Tolnai Népújság, 2005. december (16. évfolyam, 280-306. szám)
2005-12-29 / 304. szám
PAKS, DUNAFÖLDVÁR ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. DECEMBER 29., CSÜTÖRTÖK Félmilliárd jutott az utakra mérleg Hajdú János a kampány idején is érdemi munkára számít A dunakömlődi Béke utcát teljes mértékben felújították ebben az esztendőben. Polányi Melinda (bal oldalon) és Polányiné Fiath Eszter örülnek a megszépült utcának. A felújítások jövőre folytatódnak a városban TOLNÁBAN A-TOL Z-IG Hárman pályáznak a ház működtetésére bogyiszló Három pályázat érkezett a bogyiszlói művelődési ház vállalkozásban történő további üzemeltetésére. A képviselő-testület januárban fogja meghallgatni a pályázókat, és azután választja ki az intézmény működtetőjét. Addig a jelenlegi vállalkozó üzemelteti tovább a művelődési házat, (sk) Több beruházás sikeres pályázat függvénye bonyhád Az önkormányzat költségvetési koncepciója szerint 2006-ban a beruházások közül elsőbbséget élvez a Budai Nagy Antal, a Dózsa György, és a majosi V. utcák burkolatának felújítása, regionális hulladéktároló létesítése, a városközpont rehabilitációjának folytatása. Mindezek mellett még számos beruházás szerepel a tervben, (pá) A panelprogramban indulókat támogatják dombóvár Öt társasház, százhuszonnyolc lakásának korszerűsítéséhez nyújt támogatást a város önkormányzata ha a lakótömbök sikeresen szerepelnek a kormány által meghirdetett panelfelújítási programban. A munkák egyharmadára nyerhető állami támogatás, egyharmadot az önkormányzat biztosít, míg egyharmadnyi részt a tulajdonosok fizetnek, (tgy) Nő a kommunális adó, ingyenes a szemétszállítás | gerjen Ezer forinttal emelkedik 2006-tól a kommunális adó mértéke, döntötte el a gerjeni képviselő-testület, így jövőre már 6000 forintot kell fizetni a szolgáltatásért. Továbbra sem vezetik be azonban a szemétszállítási díjat, mert az említett adónem ezt is fedezi. A hulladékgyűjtést és szállítást végző cég heti 143 000 forintért dolgozik, (se) Vesszőt ültetnek, hogy dolgozhassanak GYULAJ A Kossuth utcai fáskertet tisztították ki és rendezték a kosárfonó-tanfolya- mot befejezők a faluban. Az önkormányzatnak lehetősége volt a képzést elvégzettek közül tízet továbbfoglalkoztatni, ők az egyhektáros terület rendbetételét végezték el, hogy a kosárfonáshoz szükséges fűzfavesszővel tudják betelepíteni a fáskertet. (tgy) Ereklyéket gyűjtöttek a régi együttesekről MEDINA A ’60-as évekbeli medinai szerb hagyomány- őrző együttesről szóló fényképeket, okleveleket gyűjtött össze a lakosság segítségével Szalai László polgármester. Az ereklyék a művelődési házban levő vitrinbe kerültek, egy kinagyított fényképet pedig a szerb kisebbségi önkormányzat elnökének adtak át. (sk) Paks fejlődik, s nemcsak az önkormányzati fejlesztések eredményeként. Figyelemreméltó beruházások történtek az ipari parkban, de jelentős az utcák képét előnyösen alakító magán és társasági építkezések száma is. Vida Tünde PAKS A várost 2005-ben beru- házásdömping jellemezte - ösz- szegzett Hajdú János polgár- mester, hozzátéve, hogy a legnagyobb beruházás ugyan éppen nem önkormányzati pénzből valósult meg. A Tesco építése mégis hozott a település konyhájára, hiszen több mint száz új munkahelyet teremtett. Ebben az évben félmilliárd forint értékű útfelújítást hajtottak végre a városban, hasonló nagyságrendű a művészeti iskola beruházása, elkészült a teniszcsarnok és épül a szociális otthon új épületszárnya. Több intézményt akadálymentessé tettek, felújították a régi rendelő egy részét, ahol januártól a kistérségi orvosi ügyelet működik majd. A jelentősebb beruházások közé tartozik még a veszélyes hulladékok