Tolnai Népújság, 2005. december (16. évfolyam, 280-306. szám)

2005-12-10 / 289. szám

2 TOLNÁBAN ÁTÓL Z-IG Ügyességi és elméleti vetélkedő Alsónyéken alsónyék Vetélkedővel és két turnusban mikulásozott az al­sónyéki ifjúság a hét végén. Az általános iskolások ügyességi és elméleti vetélkedője vasár­nap délután háromkor, a kö­zépiskolásoké hat órakor kez­dődött. A feladatok között voltak irodalmi és helytörténe­ti kérdések is. m Tanulni jöttek Bátára a darányi pedagógusok báta Hospitált, és tréninge­zett 21 darányi pedagógus Bátán. Az óvónők, tanítók és tanárok a Tolna megyei falu Gyermeklánc programjára voltak kíváncsiak. A bátaiak már több Tolna, Baranya és Somogy megyei pedagógus­nak mutatták be az óvoda és iskola közötti átmenetet segí­tő programjukat, m Szakkört szerveznek a horgászok fiataloknak decs Gyerekeknek és fiatalok­nak szervez szakkört a Decsi Horgász Egyesület. A cél: mi­nél több gyerekkel megszeret­tetni a horgászatot, illetve el­méleti és gyakorlati tanácsokat adni a kezdőknek. A szakköri foglalkozásokat a Horgászati alapismeretek című könyv alapján állították össze, mely egyben a vizsga anyaga is. m Kihirdették az iskolai pályázat eredményét bonyhád A Széchenyi István Általános Iskola pályázatán prózában a nagymányoki Knipl Zsanett és Toláczi Judit bizonyult a legjobbnak. A rajzpályázaton a mórágyi Nagy Bettina (képünkön) és a bonyhádi Egle Kinga rajzait tartotta legjobbnak a zsűri. A felsősök közül a bonyhádi Mé­száros Lúcia és Tóth Tímea kaptak első díjat, ipái Nem kell hitelt felvenni az önkormányzatnak pincehely Jónak ítélték az ön- kormányzat első három ne­gyedévi pénzügyi helyzetét a helyi képviselők. Megállapítot­ták: takarékos gazdálkodással, néhány munka átütemezésé­vel, pénzügyi hiány nélkül si­került megoldani a fő feladato­kat. Ha az utolsó negyedév is hasonlóan alakul, nem lesz szükség hitelfelvételre - közölte Herdics Béla polgármester, mi Negyvenéves rendezési tervet cseréltek le por boly Elfogadta a rendezési tervet a pörbölyi képviselő-tes­tület Eddig egy, a hatvanas évek közepén készült szabályo­zás volt érvényben, tudtuk meg Takaró Jánosné jegyzőtől. Épí­tési telkek eddig is voltak a te­lepülésen, ezután azonban az építkezés mikéntjét is meg tud­ja szabni az önkormányzót row SZEKSZÁRD TOLNAI NÉPÚJSÁG Uj vízbázist kereshetnek diklór-etilén A mentesítés soká tart, az eredménye se biztos Folyamatosan ellenőrzik a vízmű laboratóriumában mind a bejövő nyers, mind pedig a hálózatba kimenő víz bakteorológiai és kémiai összetevőit. Képünkön Szabóné Tengerdi Mária laboráns Még nem tudni, mely szervezet koordinálja, s azt sem, milyen pénzből, de remélhetőleg folyama­tos marad a szekszárdi vízbázis diklór-etilén mentesítése. Az újabb ku­tatások szerint azonban ez sokáig tart, és az ered­ménye bizonytalan. Hosz- szú távon az új vízbázis lehet a megoldás. Ihárosi Ibolya Bizonytalan a szekszárdi vízbá­zis diklór-etilén mentesítésének folytatása - tájékoztatta a Szek­szárdi Vízmű Kft. vezetését a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. Gaál Zoltán, a víz­mű igazgatója pedig a város ve­zetése, majd a közgyűlés előtt ismertette a helyezetett A kár- mentesítéssel foglalkozó Orszá­gos Környezetvédelmi, Termé­szetvédelmi és Vízügyi Főigaz­gatóság január 1-jétől megszű­nik. Keresik, hogy a feladatot és a hozzárendelt pénzt hova cso­portosítsák. Gaál Zoltán elmondta: a 2009-ig tervezett kármentesí­tés 