Tolnai Népújság, 2005. december (16. évfolyam, 280-306. szám)
2005-12-02 / 282. szám
5 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. DECEMBER 2., PÉNTEK A NAP TÉMÁJA pulton Ürülnek a raktárak, már elkezdődött a vásárlási láz, a kereskedők elégedettek, a gyerekek azt kérik, a szülők meg azt veszik, amit a reklámok közvetítenek A SÉTÁLÓ, UGATÓ BOBBY KUTYA A SLÁGER A szekszárdi Korzó Áruház játékosztályán karácsonyig minden szombaton és vasárnap is széles választékkal várják a vásárlókat. Hétköznap reggel 8 órától este &-ig, míg vasárnap 8-tól 12 óráig vannak nyitva ^ Az idén a megszokottnál korábban kezdődött el a készülődés a karácsonyra. A játékboltok polcai roskadoznak az árutól. Ma még minden slágernak számító játék megvásárolható. Az idén a nagy értékű legókat, a zenélő, beszélő, síró babákat, plüss állatkákat keresik a legtöbben. Mauthner Ilona A gyerekek, no és a szüleik sem egyformák. Van, aki a drága holmikat keresi, és nem annyira a játék használhatósága, inkább a márkája bűvöli el, és vannak, akik szerényebb pénztárcával is sok hasznos dolgot tudnak vásárolni. Abban azonban a kereskedők is egyetértenek, hogy a reklámoknak igen nagy a hatásuk. Az idén 4-8 éves korosztály számára a Bobby kutyát keresik a legtöbben - mondta Ammáné dr. Lovas Zsuzsa, a szekszárdi Korzó Áruház játékosztályának a vezetője. Ez a kedves kis figura tízezer forintért sétál, ugat és sípszóra reagál. Ugyanennyiért világít, nevetgél és zenél a Pony is. Bay Ámoré, egy kedves arcú csecsemő szintén mindent tud: ha alszik szuszog, sőt horkol is, ha rosszkedvű akkor sír. Ő is tízezer forintért hazavihető. Érdekes módon a legtöbb szülő és nagyszülő a kicsikkel együtt jön nézelődni. Figyelik, mire csodálkozik rá a gyermek, így a látogatásból gyakran lesz vásárlás is. Ammáné dr. Lovas Zsuzsa hozzátette: megesik, hogy a szülők az eladóval összejátszva, úgy „lopják ki” az üzletből a játékokat, hogy a gyermekük ne sejtsen meg semmit. Még mindig nagyon népszerűek az illatos Götz babák (17 300 forintért), a tévéből ismert Bratz-babák (7590 forintért), illetve a Barbie-k. Ez utóbbiak érdekes módon egyre olcsóbbak. De nem csak a gyerekek, a felnőttek is szeretnek játszani. Nem ritka, hogy egymást különböző társas- és kirakójátékkal, puzzle-lal lepik meg, főleg a férfiak. Ebből is széles a választék, ezer és tízezer forint közötti áron. Nem ritka, hogy a nagyszülők az eladók segítségét kérik. Ötezer forintból kellene megoldaniuk négy kisgyermek ajándékozását. Ez sem jelenthet gondot egy jól felszerelt játékboltban. A szerényebb árú játékok között is lehet találni divatosat és praktikusat is. Barbie szakított Kennel és nem találja a helyét Barbie idén 46 éves. Ehhez képest jól tartja magát, sőt mondhatni, ránézésre nem is öregedett. Mattel, a baba gyártója szerint mióta Barbie szakított Kennel, azóta nem találja a helyét. Ezt mutatják az adatok is, a világ legnagyobb játékgyárának jelentése szerint idén 13 százalékkal kevesebb Barbie-t adtak el a világon, mint tavaly. Barbie-t komoly kihívások érték az elmúlt évben. A vagány külsejű Bratz-babák népszerűségét megsínylette a karcsú babalány. A Bratz sikere szakértők szerint abban rejlik, hogy szinkronban vannak a popkultúrával, külsejük, ruhájuk hasonlít a £ mai gyerekekéhez, és nem annyi- / ra álomvi- J lág kép- 0 viselői, | mint a Barbie. Milyen játékot vásároljunk gyermekeinknek? Az egy év körüli kicsiknek praktikus ajándék a nagyméretű fa- vagy műanyag autó, illetve mindenféle kerekes játék: bicikli, tricikli. De jó szolgálatot tesz a csörgő, a gumiállatkák, a plüssfigurák, a labda, az építőkocka. Hároméves korig a gyerekek a húzó-toló játékokat, az építőkockákat, dobójátékokat, a kislányok a babákat kedvelik. Az öt-tíz éves kislányok a rózsaszín babaszobákért lelkesednek, hiszen a babaház számukra az egész világ modellje. Míg a kisfiúkat ebben a korban a hajók, a repülők, tűzoltóautók kápráztatják el. Ekkor kezdik megszeretni a csoportos és a társasjátékokat is. Általában ebben az életkorban kapják első görkorcsolyájukat, illetve kétkerekű kerékpárjukat is, melyet évről évre lehet nagyobbra és modernebbre cserélni. A jó játék egyszerű, fejlesztő és nem drága Egy felmérés szerint az elmúlt száz év legnépszerűbb játéka a Lego, a Barbie a hetedik helyet osztja meg a Rubik-kocká- val és az Action Mannel. A felmérésben