elhelyezésére szolgáló hulladékudvar megépítése és a panellakás felújítási program. Utóbbi a remények szerint jövőre is folytatódik, az önkormányzati harmad biztosítására 125 millió forintot különítenek el a költségvetésben. Az útfelújításoknál nemcsak saját forrásokra támaszkodott az önkormányzat, hanem élt a kormány nyújtotta „egy forinthoz - egy forintot” pályázati program nyújtotta lehetőséggel, s így öt utca kapott új aszfalt- szőnyeget. Az év második felében a város több pontján akadályozták a közlekedést az útépíMegtarthatják a boros bögrét a dunaföidváriak dunaföldvár Évbúcsúztatóra várják a dunafóldváriakat december 31-én a városháza előtt - tudtuk meg Nagy Gáborné polgármestertől. A városban már hagyomány, hogy a kertbarát kör tagjai által készített mézes forralt borral és süteménnyel szilvesztereznek a helyiek a téren. Éjfél után a polgármester újévi beszédét követően tűzijátékkal köszöntik majd a 2006-os esztendőt. Az idén meglepetés is várja a közönséget, a résztvevők ajándékot kapnak. Ugyanis a bögrét, amelyben a lélekmelegítő finom forralt bort mérik, mindenki megtarthatja a közös szilveszter emlékére. S. E. tők és gépeik, hiszen a beruházások zöme az őszi hónapokra maradt a közbeszerzés okozta csúszás miatt. A legnagyobb munkát, teljes útrekonstrukciót, az Öreghegy utcában és Dunakömlődön a Béke utcában végezték, a Táncsics utcai körforgalmi csomópont építését pedig még nem fejezték be. A mögöttünk hagyott év jellemzéseként a polgármester még elmondta, hogy szerinte a beruházások mellett a város oktatási, közművelődési és egészkajdacs Új, huszonöt tagú polgárőrség alakult Kajdacson. Korábban már kétszer történt kísérlet polgárőrszervezet működtetésére, de mindkét alkalommal megszűnt a szervezet. Mint azt Lengyel János polgár- mester elmondta, az volt a legfőbb gond, hogy a polgárőrök némelyike túllépte hatáskörét. Ez most nem fordulhat elő, mert gondoskodnak a szervezetbe lépők megfelelő képzéséről. A polgárőrség létrehozását egyébként maga a faluvezető kezdeményezte Árki Károllyal közösen. Ennek egyik oka az volt, hogy a környékben már csak náluk ségügyi intézményeit jó színvonalon tudták működtetni. Jutott pénz a szociális szférára és a civil szervezetek támogatására egyaránt. Hajdú János fontosnak tartotta kiemelni, hogy Paks sajtója kiegyensúlyozott és pártatlan. Sok munka fekszik a tizennégy környékbeli települést tömörítő többcélú kistérségi társulás működtetésében is, nem eredménytelenül. A polgármester jónak tartja az erőmű és a város vezetésének kapcsolatát, amely nem volt ilyen szervezet, a másik, hogy a település közbiztonsága sokat romlott az elmúlt Lengyel János polgármester az üzemidő-hosszabbítás lehetőségével együtt a jövőt meghatározó egyik legfontosabb körülmény. Az eredmények a rendkívül takarékos gazdálkodás mellett a felesleges vitáktól mentes képviselő-testületi munkának is köszönhetőek a polgármester szerint. - Remélem a választási kampány évében sem esünk olyannyira egymás torkának, aminek a város és lakói látnák a kárát - mondta Hajdú János polgármester. időszakban, egyre gyakoribbá váltak a besurranásos lopások. A felhívásra huszonötén csatlakoztak az új szervezethez, melynek bejegyzése már folyamatban van. Az önkormányzat támogatásáról biztosította a polgárőrséget, amely pályázni is szeretne. Arra is számítanak, hogy a helyi vállalkozók támogatják majd működését, hiszen az ő javaikat is védik majd. Az új szervezet elnöke Czuper István, ügyvezetője Árki Károly lett, rajtuk kívül Őry Lászlót választották még a vezetőségbe. A kajdacsi polgárőrség már meg is kezdte a járőrözést a település utcáin. V. T. Eredmények, megkezdett