor tenyerét a szeme fölé ernyőzve megnézte a templomi toronyórát. Mondhatni, idilli állapot volt ez, ami a mai világban az emberek túlnyomó többsége számára elképzelhetetlen. Már a kicsi gyerekek is tudják, mi a különbség a pontosság és a késés között. Az iskolások pedig már az óra bűvkörében, és mondjuk ki, rabszolgaságában élnek. pedig nagyon valószínű, hogy nem tesz jót ez a percre beosztott időrend. Olvasom a minap, hogy egy brit bankhálózatnál felfedezték: a várakozó ügyfelek sokkal türelmetlenebbek, ha folyamatosan emlékeztetik őket az idő múlására. Úgy határoztak tehát, hogy leszerelik az összes bankfiókjukban a faliórákat, hátha csillapulnak a kedélyek az intézkedés hatására. Gyanítom, valóban lesz hatása a dolognak, hiszen ha nem lessük folyton az órát és frusztráljuk magunkat azzal, hogy mi mindent tehettünk volna az elvesztegetett tizenkét és fél perc alatt, valóban nyugodtabbak leszünk. venter Marianna A gyermek pontosabban emlékszik, mint a felnőtt Komoly szakmai viták es kísérletek követték nyomon, hogy miért emlékeznek jobban, pontosabban az öt év körüli gyermekek, mint a felnőttek. Idáig azt hitték, ez azért van így, mert a felnőttek memóriája tettebb, több információt tárol, mint egy gyermeké. Ezt cáfolja az Ohio Állami Egyetem kutatása. Hetvenhét kisgyermek és 71 főiskolai hallgató részvételével végeztek kísérleteket. Az eredmény szerint az ötéves gyermekek 31 százalék, míg a főiskolások 7 százalék pontossággal végeztek a memóriateszten. A résztvevők nem tudták, hogy az emlékezőkészséget vizsgálják, így a gondolkodásmódjukat is könnyen elemezhették a kutatók. Mint kiderült, a gyerekek hasonlóságra építve dolgoztak, míg az érettebb korosztály kategória alapú gondolkodásmódot követett. S N. NÉMET SZOKÁSOKKAL ISMERKEDNEK Közel kilencven résztvevővel rendezte meg háromnapos szilveszteri gyermektáborát a Verein für Ungarndeutsche Kinder (VÜK), vagyis a Magyarországi Német Gyermekekért Egyesület Szekszárdon. Mint azt Balázsné Wittendorfer Ildikó, a tábor egyik vezetője elmondta, a 9 és 13 év közötti résztvevők az ország minden részéből érkeztek, hogy együtt játsszanak, táncoljanak, énekeljenek és megismerkedjenek a magyarországi németek év végi ünnepi szokásaival. A tábornak otthont adó Rózsa kollégiumban kreatív és kézműves foglalkozások zajlanak, de a programban szerepel még színházlátogatás, sportverseny, játékos vetélkedő, kultúrműsor és előszilveszteri bál is. A foglalkozások és a programok két nyelven - németül és magyarul - folynak. Felvételünkön Czigler Enikő termények felhasználásával készít képet SKANDINÁV LOTTO NYERŐSZÁMOK ELSŐ SOROZAT: ####### MÁSODIK SOROZAT: NYEREMÉNYEK: Héttalálatos szelvény nem volt, a 114 darab \ I hattalálatosra egyenként 134.821, a 4336 darab öttalálatosra j j egyenként 3.545, az 55 482 darab négyesre pedig egyenként | j 739 forintot fizetnek. TRAFFIPAX 7.30-11.30-ig Dunaföldváron (6, 61-es főút, Pentelei u.), 1140- 12.20-ig a 6-os főúton, a 99-102 km-es szelvénynél, 12.30-13.00-ig Pakson várható sebességmérés. Körforgalmi csomópont építése miatt A Paks-Cece összekötő úton, Pakson, félpályás útlezárás és 30 km/h sebességkorlátozás érvényes, időszakosan jelzőőrös forgalomirányítással, előzni tilos. Rézsűcsúszás miatt A grábóci bekötő úton útszűkület és 40 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. További felvilágosítás a 74/555-111-es