2015-ig is eltarthat, és lehet, hogy akkorra sem tudják elérni a kívánt határértéket. A mente­sítés nem szakadhat meg, mert ez biztosítja a vízbázis védel­mét: kizárja, hogy a sz,ennyező- dés a várost ellátó kutakba ke­rülhessen. A környezetvédelmi minisztérium pályázatot adott be az Európai Unióhoz a keze­lés további finanszírozására. Ha nyernek, két évre meglesz a pénz. Azt a lehetőséget is jelez­ték, hogy a 2007-2013 közötti tervezési ciklusban a 30-33 mil­liárdos dél-dunántúli vízminő­ség-javító programban szere­peltetik Szekszárdot. Felmerült az is, hogy a kár- mentesítés helyett új vízbázist kellene keresni. A vízügyi igaz­gatóság Bogyiszló térségében parti szűrésű vízbázist ajánlott. A területet már több, mint har­minc éve elzárták a potenciális szennyező forrásoktól. Kocsis Imre Antal polgármester szerint a közgyűlésre vár a feladat, hogy megoldja hosszú távon a helyzetet, amit a szakmai véle­mény megváltozása jelent. Az egyik megoldás az aktívszenes szűrés, a másik pedig az új víz­bázis nyitása. A pályázatokhoz az is szükséges, hogy az ÁNTSZ felvegye a vízminőség-javító programban szereplő települé­sek közé Szekszárdot. Tizenkét éve találták meg a mérgező anyagot Szekszárd vízellátását a város és a Sió-csatorna közti terüle­ten található egyetlen vízbá­zisból lehet megoldani. A bázis sérülékeny, a vízadó réteg védtelen a szennyeződé­sekkel szemben. Ezek közt is a legkritikusabb a több irány­ból is veszélyeztető diklór- etilén. A vegyületet 12 éve fe­dezték fel. Mivel sosem derült rá fény, hogy ki okozta a szenynyezést, állami pénzből kezdődött meg a mentesítés. A szennyezett víz kitermelése, tisztítása, elvezetése, a terje dés megfigyelése, a vízbázis hidraulikai védelme körülbe­lül tízmillió forintba kerül ha­vonta. Megfelelő minőségű víz folyhat a poharakba A szekszárdi vizet oldott vas­es mangán-, valamint ammó- niumtartalma, keménysége miatt kezelik. A város nem szerepel az országos ivóvízmi­nőség-javító programban, mert a víz paramétereinek egyike sem haladja meg a ha­tárértéket. A vízbázis veszé­lyeztetettsége miatt azonban felvétele folyamatban van - tá­jékoztatta lapunkat dr. Bocs- kay Tünde, az ÁNTSZ főorvo­sa. A víztermelés, vízkezelő mű, vízszolgáltató hálózat bakteriológiai vízminősége megfelelő. A hálózati ivóvíz minősége általában megfele­lő, keménysége kielégíti a tűr­hető értéket Érzékennyé tennék az embereket a problémára drog Figyelemfelhívó konferencia Negyedik városi konferenciáját tartotta a Szekszárd Városi Ká­bítószer Egyeztető Fórum csü­törtökön. Mint azt KÁLŐCZI AND­REA, a szervezet titkára elmond­ta, a rendezvény célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a problémára, érzékennyé tegyék iránta az embereket. Ennek ér­dekében idén is komplex prog­ramsorozatot szerveztek, amely a lakosságot is bevonta, de egy­ben a szakmai egyeztetést, ta­pasztalatcserét is magában fog­lalta. Idén négy középiskolás osztály ismerkedhetett meg az Életvezetési Központ egészség­fejlesztő és drogprevenciós programjának keretében mű­ködő zsiráfos busszal. A me­gyében egyéb­ként, mint az egy 2004-es fel­mérésből kiderül, a 16 éves kö­zépiskolás korosztály tagjainak 24,55 százaléka, míg a szek­szárdiak 36,6 százaléka fo­gyasztott már valamilyen dro­got. Még ennél is elterjedtebb a dohányzás és az alkohol fo­gyasztása a legérzékenyebb kor­ban lévő fiatalok körében. H. É. MEGÚJULT WEBQLDAt: www.burttoMa.hu i NEM VÁRUNK 2006-iG! NÁLUNK MÁR MOST 20%ÁFA-VAL VÁSÁROLHAT! i AZ AKCIÓBAN RÉSZT VEVŐ TERMÉKEKRŐL ÉRDEKLŐDJÖN ÜZLETEINKBEN! MMMNLfc MottMMtltivMánapli qM SZEKSZÁRD, déli városkapu t­fot 56-os főútnál. a Skoda Szalon mellott/ BONYHÁD. PIAC TÉR r.xms^m PAKS. IPARI PARK T.:7S421-488 Kiváló minőség - jó áron! Siesta cipő L jfigÉEpy és Running ' ) Sport ruházat! Tinódi ii. 6.