beruházások 2005-ben Megvalósításra váró városi tervek 2000ban Fejlesztésre 2005-ben közel 1,4 milliárd forintot költöttek, ez az éves költségvetés 19%a. 2005 legfontosabb beruházásai: -Művészeti iskola rekonstrukciója: 416 millió Ft - Táncsics és a Kápolna utca kereszteződésében épített körforgalom a kapcsolódó létesítményekkel: 278 millió Ft- Öreghegy utca rekonstrukciója: 133 millió Ft- Béke utca (Dunakömlőd) felújítása: 114 millió Ft- Szociális Otthon bővítése: 110 millió Ft- Öt utca burkolatának felújítása: 101 millió Ft • Teniszcsamok építése: 83 millió Ft A következő évben is legalább egymilliárd forintot szeretne Paks város önkormányzata beruházásokra, fejlesztésekre fordítani. 2006-ban a következő fontosabb beruházásokat indítja a város:- Kuivz György utca rekonstrukciója- Akác utca felújítása- Síksor, útépítés- A lakosság körében sikeres és népszerű panelfelújítási program folytatása- A város játszótereinek felújítása az európai uniós szabványok szerint- Utak szilárdburkolatának felújítása Tanulják már a polgárőrséget védelem Az újak kiképzést kaptak a szolgálat előtt Üj presbitérium az egyházközség élén Nagydorogon nagydorog A karácsonyi istentiszteleten letették esküjüket az új presbiterek. A presbitérium vezetője, az egyházközség gondnoka a következő hat évben ismét Bartha Gergely lesz. A református egyházközségek vezetőtestületét hatévente kell újraválasztani. A nagydorogi közösségben ez idén vált esedékessé. Bocskorás Bertalan lelki- pásztor elmondta, a többség maradt a régi testületből, csupán néhányan váltak meg a feladattól korukra, betegségükre hivatkozva. Összesen tizenhat presbitert és négy póttagot választottak. Az új presbitérium január első napjaiban csendes hétvégét tart. Ennek célja az együtt gondolkodás, hiszen itt fogalmazzák meg a következő hat év céljait. - Ez jó alkalom lesz a lelkiekben való feltölteke- zésre is - tette hozzá a lelkész. Könyveket vittek a bikácsi fiatalok a pálfai otthonba bikács-pálfa Több kartondoboz könyvet vittek ajándékba a bikácsi fiatalok a pálfai fogyatékos otthon lakóinak. Az olvasnivalók többsége a helyi könyvtár polcairól került le - mondta Horváth Istvánné könyvtáros. A főként ifjúsági regényeket és lexikonokat tartalmazó adományt kilenc bikácsi általános és középiskolás diák vitte el a szomszédos településre. Az ajándékozást egy kis műsorral kötötték egybe. A vendégek és vendéglátóik az ünnepségen együtt zenéltek, ezzel tették emlékezetessé a találkozást. A bikácsi fiatalok nemrégiben vették fel a kapcsolatot az intézettel, és a jövőben rendszeresen ellátogatnak majd új barátaikhoz Pálfára. PAKSI ÉPÍTŐIPARI KFT. 27-36 éves korig, AGILIS. ÉPÍTÉSZMÉRNÖK VAGY ÜZEMMÉRNÖK végzettséggel legalább 5 év kivitelező építőiparban eltöltött szakmai gyakorlattal rendelkező MUNKATÁRSAT KERES. Elvárások:- Jé kommunikációs készség - számítógépes Ismeret - B kategóriás jogosítvány Szakmai önéletrajzzal ellátott írásos jelentkezésüket „Biztos jövő" jeligére kérjük a szerkesztőség címére. *30057* Otthon született a negyedik baba a gerjeni családban gerjen Tizennyolc éve nem került születési bejegyzés a község anyakönyvébe. A dokumentumot most egy helyi kismama váratlanul gyors szülése miatt porolták le. Az asszony ikergyermekeivel sétára indult a nagymamához. Egy váratlan fájdalom azonban félbeszakította a látogatást Hívták a mentőket, de a kicsi nem várt az ápolók kiérkezéséig. A vajúdó kismama segítségére a szomszédasszony sietett, aki levezette a szülést Az ideiglenes bábasszony a legnagyobb gondossággal járt el, bár neki nincs gyermeke. Közreműködésével egy egészséges kisfiú született, a család negyedik gyermekeként. A h I \