telefbnszámon. A társtalanok is szilvesztereznek A Tolna Megyei Társtalanok Baráti Egyesülete szilveszteri ösz- szejövetelét Szekszárdon a Szivárvány Iskolában tartja 19 órai kezdettel, melyre szeretettel hív minden érdeklődőt. legyek válthatók Szekszárd, Bartina u. 61- ben és a Bartina ABC előtt az újságos pavilonban. Zene: Úri Endre, Kiss László. Már jövőre kapható lesz a szuperolcsó laptop PIACRA DOBÁS előtt áll a darabonként alig 100 dollárba kerülő hordozható számítógép. A gyártó, az MIT Media Labs elsősorban a fejlődő országok felzárkóztatását célozza meg a termékkel, amely, ha megfelelő színvonalú lesz, nálunk is sikerre számíthat. Amerikában hamarosan jön a bolti Skype-szett NEM ELÉGEDNEK meg a Skype vezetői az internetes telefonálást lehetővé tevő szoftver online hódításával, és úgy döntöttek, hogy piacra dobnak egy külön VoIP-csomagot. A Skype Trial Pack tartalmazza a telefonáláshoz szükséges szoftvert, egy mikrofonos fejhallgatót és egy 30 perces Skype Premium-előfize- tést, amelynek segítségével a felhasználók mobil vagy vezetékes hálózatba is telefonálhatnak. AUTOMATIKA A gazdag fiatalember bemutatja új autóját a barátnőjének. Megnyom egy gombot, mire kinyílnak az ablakok. Újabb gombnyomás: a tető felemelkedik, és eltűnik a kocsi farában. A következő gombnyomásra elindul a ventilátor, és felcsapja a lány szoknyáját. Az ifjú hölgy dühösen felkiált:- Mi az, kézzel már semmit sem csinálsz?! ATYAI TANÁCS- Fiam, sose vegyél semmit, aminek nyele van! - okítja csemetéjét a csavargó.- Miért, apám?- Mert azzal dolgozni kell. ÉVFORDULÓ A feleség érzelgős hangon így szól a férjéhez:- Ferikém, tudod, milyen nap van?- Nem. Milyen?- Ma van a házassági évfordulónk.- Nem baj, holnapra elmúlik. KAPÓRA JÖN Két barátnő beszélget.- Zsuzsi - kérdi az egyik -, te mit tennél, ha a férjed ki akarna ugrani az ablakon?- Odaadnám neki a szemetet. TÚLERŐ A székelyek és a kínaiak háborúzni akarnak egymással.- Aztán hányán vagytok? - kérdik a kínaiak.- Nyolcvanezren - felelik a székelyek. - És ti?- Egymilliárdan.- Baj van, Mózsi bácsi - szól hátra a székely követ a vezérnek. - Hová temetjük ezt a sok kínait? FENYEGETÉS- Mit mond a nyuszika a hóembernek?- Ide a répát, vagy hozom a hősugárzót! A TOLL VARÁZSA- Pisti, kölcsönadnád a tolladat? - kérdezi padtársát Fü- löpke a tollbamondás előtt.- Minek? Neked is van.- Az igaz, de az enyém rengeteg hibát ejt. 7% kamat 100% lekötött betét Tisztán Szekszárd, Bezerédj u. 2. Tel.: (74) 528-430 H-P 8-16 www.citibank.hu EBKM: 7,00% CltlD0nk A 3 hónapos futamidejű, automatikusan meghaló, legalább 200 Oöö-forintot elérő összegű betétlekötés Eseten, a kOszöbös kamatozás szerint a teljes betétösszegre érvényes kamatláb 7.00% (EBKM: 7.00%). feltéve, hogy az így lekötni szándékolt összeg a Bankon Kívüli forrásból származik. A betét kamata csak az automatikusan megújuló lekötés első - 3 (három! hónapos - perióduséra érvényes, A betéti szerződés részletes leírását a Citibank Rt, Lakossági Banki Szolgáltatásainak Általános Üzleti Feltételei, továbbá a mindenkor érvényes Kamat- és Dgfeitétefek tartalmazzák. Jelen hirdetés nem minősül különleges ajánlatnak, hanem olyan sztenderd ajánlat amellyel kapcsolatban a bank - a bel - és külföldi pénzpiaci feltétetektől függően - a kondíciók egy- ótóatá módosítási jogét fenntartja. A Citibank RS.-a CiSisrcup és a magyarországi Citibank csoport tagja. 1