(főiskola mellett) Karácsonyi vásári december 12-23-ig 0 20-50% kedvezmény 1 20/255-8874 őszi Fény Idősotthon VÁRJA LEENDŐ VEZETŐJÉT ÉS DOLGOZÓIT ALSÓMOCSOLAdON. Az újonnan épített és berendezett 40 férőhelyes intézmény magas színvonalon, barátságos környezetben, családias hangulattal nyújtja szolgáltatásait a most jelentkezők számára. Az állások után érdeklődni lehet: 06-30/650-7718 •30219* PAKSI ÉPÍTŐIPARI KFT. 27-36 éves korig. AGILIS ÉPÍTÉSZMÉRNÖK VAGY ÜZEMMÉRNÖK végzettséggel legalább 5 év kivitelező építőiparban eltöltött szakmai gyakorlattal rendelkező MUNKATÁRSAT KERES. Elvárások:- jé kommunikációs készség- számítógépes Ismeret- 8 kategóriás Jogosítvány Szakmai önéletrajzzal ellátott írásos jelentkezésüket „Biztos jövő" jeligére kér­jük a szerkesztőség címére. *30057* \ A vártnál jobban csökkent a diákok száma a városban Felgyorsult a tanulók létszámá­nak csökkenése a megyeszék­hely önkormányzati iskoláiban. Az idei tanévre 115 osztállyal és 2792 tanulóval számoltak. Az októberi statisztikai adatok sze­rint 250-nel lett kevesebb a diák. Az osztályok száma héttel csök­kent, ami a 2007-es várakozá­soknak felel meg - mondta Se­bestyénné Miklós Julianna, a művelődési iroda vezetője. A visszaesés egyik fő oka, hogy ke­vesebb gyerek született, több nyolcadikos végzett, műit ameny- nyi elsős beiratkozott, valamint a volt 1-es és 2-es iskola összevo­nása következtében két teljes osztály átiratkozott a főiskolai kar gyakorló iskolájába, ami szintén veszteségként jelentke­zik nálunk - tette hozzá a szak­ember. Az adatokról tájékoztat­ták a művelődési bizottságot. Liebhauser János, a testület el­nöke elmondta, hogy február­ban napirendre fogják tűzni a következő tanév tervezésével kapcsolatos teendőket. Ihárosi Szavazzon, hogy Szekszárd legyen az év települése December huszonegyedikéig le­het szavazni arra, hogy mely vá­ros legyen az év települése. A versenyben azok a községek, vá­rosok vehetnek részt, amelyeket az MTV idén mutatott be Főtér című műsorában. A szavazato­kat a Magyar Televízió címére le­het elküldeni: 1054 Budapest, Szabadság tér 17. Voksolni lehet www.mtv.hu honlapon is, sms- ben pedig a város nevének elkül­désével, vagy a város kódszámá­val. Szekszárd száma a 2. Az üzeneteket a következő, nem emelt díjas telefonszámra kell el­küldeni: 30/30-30-101. 1.1. A megye útjairól kaszinóznak Az utakról lesz szó a Civil Casino legközelebbi összejövete­lén, december tizenharmadikán este fél hattól a Belvárosi Kávé­házban. A téma szakértője Ri­mái Rudolf, a Magyar Közút Kht. Tolna megyei területi igazgatója, aki Utak Dél-Dunántúlon cím­mel tart előadást, amit köteüen beszélgetés követ.- 2005. DECEMBER 10., SZOMBAT Értesítjük kedves szövetkezeti tagjainkat, hogy a karácsonyi ajándékutalványokat az alábbiak szerint vehetik át: szekszárdi tagjaink 2005, december 12-22. között a Pannon Market Rt. központjában (Szekszárd. Tartsay V. u. 10.), nem szekszárdi tagjaink a lakóhely szerinti településen kijelölt élelmiszerüzletben a nyitva tartás ideje alatt. *36260“

Next

/
Thumbnails
Contents