nem szerepel az egyik legkedveltebb társasjáték, a malom. Ennek az lehet az oka, hogy a játékboltok bevételében nem igamutatható ki. Otthon bár- ; megrajzolhatnom kell hozzá más, mint egy tiszta papírlap, egy toll és 24 gomb vagy bab. Máris indulhat a játék. Remek kikapcsolódás felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt. Jól lehet tesztelni vele mennyire figyelmes a játszótárs, illetve tud-e logikusan gondolkodni. Fejleszt és szórakoztat. Pár évvel ezelőtt divatba jöttek a természetes anyagból készült játékok Ki tudja miért, nem vásárolják őket annyian mint a méregdrága társaikat. Talán nekik is jól jönne egy kis reklám. Gyerekjátékok jellemző hibái, veszélyforrások Dr. Varga Tibor, a Tolna Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség igazgatója elmondta, az ellenőrzéseiken tapasztalták, hogy a játékpisztolyoknál a lö- vedéki energia többszörösen meghaladta a megengedett mértéket. A szőrös állatokból hullott a szőr, mely lenyelve fulladást idézhet elő. A hintáknál a szerkezeti anyag gyenge volt, a kötél a megengedettnél vékonyabb. A festett fajátékok mérgező nehézfémionokat tartalmaztak. A kisebbek számára készített játékok közül több nem volt nyálálló, a színezék így bekerülhetett a gyermek szervezetébe. A 3 év alattiak számára tervezett játékoknak olyan kicsik voltak az elemei, melyek lenyelhetőek, belélegez- hetőek voltak. Az igazgató arra hívta fel a figyelmet, hogy vásárlásnál racionálisan és ne a látszat alapján döntsünk. BabÓCSa kutatás Kőolaj és földgáz után kutatnak Dél-Somogy- ban. A Geodézia Részvénytársa-. ság munkatársai a Babócsa és Vízvár közötti területen gyűjtenek adatokat, földtani méréseket végeznek a Mól Rt. megbízásából. - Kiaknázható szénhidrogén-lelőhelyek felderítésével bíztuk meg a szakembereket - mondta Bacsó György, a MÓL Rt munkatársa. Kaposvár támogatások A kormány kedden döntött a 2006-os céltámogatásokról. Somogy megyét tekintve Kaposvár az ivóvíz minőségének javítására több mint 590 millió forintot kaphat. Mernyén, Somogyaszalóban, Magyaratádon, Patalomban, Orciban és Zimányban építhetik a csatornahálózatot 1,4 milliárd forintos támogatással. Nagyatád az Ady Endre Gimnázium és a József Attila Kollégium felújítására egymilliárd forintot kap. Kecskemét panelprogram Kecskemét évek óta sikerrel pályázik az iparosított technológiával épült lakások felújítására. Eddig 44 épületet sikerült felújítani, ami 2500 lakást érint, és félmilliárdos beruházást jelent. A panelprogram folytatódhat - jelentette be a napokban dr. Szécsi Gábor polgármester -, hiszen az új pályázatok egy kivételével a központi támogatást is elnyerték. Ez újabb tizenhat épületet jelent. Pécs álláshelyek Baranya megyében közel 900 ember juthat megélhetéshez a december elején induló 7 milliárdos közmunkaprogramban. Segély helyett Kaposvár groteszk A Kapos Art Képző- és Iparművészeti Egyesület groteszk gyűjteményének anyagából nyílt kiállítás Kaposvárott a Csokonai Galériában. Az alkotásokat a Nemzetközi Groteszk kiállítás munkáiból válogatták. A tárlat jól reprezentálja a kortárs magyar művészek életfelfogását, melyet ironikus, gu- nyoros formában láttatnak. HÍREK A RÉGIÓBÓL munka - ez a legfontosabb célja a rendszerváltás utáni legnagyobb foglalkoztatási programnak. A december elsején induló és 2006. június 30-án befejeződő közmunkaprogramban országosan 25 ezer munkanélküli vehet részt Baranyában 61 település kapcsolódik sikeresen a programhoz, az elnyert 220 millió forintos támogatás két lépcsőben összesen 850 munkanélküli foglalkoztatását teszi lehetővé. Sikonda akadálymentesítés a Baranya Megyei Közgyűlés ifjúsági táborának akadálymentesítése kezdődött el a napokban Sikondán. A munkálatok jövő tavaszi végeztével a tábor minden objektuma megközelíthető lesz a mozgásukban korlátozott, kerekes székes fiatalok által is. Somogydöröcske bezárás Szerdán végleg lakat került a somogy- döröcskei kispostára. Az önkormányzat nem tudta vállalni a fenntartását Sípos Valéria polgármester elmondta: a forráshiánnyal küzdő önkormányzatnak a hivatal havonta közel 40 ezer forint többletkiadást jelentett. Somogyhatvan kisbusz December elejére várják azt a kisbuszt, amit részben kistérségi pályázati pénzből, részben önerőből vett a somogyhatvani önkormányzat A jármű a betegek és nyugdíjasok szállítása mellett óvodásjáratként is működni fog.